Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-09-20 / 76. szám

pénteken délután ment végbe, nagy arány­ban nyilvávult meg a részvét. Megjelent egész Tótkomlós, igen sokan Orosházáról és a környékről. Elhunytáról ugy a szent­egylet. mint a takarékpénztár igazgatósága külön gyászjelentést adott ki, utóbbi kül­döttségileg koszorút helyezett a ravatalra s Csermák Kálmán ev. lelkész megha­tottan fejezte ki a család előtt egész Tót­komlós közönsége részvétét. — Az iparos olvasókör szüreti mulat­sága. A csabai iparos olvasókör ma tartja szüreti mulatságát a Széchenyi ligetben két zenekar közreműködése mellett, ha az idő is olyan kedvező lesz, mint a közönség érdeklődése. A vidám és mulatságos pro­gram előreláthatólag nagy közönséget fog vonzani a ligetbe s az olvasókör szüreti vigalma mindenesetre fényes sikerű. Ha a rendezőség buzgalmával ellentétbe he­lyezkednék az időjárás, akkor a mulatsá­got jövő vasárnap tartják meg. — Vásárhely a katonák benntartása ellen. Vásárhely város törvényhatósága legutóbb tartott közgyűlésén E n d r e y Gyula képviselő inditványt nyújtott be, mely sérelmesnek tartja a hadügyminiszter intézkedését. Tekintettel arra — mondja az inditvány — hogy a közöshadsereg sor­had állományában a szolgálati kötelezett­ség három évig tart s mégis ennek dacára, a közöshadseregnél, a közös hadügyminisz­ter rendeletére, a három évi katonai szol­gálatukat kitöltött katonákat f. évi október 1-től december Bl-ig vissza akarják tar­tani, ezen intézkedéssel szemben mondja ki a törvényhatósági bizottság : hogy tör­vényellenesnek tekinti, igazságtalannak és sérelmesnek tartja s ugy a kormány, mint az országgyűlés képviselőházához feliratot intéz, hogy a közös hadügyminiszter ezen rendelete. — mely katonai, közgazdasági és társadalmi szempontokból is egyaránt káros következményekkel járna, — végre ne hajtassék. A tanács ezen inditvány fe­lett napirendretérést ajánlott, miután véle­ménye szerint a hadügyminiszter rendel­kezése törvényen alapul. E n d r e y Gyula hosszabban megokolta inditványát. Majd F á r i Antal, Bauer Gyula, végül Lukács György dr. főispán a tanács javaslata mellett szólaltak fel s vitatták, hogy a hadügyi kormánynak törvényes joga van a katonákat három évi szolgála­tukon tul is, dee. 31-ig visszatartani. A kérdés ezután névszerinti szavazázsal dön­tetett el, melynek eredménye az lett, hogy a közgyűlés 67 szavazattal 35 ellenében elfogadta E n d r e y Gyula inditványát. Amint bennünket Szarvasról értesitenek, Békésvármegye októberi közgyűlésére szin­tén fog hasonló inditvány beérkezni; a szarvasi függetlenségi párt egyik tagja fogj a beadni s remélhetőleg a törvényható­ság Vásárhely példájára fog határozni. — A gyulai rendőrkapitány ügye. Meg­irtuk, hogy Ruzsinszky Ilona asszony rágalmazás miatt feljelentette a gyulai tör­vényszéknél Varga Lajos rendőrkapitányt. Az ügyet a járásbíróság szeptember 29 án veszi tárgyalás alá. A panaszos művésznőt L á n c z y József dr. ügyvéd képviseli. Tanuk ez ügyben Pásztor Ede s E a d ó Dezső nagyváradi hírlapírók sBereczky Lajos debreceni rendörfogalmazó. — Előléptetés. Az igazságügyi miniszter Thurzó Andor gyulai járásbirósági jegyzői irodakezelöt, jelenlegi alkalmaztatásának székhelyén irodatisztté léptette elé. Thurzó régi, érdemes hivatalnok, ki 25 év óta áll az állam szolgálatában s így a későn jövő elismerést és előléptetést kiérdemelte. — Színészet Szarvason. Pesti Ihász Lajos színtársulata pénteken fejezte be a szini idényt s társulatával együtt Szolnokra utazott. A héten a „Koldusdiák" operett előadása alkalmával nagy ovációt rendezett a közönség G e r 1 a k i Hermin operett­szubrettnek. Számos csokrot kapott, azon­kívül egy hatalmas babérkoszorút nemze­tiszínű szalaggal. Ugyanezen darabban a diákság Németh János komikust egy hatalmas rud feldíszített szalámival lepte meg, ami csakugyan reális jutalma az ideális művészetnek. — Utolsó előadásul G,o r k i j Maxim nagyhírű darabja, az „Éjjeli menedékhely" került szinre. Pesti Ihász kiváló színtársulatával magas mű­vészi színvonalon álló előadásokat produkált s általában véve a köönség pártolása még sem volt arányban a társulat művészetével. — Katonazene Gyulán. A Göndöcskerti pavillon bérlője a társadalmi élet élénkítése szempontjából, a közöshadsereg 37-ik gya­logezredének zenekarát Nagyváradról Gyu­lára hozatja, hol az ma vasárnap délután élénk ós változatos műsor mellett fog a népkertben játszani. A zenekar már a mult évben is megfordult Gyulán s nem minden­napi élvezetet szerzett a közönségnek. A vendéglős költségeinek fedezése céljából 30 fill. belépő dij fog szedetni a hallgasóságtól. — Egy öreg honvéd halála. Ismét kidőlt egy azoknak sorából, kik a nagy időkben csatamezőn küzdöttek a hazáért. Meghalt megint egy őreg honvéd, akit Kossuth Lajos vitézségéért a sereg előtt homlokon csókolt, mert már bensőbb jutalmat ennél nem tudott adni. Lengyel Viktor hunyt el, Köröstarcsa postamestere, ki bár küz­dött a hazáért, öregségében mégis sok baja volt az élet gondjaival. Ennek enyhítésére rendesen részesült a honvédegylet kama­taiban s vagyonosabb öreg bajtársai is lemondtak nyugdijukról az ő javára. Áz öreg honvédet a község teljes részvéte mellett kisérték végső nyughelyére. — Önképzököri gyűlés. A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-főgimnázium önképző­köre szombaton tartotta alakuló gyűlését dr. R e 1 l Lajos tanár elnöklete alatt. Tisztviselőkké lettek : Titkár : Dede Lajos VIII., jegyzők: Fehér Károly VIII., Sipos András VII., pénztáros: Daxer Henrik VIL, ellenőr : Eiler Dani VIII., levéltáros : Simoncsics Vilmos VIII., lap;árosok : Ba­logh Kálmán VIII., Rácz László VII., Lautner János VI., Janis József VI. o. tanulók A kör tagjainak száma 97. A tő­gimnázium október hó 3-án délelőtt tartja Rákóczi-ünnepét. — Nagy tüz Gerendáson. Apponyi Albert gróf gerendási majorjában a mult héten óriási tűzvész dühöngött, mely el­hamvasztotta az uradalom egyik nagy pajtáját, istállóját s a cselédség éléskamaráit és sertósólait. A tüz késő délutáni órákban ütött ki s tekintettel az óriási távolságra, mely az uradalmat a községtől elválasztja, a központi tüzőrség nem vonulhatott ki idejére a tüz színhelyére. A tüz veszedel­met a megejtett tüzvizsgálat szerint őrizet nélkül hagyott gyermekek idézték elő. Az uradalom az elégett pajta s benne zsinó­rokra fűzött dohánytermés értékében 13.000 korona kárt szenvedett; a kár azonban biztosítás folytán megtérül. — Sajnálnunk kell azonban azt a tizenhat szegénysorsu dohánykertészt, akiknek a leégett kamará­ban minden elesége, 2800 koronát megha­ladó értékben odaégett — Ugyancsak a mult héten pásztor gyermekek gondatlan játéka folytán tüz ütött ki Bagyinka János csabai lakosnak fürjesi tanyáján s egy kazal szalmát elhamvasztott. — Uj bélyegek- A folyó évi október 1-vel az eddig használatban volt okmány­bélyegek kivonatnak a forgalomból, s he­lyettök egészen uj bélyegjegyek bocsát­tatnak ki. Az ui értékjegyek kissebbek és talán kevésbé tetszetősek mint a régiek, azonban egy fillérrel sem olcsóbbak. A pénzügyminiszter rendelete folytán a régi értékjegyek csak a folyó évi december 31-ig képezhetik forgalom tárgyát, azon­túl okmányokra nem használhatók. Bélyeg­árudákban tömegesen hozzák forgalomba, az uj bélyegjegyeket, és ezek rövid időn kiszorítják a régieket, a melyeket az adó­hivatalok azonban a jövő évi december 31-ig beváltanak. — Marék János pártfogói. Gyilkost rit­kán kisér akkora rokonszenv a börtönébe, mint Marék Jánost, a medgyesegyházi gazdát, aki Újhelyi Lipót vásárhelyi mil­liomost küldte revolverrel a másvilágra. A vizsgálati fogságban lévő fogoly érdekében érdekes kérvény érkezett az aradi tör­vényszékhez, mely a medgyesegyházaiaknál is jobban védelmébe veszi Marékot. Kuná­gota községből jött az irás. Zsiros Ká­roly és ötvenkét társa ottani lakosok irják alá, valamennyien alacsonyabb sorsban lévő fölmivesek. Arra kérik a törvényszéket, hogy legyen méltányos a nábob gyilkosá­val szemben, alkalmazza reá a legenyhébb büntetést, mert Újhelyi Lipót, számos csa­lád anyagi és szellemi megrontója, megér­demelte a sorsát. — A békéscsabai gazdasági ismétlő is­kolába a beiratások o hó 20—27-ig d e. 8—10 óráig eszközöltetnek az állami nép­iskola helyiségében. Köteles ezen iskolába minden szülő — felekezeti külömbség nél­kül — beíratni azon fiu vagy leénygyer-' mekét, aki 12—15 óv között van és fel­sőbb iskolába nem jár. Aki ezen iskolába a kellő időben gyermekét be nem Íratja, a törvónyszabta pénzbüntetés alá esik. — Munkásjutalmazás. A földmivelés­ügyi miniszter Péter Dániel bucsatelepi gazdasági munkást 100 koronával és elis­merő okirattal tüntette ki. Mindkét jutal­mazást ma vasárnap délelőtt adja át a szeghalmi járás tőszolgabirája C s á n k i Jenő a bucsatelepi községházán Péter Dánielnek. — Szüreti mulatság. A mezőberényi iparos ifjak önképző-egylete jövő vasárnap a „Magyar Király"-szálló nagytermében a diszzászló alap javára konfetti, szerpen­tin ós nemzetközi világpostával egybekötött zártkörö szüreti mulatságot rendez. A ren- j dezőség: Szerető Imre elnök, Riick Adám alelnök ós B u d a y Alajos jegyző vezetése mellett buzgólkodik, a minél na­gyobb siker érdekében. Az ünnepély sor­rendje : Este 8 órakor a szüretelők jelme­zesen bevonulnak a szőlőskertté átvarázsolt nagyterembe és a szüretet megnyitja az öregcsősz. Ugyanakkor az általános köte-' Jező lopás megkezdése; kit a lopáson rajta csípnek büntetést fizet. Éjfélkor díszes szőlőkoszorút sorsolnak ki. ^ki legtöbb büntetést kap a lopásért, igen értékes ju­talomban részesül, valamint az a leány, aki a legtöbb lapot kapja, szintén emlék­tárgyat fog kapni. Végül egy szivarszipkát árvereznek ni. Mindezek után pedig meg­kezdődik a tánc. — Csendőri járásparancsnokságok. A m. kir. II. számn csendőrkerület 6. szárnyá­nak értesítése szerint a szárnyparancsnok­ság területén a közbiztonsági nyomozó szolgálatok feletti közvetlen intézkedés és ellenőrzés szempontjából a honvédelmi miniszter, a békési járásra nézve Békés, a szeghalmi járásra nezve Szeghalom, a békés­csabai ós gyulai járásra nézve Gyula, a gyomai ós szarvasi járásra nézve Gyoma, az orosházi járásra nézve Orosháza szék­helylyel csendőrjárás parancsnokságokat állított fel. E járásparancsnokságok műkö­désűket a honvédelmi minisztérium által a csendőrjárási őrmesterek részére kiadott utasítás értelmében, már e hó elején meg­kezdették. - Tüz a Széchenyi ligetben. A csabai Széchenyi ligetben csütörtökön délelőtt tűz volt, amely veszedelmes arányokat ölthetett volna, ha idejekorán el nem fojtják A be­járótól balkéz felé induló ut vége felé fekvő fenyvesben volt tűz. A félméternyi vastagon fekvő száraz levélhalmaz gyulladt ki s pár pillanat alatt házmagasságú Ián gokat vetett. Egy arra járó asszony tette figyelmessé a vendéglőben levőket s először Woczet Adolf vendéglős, Lipták György főpincér ós M i c s i n a i hetes ol­tották a tüzet. Majd később érkezett két rendőr s több munkás a Rosenthal-malomból s szerencsésen elfojtották a tüzet, — melyet valószínűleg valaki vigyázatlanul eldobott szivar vagy cigaretta véggel okozott. — Lelenc. Békéscsabán móg az úgy­nevezett „legöregebb emberek" sem emlé­keznek arra, hogy valamikor megtörtént volna az az eset, hogy anya a gyermekét eldobva magától, megtagadja azt az igaz­ságot, melynek az állatvilágban is ezer ós ezer megnyilatkozását találjuk, mikor a legvérengzőbb fenevad is gondos szeretet­tel veszi körül kölykeit. Tempóra mutantur, atiam nos mutamur in illis. Modern a ha ladás minden téren. Találkozott hát Csabán is elvetemült, szivnélküli anya, aki gyer­mekét a mezei ut árkába vetette, vélet lenre bizva z ártatlan kisded sorsát. Jó­lelkű emberek találtak a kicsiny gyer­mekre, a biztos haláltól szabadítva meg őt Szerdán délután törtónt, hogy Áchim Gusztáv községi mérnök tanyája mellett a lencsósi uton elvonuló árok aljában Csu­v a r s z k y Pálné béres asszony egy 5—6 hónaposnak látszó leány gyermeket, s mel­lette batyuba kötött rongyos, piszkos ruha­neműt talált. A „lelet"-tel a jószívű asz­szony azonnal a rendőrségre sietett, ahol azonnal intézkedést tettek a csecsemő ideiglenes ellátása iránt. Az árvaszék soron­kivüli ülésében elhagyatottnak nyilvánította s ennek alapján Németh Lajos köz­gyám gondoskodni fog a gyermeknek a gyulai lelencházba leendő elhelyezéséről. A hatóság pedig erélyes nyomozást indit a bestiális anya kinyomozása iránt. — Az ősz. Minden ember törekszik az őszi idény beálltával ruhaszükségletét beszerezni. E 11­m a n n Testvérek csabai férfiszabó divattermük a legelőnyösebb beszerzési forrás, ahol a legizlésesebb s a leoutolsó divat szerint készülnek, fővárosi mun­kaerőkkel. — A vonatelé vetette magát. Szilágyi Károly 23 éves gyulai suhanc, a napokban a Sarkad—Gyula között közlekedő személy­vonat elé dobta magát. A vonatvezető szerencsére, idejében észrevette, erősen rá­fütyölt s az odaérkező vonatör eltávolította és a vasutas rendőrnek átadta. A rendőr­kapitány dr. Kovács Károly városi tiszti­orvos által megvizsgáltatta Szilágyit és miután veszélyes elmebetegnek találta, a közkórházba beszállitatta. — Vérmérgezés K. Fehér Sándor '23 éves szeghalmi legény véletlenül belépett egy rozsdás szegbe s vérmérgezést kapott. Az orvosi segély hiábavaló volt, nagy kinok között csütörtökön meghalt s pénteken temették el nagy részvét mellett. — A békéscsabai gazdasági közvetítő nél a munkáskereslet a következő : Sarkadi uradalom 90 cséplőmunkást, Krajaván Fe­renc Brassóban 40 kubikost, Belle János vállalkozó Kerülős 20 csOplőmunkást. A. III. transvertális műút vezetősége: Deb­recenbe 20 kubikost, Lőwinger Dezső vál­lalkozó: Szegeden 100 kubikost, Provits Lajos vállalkozó Temesváron 40 hubikost keres. — Lapunk mai számához mellékeltük K o n e t z k y Th., Sáckingeni, Beden (Németország) ismert specialistájának prospektusát, a melyre lapunk tisztelt olvasóinak figyelmét különösen felhívjuk. — Tüz. Mezőberény községében Kiss Mihály gazda háza csütörtökön délelőtt kigyulladt. Megkezdték az oltást hamaro­san, amiben a természet is segített: el­kezdett esni az eső ; s igy rövid idő alatt elfojtották a tüzet. — Magyar név. Kiskorú Friedmann Elek orosházi lakos vezetéknevét belügy­miniszteri engedélylyel Falus-rá magya­rosította. - Részeg cigányok a vonaton. Aminap három részeg cigány, nóvszerínt B á n f i János, B á n f i István és F a u r István vásárhelyi lókupecek a délutáni vonattal akartak elutazni Orosházáról s a harmad­osztályú kocsiba szállva, összeverekedtek ós az utasokat is bántalmazták. A? odahí­vott rendőrök az egyik verekedőt leszálii tották, de eközben a vonat elindult s a másik két cigány folytattta a dulakodást. Ekkor az utasok vésziekkel megállították a vonatot s a rendőrség ezt kettőt is le­szállitván, mindhármat bekísérte az orosházi szolgabírósághoz, hol 3—3 napi fogságra ítéltettek. TORVENYKEZE'S. Sikkasztó községi jegyző. Két napon keresztül tárgyalta a gyulai törvényszék egy szerencsétlen embernek : B a y Gábor volt gyulavári jegyzőnek bün­pörét. A közvádló 30 pontból álló vádat emelt ellene, s a szövevényes bűnügy ki­gombolyitása nem csekély feladatot rótt H u b a y Lajos tanács-elnökre. B y az ellene emelt vádak legtöbbjére , nézve beismerésben volt, és készségesen adta meg a hozzáintézett kérdésekre a fel­világosítást. A törvényszék büntető tanácsa mély részvétet érzett a boldogtalan jegyző iránt, kit a nyomor ós nélkülözés taszított a bün lejtőjére. Magatartása rokonszenvet keltett, midőn a megindultságtól elfogult hangon beszélte el, hogy mily nehéz viszo­nyok között kellett magát ós családját fentartania Fizetése a lakbérrel együtt alig 1200 k. volt, s mellékjövedelme úgyszólván semmi. Családjából soha ki nem fogyott a beteg­ség, maga is gyenge egészséggel rendelke­zett, felesége és gyermekei azonban mindun­talan orvosi ápolásra szorultak. Hozzájá­rult ehhez még az is, hogy anyósát ós nejének kiskorú testvéreit szintén ö tartotta, s nehéz anyagi viszonyait ez a körülmény még súlyosabbá tette. Az előre nem láthatott kiadások va­gyoni helyzetét zilálttá tették, ós lassanként annyira eladósodott, hogy lakását sem volt képes fizetui. A hitelezők zaklatásaitól menekülni óhajtott, s miután erre máskép nem volt képes, egyes gyulavári gazdák nevére váltókat hamisitgaiott. Addig, mig a hamis váltók fel nem szaporodtak, igye­kezett azokat a lejáratnál törlesztgetni ; de mikor a váltók száma tetemesen meg növekedett, képtelen volt a fizetéseket telje­síteni. Nehogy bűne kipattanjon, most már a kezéhez befolyt hivatalos pénzeket dézsmálta meg. Kisebb-nagyobb adóösszegeket, had­mentességi dijakat, fegyveradót, a betegse­gélyző pénztárba befizetett verejtékes ga­rasokat sikkasztotta el. Legsúlyosabb be­számítás alá esnek azonban azok a csele­kedetei, melyekkel az ügyefogyott árvákat károsította eg. Dobra György gyulavárii gazda töb­bedmagával a kiskorú Kéri örökösök ós "Weigert András ingatlanait bérelte; a vár­megyei árvaszók megbízása folytán az ese­dékes bérösszegeket mindig B y vette át tőle 0 azonban nem terjesztette be az árvapénztárba a különböző alkalmakkor le­fizetett bérösszegeket, hanem magánál tar­totta és elköltötte. A Kéri örökösök bűnös eljárása folytán 120 kor., Weigert András 300 kor., Szilágyi István pedig 25 kor. kárt szenvedtek. Az Almássy uradalmat is nagyobb ösz­szegekig károsította meg. Házigazdái át : Izsó Károlyt pedig egyszerűen becsapta. Nem lévén képes lakbérét fizetni, hogy a nyűgös embertől szabaduljon, ugy egyezett meg vele, hogy adótartozását helyette ő fogja kiegyenlíteni. Izsó megbízott benne, adókönyvecskéjébe Bay esetről-esetre be­vezette a fizetési tételeket, de ezek ellen­értékét a községi adópénztárba következe­tesen elfeledte beszolgáltatni. Mikor pénzmanipulációit már nehezen tudta takargatni, az adófőkönyvet, pénz­naplókat meghamisította, s az adófizetők befizetési könyvecskéibe valótlan bejegyzé­seket tett, mi által azoknak sok kellemet­lenséget szerzett ós őket érzékenyen meg­károsította. A hamis váltók révén a Békés­megyei takarékpénztár 180 koronát, a Gyulavárosi takarékpénztár 520 koronát, a Gyulavidéki takarékpénztár 250 koronát, a Csabai takarékpénztár 300 koronát, az aradi ipar és népbank csabai fiókja 399 koronát, a körösladányi takarékpénztár pedig 85 koronát vesztettek. Miután sikkasztásaira, váltóhamisítá­saira nézve nagyobbára beismerésben volt, védőjének: dr. Kohn Móric ügyvédnek meghallgatása után a törvényszék 13 rend­beli magánokirat hamisítás, egy rendbeli hivatali sikkasztás, két rendbeli közokirat hamisítás bűntettében ós egy magántól sérelmére elkövetett sikkasztás vétségében mondotta ki bűnösnek ós a fenforgó sok enyhítő körülmény figyelembe vételével 1 i/ a évi börtönre, s 3 évi hivatalvesztésre Ítélte ; azonkívül elmarasztalta a felmerült

Next

/
Thumbnails
Contents