Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-01-04 / 2. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba, 1903. Vasárnap, január hó 4 én. 2. szám. # BESESMEGTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Nemzeti szempontok. — jan. 3. Magyarország államisága olyan, mint egy érdekes régiség, amelyet megőrölt az idők vasfoga. Európában az egy Angliát kivéve, még nem volt állami élet, amikor az Ázsiából be vándorolt, „félvad," „barbár" hun és szittya-ivadékot már abroncsba szorította a törvényes élet, amely széles alapvonásait adta meg egy jövendő nagy Magyarországnak. A magyar államiság azonban az idők folyamán olyanná vált, mintegy történelem előtti lelet. Régészek törhetik rajta a fejüket, hogy vájjon a Dana-Tisza táján sok századon keresztül virágzott, vagy vegetált államélet magyar volt e, vagy hottentotta? Nem lehet tudni. Magyar mindenesetre „a legkevésbbé volt. A magyar államéletnek ilyetén formai és lényegbeli alaktalanságát jórészt Magyarországnak históriai szerepköre okozta. A keresztény Európa politikája szerint, a Nyugat védőbástyája volt Magyarország s ezt a szerepet Magyarország vállalta is A pogány és barbár keletnek inváziója ellen harcba vittük minden nemzeti erőnket s a magunk érdekeit alávetettük e szempontoknak. E szerepvállalás eredménye volt a török hódoltság kora, amely alatt állami életünk épenséggel nem fejlődhetet nemzeti irányban. A bécsi politika ez idő tájt kezdte pókhálóját Magyarország fölé teríteni. És elkövetkezett a térdharisnyás, parókás német korszak, amelynek áldását csak tetézte az a nemzeti kisko uság, hogy állami nyelvünk holt nyelv, a latin volt, Magyarországot egyszerre német tartománynak és római provinciának tarthatta bárki. Érthető, hogy ilyen keretek között államiságunk magyar nemzeti jellege nem fejlődhetett ki s hogy el kellett következnie azon időnek, mikor létünk fáját derékban törte ketté a Lajthántuli szomszédság. Magyarország uj korszaka a szabadságharc dátunival kezdődött. A nemzet fölébredt s az éleslátók ós bölcsek szeme fr'Todezte évszázadoknak eredendő bűnét. Keserves tanulságaink árán rábukkantunk végre a véka alá rejtett igazságra, hogy Magyarország csak nemzeti irányban fejlődhetik nagygyá. És most élni igyekszünk az igazság szavával. Állami életünk irányításában _ figyelembe vesszük a nemzeti szempontokat. Á roskadozó államepületnek uj nemzeti fundamentumot építenek a nemzet jobbjai és törekvésüknek visszhangja kél az egész magyar közéletben, társadalomban. A nemzeti szempontok, nemzeti irányzat térhódítását látjuk a köznapi élet hullámzásában. Még a művészetben is, amely pedig lényegileg, szellemben a legnemzetközibb, uralomra kelt a nemzeti irány. Mintha társadalmi közsznksóg érzése volna a nemzeti szempontnak napirenden tartása. A nemzeti irány harcosai pedig diadalmasan törnek előre. Mintha az idők méhéből szakadna ki valami abból a szellemből, amely a magyart az európai népek tömegéből az államalkotásnak idejében kiemelte. A nemzeti öntudatot jelenti ez a felbuzdulás. Kiskoráságunk véget ért s a nagy nemzetközi politikában, az európai társadalom közéletében magunk akarjuk a szerepünket kijelölni. Mi voltunk, vagyunk és leszünk. Jó ideig, századokon keresztül vegetáltunk; itt az ideje, hogy nemzeti önállóságunk az állami élet nemzeti színében kivirágozzék. A jövendő nemzedékek ne lássák történelemelőtti régiségi leletnek a magyar államiságot, hanem legyen az olyan szilárd, modern ós nemzeti épülete Magyarország boldogulásának, amelyben a közélet és a társadalom hódolva áldoz a nemzeti géniusznak. Politika és közélet — Fővárosi munkatársunktól. — - Uj év. A kiegyezés és a Sacher-szálló. .,Az ügy rendben". Uj évi beszédek. A Bánffy-párt. Rákosi és Chorin. — Budapest, jan. 2. Az uj óv negyedik napján kerül Írásom az olvasó kezei közé és így már elkéstem a buékkal. De nem késtek el azok a szorgalmas postai kihordok, kik ezreit és ezreit vitték szót az apró kártyáknak, melyek semmire sem jók. Csodálatos valami az emberi elme, ha ilyen haszontalan kis apró dolog tekintetéből nézzük. Mindenki felesleges, ócska dolognak tartja, de azért csak ragasztjuk a bélyeget és kosár számra küldjük a kis borítékokat a postára . . . De hát hallgassunk az ilyen kisszerű társadalmi dologról, midőn megszabadult az ujságiró tolla egy végtelen témától, melyet már, — szinte unalom volt csürnicsavarni. Immáron megérkezett a kiegyezés ; Széli Kálmánnak a szó legszorosabb értelmében : a tizenkettedik órában. Hogy I s c h 1 nagyhirü hely az osztrákmagyar politikában, azt tudja mindenki, de hogy a S a c h e r-szálló is ilyen lesz, azt nem tudta senki. El van intézve a nagy ügy, és ha gunyoros akarna valaki lenni, mondhatná akár azt is, hogy kocsmában kötötték meg a kiegyezést. Igaz, hogy még nem tudjuk, mi van a véka alatt, mert nincs se legyőzött, se győző, amint a miniszterelnök mondta. Még most meg kell elégednünk azzal, hogy az időt pontosan betartották, olyan pontossággal, amely rómregénybe is beillik az éjféli tanácskozással. A regényessóget még emeli az is, hogy minden a titok legfeketébb leplébe van burkolva. Kendkivül érdekes volt a Sacher-szálló szalonja, melyben gyülekeztek a magyar és az osztrák njságirok. Mikor megjelent Széli a szalonban, rögtön körülvette egy kérdezgető csoport, de a miniszterelnök állandó feleletei voltak : — Nincs mit mondanom. — Nem mondhatok semmit. Amig végre Körber érkezése s a vele folytatott tanácskozás ufán, azt mondta Széli: — Az ügy rendben van! Az utolsó napon törtónt, hogy F erenc Ferdinánd trónörökös látogatást tett Bécsben a miniszterelnöki palotá an. Mindjárt akadtak politikusok és nenT politikusok, akik ebből a dologból akarták kimagyarázni a kiegyezésnek ugyanaznap estéjén való megkötését. A fáradtság felesleges volt azonban, mert már kitűnt, hogy a trónörökös látogatása egyszerű udvariassági tény volt. Az uj éri beszédében, amint tudjuk, Széli Kálmán nem nyilatkozott a kiegyezésről. Amint beszélik, rögtön az első ülésen be fog számolni arról, ami működésének eredményét képezi. A p p o n y i újévi beszédének egy pontját, melyben a Békésmegyei Közlöny tárcája. Elkésve. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Kohányi Róbert. A véletlen egy vasúti kocsiban hozta őket össze. A férfi rövid szünet után folytatta: — Isten látja lelkemet, hogy igazat mondok. Szeretem Kerekes Bertát, de nem avval a forró, olthatatlan szerelemmel s ugy, ahogy azt a levelemben ecseteltem. Csak próbára akartam magát tenni: tudna-e nagylekü lenni s boldogságomért lemondani rólam. Mert — lehet hogy tévedek — de mindég azt hittem, hogy ha valakit igazán, önmagáért szeretünk, annak a boldogságáért a magunk boldogságát fel tudjuk áldozni. Remegv^ vártam a választ ama levelemre, a melyben szivemet feltártam. Nagyon jól tudtam, hogy érzelmeim megváltozásáról szóló értesítésemmel fájdalmat fogok okozni, de arra számítottam, hog}meg fog bocsátani, ha nem is értem, de érette, a kinek sejtelme sem volt arról, hogy ón más nőnek, ha határozott ígéretet nem is tettem, de jogot adtam a reményre, hogy ha nösüiósre határozom magam, őt választom élettársamul. Szavamat adom, hogy nem volt igaz, amit abban a levélben irtam. Ha akkor egy szóval biztat, hogy hallgassak szivemre, mert nem kívánja áldozatul boldogságomat; ha csak egy szóval jelzi, hogy a köztünk való szakítás fájdalmasan érinti: Bertával szakítva, azonnal lábaihoz borultam volna. De igy az a metszően elutasító válasz, melyet levelemre irt, arról győzött meg, hogy kemény, engesztelhetlen szive van s az irántam tanúsított vonzalma nem vert mélyebb gyökeret szivében s azt a hitet költötte fel bennem, hogy nem egyező természetünk kizárja nálunk a lelki összhangot, mely a boldog házasólet alapját képezi. Szebeni Ilka fokozódó figyelemmel hallgatta Halmost, kinek ajkán az utolsó szavaknál a keserűségnek bizonyos árnyalata vonult végig. — Lássa — mondta, milyen önzők maguk férfiak, azt mondja^ hogy látni akarta, hogy képes lettem volna-e arra az áldozatra, hogy szerelméről más javára lemondjak. Hogy kívánhatta azt tőlem, a gyenge nőtől, mit maga, az erős férfi megtenni nem tudott ? Mórt nem mondott le maga ő róla — ón értem ? Mennyivel könnyebb lett volna magának ezt megtenni, magának, a nők elkényeztetett kegyencének, aki már nem egyszer élvezte azt a mámort, melyet a sziveken aratott győzelem nyújt. Nem tudom, mikor azt a levelet elolvastam, s romba dőlve láttam azt a tündér palotát, melyet egy-egy elejtett szavára ós bizalmas közeledésére képzeletemben magamnak felépítettem : első percben annyira elfogott a fajdalom, hogy öngyilkosságra gondoltam. Nem hittem, hogy a csapást túlélem, de azután magamhoz térve, felébredt bennem az önbecsérzet, a női büszkeség, a mely nem engedte, hogy észre • vétessem magával a megaláztatás miatt érzett fájdalmamat. Ebben a hangulatban irtam meg azt a választ, mely bennünket örökre elválasztott egymástól. Ilka szavai Halmos lelkére mély benyomást tettek. Feltárult lelki szemei előtt egész múltja. Fiatalsága könnyelmű időtöltés ós léhaságok gyakorlása között telt el. Elkényeztetve mindenki által, nem vette komolyan az életet. Szeretni komolyan, mólyen, nem szeretett sohasem. Szebeni Ilkához is csak ugy közeledett, mint a többi leányokhoz. Mulatni akart vele, csakhogy szabad idejét valahogy eltöltse. Igencsak azt akarta, de másként ütött ki. EgyI szer csak észre vette, hogy háló* szövődött körülötte ós Ilka körül, mely háló mindég szűkebbre szorult, mig végre egész közel hozzá fogva érezte magát. Ezidőtájt ösmerkedett meg a káprázatos szépségű, mindenki által körülrajongott Kerekes Bertával, a ki a csábitásnak rendelkezésére álló annyi eszközével csakhamar hatalmába kerítette a gyenge jellemű, s hiu embert. Ebben a zavaros helyzetben, a midőn a sziv és kötelesség között nem találta a kivezető utat, irta Ilkának a fent érintett levelet. S most tizenkét óv után összehozza a véletlen avval a nővel, aki öt egykor első szerelme egész hevével szeretve, a legnagyobb boldogsággal kínálta meg, de melyet az megbecsülni nem tudott, s ennek a nőnek ajkairól kellett hallania, hogy mily méltatlan játékot űzött vele. A hallott szavakra arcába szökött a vér ; de nem egyedül a szógyen hajtotta azt fel, hanem hozzájárult ahkoz egy más oly érzés, melyről e percben még magának sem tudott számott adni s ezért zavartan válaszolta: — És sohasem támadt fel lelkében a megbánás érzete ? Ilka ajkán egy mosoly vonult át. — Az nem — válaszolt — hanem igenis az őszinte szánalom érzete, a mikor megtudtam, hogy később kötött házassága, milyen elhibázott lépés volt. Ha köznapi lélek vagyok, tán örülök szerencsétlenségének, melyet Isten büntetésének tekinthettem volna, de arra nem gondoltam, s büszkén mondhatom, hogy a teremtés nemtelen érzést nem oltott szivembe. Ilka nem tartozott az elismert szépségek közé, de szabályos — bár kissé erős — arcvonásaival, beszédes szemeivel, melyeket szép ivezetü szemöldökök árnyaltak be, mindég helyet követelhetett magának a szebbek között. Fokozta most érdekességét az az önérzetes hang, melylyel szavait kísérte, kiegyenesedve, tekintélyes alakja, melyet a derekához simuló fekete terno ruha teljesen érvényre emelt, tiszteletet parancsoló hatást gyakorolt. Halmosnak nem volt szándókában az Ilkával megindított társalgást oda terelni, ahova az jutott. Bár szükségét érezte annak, hogy Ilka előtt, kivel tizenkét óv után most beszólt először, akkori eljárásáért magát igazolja, de nem gondolt arra, hogy a mult felemlítése mindkettőjükre ilyen hatással lesz. Azt hitte, hogy Ilka az egész esemény emlékét, mint megőrzésre móltatlant, rég elfelejtette. 0 maga is máirég nem gondolt reá. Most azonban, amint előtte állott az egykor szeretett nő, bár első virágkorán tul, de még mindég érdekes barna arcával, sőt teltebbé vált idomaival még vonzóbb, mint valaha: szivében a íeledós hamuja alatt elfojtva lappangott szikra élesztő levegőre került. Ugy érezte magát, mint aki egy régen elvesztett, de akkor nem sokra becsült gyöngyét ismét megtalálja, mely gyöngynek az értékét csak most ösmeri fel. r_ különben könnyüvórü férfi, ki nők társaságában éppen nem volt szószegóny, most egész lényében megváltozva, csaknem akadozva mondta : — És ón — a bátor — ezt a szivet, melyre bárki büszke lehetett volna, könnyelműen eldobtam magamtól. De ha vétkeztem akkor, bűnömért keservesen vezekeltem ama házasság alatt, melynek emlékeit — tövisként ma is szivemben hordozom. Ilka lesütött szemekkel hallgatta Halmost, kinek utolsó szavainál fejével helybenhagyó mozdulatot tett. — Mindent tudok — mondá fátyolozott hangon. Maga saját magából kiindulva, azt hitte, hogy ama levéllel, mellyel