Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám
1903-09-20 / 76. szám
Végül B a k s a Lajos előadó zárszóval élt. A gyülekezetek elvileg nem döntöttek, ez a közgyűlésnek a dolga. A bizottság kibövitéséhez hozzájárul. Az inditványok fölött szavaztak, az előadói javaslat mellett szavazott 20. Fekete Márton javaslata mellett is. 20 Az elnöklő esperes az előadói javaslat mellett döntött. A tervezet elkószitésóre kiküldött bizottságba a közgyűlés óhajtására beválasztattak még Futó Zoltán, Fekete Gyula, S z a 1 a y Józset ós Böszörményi Béla. Egyházkerületi képviselőül B o d o k y Zoltán drt küldötték ki. Körösladány, Gádoros, Békés egyházközségek adásvételi szerződéseit jóváhagyták. Sok dolgot adott a közgyűlésnek az ev. ref. egyház iskolaügye. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Kossuth Ferenc nyilatkozata. Budapest, szept. 19. (tíaj. tud. távirata.) A függetlenségi párt vezére, Kossuth Ferenc a helyzetről mindeddig nem nyilatkozott. Ma több függetlenségi párti képviselő kíséretében Sátoraljaújhelyre utazott s itt a holnapi Tlákócziünnepélyen fejti ki nézeteit a hadiparancs okozta politikai helyzet ügyében. Héderváry kihallgatáson. BÓCS, szept. 19. (Saját tud. távirata.) A király ma délelőtt 10 órakor Khuen Héderváryt egy óráig tartó kihallgatáson fogadta. A miniszterelnök beható jelentést tett a helyzetről s holnap ismét kihallgatásra fog jelentkezni. A ház összehívása. Budapest, szept. 19. (Saj. tud. távirata.) Jjpponyi Albsrt gróf a képviselőház elnöke ma megérkezett, a fővárosba. Ma délelőtt a képviselősázban hosszú ideig tanácskozott "Darányi Ignác földmivelósügyi miniszterrel éslodnka Oszkárral Ugyancsak a képviselőházban fogadta Jlpponyi a függetlenségi párt' nak Polónyi Géza, Lenyyel Zoltán, Barta Ferenc és Kállay Lipót kép viselőkből álló küldöttségét, a mely átnyújtotta a ház összehívására vonatkozó kérvényt. Polónyi Géza kifej tett ez alkalommal, hogy óhajtanák a házat a Reichsrat egybehivása előtt összehívni s ezen óhajtásukat a sza badelvüpártnak is tudomására szeretnék hozni. Apponyi e kérést helyeselte s megígérte, hogy ezirányban délután érintkezésbe fog lépni a szabadelvűpárttal. Kecskemét nem szed adót. Kecskemét, szept. 19. (Saj. tud. távirata.) Kecskemét ma követte Kiskunfélegyháza példáját. Ma tartott közgyűlésén kimondotta, hogy állami adóbefizetést nem fogad el a város pénztárába. A német császár Bécsben. BÓCS, szeptember 19. (Sajat tud. táv.) a német császár ma délelőtt a lainoi va daskertben cserkészett. B ü 1 o w minisztert, aki kíséretében van, a király ma délelőtt kihallgatáson fogadta. Ma este pedig a német nagykövetségen diner lesz a német császár tiszceletóre. melyen a király is részt vesz. A napiparancs a civilek ellen. Székesfehérvár, szept. 19.(Sij. tud.táv). Ma az itt állomásozó 69-ik gyalogezred zászlóalj-parancsnoka napi parancsban azt olvastatta fel, hogyha a kaszárnyába civil jön ós politikáról beszélne, azonnal le kell tartóztatni s átadni a parancsnokságnak. Csaba jövő évi költségvetése. Az 1904. évi ekszpozé. Az 1886. évi XXII t.-c. rendelkezései szerint községeink ez idő tájt foglalkoznak a jövő évi költségvetések egybeállításával; nagy és fontos munka vár ilyenkor az elöljáróságokra és képviselőtestületekre. Egész évi céltudatos munkaprogramnak pénzügyi fedezetéről kell gondoskodni, mely bölcs körültekintést igényel s a szükségletek s a jövedelmi források gondos egybevetését. Csaba község elöljárósága már egybeállította a jövő évi költségelőirányzatot, a törvény intézkedéseinek megfelelöleg 15 napon át közszemlére kitette s a holnapi közgyűlésen megállapítás végett a képviselőtestület elé terjeszti. A költségvetés adatai a következők • I. Kiadás: Köztartozások 1929846 K. Személyi járandóságok . . 127938"— Rendőrök, szolgák ruházata . 2106'— Irodai szükségletekre . . . 8480"— Napidíj ós utazási költségek 1500"— Építésre 16100' — Különféle mesterek számlája 2000' — Faiskolák ós népkertekre . 3700'— Tenyész- és haszonállatokra 3363'— Közegészségügyi kiadások . 2700"— Rendőri kiadások .... 4766'71 Egyházak segélyezésére . . 4146'96 Nevelésügyi kiadásokra . . 42354'— Állategészségügyi kiadás . . 3000' — Közlekedési célokra . . . 1500'— Szegényügyi kiadásokra . . 8560'64 Végrehajtási költségekre . . 450"— Adósságtörlesztés és kamat . 152606'64 Átmenetiekre 7100'— Előre nem láhatókra . . . 14000'— Vármegyei pótadókra . . . 9424'20 Különfélére 8145'40 Kórház ós szegényalap . . 4866"— Patronatusi teher megváltása 4485' — Szabályozási alap gyarapítás 2000' — Rótöntözés 5200'— Kórház segélyezésére . . . 2000"— összesen . . 461695'01 K. II. Bevétel: 1903 évi pénztári maradvány 2000'— K. Földbirtok jövedelme . . . 27905'09 Községi épületek jövedelme 101061'10 Községi jogok jövedelme . 20875*24 Lábas jószágok jövedelme . 1200'— Tőkepónzek jövedelme . . 3155248 Végrehajtási dijak . . . . 3600'— Ipardijak ós bírságok . . . 1600"— Ebadóból 1000' — Rendkívüli jövedelmek . . 3516' — Vágóhíd jövedelme .... 11000'— Atmenőlegesekből .... 16480'— Öntözött rét jövedelme . . 12000'— Kórház építési összeg . . . 8000'— „ összesen . . 24174041 K. Hiány tehát, ami pótadóval lesz fedezendő, 219,954-60 K. Ha a jövő évi költségvetést a folyó évivel összehasonlítjuk, kitűnik, hogy a kiadási tételek 6072'07 koronával kedvezőtlenebbek, a bevételi tételek 6109'76 koronával kedvezőbbek a folyó évinél, vagyis a kivetendő hiány jövő évben 36"78 kor.-val lesz nagyobb, mint az idén. A költségvetésnek ez a kedvező alakulása arról tesz tanúságot, hogy az elöljáróság gondos figyelemmel építette fel a jövő évi költségelőirányzatot. Hasonló egyezést találunk a jövő évre kivetendő s a folyó évi községi pótadó között is; az első csoportbeli költségek után esik a jövő évre 37"2 0/ t t, a második csoportbeliekre 6'6°/o, a harmadik csoportbeliekre 23 3%, ami végeredményében 0'3%-al emeli a folyó évi pótadók összegét. INNEN-ONNAN Az Igazi telefon. A tanyai magyarnak valami sora akadt a minap a katonai ügyosztályban. Katona-sorban van a legényfia, benmaradt még a mult sorozáskor, de tavaly nem vittek el, mert nagyon nyavalyás volt a gyerek. Köhögött, vért hányt, kevés volt a bizodalom hozzá 1 Hanem uj esztendőre ugy kilábalt a bajból, hogy meg is házasodhatott. Asszonyt vitt a házhoz s egy-két hónap múlva, ugy lehet, gyereksivítás is hallatszik a tanya körül. Hát azt akarta kijárni, hogy evégből egy kis haladékot adnának az urak a gyereknek. A katona-ügyosztály jegyzője létessékelte az öreget . - No üljön le, bátya, majd betelefonálok a parancsnoksághoz. - Mit csinál, tekintetes uram? — érdeklődött a magyar. - Telefonálok. Belesugok ebbe a masinába valamit, amire mindjárt választ is kapok. Qyüjjék kend, hallgassa meg. A mi emberünk a füléhez vette a kagylót, ugy hallgatta a választ: - Nincs hivatalos óra. A jegyző diadalmas mosolygással kereste a meglepetést az öreg ábrázatán. Várta, hogy hogyan válik mindjárt sóbálványnyá. - No, bátya, mit szól kend ehhez az ördög masinájához ? - Hallottam mán én efelül, kérem, a bakter komámtul. Azt mondta, hogy micsoda csuda ez az . . . minek is hijják? - Telefon. - No, hát ammondó vagyok én, tekintetes uram, hogy akkó az igazi telefon mégis csak az én anyjukom. Annak súgjon valamit a fülibe a tekintetes ur, egy fertály óra múlva egész tanyasor tudja ! A tisztességes kormány. Az egyik szomszédos megye választókerületében történt. Beszámoló beszédet ment mondani kerületébe a képviselő. Természetesen talpon volt az egész falu és a közeli helységekből is bekocsizott a sok független érzelmű polgár. A képviselő beszédében élesen bírálgatta a mai politikai helyzetet és a lehető Iesujtóan nyilatkozott a kormányról. Az első sorokban egy gazda ember, valahányszor a képviselő a kormányt szidta, nagyon csóválta a fejét. Mikor a honatya befejezte beszédét, megszólította a gazdát. — Hát mondja csak gazduram, nem tetszett magának az én beszédem ? — De nem ám. — Aztán miért nem ? — Mert bántotta a kaormányt. — Ejnye, aki . . . Hiszen függetlenségi párti létemre csak nem dicsérhetem. — Pedig a vóna a helyes beszéd. Sose vót még ilyen tiszteséges kaormány : se adót nem kér, se katonának nem viszi el a leginyeket. E már beszéd ! Ilyen kaormányt kifiruncvancigóni! Tárgyalás közben. Az üveges mestert harminc korona tartozás erejéig beperelte a szabója. Mégis volt a sommás tárgyalás a járásbíróságon. Miután alperes a tartozást beismerte, a biró hamarosan belefogott a marasztaló Ítélet kihirdetésébe: — Alperes köteles... A mester sértődötten odavág : — Bocsánatot kérek, de üveges vagyok. ÚJDONSÁGOK. — Közgyűlés Csabán. Csaba képviselőtestülete holnap hétfőn délelőtt 9 órakor tartja szeptemberi rendes közgyűlését. A tárgysorozat a következő : Havi jelentések az adófizetés, pénztárak vizsgálata, kórház ós szegényház ós a nópmozgalomról. Felsőbb leányiskola tárgyában miniszteri leirat. Kereskedelemügyi miniszteri leirat a helypénzszedés tárgyában. Törvényhatósági bizottság határozat a települési szabályrendelet s Ferenczy Zoltán fellebbezése tárgyában. A. E. G. V. igazgatóságának megkeresése a Géza megálló — Tólkomlósi vasút segélyezése iránt. Községi 1904. évre szóló költségelőirányzat Községi közmunka kivetés 1904 évre. Községi árvaszók költségeinek fedezete tárgyában előterjesztés. Kanálisi szabályozásnál eszközlendő kisajátítások. A községi orvosokra vonatkozó szervezési »zabályrendeleti szakasz módosítása Iskolaszék javaslata az erzsóbethelyi ovoda s a községi tanyai tanítók korpótlóka ügyében. Vandlik-féle porta eladásának megszavazása. Passzus átíró helyiség építése. Községi utak törzskönyvezéséből kifolyólag B o d ó József jutalmazása. Hraboszky Pál házszabályozási ügye. Szüret idejének megállapítása. H a rt 1 Albertnó szerződés meghosszabitási; Kozma Márton haszonbér elengedési; Sipog András gimn. tanuló segélyezési; S t e n g 1 József, Kovács György, Rosenczveig József, H e i m 1 i c h Izrael lakositás iránti kórvénye. Később érkező ügyek. — Gazdasági tanulmányut. Emiitettük volt, hogy a bókósvármegyei gazdasági egylet a Mezőgazdasági Iparrószvénytársaság kaposvári uradalmának megtekintése céljából, az egylet tagjai részére tanulmányi kirándulást rendez. Általánosan ismeretes, hogy a részvénytársaság kaposvári uradalmában, a mezőgazdaság üzeme a fejlettség igen magas fokán áll, igy önként érthető, hogy a kirándulásra az egylet tagjai szép számmal jelentkeztek. A kirándulás a mai vasárnapra volt tervezve, azonban a halaszthatatlan gazdasági munkák miatt jövő vasárnapra lett halasztva. Az egylet elnöksége ez uton tudatja az érdeklődőkkel, hogy az indulás szept. 27-én, a délelőtti Csabáról 9 óra 18 perckor induló gyorsvonattal történik. Az államvasutak igazgatósága nem adott másodosztályú kedvezményes jegyeket, de a költség igy sem kerül többe száz koronánál. A részvételre még jelentkezni lehet az egylet titkáránál. — A körözstadányi Erzsébet királyné emlék. A jövő vasárnap kegyeletes emlékünnepély színhelye lesz Körözsladány. A boldogult Erzsébet királynénak a magyarok iránt érzett rokonszenvét nemesak a nemzet, de egyesek is hálás szívvel és emléke iránti ragaszkodó szeretettel méltányolják, s ez az érzés szolgál inditó okul arra, hogy érc- és kőszobrokban örökitsék meg az ő jóságos vonásait. A körözsladányi emlékoszlop létesitósónek eszméje Wenckh e i m János báró lelkében fogamzott meg. A szép kivitelű emlékoszlop a község által létesített park egyik szembetűnő helyén fog állani, hogy hirdetője legyen a késő ivadék előtt is a nemesszivü királyné iránt érzett hálás kegyeletnek. A szobor felállítási munkák serényen folynak, a park díszítését Szabó Gyula uradalmi főkertósz eszközli A jövő vasárnap megtartandó ünnepélyen igen sokan fognak megjelenni, s az előre láthatólag a nagy királyné emlékéhez méltóan fog lefolyni. — Közgyűlés a megyén. Békésvármegye törvényhatósága rendes öszi közgyűlését ujabb értesülésünk szerint, október hó 12-ikén fogja megtartani. Előtte való napon az állandó választmány tog ülésezni. — A hírlapirodalom virágzása A fővárosi krajcáros újságok sikere, a vidéket is lázba hozta: hirlapalapitási lázba. Igen jó lapalapitási talajnak vélik Békósvármegyót, melynek úgyis kilenc megyei érdekű hírlapja van, de különösen Békéscsabát. Október elsejével egyszerre három krajcáros újságot akarnak Csabán indítani: Szentmiklósi József hírlapíró, a Corvina nyomda és Kenéz Sándor dr. hódmezővásárhelyi ügyvéd, a Vásárhelyi Híradó főszerkesztője és tulajdonosa. Igy tehát újság lesz elég, csak legyen aztán aki vegye is. — Izraeliták ujóve. E hót keddjén kezdődik az izraelitáknak Tisri hónap első napjával az uj esztendejük, mikor is 5664-ik evett számlálják. Nyolc napra rá pedig jön egyik legnagyobb ünnepük, az engesztelő ünnep vagyis a hosszunap. — Esküvök. Sándor Imre orosházi posta- és távirdatiszt hétfőn délután 5 órakor esküszik örök hűséget Csabán az ev. templomban Bugyi nszky János csabai mészáros leányának Mariskának. M i c h n a y Pál csabai műkertósz ma délután 4 órakor vezeti oltárhoz Luptov i c s Károly csabai hentesiparos leányát, Emmát. — Botrány egy képviselőtestületi közgyűlésen. Füzesgyarmat község képviselőtestülete a minap tartotta rendes őszi közgyűlését. A tárgysorozat végén Bácsi Dani előadó jegyző előterjesztette az elöljáró-tanácsnak II. Rákóczi Ferenc szobrára megszavazott adományösszegre vonatkozó javaslatát. Hévvel s lelkesen ecsetelte nagy Rákóczi Ferenc halhatatlan érdemeit. Ünnepélyes csend honolt a tanácsteremben ; lelkesült pír ült a kuruc község kuruc képviselőinek arcán. Még be se fejezte az előadó hazafias érzés által diktált szavait: idősb T u r i János képviselő közbe vág : — Mi volt nekünk Rákóczi ? . . . — Semmi! — Hisz „meghalt má" . . . Nem adunk a Rákóczi szoborra, nem adunk, egy fillért sem adunk ! . . . A jelenlévők ereiben meghűlt a vér. A képviselők nem hittek füleiknek. De pár perc múlva Bácsi Dani a hazafiúi bánat elkeseredésével kérte a képviselőtestületet, hogy a széksértós esetét Turi képviselővel szemben konstatálja, hogy Turi kijelentóseért szigorú pénzbirsággal sujtassék ! . . . Az öreg Turi, a mint látta, hogy a dolog több kettőnél : bocsánatot kért. De szégyen ós gyalázat, hogy ilyesmi megtorlás nélkül megeshetik !.., Ez eseményhez nem kell kommentár. De ebből láthatjuk, mennyire tüvel-hegygyel van Gyarmaton minden. Református, unitárius, baptista, nazarénus, szoeiálista stb.: ma már nemcsak egymást üti-vágja, de közülök egy — mosdatlan szájú — „képviselő" egy halhatatlan emlékű, igaz hazafi emlékét is meggyalázni képes. — A pénz drágulása. A válságos politikai helyzet az értéktőzsdén ós hitelügyekkel foglalkozó összes pénzintézeteinknél, értesülésünk szerint rendkívüli tartózkodásban kei d kifejezésre jutni és ugy látszik, el lehetünk készülve a kamatlábak jelentékenyebb emelkedésére és különösen a záloglevelekben folyósítandó jelzálog kölcsönök, nemkülönben a személyi hitel megdrágulására, a mennyiben a pénzintézetek a fennforgó sajnos körülmények között a legnagyobb fokú tartózkodásra lehetnek utalva, mi aztán gazdasági téren erős visszaesésben fogna nyilvánulni. — Halálozás. Egy megyeszerte általánosan tisztelt család feje : L e i p n i k Ábrahám, tótkomlósi terménykereskedő, az ottani izr. szentegylet örökös tiszteletbeli elnöke, a takarékpénztárnak alapitója és hosszú éveken át volt igazgatósági tagja hunyt el csütörtökön reggel élte 78-ik évében. A jó férjet, szerető apát siratják neje, gyermekei: Leipnik Hany, férj. Hauser Mórné, Lukács Mór, Leipnik Laura, férj. Krausz Dezsőnó, Leipnik József, Leipnik Etel, férj. Pollák Sománó, Leipnik Katalin, férj. Kohn Sámuelné, Leipnik Lenke, férj. ifj. Csillag Ignácné, Leipnik Sándor, Leipnik Rózsi, férj. Lampel Miksánó gyermekei, özv. Helfmann Róza testvére, Hauser Mór, Krausz Dezső, Pollák Soma, Kohn Sámuel, ifj. Csillag Ignác, Lampel Miksa vejei. Lukács Mórné, szül. Lőwy Teréz. Leipnik Józsefné, szül. Herzog Gizella, Leipnik Sándorné, szül. Guttmann Zsófia menyei, 40 unoka ós több dédunoka. A közért mindig fáradhatlan férfiú temetésén, mely