Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-10-04 / 80. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Vasárnap október hó 4-én 80. szám. B • BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Segédszerkesztő: BELENCÉRESI DEZSŐ Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Tegyünk-e, vagy hallgassunk? - okt. 3. Az országházban folyik a nagy színjáték. Az érzések, szenvedélyek izzanak, sziporkát hánynak s a jó honatyák fáradnak, izzadnak, becsületügyeznek

F és párbajoznak. A színészek jutnak eszünkbe, akik a deszkára vannak rendelve s kötelességük a közönség izlése és akarata szerint igyekezni szerepük eljátszására. A legtöbb esetben azonban rosszul játszanak, mert félnek a füttytől, sóvárogják a tapsot s több gondjuk van a közönségre, mint szerepükre. Mi pedig idehaza, hol tetszéssel, hol felháborodással szemléljük a felvetődő eseményeket, de bármennyire izzik is a vérünk, a cselekvéstől praktikus óvatosságból tartózkodunk, kávéházban, kaszinóban, négy-öt ember előtt ejtünk ugyan néhány szót a politikáról, kritizálunk is, de mindig csak óvatosan, hogy senkit meg ne sértsünk, — tenni azonban nem teszünk semmit. Ki is tudhatná, mit hoz a jövő s nem játszunk-e el egy meggondolatlan nyilatkozattal, vagy pláne tettel minden szép reményünket? Mese az egész és csillogó reménység, tündöklő álom a szabad szólás, férfias fellépés. Ki tudja, nem marad e minden a régi mederben ? S mi lesz akkor belőlünk szegény hitehagyottakból, szólni merészelőkből, a haza jóvoltáért jóhiszemüleg sikrakelőkből. Bizony nem szólunk mi egy szót sem, és odahagyjuk a végzést a visszafelé tekintgető, reánk számító és tejüket vesztett politikai színjátszóknak. Pedig mi volnánk a nemzet. Odafönn ami akaratunkból tanácskoznak és határoznak. Egyezik-e gondolkozásuk ami nézetünkkel? A határozatlanság, ingadozás, tétlenség-e a mi elvünk is ? Ha igen, ugy hallgassunk tovább. De ha csak egy mozzanat is ellentétben áll a mi gondolkozásunkkal, akkor közbe kell vetnünk haladók nélkül szavunkat, mert mi vagyunk a nemzet s mi határozunk. Hogy a kormánypárt odafönn fejét vesztette, első tekintetre nyilvánvaló. Hol lázasan kapkod, hol rezignáltán vonul vissza, — hol helyesli a korona eljárásit, hol a duzzogót adja, e közben múlván az idő, nem történiksemmi, éppen semmi. Tönkre mehetünk teljesen, a magyar államiság összeomolhat, a magyar alkotmány veszendőbe mehet, — még sincs irányadó elv, nincs megállapodás, nincs vezérlő szellem, amely a csomót megoldhatná. Ki van az már mondva régen s mi csak ismételhetjük, hogy ennek a szerencsétlen, se ide, se oda állapotnak előidézője a szabadéivüpárt tétova magatartása volt. Beszélnek pártprogramról s nem tesznek semmit, emlegetik a párthatározatot, de még a kezdő lépés sincs megtéve ennek meghozására. Képviselőink hátra-hátra tekintgetnek. Buzdítást vagy gáncsot vár

: nának, kik nem tudnik semmit határozni, mert nem tudják mit fog ahhoz szólni a nemzet. Nos hát ez el lehetett eddig igy, de végének is kell lenni. Álljon elő most már a nemzet is részeiben, de teljes egészében és hallassa szavát. Meg kell adnia az irányt. Találnia kell a megbízottaknak egy olyan alapot, amelyre bizton építhetnek. A nemzeti többség akaratának alapját. Fel kell immár emelni a zászlót nálunk is. Hadd lássunk egyszer mi magunk is tisztán, hogy mit akarunk. Konzervatív irány marad-e, vagy reform szabadelvűvé alakul-e? A 67-es alap kell-e eddigi sérthetetlenségében, avagy 67-es alap fejlődéssel nemzeties irányban, vagy a 67-es a'ap ledöntése. Megbizottaink elvesztették az ut fonalát. Adjuk a kezükbe újra: erre haladj, ezt kívánjuk! A politikai helyzet - Fővárosi munkatársunktól. Budapest, okt. 3. Elcsendesültek már hullámai annak a visszatetszésnek is, amit Khuen grófnak a képviselőházból való hirtelen távozása okozott. Bárhogy is magyarázzuk a dolgot és bármilyen szempontból nézzük is, Khuen eljárása nem volt udvarias, abban a parlament lebecsülése rejlett. De hát legalább meg volt az ő uralkodásának a méltó végső akkordja és a közvélemény fellélegzett a távoztára. Most ismét csend honol és a kombináló elméknek igen lassú a járása. Nem tudnak egy „valószínű kabinetet" se összejósolni, miután a politikai helyzet éppen nem árul el semmit sem. Osak annyit tudnak, amenynyit félhivatalosan jelentettek. K h u e n t hétfőn délelőtt fogadja a király s ugyanakkor dönt lemondó kérvénye fölött. Biztosra veszik, hogy ő felsége elfogadja a lemondását, sőt nagyon valószínűnek tartják, hogy a minapi leszavazás következtében a király föl fogja menteni az adminisztratív teendők alól is. Csak az a kérdés, mikor lesz ez a tölmentés ? Khuen. ugy halljuk, akár ma is otthagyná hivatalát. De attól függ, hogy akad-e ember, aki a mostani zűrzavarban föláldozná magát. Politikai körökben tartja magát a hír, hogy Láng Lajos vállalkoznék egy átmeneti kabinet megalakítására. Ha ez igaz, akkor a válság, legalább egyelőre, még a jövő héten el lesz intézve. Meghordozták egy keveset újból W ek e r 1 e Sándor nevét is; állítólag a király „leküzdve személye iránti ellenszenvét", mégis őt kbizná meg a kabinetalakitással. Erre a föltevésre kiinduló pontul szolgált Wekerlének a lapokban a hadseregről megjelent nyilatkozata. Beavatottabbak azonban azt állítják, hogy ez a kombináció képtelenség és Wekerle csak álláspontjának tisztázása miatt volt kénytelen nyilatkozni. Széli Kálmán neve is megint előtérben van, mint aki deszignálva volna arra, hogy rendet teremtsen ebben a nagy zűrzavarban. Igaz, hogy Széli Kálmán néhányszor kijelentette már, hogy nem vállal megbízatást, azonban a deszignáltak addig szoktak tiltakozni a megbízatások ellen, amig végre is elfogadják. A kuriózum miatt ide irjuk azt is, hogy ma KhuenHéderváry nevét is újra forgalomba hozták, mondván, hogy megint vissza fog térni. Ez azonban már a képtelenségek közé tartozik. Az eddig elmondottaknál azonbau nagyobb érdeklődés irányul a szabadelvű párt kilences albizottságának működése felé. Széli Kálmán elnöklése alatt tanácskozik diskreció mellett a bizottság ,azonban mégis némi hirek szivárognak ki az üléseiről. Állítólag a király elmondta a kihallgatott államférfiaknak az ő katonai programját, amelyből nem engedhet. Ez a a következő volna: 1. A magyar tisztek visszehelyezése a magyarországi ezredekhez, az 1868-iki királyi kézirat értelmében, a lehetőség szerint. 2. A jelvénykérdés rendezése olyképpen, hogy Magyarország külön államisága és nemzeti egyénisége kidomBékésinegyei Közlöny tárcája. Messziről. Tudom hogy ábránd, tudom, hogy álom, Hogy a te jöttöd hiába várom, Szellőt, virágot hiába kérdek, Nem lellek én meg. Mégis kereslek, mégis várlak, Hátha meglellek, hátha látlak. S karodra dűlve elzokoghatom, Minden panaszom. Kató József. Romantika. ' - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Belenoéresi Dezső. Előljáró beszéd. Mese ez, még pedig szerelmes. Miről másról is tudnának a mesék szólni. Es éppen ez, olyan egyszerű, annyira, de annyira tele van szeremmel, hogy talán ugy, amiképpen kellene, le sem lehet írni. Ugy van itt is, mint százszor, meg ezerszer. Van egy leány : szőke, barna. Ez itt éppen barna. A szeme, hogy milyen, mondani el se lehet, csak érezni. Aki pedig érzi, már szinte szerelmet is érez : mélységeset, nagyot. Es a másik, kiről e strófák szólnak, az éppen meg bele nézett ebbe a szempárba sokszor, — de még mennyiszer... S ezen fordul meg éppen a mese. Első strófa. Azt mondta egyszer az egyik a fiúk közül, — akit nem hívtak másképp csak „poéta", a rímek írására való nagy hajlandóságának okából, — hogy ő bizony itt hagyja ezt a csupa zaj nagy várost. Itt hagyja. Nem hosszú idők teltéig, — mert már alig lehet ez — hanem egy kicsit. Lemegy abba a kis faluba. Nagyon poros, füsttel teli már a szíve, meg a lelke. Ott lenn megtisztul egészen majd. — Tudjátok — mesélte — esténként kiülök a kis kapuba, ahogy ott szokás. Elbeszélgetek az ismerős emberekkel, szépen. Meg ha nem akad egyéb, hát nézem, hogy jönnek hazafelé a szekerek a tanyáról ; lemegyek a kertbe, nézem a virágokat . . . Meg még . . . Hanem mindent el se tudnék mondani. Megyek én. Megyek. Meg is irtam már. Második strófa. Nagy sebesen megy, halad a vonat a kis falu felé. A sötétség már rá is borult, piros tűzszeme messze világit. A sötétségben a poéta mégis bámult kifelé. Sík földön ment keresztül a vonat. A sötét égnek csak a vége felé derengett valami lilás ködfelhö. Mintha apró mécsesek lettek volna lerakva a sík pusztára, ugy világított némely tanya ablaka. Talán már kelnek is fel ott. Munkára. Nagyot sivított a gőzsíp. A poéta megmozdult hirtelen. Ott lesz már nemsokára. Látszott a kis falu sötét tömege. A közepében valami magasabb. A templom tornyaA zakatolás kezdett mindig lassúbb, lassúbb i lenni. De ám annál jobban zakatolt a szive a poétának. És mikor a vonat megállott, olyas valamit érzett, mintha erős, nehéz nyomás szűnt volna meg a lelkén. Pedig olyan csúnya, sötét volt az a kis falu . . . Harmadik strófa. Hát megérkezett. S azonképpen lett minden, ahogy mondta. Persze először is bejárta a kis falut mindenfelé. Meg kiment a mezőre : sétált sokat. Még néha olyankor is barangolt, mikor odafenn a legidegesebb munka járja. Egy nap kinn ült a kapuban. Gondolkozott s nézte erősen egy nagy fatörzsnek a földből itt-ott kibujt gyökereit. Minek jön az ide fel a porba, onnan ahol nedvességet és életet szerez : a földből. Most megütötte a fülét ruhasusogás. Felnézett. Leány volt, de már három lépésnyire járt tőle. Hirtelen felugrott, hiszen ismerős. Ez a karcsú derék, meg majd a sarkáig leomló fekete haj. Megindult a lány után. Már amott a sarkon utói is érte. — Ilus, maga ? A lány visszafordult és hamisan nézett a szemébe. — Hát megismert mégis, maga poéta ! A fiúnak büszkén emelkedett a melle. Ez a lány is tudja, hogy kicsoda ő. — Magát Ilus, magát ne ismerném meg. Hátha még . . . — Na, na, elfelejtett engem már régen. Hiszen olyan régen is volt az. S a kis lány olyan álmodozva nézett a levegőbe, mint aki valami régi, nagyon régi dologra emlékezik vissza. Ami már, — de mennyire — homályos, ködös. — Ilus, Iiuska, ha maga tudná, hogy hányszor, de még mennyiszer kívántam vissza az ón kis pajtásomat. Iluska csak mosolygott. — Poéta ... De szépen ir ám. Ugyan mondja : ki a kegyetlen, aki nem akarja meghallgatni ? — Ne is kérdezze Ilus. Csacsiság az egész. Negyedik strófa. Ott sétáltak a két sor akácfa között. Az útra olyan szép rendben és párhuzamosan vetődtek le árnyékai a fáknak. A poéta szivében meg keresztül-kasul jártak a nagy, hatalmas érzések. Csak szótlanul lépkedett. Iluska pedig ám várta a szólását De az csak tépte azt a piros rózsát, ami a kabátja gomblyukába volt téve. Végre is szóra akadt. De olyan fájdalmasan, olyan szomorún hangzott a szava, hogy nagyon. — Ne is szóljon Iluska. Tudja, megírtam már sok ilyen végű mesét. Most az egyszer keresztül élem magam is, nemcsak látom. Odanyúlt a leány kezéhez. — Nagy a szivemnek a bánata. Igaz. De ez ne bántsa Iluska. Hiszen igy van ez rendjén. Kopott, fakó fráter ne akarjon üde, meg ragyogó, színes és illatokkal teljes virágot tűzni a kabátjára. Ne érjen el semmit, csak sóvárogjon, addig amig . . . Hirtelen letépte a virágot kabátjáról s lehajította a földre. — Amig bele nem pusztul a szive . . . Ismerem a lányok szivét, annyira, hogy már nem is akarok beszólni. Szeret mást.Tiszta lányszerelemmel. De én ismerem a lányszerelmeket is egy kicsikét. Legtöbb