Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1903-01-04 / 2. szám
fúzióról beszólt s melyben e mondat van, hogy „a miniszterelnöknek lehetőleg sikerülni fog a közreműködés lehetőségét fentartani", — többen fenyegetésnek vették, sőt akadtak a vérmesek közül olyanok is, kik a fúziót is „visszacsinálva" látták már. Kossuth Ferenc újévi beszédében pedig csak az érdekes, hogy uj programpontokat állított fel. A készfizetés felvételét Ausztriával szemben, a járadékadó ós a tiroli buzavám eltörlését, a magyar mezőgazdasági érdekek védelmét, a magyar ipar hathatós előmozdítását a vasúti politika alapján, a kétévi katonai szolgálatot, a magyar nyelvet és kizárólag magyar tiszteket a hadseregben s addig is, mig a magyar zászló teljesen diadalmaskodni fog, legalább a dualizmus kifejezését a hadsereg zászlaján. Az udvarra nézve addig is, mig a magyar király nem fog Budapesten szókelni, annak kimondását, hogy Budapest a trónörökös mindenkori szókhelye legyen. A politikát pedig bevógzem azzal, hogy mi van a Bánffy-fóle pártalakulással, melyről már többször irtam. Egy hírlapíró e kérdésben beszélgetést folytatott B á n f f y Dezső báróval, aki arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy a gazdasági különállás érdekében uj párt alakításával foglalkozik, igy válaszolt: — Pártalakitással nem foglalkozom. De ha pártalakulásra gondol, abban mindenesetre van valami. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy az országban sokan gondolkoznak ugy, mint ón ós e gondolkozásból kiszűrődő politikai törekvés érvényesülni akar és éppoly természetes, hogy ebből a törekvésből nem fogom magamat kivonni, amilyen természetes az, hogy ilyen alakulás nélkül, mesterségesen, puszta ambícióból én sohasem keresném a politikába való visszaelegyedóst. Elfogult is lehetne a tollam az alábbiak megírásában, midőn a magyar újságírók atyamesteréről beszélnek a sorok. Rákosi Jenőről, aki amellett, hogy nagynevű iró, legelsője a magyar újságíróknak. De hát hogy az elfogultságot ne ^süthesse- senki se rám, gáncscsal kezdem, mert a legjobbat sem kimóli az emberi irigység. Rákosi Jenő, a nagy demokrata főrend lett. Belekerül az uj országházba, de nem a népképviselők közó, hanem a mágnások csoportjába. íme mindjárt mondja róla a fáma, hogy ez a Vörösmarty-szoborért jár, mert hát egy miniszterelnöknek is jól esik, ha az apósa — szobor. Széli Kálmánnak pedig Vörösmarty Mihály leánya, Ilona a felesége, s a Vörösmartyszobor ügyében Rákosinak van a legnagyobb érdeme. Mig pedig a fáma igy regél, addig Rákosi Jenőt a tisztelet veszi körül. Most bele fog kerülni a politikába, amelytől eddig — legalább a napi politikától — tartózkodott. Lapja, a Budapesti Hirlap egyike Magyarország legjobb lapjainak s ha az iránya hajlik is a klerikalizmus felé, majdnem elsimítja ezt törhetlen magyarsága, a nemzeti szempontok iránt való rendületlen hűsége. jx másik főrend C h o r i n Ferenc dr., az aradi rabbi fia, ki hosszabb ideig volt képviselő. Először 187l-ben választották meg Aradon; 1896-ban Szatmárt megbuktatta Ugrón Gábort, 1898-ban az akkori disszidensekhez csatlakozott s Széli kormányra lépése után tért vissza a pártba, azonban 1901-ben összefórhetlenség miatt kimaradt a házból. Közgazdasági téren vannak kiváló érdemei, melyek most királyi elismerésre találtak. A két uj főrend, bár mindegyik más munkakörben, hosszas, kitartó, mindvégig hü ós hazafias munkában ós küzdelemben töltötte el élete javát. És mind a kettő régen kivívta polgártársai beosülósét, sőt szeretetét is. A főrendiházba való kinevezésük nemcsak nekik s általuk egész élethivatásuknak szolgál becsületére, hanem magának a főrendiháznak is, ahova tiszta, független jellemet, nagy tudást ós hasznos ólettapasztalást visznek be. A cóhrendszer. Mondja valaki, hogy nem boldog a csabai iparos, midőn ügyei rendezésén, szomorú helyzetének javításán maga a magyar parlament fáradozik és pedig a csabai iparosok nevében egy iparos-mecénás mozgatására. Mig P á n d y István dr. Csabán csak azon fáradozik egész ügybuzgósággal, hogy a helyi ipart közvetlen ós közvetve a honi ipart emeljük, készítményeinek ismertetésével és vásárlásával iparcikkeink fogyasztását előmozdítsuk, addig akad egy magasabb lény, aki az iparosoknak törvényhozás utján jogot követel arra, hogy boldogulásukat ők maguk önkormányzati uton erőszakkal vasalják ki. Hogy az iparosnak ne kelljen várnia a közönséget, mig őt felkeresi, hanem a közönséget erré rákónyszerithesse, ós pedig ugy, hogy községenként a lakosok számához arányított számmal lehessenek csak bizonyos szakmáju mesterek, a többi iparosjelöltek várianak, mig a szakcsoportból valamelyik meghal vagy elszökik, hogy ennek helyére egy-egy, fiatal iparos ismét mesterré léphessen elő. És ezt mind a céh intézhesse s ilyformán a konkurrenciát korlátozhassa. Ez ám az élet! A kényszerboldogulás, nem pedig a közönség kegyének kunyorálása, ízlésének kutatása, vótelkedvónek költögetése ós hiteligényeinek kielégítése. Ilyen eldorádószerü állapotokat óhajt teremteni a csabai iparosoknak egy gondviselésszerű fórfiú, S i m k ó József dr., az országgyűléshez felterjesztett és az orsz néppárt által felkarolt kérvényében, melyben a rég elfelejtett céhek visszaállítását követeli ós pedig azért, hogy a céhek voltak a legkitartóbbak a zsidók üldözésében. Ezen antiszemita elv indította a nemes doktort arra, hogy a megélhetési nehézségekkel küzdő iparosok ügyeit, bajait egy csapással orvosolja, a néppárttal szövetkezve. Boldog iparosok! Akiknek ilyen pártfogójuk van, mint a tudós doktor, aki a gyógyítás ós foghúzás mesterségén kívül a szőlőszet ás borászatot is üziés pedig az isten áldását keveselvén, még a szűk bortermést meg is szaporítja, És akinek a szőlőmive lós körüli bokros érdemeit néhány dugábadőlt találmánya is dicséri. Aki mindezeken felül a korcsmárosok mostoha sorsát is (a zsidókét is) szivén viseli ós ezek jólétének előmozdítása céljából a fogyasztási adó kezelésének „uj" mesterségét is feltalálta. Ez a teremtő ós megváltó erejű ember felszólítja egyszer az ipartestületi jegyzőt, hogy neki van egy hatalmas eszméje, amelylyel a kisiparosoknak mostoha helyzetét egy csapással meg tudná javítani. S nem kell hozzá több, minthogy az eszmét az ipartestület tegye magáévá ós terjessze az országgyűlés elé, ahol azt már tárt karokkal várják. Az eszme pedig nem más, mint a céh-rendszernek az ipartestületek helyére való felállítása. Minderre pedig öt az indította, hogy neki a felvidéken sok iparos rokona van, akik mindinkább elszegényednek. Ezeken segítendő, fundálta ki az országos heccet, a csabai iparosok nevében. Ezen nagy „eszméjét" a jegyző igen természetesen visszautasította, mert az iparosok viszonyainak gondozása, érdekeinek megvédése ós ápolása az ipartestület feladata. Ezen feladatát az ipartestület hiven teljesiti is, nem szorult tehát arra, hogy dolgaiba avatatlan egyének avatkozzanak. Ezután csinálta Simkó dr. a világrengető dolgot a maga szakállára, de a csabai iparosok nevében. Ehez nekünk iparosoknak nem is volna egy szavunk sem. ha azt nem az iparosok nevében csinálja. De minthogy a dolog nagyon is alkalmas arra, hogy a nagyközönságet, különösen pedig az ország iparos közönségét, — amely a békéscsabai ipartestület működését ós irányát az országos ipari mozgalmakban jól ismeri — megtévessze s nem lóvén ismerős a szóban forgó ominózus kérvény keletkezésével, azt az ipartestületnek tulajdonithatná: szükségesnek tartotta az ipartestület az ügygyei foglalkozni ós az ellentétes mozgalmat magától elutasítani. S habár az testületi elöljáróság határnzatáról a Békósmegyei Közlöny már megemlékezett, mindazonáltal a határozatnak megfelelőleg azt itt egész terjedelmében közzétesszük. Á. J. A kérvénymásolat felolvasása után jegyző indítványára : Az elöljáróság határozatilag, egyhangúlag Kimondásra kórt s melyet elkeseredettsóíeínben kettétépve, visszaküldtem magának, egyúttal eltéptem mindazokat a szálakat, "nelyek a mult emlékeihez fűztek. Téved. Bár lemondtam a maga szerelméről, a magamét megőriztem, mint első szerelmemet az utolsó időkig. Halmost mólyen meghatották e szavak. Most látta csak, hogy mennyire felremagyarázta Ilka akkori viselkedését. Egy hirtelen mozdulattal hozzá közeledvén, az újra feltámadt szerelem egész hevével megragadta annak kezét s a szenvedélytől remegő hangon kérdezte : — Tehát megbocsát nekem s kész nekem mógegyszer nyújtani az egykor visszautasított kezet ? E percben a vonat állomást ért, hol a váró közönség köréből egy férfi bontakozik ki s Ilkát meglátva, szíves köszönéssel elébe siet. Ilka a köszönést örömsugárzó arccal viszonozva, Halmoshoz fordult s csak annyit válaszolhatott: — Már késő. S azután a férfira mutatva, hozzátette : — Vőlegényem Koltay. Mese a szerelemről. Irta : Biró János. Kristálytiszta, mezzoszoprán hang énekelt a szerelemről. Bánatos, kesergő volt a dal, halkan hangzott az ének ós a hangokban, amelyek messze szállottak, benne volt egy magános lélek panaszos megindító vágyódása. A zongora lágy akkordokban kisérte a dalt : Mindig örökké egymást keressük, Egy ut marad mindig a mi utunk, Egymásra vágyunk mindig szüntelen S egymással még sem találkozunk. Halkan, lágyan hangzott el az ismeretlen ének utolsó szava, mintha könybefuló sóhajtás volna. A felhomályos, elhagyatott szalon parfümös levegőjében még ott vibráltak az édes hangok, mikor a férfi belépett. Mintha szentélybe lépett volna. A leány ott ült a zongoránál s maga elé nézett ölbetett kezekkel, aranyszőke haja kisugárzott a félhomályból ós karcsú alakjára csodálatos fénypriszmákat vetett a lámpa halvány világát borító kristály, í: Az elhagyott szalon hasonlított egy csendes szigethez, a zajló oczeánban. A palotában estély volt, a tágas termekben színdús, pompázó ruhákban, asszonyok és leányok táncoltak, fiirteltek . . . mindenfelé a pálmák alatt, a hol megtört a csillárok fénye, szerelmes páTok súgtak össze. Sóhajaiktól mámaros izzó volt a levegő . . . de sóhajtásuk nem volt panaszos. A fényes társaságban a mámortól, örömtől, szerelemtől ketten voltak idegenek . . . barna volt a férfi ós sötét szemű — aranyszőke karcsú a leány ós halvány mindkettő. Párjára valahogy egyik sem talált még. Idegenül, céltalanul bolyongtak a szerelmes sokaságban s a szivük megtelt lopva, észrevétlen néma vagyódással, céltalan, fájdalmas szerelemmel ... Az elhagyott szalont megtalálta a leány. Leült a zongoráhoa, szórakozottan felnyitotta, talán azt sem tudta miért. Keze a fehéren sugárzó billentyűkre tévedt s azután felhangzott a dal . . . halkkal előbb, majd biztosabban, a néma bánat megkapó varázsával. ... A magános férfi meghallotta a dalt ós megtelt a lelke csodás sejtelemmel. S mint az álomlátó, akit ellenállhatatlanul vonz magához a hold ezüst sugára, gyönyörrel telten ment az ének után. A férfi beszólni kezdett, zengő mély hangon, amely már az első pillanatban rokonórzóssel tölt el, előbb csodálkozva, majd megilletődve hallgatta a leány. — Soká, n8gyon soká kerestelek . . . Úttalan utakon, ahol bánatos szomorú mindenki, féktelen izgalmak tanyáin, ahol csak ón voltam szomorú . . . És mert, hogy nem találtalak, bánatos vágyódással telt meg a síivem, parazszsá omlott bennem az ifjúság lángja ós vigasztalan homályba merült a lelkem . . . Hosszú, kinos éjszakákon óh hányszor láttam ragyogó arany hajad, hányszor tártam ki a lelkem csodás szemed tekintete előtt. — íme nézz a lelkembe. Méltó vagyok reád., És kitártom előtted a lelkemet, amelyben nem volt más csak szerelem, tüzes, viharzó, sohasem lankadó. Vártalak mindig csodás sejtelemmel vártalak ma is. Mert tudtam, hogy végre megtalállak, mert tudtam hogy nekem, hogy értem lettél, a miként neked, érted lettem ón. Nem kérdem ki vagy, honnan jöttél, kunyhóban volt-e bölcsőd vagy palotában . . . magtaláltalak eljöttem érted. Szeretlek, szeretlek . . . A rajongás tüzes rapszódiája, a férfi hangjának mély zengése visszhangra leltek a leány szivében is. — Szótlanul támaszkodott a zongorához ós hamvas, bársonyos arcán átderengett a lelke . . . Egy pillanatra csak kívülről hangok hallatszottak, zagyva összevisszaságban. — Grófnő, Angéla grófnő . . . komtesz . . : és a távolból léptek közeledtek a szalon felé is. A leány magához tért. Fehér arca mozdulatlan volt immár, mint az alábstrom. Kinyílt ajakát egy szó hagyta el, halkan, keményen, mint az életre kelt diszharmónia. — Nem ismerem önt! Azután emelt fővel, büszke méltósággal lépte át a küszöböt ... a férfi lehajolt fejjel, némán állott a szoba közepén. ... A zongorán néhány mély hur zengett ... a szalon sötét volt és barátságtalan. kimondja : hogy az ipartestület háta megett készült beadványnyal szolidaritást nem vállal, az áSbban foglalt zsidóellenes irányzatot és minden korszerűtlen céhrendszer visszaállítása iránti törekvést visszautasít. És csupán az ipartörvényneK oly irányban való módosítását kívánja, a milyen irányban azt Áchim János ipartestületünk jegyzője az országos ipartestületi gyűléseken 12 év óta, ez évi nagyváradi VI. kongresszuson mint előadó már ötödikszer sürgetett a kongresszusok egyhangú helyeslése mellett. Kimondja továbbá az elöljáróság, hogy a kompromittáló beadványt aláirt iparostársak eljárását nem itéli el. Azt'olyannak tekinti, mint annak készítője hangzatos Ígéreteiben meghitt jóhiszemű cselekményt; amelylyel az intelligens osztályhoz tartozó egyén Ígéreteiben megbíztak, feltevén róla annyi tudást, hogy Ígéreteit be is tudja váltani. És nem mérlegelték kellően a beadvány kompromittáló kifejezéseit. Ezen határozatnak a hírlapokban való közlése, valamint a képviselőházban való bejelentése végett országgyűlési képviselőnknek, Zsilinszky Mihály közoktatásügyi államtitkár ur őméltóságának leendő felterjesztése elhatároztatik. Kmf. Kiadta Áchim János, jegyző. A esabai szövőipar. Irta: Karaszy Ödön. I. Hogy mikor kezdődött a csabai pórnép között a szövészet nagyobb szabású üzése, azt nem igen lehet a város történetéből kiböngószni; valószínű, hogy már a mostani lakosság ükanyái betelepedésük alkalmával magukkal hozták e tudományt a felvidékről, hol ősidőktől kezdve legszorgalmasabban űzték s űzik ma is a szövést s úgyszólván nincs község, nincs család, melynek egy-egy tagja kiváló érzékkel ne űzné ma is e hálás ós igen jövedelmező szép ipart. Hogy a békéscsabai szövészet nemcsak rokon, de azonos a felsővidók szövőiparával, azt leginkább a szinek vegyítése s a beszőtt figurás ókit mények egyezőségéből lehet megállapítani. Még pedig a régebbi szövésekből, melyeknek szin ós alakra való egybeállítása teljesen a nép izlése s érzéke szerint volt mesterkélve, anélkül, hogy idegen befolyás érvényesülhetett volna. Minden harmónia nélkül, valósággal együvé dobálva keveredett el egymás mellett a zöld és fekete, a kék és sárga, a lila és rózsaszín s az egészből lett egy kiabáló szinkeverék. Természetes dolog, hogy ily Ízléstelenül összeállított szine miatt nem is volt piacra vethető a csabai szőttes minden jósága ós tartóssága dacára sem. Idegen befolyásnak kellett érvényesülni ugy a szinelhelyezós tekintetében, mint az alakok változatossá tételében is, Igen ám, de ezáltal elveszti eredetiségót s a kalotaszegi minták beszövése, meg stilizált virág, madár és mértani alakok mintaként való használata, jellegzetességétől fosztja meg. Aképp kellett tehát más vidéki iparból átvett alak ós szinváltozatokat a speciális csabai stíllel keverni, hogy ez ereditósógót is megtartsa, de amazon ne legyen észrevehető, hogy idegen, annál kevósbbé legyen ezek közül kirívó. A szinek összeállításánál sokkal könynyebb volt a feladat, mert a népnek teljesen mindegy, hogy mely szinek kerülnek egymás mellé s igy minden ellentállás nélkül fogadta el az uj szinvegyitóst. Mert hiszen előtte is világos, hogy például sokkal egyszerűbb, de egyúttal szebb is a stilizált nefelejcses minta, ha teljesen kék színezetű, mintha a virág kék, a levél haragos zöld s a szár fekete vagy vörös, miképp eredetileg szőni szokásban volt. A csillagos minta is többet mutat egy színben, mintha egyik csillag vörös, másik sárga, harmadik kék s minden jóizlós kigúnyolásával van a fehér alapon elszórva. A nép, mihelyt a szinvegyitós titkával megismerkedett s mintái is szaporodtak lassankint tudatára jött annak, hogy szőttesei ériékesek, s megérdemlik, hogy szélesebb körben is megismerjék. Ehhez azonban csak is egy mód van, a kiállitás ! s ettől az egy módtól eleinte majdnem irtózik a nép s csak akkor vesz már szívesen részt, ha tapasztalja, hogy belőle anyagi haszon mellett egy kis dicsőség is háramlik reá. Épen apropora jött 1881-ben a budapesti országos nőegylet iparkiállitása, melyen a békéscsabai nőegylet néhány lelkes tagjának hosszas utánjárására a köznép átengedta szőtteseit. S e naptól kezdődik tulajdonkép a csabai szövészet mint nópipar szerepelni. A lapok egybehangzó kritikája a legnagyobb dicsérettel szól róla s mint eredetisége által is feltűnő csoportozatról tesz említést. Különösen az nyeri meg a köztetszést, hogy egy pórnő Griecs Tomónó egyszerű szövőszókén a közönség szemelátára készíti a szőtteseket, Kesjár Erzsike pedig a csabai pórnóp szingazdag viseletében öltözötten kerekes rokkán fon. Bocsánat a kitérésért, de akkor még szingazdag volt a csabai parasztviselet. Hosszú nagy virágú rokolya, himes pruszlik, patyolat ingváll, selyem szalaggal befont s két varkocsban leeresztett haj, pillangós cipellő