Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-10-04 / 80. szám

borodjók. 3. &. katonai oktatás olyatén reformja, hogy a magyarországi intézetekben egynémely tantárgyat magyarul is adjanak elő. Magyarország a saját költségén állithat katonai intézeteket; de azoknak a tanterve nem térhet el a közös intézetek tantervétől. 4. A cimerkérdés olyképp rendeződik, hogy a közös pecséteken egymás felé hajolva (egymás mellett) jelenik meg a magyar cimer és az osztrák cimer. 5. A katonai perrendtartás hivatalos nyelve a német, azonban a védők magyarul beszélhetnek éz esetleg tolmács utján értetik meg magukat a bírákkal. Az ítéletet németül mondják ki s a császár nevében. 6. A szolgálat és vezénylet nyelvéhez pedig hozzányúlni nem szabad. Ez volna a király programja, amelyet azonban elfogadni nem lehet. Olyan kevés benne az engedmény, hogy az nem is mondható annak. Érthető érdeklődéssel lehet tehát várni a bizottság működését, melynek üléseiből a király programjával együtt az is kiszivárgott, hogy a katonai oktatásban kimondják határozatul, hogy a magyarországi katonai intézetekben a tantárgyak többségének előadó nyelve a magyar. Ü perrendtartás tekintetében pedig kifogja mondani a kilences bizottság, hogy nemcsak a védők beszélhetnek magyarul, hanem a vádlott is magyarul terjesztheti elő vallomását. A magyarul értő hadbirák számát szaporítani kell oly mértÓKben, hogy a tanácskozás menetében a magyar nyelv használata akadályul ne szolgáljon s tolmácsra szükség ne legyen. Az Ítéletet azonban német nyelven mondják ki — a császár és király nevében. E kiszivárgott hírekre azonban nem lehet rásütni a biztosság bélyegét; majd meglátjuk és megítélhetjük munkájukat akkor, ha közreadják. Közbiztonság. - A csabai rendőrség szaporítása. Békéscsaba közbiztonsági állapota egyes eseteket leszámítva mind ekkoráig kielégítőnek mondható. S aki elfogulatlanul itéli meg a rendőrség működését, el kell hogy ismerje, hogy a közbiztonságnak eddigi kielégítő volta nem egészen a gondviselésszerű véletlennek köszönhető, hanem nagy része van abban a rendőrség lelkiismeretes, buzgó és nem ritkán szinte a kimerülésig megfeszített munkásságának. Akinek azonban a közrendészetet vezetni s az ezzel járó szigorú felelősség súlyát viselni kell, az nem támaszkodhatik tartósan a jelennek kedvező viszonyaira, hanem előrelátással számításba kell vennie a jövőnek minden eshetőségét, hogy azokkal szemben is kellően biztosithassa a közrendet és közbiztonságot. Épp ezért Hrabovszky Pál főrendőrbiztos a tanácshoz intézett terjedelmes előterjesztésében a város közbiztonsági helyzetét egész valóságában feltárja, nyíltan 'oevallván, hogy a rendőri Jlétszám sürgős növelése nélkül a közrend és közbiztonság kifogástalan fenntartásáért sokáig felelősséget nem vállalhat. Azt mindenki igaznak tudja, hogy a közbiztonsági szolgálat hosszú ideig egy állapotban nem maradhat, hanem a város területe nagyobbodásával, népessége szaporodásával, válamint a köz ós társadalmi élet egyre mozgalmasabb alakulásával folyton lépést tartania, azokkal arányosan haladnia és fejlődnie kell. S hogy Békéscsaba nagyarányú ujabbkoru fejlődésével szemben mennyire maradt el a rendőrség számbeli ereje ós szolgálati képessége, ezt a következő adatok teszik nyilvánvalóvá : A rendőrség szervezete 1876. óta csak annyiban változott, hogy az 1891. évi lázongás szomorú tapasztalatai következtében a 16 főből álló legénységi létszám öttel szaporitatott s a jelenlegi 21 főből álló létszámra emeltetett. A mezei rendészetről szóló 1894. évi XII. t.-c. életbelépte idején a közgyűlés 7 lovas mezei őrt is állított szolgálatba, ezek azonban csak a külsőségen 1 látják el a rendőri teendőket, belső szol1 gálatot csupán a legkivételesebb esetekben, nagyobb tumultusok alkalmával, országos vásárok esetén teljesitenek. A 21 tagból álló városi rendőrség azonban, különösen amióta a bűnvádi pérrendtartás életbe lépett, csak a legnagyobb erőmegfeszitas árán képes hatványozott kötelességeinek megfelelni. íme a 21 tagból álló rendőrség szolgálati beosztása : 2 Erzsébethelyen, 2 a vas. uti indulóháznál, 2—2 az ártézi kutaknál végez őrszolgálatot, 2 a városházi köpontban ügyeletes, 2 rendőrtizedes a szolgálatban álló legénységet éjjel-nappal ellenőrzi ; naponként tehát állandóan 12 egyén van elfoglalva, egyéb szolgálati teendőkre marad 9 Ezekközül nappali szolgálatot teljesít: 1 a vasututcán, 1 a nagypiactóren, 1 a kispiactéren, 1 a bűnügyi nyomozatok körül van elfoglalva, sürgős kézbesítéseket eszközöl, bekísért egyéneket a főszolgabírói hivatal elé állit stb. stb. Rendelkezésre áll tehát naponként 4 őrszem. Ez a nógyfejü őrszem van hivatva arra, hogy a közel 40000 lelket számláló, óriási területen elfekvő város élet és vagyonbiztonsága felett őrködjék Ezek a számadatok világosan beszélnek, megértésükhöz nem kell különösebb kommentár. Méginkább szembetűnő a jelenlegi rendőrségi létszám elégtelensége hetipiacok, országos vásárok, járványos betegségek s toloncszállitások alkalmával, különösen pedig nagyobb mozgalmak, népgyűlések, utcai tüntetések esetén, amikor a legénység 24 órai szolgálatban van folytonosan elfoglalva. Tekintettel azonban a város szűkös pénzügyi viszonyaira, a melyek 10—12 uj rendőri állás szervezésével járó terhesebb kiadásokat el nem viselhetnek, a szükség által oly parancsolólag követelt létszám szaporítás olyképp volna eszközölhető, hogy a városi tűzoltók, — számra hatan — a rendőrség állományába beolvasztatnának, s igy csupán hat uj rendőr alkalmaztatása terhelné a költségvetést. A város tűzbiztonsága nem kevésbé fontos a közbiztonságnál ós az amúgy is csekély számú városi tűzoltók szaporítása szintoly elodázhatatlan szükséget képez, mint a rendőrségé ; mert ha véletlenül egy időben a város két vagy több különböző helyén találna tűz kiütni, tűzoltók hiányából a legnagyobb baj ós veszély állhat elő. Igy, a tűzoltóknak a rendőriegénység létszámába való bevonásával mind a két cél és érdek egyaránt sokat nyerne, mert az ekként megnövekedett és a köz-, valamint tüzrendészeti szolgálatra egyaránt hivatott rendőrlegénység a tűzoltási teendőkben is kellő oktatásban részesülvén, szükség esetén a mostani 6 tűzoltó helyett ötször annyi tanult ós fegyelmezett ember állana rendelkezésre ; viszont a rendőrle génysóg létszámának 12 fővel való emelése a szolgálati képességet is jóval fokozza. Hogy azonban a legénység a tűzoltási teendőkben kellő szakoktatást nyerhessen és a vezetést se nélkülözze, szükséges, hogy a tüzoltóparancsnoki és felügyelői állás továbbra is fenntartassák. Végül arról panaszkodik a főbiztosi javaslat, hogy a rendőrség létszámában előforduló személyváltozás — mely kétségtelenül zavarólag hat a közszolgát eredményes ellátására — abban leli magyarázatát, hogy a legénység a megkövetelt munkával arányban nem álló szégyenletesen csekély javadalmazásban részesül. A község anyagi helyzetének szemelőtt, tartásával olyan megoldási móda ajánl, hogy a rendőrség mind ama tagjai, akik 5 szolgálati évet .betöltenek, fizetésük 20% ka erejéig lakbórilletmónyben részesüljenek. Az elöljárói tanács pénteki gyűlésében bizottságot küldött ki a főbiztosi előterjesztés tanulmányozására s a közgyűlés elé terjesztendő határozati javaslat megszerkesztésére. Csabai iparos-otthon. - Miniszteri leirat. Épitési tervezet. Hónapok óta tervezés alatt álló uj intézmény lótesitésóről van szó. Olvasóink e lap hasábjain bő értesülést nyertek ezen tervezetről, melynek célja az iparos képzésnek oly otthont teremteni, ahol a mai modern igények követelményeinek nemcsak müveit, általános és szakbeli ismeretekkel gazdag iparos nemzedék nyer kiképzést, de ahol — állandó kiállítási helyiségben — versenyre nyilik alkalom iparosaink számára, hogy ipari produktumaikat az érdeklődő közönségnek bemutathassák, anyag és kivitel szempontjából kifogástalan iparcikkeikkel a hazai, szűkebb körben a helyi ipari termények versenyképességét igazolhassák. Ez az első jelentős lépés a hazai iparpártolás megteremtéséhez ; ez az erős fundamentum, amelyen közönségünk a külföldi iparcikkeknek méltó felháborodással fogadott beözönlését biztos eredménynyel fogja meggátolni. Nem üres jelszavak, szalmaláng lelkesedés, — intézmények kellenek s akkor a hazai iparcikkek versenyképes tzrmelőkre, lelkes vevőkre találnak. Ilyen intézmény — egyetlen a vidéken — a csabai iparo s-o t t h o n, melynek tervezetét a kereskedelemügyi miniszter következő leiratban fogadta el kivitelre : Békéscsaba község közönségének ! Folyó évi augusztus hó 29-ón 7124. szám alatt kelt fölterjesztésére értesítem a közönséget, hogy az ottan létesítendő ipariskola céljaira emelendő épület vázlatrajzát megvizsgálván, azt a tervezés alapjául elfogadom s ezennel jóváhagyom. Fölhívom ehez képest a közönséget, hogy e vázlatrajzok alapján a végleges terveket és költségvetést az annak idején kiküldött szakközegemmel történt megállapodás értelmében elkészíttetvén, azokat jóváhagyás végett mielőbb terjessze elém. A tervek elkészitésót illetőleg, megjegyzem még, hogy a 0'33 m. vastag teremkülönitö falak két emeleten keresztül egyenlő vastagok lehetnek, ezek tehát a földszinten is 0.33 m. vastagságban építhetők. Amennyiben a folyosók a földszinten vasgerenda közötti boltozattal láttattnának el, ugy az udvari folyosó-falak a földszinten ós emeleten 0.48 m vastagságban falazhatok. A bemutatott épitöprogrammot ós vázlatrajzot csatoltan leküldöm. Végül felhívom a cimet, hogy a szóban levő műszaki müveletek elkészítésével megbízandó építész nevét jelentse be nálam, egyben utasítsa az illetőt, hogy a tervek elkészítése során részletkérdések megvitatása céljából forduljon közvetlen ipari és kereskedelmi oktatási szakosztályom főnökéhez. Budapest, 1903. szept. 23-án. A miniszter helyett: gróf Wickenburg, államtitkár. Az iparos-otthon az Egyház-utcában, az Uhrin-fóle hármas telken, egy holdat megközelítő kiterjedésű területen fog egy emeletes, monumentális középület alakjában felépülni; az épületben az általános iparos tanonciskola, az építőipari téli tanfolyam, a szabó-, fa-, fém- és bőripari szakcsoportok nyernek elhelyezést. A szükséges tantermek száma a tervezet jelen stádiumában 12. Ezekhez a tantermekhez csatlakozik iskolai ünnepélyek, önképzőköri diszülósek, iparosokat érdeklő szakelőadások,'tanonc, segéd és mesterkiállitások céljaira egy körül belől nem is szerelem. Csak olyan édes, bájos hangulat. Amilyen formát olyankor érez hetünk, mikor ugy alkonyaton, — mikor már a nap pirosan mosolyog, meg nagy csöndesség van mindenfelé : valamilyen édes bús nótát hallunk messziről, lágyan és az belopódzik a lelkünkbe. Csakhogy nem ilyen kis ideig tartó, hanem hosszabb hangulat az a lányszerelem, ami csupa harmónia. De ám amint a harmóniát megzavarja egy hang, ugy szétszakadhat könynyen ez a hangulat is. Volt, nincs . .. Nem mondom Iluska magáról, nem. De azért ne felejtsen el, hátha talán mégis ... De ahogyan a lányszíveket ismerem, annál jobban ismerem a magamét. És épp ezért most . . . most megyek vissza oda, ahonnan jöttem. Már én nekem elég volt a pihenésből. Ne bántsa Iluska, a lelkét semmi Csak ám el ne feleitsen. Hátha talán . . . mégis. Utolsó strófa. Nagy sebesen megy, halad a vonat, — vissza. De a poéta most nem ül az ablak mellett és nem néz ki semerrefeló sem. Ott a sarokban húzódik meg és még a szemét is behunyja. De azért csak azt a barna lányt látja, senki mást. azokat a mély, fekete szemeket. És álmodozik, gondolkozik. Tele volt a szíve porral, füsttel. Lejött ide, hogy megtisztuljon egészen. Ugy is lett és még termett benne valami, ami el sem múlik belőle soha ... Szerelem, de olyan szerelem, amiben benne van a boldogtalanság is. Oda fenn füst, por. Ide lenn meg kín, fájdalom, boldogtalanság. Pihenés is volt, de rövid. Utána jött a fájdalom, de hosszú. Amennyit tisztúlt a szíve, • annyit fog fájni ezután. Hogy elmúljék, nem lehet, hiszen Ilus . . . ! De talán majd valamikor elmegy a fájdalom s helyébe jön a boldogság . . . Ha Ilus . . . S úgy suttogja a maga fájdalmára: Ilus . .. Iluska . . . Ilus . . . Az egyhangú, tompa kattogása a vonatkerekeknek : szomorú melódiája a suttogásának a nagy éjszakában. Befejező beszéd. Leírtam. Ugy éppen, ahogy tudtam. Egyszerű: amilyen nagy és hatalmas a szerelem, amiről benne szóltam. Hiszen miről másról is Írnánk, de ám nem tudja senki leirni úgy, ahogy kellene. Pedig, istenem, hányan, de még mennyien írunk róla . . . Tegnap. Franciából fordította: Vógv&ry Ferenc. Ugy mentem férjhez én is, mint annyi sok más leány a jobb polgári körökből : minden vonzalom nélkül a jövendőbelim iránt s egyáltalában a házasodáshoz való minden kedv nélkül. De huszonöt esztendős voltam, hát már nem a legfiatalabbak közül való ; se többet, se kevesebbet nem tanultam, mint minden „felsőbb leány", mindenből tudtam valamit, de semmit sem alaposan: egy kis irodalmat, egy kis franciát, valamicske zongorázást — éppen elegendőt a szalon számára, — szóval semmit az életnek. Pénzem sem volt," de a jó élethez hozzászoktattak, s az a gondolat, hogy magam szerezzem meg a mindennapi kenyeremet, hogy tisztességgel megküzdjek az élettel, nem igen csábított, hiszen semmihez se értettem. Csak a házasság maradt még. Hallgattam a tanácsokra ós férjhez mentem. Becsülésre érdemes férjem volt, aki szeretett is a maga módja szerint, de hát nem igen illettünk egymáshoz, sőt sehogy sem ; elannyira, hogy egyre gyakrabban merült fel gondolataimban a válás terve. Eleinte küzdöttem ellene; mind a kettőnkből hiányzott a szükséges erély, amelylyel a gondolatot tetté lehetett volna formálni. Szinte ugy látszott, hogy ami életünk boldogsága áldozatává lesz az ósdi konvenció szűkös határainak, elavúl felfogásának ; évek teltek el, s szinte idegenül éltünk egymás mellett. Mégis sajnálattal voltam férjem irányában; kettőnk közül szellemileg ón á

!ltam fölötte s objektív szemmel nézve a dolgot, jól láttam, hogy ha megtalálja az igazi asszonyt, megelégedett és boldog lehetett volna az élete ; szinte teremtve volt az egyszerű nyárspolgári boldogságra : naphosszant dolgozni, este azután otthon ülni, egész raj utódtól környezetten, akikkel vasárnaponkintnagy kirándulásokat tenue... Mily boldogság ! — neki, s mennyire megborzongatott ennek puszta gondolata is engem ! Nyugtalan volt a természetem, sehogyan sem tudtam megelégedni sorsommal. A magam életét akartam élni s végtére mégis fölvettem a küzdelmet: elváltam az uramtól, aki mégis szeretett s a megszokottság rabja Jévón, inkább viselte volna szomorú házasságunk terhét, semhogy elveszítve engem, uj életet kezdjen. En voltam az erősebb, győztem : elváltunk. Nemsokára férjhez mentem ahhoz, akit magam választottam, szerelemből s hosszas keresés után ő is meglelte élete párját, aki beleillett az ő életónak kereteibe Két esztendő telt el közben. Egyugyanazon városban éltünk, közös ismerőseink voltak s ilyenképpen azután hallottunk is egymásról néha-néha. Am első házasságomnak vége volt, mintha sohasem lett volna, noha valami bensőbb, baráti érdeklődés ólt bennem a férfi iránt, akivel éveken át éltem a legközvetlenebb közösségben. Örömöm telt benne, ha jó hirt hoztak felőle ; de sohasem találkoztam vele, bár elég gyakran vezetett az utam az háza . tája felé. Pedig nem kerültem a személyes találkozást, ha nem is kerestem éppen. ] Három óv elteltével mégis megesett, hogy szembe kerültünk egymással. Ő éppen kijött egy üzletből, amikor én az utcába befordultam. Az uram ! . . . Egyszerű, csinos egészséges arc, jólelküségről tanúskodó, de kissé unalmas szemek, duzzadt ajkak, örökösen fütyörészósre formálva, ami engem annyiszor idegessé tett: minden, minden a régi... Megrezzent, amint megpillantott, s hirtelenében nem tudta: mitévő legyen. Köszönjön-e vagy sem ? Visszamenjen az üzletbe vagy nyugodtan haladjon tovább ? Mulattatott szegénynek zavara . . . Tovább mentem, ő pedig, mintha mágnes vonzotta volna, a túlsó gyalogjárdán állhatatosan követett. Küzdöttem a kacagás kitörése ellen ; jól láttam, amint lopva át-átsiklott a tekintete, amelyből tisztán ki lehetett olvasni a csudálkozó kérdést: Sez volt az én feleségem ?! Igy haladtunk előre — ő jobbról, ón a bal oldalon — egészen a házunkig : a férfi, kinek az oltár előtt őrökkótig tartó hűséget esküdtem, s az a s s z o n y, én, egy más férfinak boldog felesége . , . Lakásomba érve, rögtön az ablakhoz léptem. Ó ott állott a szemközti oldalon s mereven nézett át. Valami szomorúság borongott az arcán. Kis vártatva megfordult s lassan, elmerülve, bágyadtan megindult visszafelé. És ón ? A függöny mögül lopva utána tekintettem Szomorú nem voltam, mert hisz tudtam, hogy jól van ugy, ahogyan törtónt. De mégis valami különös érzés fogott el arra a gondolatra : az az ember éveken át az urad volt . , . s most nem ismeritek egymást ! Milyen különös is az élet! , . ,