Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-03-15 / 22. szám

XXK. évfolyam. Békéscsaba 1903. Vasárnap, március hó 15-én 22 szám. BEEESH KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Nemzeti követelések. Budapest, márc 14, Meglepetés készül a magyar poli ti kai életben. A király — ha hihetünk a bécsi Zeit értesüléseinek, — megadja az úgynevezett nemzeti követeléseket, melyeket Apponyi gróf a Katonai javaslatlatokkal szemben támasztott. A bécsi újság ugyanis katonai forrásból arról értesül, hogy mialatt az osztrák népképviselet mindkét házában határozattan állást foglalnak a magyar nemzet követelése ellen s mialatt a magyar képviselőházban nap-nap után hangoztatják az ellen zék szónokai, hogy a nemzeti követeléseket Bécsben csak Ígérgetik, de soha meg nem adják: ezalatt egész csendben olyan politikai esemény tör tént, amely egj részről azt bizonyítja, hogy sem a Lajthán tul, sem innen nincsen a politikai világ a felső köröK állásfoglalásáról tájékozva, — másrész ről arról tesz tanúságot, hogy Magyar ország ismét jelentős sikert ért el katonai téren. Apponyi Albert gróf memorandumában elsősorban a katonai büntetőtörvény szabályozását és a cimer és zászlókérdés olyatén megoldását kéri, hogy abban a magyar jelleg kidomborodjék. A Széli-kormány annak idején meg is igérte ugy az uj katonai büntető törvénykönyv megvalósítását, mint a cimer- és zászlókérdés rendezését A kormány már is abban a helyzetben van, hogy Ígéreteit megvalósihatja. Az uj katonai büntető törvénykönyv elkészült s a cimer és zászlókérdésnek magyar szempontból való megoldása dolgában Széli Kálmán elvben már megállapodott a bécsi katonai körökkel. Mindezekről a miniszterelnök a Házban legközelebb nyilatkozni fog. Apponyi gróf memorandumában az Ausztriában levő magyar tiszteknek magyar ezredekhez való áthelyezését is követelte. Ennek a kérelemnek a teljesítése már több nehézségbe ütkö zik. A király í868-ban kiadott ugyan egy rendelet t, melyben felhívja a hadügyminisztert, hogy a magyar szár mazásu tiszteket magyar ezredekhez helyezz i át s. ebben az időben ez tényleg meg is történt, — de Krieghammer idejében a szolgálat érdeké ben ad akta tették ezt a rendeletet, sőt súlyt helyeztek arra a katonai körök, hogy osztrák ezredekhez oszszák be a magyar katonatiszteket. A közöshadsereg tisztikarában a magyar származásúak száma aránylag kevés — mindössze 22 százalék, a horvátokat is beleértve. Ezek közül 800 magyar származása tiszt szolgál osztrák ezredeknél. Jól tudják a katonai körök, hogy régi magyar törvények vannak, melye; magyar ezredekhez parancsolják a magyar tiszteket, de ezen törvények szellemében nem járhat el a cs. és kir. hadsereg. Ellenben igenis módjában van respektálni az 1868 ban kolt császári és királyi kéziratot, dacára annak, hogy eddig minden hadügyminiszter a hadsereg szellemére nézve kedvezőtlen hatásúnak tartotta s évtizedeken keresztül nem érvényesült e rendelet. Mindezek dacára felette fontos esemény törtónt néhány nap előtt. A király ugyanis hivatalos formában felhívta Pitreich közös hadügyminiszter figyelmét az 1868 iki kéziratra. E királyi figyelmesztetésnek már is meg van a hatása. Pitreich közös hadügyminiszter már is elrendelte számos magyar tisztnek magyar ezredekhez való áthelyezését s a hivatalos lap egyik legközel 'bbi számában napvilágot fog látni az erre vonatkozó intézkedés. A további, illetve az összes áthelyezések is gyors egymásutánban fognak megtörténni —s igy a „nagy gravámen, mely miatt annyit pmaszkodnak évtizedek óta az ellenzéki politikusok,el fog tűnni a föld színéről." A magyar elemnek a közös tisztikarban való megfelelő képviselete persze ezzel nem lesz elérve annál azoknál fogva, mert mig a magyar tisztek száma az összességnek 22 százalékát képezi, addig a közös hadsereg létszámának 40 százaléka magyar állampolgárokból áll. S ezért az osztrák tisztek nagy része meg fog maradni a magyar ezredeknél. Nemzeti ünnep. (bd.) Ideálizmussal és tettvágygyal alkották meg a nagy idők emberei Március Idusának eredményeit, az élet piros nedvének folyása nélkül. Ez az ideálizmus és tettvágy, mely a tizenkét pont szülője vala, s mely az alkotók lelkében lakozott: szétterjedt földjén s minden magyarnek tulajdonává let*-. Tenni a hazáért és lelkesedni a szabadságért: hitvallás volt akkoron. Olyan hitvallás, melynek oltára minden magyar telken díszben tündökölt; olyan hitvallás, melynek minden teremtett lélek nem csupáncsak hivője, de fanatikus, lázító papja is volt. És ennek a hitvallásnak legszentebb céljfi voltak, melyek önmagákban hordozták a hóditó, a lelkesítő őserőt. Az volt a szent cél, hogy felszabaduljanak a nemzeti erők a nemzet javára s a nemzeti tevékenységnek semmi irányban se legyenek nyűgei. Egy nap eredménye volt az egész, egy szerencsésen megragadott korszakalkotó percé, mely fordított a magyar történelem eddigi sorján. Megkezdődött az uj Magyarország élete. Véren, zsarnokságon keresztül eljutottunk a mához, melyben a nemzeti érzés nem bün, — de mégis megtagadják e teremtő érzelmet azok : kikben szikrája sincsen a magyar önérzetnek. Ötvenöt esztendő takarja már előlünk a nagy napot. De a hosszú esztendők után egyre jobban ragyog íelénk Március Idusának már legendás ködbe burkolt története. Ötvenöt év óta nem kopott el a nagy nap emléke, mint ahogy el fog kopni a csinált ünnep, melynek ma sincsen semmi disze. Az emberek ugy élnek ós halnak, mint a nagy idők eljöttén. De nem ugy gondolkoznak, s nem „azért" halnak, mint a szabadságharc névtelenjei. Tettvágy és ideálizmus volt akkoron a lelkek és szivek ura s parancsolója, amit ma nagy keresés után lelhetünk fel valahol, — esetleg eldugoLtan. Nem ugy éreznek már az emberek, mint akkor, — érzelmük egész világa megváltozott, s ha meghalnak is : ágyban, párnák között. Március Idusának s minden nemzeti ünnepnek megülése a nemzeti eszme erősítése. Mert kell, hogy sokasodjauak a bátrak, a szabadságszeretők s eltűnjenek a hajlongok, a gerinctelenek. A nemzeti ünnepen összegyűlnek az egyérzésüek s az egy hitet vallók egyéni érzelmei egybe olvadnak s megszületik a nemzeti szellem, melynek ápolása, fejlesztése hazafias — természeti — kötelesség. Minden nemzeti ünnep erősödése a nemzeti szellemnek s annak megnyilatkozása, hogy örök jogunk van a szabadsághoz, egyenlőséghez. Békésmegyei Közlöny tárcája. Más csókja. — Egy öreg ur története. - A „Békésmegyei Közlöny,, eredeti tárcája. Irta: Belenoéresl Dezső. I. — Hogy miért nem nősültem meg, mondta az öreg Telek Ferenc, ne képzeljétek, hogy valami nagy oka volt. Most, szürke fejjel, hatvan esztendővel természetesen másképpen gondolkozik az ember, mint valamikor . . . Amikor még remények tanyája a sziv és nem a remények teremtője. Az én szivem már régen, harmincöt esztendeje temető. A vágyak, álmok, remények réges-régen elpihentek benne: feltámadás nélkül. . . De azért én még most is ugy gondolkozom, mint akkor. Igaz, hogy néha megszólal bennem az őszülő fejek bölcsesége, mely hidegen nézi a világot s talán érezni sem tud, csak felfogni : megszólal bennem, de a szavát nem fogadja be a szivem és igy nyoma sem marad a dorgáló gondolatnak ... — Nem nősültem meg. És ezért — hogy igy mondjam — nem okolhatok senkit, csak magamat. Hogy tönkre tettem a boldogságomat, hogy kietlen, sivár lett az életem, s hogy mindig valami ürességet éreztem a világban, annak csak magam vagyok az oka. Az öregség már rávinne néha arra is, hogy másokban keressem a hibát, hogy mentsem magamat és mást okoljak tönkre tett életemért Most ez így van. Az emberek soh isem ismerik el a vétkeiket s ha elkövették is, mást tesznek érte felelőssé. De az én lelkiismeretem — áldozata is lettem — nem engedte meg sohasem, hogy igy tegyek. — Mikor még nem is olyan fekete hajam volt, mint nektek, éppen olyan szej relmes voltam, mint most ti. És ezt a szót, szerelem, nem kell kinevetni, megmosolyogni. A természet legszentebb törvénye az, az emberi nem fenntartója. De rnír ezt is kezdik beletaposni a sárba s adják veszik ; alkudnak rá, mint mindenre a vij lágon. Csak az ostoba ember restelli bevallani, hogy szerelmes s csak a hülye űz gúnyt a legfenségesebb érzelemből. Egy szóval szerelmes voltam; mivel pedig ti sohasem jártatok arra, nevét is megmondom : Boór Lenkébe. Azon már tul vagyok, hogy a szépségét festegessem előttetek. Habár most is előttem áll az arca : nem szólok róla semmit. A szokás szerint, a bál után az öreg Boór meghívott magukhoz, annál is inkább, mert szünóra alatt kiderült, hogy egy században voltak az apámmal. Eljártam a nagy földszintes kastélyba, de ám nem az egyedüli látogató voltam. Járt a kastélybi Más is. Rövid leszek; éreztem, hogy Lenke tudja, hogy szeretem s ezt láttam is rajta. A fiatal leány, — 17 éves volt: nem igen tudta elpalástolni érzelmeit ugy, mint ahogy mai napság tudjátok ti is, meg a lányok is. Igy láttam azt is, hogy nem vonzódik hozzám, azt a Mást szereti. Ezután jött az a perc, amely fordított az életem irányán, a verőfény sugaraiból a fagyos sötétségbe. Egyszer. véletlenül megláttam az üveg ajtón át, hogy az a Más megcsókolta Lenkét. A száián. Csendesen megfordultam, mentem vissza: haza. Megszállta a lelkemet valami őrült féltékenység, amire tulajdonképpen nem volt jogom. Törni, zúzni szerettem volna mindent: legjobban önmagamai. — El is mentem arról a tájról és mit titkoljam, a szivem lecsendesedett. Egy év múlva jöttem vissza és az öreg Boor a második nap megfogott. Már Lenkéről akartam kérdezősködni, hogy boldog aszszony-e, mikor elénk lépett a park kavicsos utjának egyik fordulóján, régi szépségében. Azt sem tagadom, hogy ezután újra jártam Boorékhoz és lassan-lassan ébredezni kezdett szivemben a régi érzelem, miről azt hittem, hogy már eltemettem. Mert mi hiába büszkélkedünk kevélyen azzal, hogy feledni tudjuk a multat. A láng az elalszik, a parázs az elhamvad, de megmarad a hamu az ember szivében is : az emlékezőt. Ezt eltörölni nem lehet, tart a sirig, ha újra nem gyulád lángra. Jártam Boorékhoz; sokat voltam együtt Lenkével és lassan-lassan visszatértünk a régi napok emlékére, de Más kimaradt mindig a beszédből, mintha nem lett volna sohasem. Lenke olyan volt, mint régen, szép, kedves, kellemes, észrevettem, hogy most jobban vonzódik hozzám, mint azelőtt . . . Eh, nem nyújtom hosszura: nemsokára éreztük, hogy szeretjük egymást, nagyon. Láttam a szeméből: olyan meleg sugarak röpültek felém, hogy majdnem lábai elé borultam, égő vallomással. Kis keze a búcsúnál mindig ugy remegett az enyémben s szorítása nem mondott egyebet, csak : szeretlek. És én láttam magam előtt a boldogságot, az üdvösséget s nem nyújtottam ki érte a kezemet. Oh, hányszor állottunk egymás mellett ugy, hogy remegtünk mind a ketten s egymás szemébe mélyedve — — hallgattunk. Őt visszatartotta a lányszemérem, — engemet a Más csókja. Ajkamon volt a vallomás ezerszer, a lázas, forró szavak már égették a nyelvemet, s nem szóltam semmit, a Más csókja miatt. Mikor ez jutott eszembe, minden melegség, sugárzó érzelem, ami megtöltötte a szivemet, dühhé forrott bennem s hidegen néztem azt a leányt, akit imádtam — de akit a Más csókja ért. Számtalan éjizakát virrasztottam keresztül izzó fővel, de nem tudtam belegyötrődni abba, hogy nincsen leány a' világon, akit más csókja ne ért volna a vőlegényének csókja előtt. Oh istenem, melyik leány jut abba a boldog helyzetbe, hogy az első ideálja az utolsó is és hogy aki ajkának szűzi hamvát leszedte: az lesz a férje. Tudtam, értettem, hogy igy van. Akad-e férfi is, kinek az a felesége, akit életében először megcsókolt. Oh mi még inkább bűnösebbek vagyunk ebben, — ha lehet e kifejezést használni — mint a lányok, mert az erőszak a mi oldalunkon van. De hiába ; a lázongó indulatok előtt megsemmisül a bölcseség ereje ós nincs hatása a hideg megfontolás szavainak a kuzködő szivre. Ha elgondoltam is, hogy ma szólok a szivemről Lenkének, mikor megfogtam a kezét, az arcára néztem : a lelkembe csapott megint a Más csókja. — Igy ment ez hosszú ideig. Végre egy könnyes, fájdalmas, keserves éjszaka után, elhatároztam, hogy nem kínozom magamat. Rövid bucsut vettem a lánytól, ki majdnem karjaimba omlott s akit majdnem megcsókoltam: — — de a Más csókja tünt az eszembe. Ez a története az ón nőtlenül maradásomnak. Harmincöt esztendeje már ós most sem gondolkozom másképp. Csak átkoztam sokáig a sorsot, hogy miért kellett látnom nekem azt a csókot, miért kellett ennek az egy pillanatnak tönkre zúzni az életemet. Ugy-e magam vagyok a hibás . , . — Lenke pedig, hogy végét is csináljak a történetemnek, ma tudtam meg, hogy meghalt. A zárda főnöknője irta meg ma röviden, hogy soror Dolorosa, — a világi életben Boor Lenke — meghalt s utolsó kívánsága volt az, hogy engem tudósítsanak haláláról. Lássátok, ilyen tragóFeltűnő olcsóság. Alkalmi vétet, mig a készlet tart, A legdivatosabb tiszta selyem nyakkendő 50 kr., 55 kr., 60 kraicárért kauhatók