Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-06-25 / 51. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, junius hó 25-én 45. szám. BÉKÉS MEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé

r Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. A válság tanulságai, Budapest, jun. 23. Az idegen, aki csak felületesen, a napi események iránt való érdeklődéssel s a magyar politikai élet különleges pszikológiájának ismerete nélkül nézi az elmúlt napok politikai krónikáját: kacagni fog, mert az ő szemében a bohózatba való események és bonyodalmak sorozata az egész. Volt egy miniszterelnök, akit az ellenzék a kormányzás eszközeitó'l megfosztani, tehát megbuktatni akart egy felülről forszírozott javaslat miatt; a miniszter elnök a többség bizalmától támogatva, a kisebbségi terrorizmusnak sikeresen ellentáll, és egy szép napon elejtik — felülről A miniszterelnök és kabinetje lemondása igaz fájdalmat kelt mindenütt, de a leghangosabban zokog és panasz kodik miatta — az ellenzék, mely féléve dolgozott rajta, hogy megbuktassa. A korona uj miniszterelnököt dezignál, aki célul tűzi ki magi elé, hogy minden erővel meg fogja törni a magyar parlamentárizmusb veszélyeztető ellenzéket; de a dezignált miniszterelnök nem tud, éppen egy célja miatt, munkatársakat, minisztereket kapni — a többségben, mely pedig mindeddig ugyanezt a célthangoz tatta, mint a maga célját. S hogy teljessé legyen a bonyodalom, ugyanaz a sajtó, amely még egy hét előtt fennen hangoztatta, hogy engedményt az ellenzéknek nem szabad adni, mert a kisebbségi terrorizmus jogát ilyen módon szentesíteni nem lehet: ugyanaz a sajtó ma kórusban zengi, hogy hjah, természetes és igazságos a Tisza kabinetalakitó kísérletének tragikus vége, miért is jött ő engedmények nélkül pusztán a saját, a pártja: az ország közvéleményének erejében bizakodva, j Igazán, kacagni való volna a drasztikus ellentétek e sorozata, ha egymásnak látszólag ellentmondó események nagyon is komolylyá nem tennék minden igaz, jó hazafi szemében e dolgot. Abban a percben, amikor e sorokat irjuk, a kormányválság még nincs elintézve; sem az egyik, sem a másik oldalra nem dőlt el a kocka. De nem is a kormányválság a legsúlyosabb e váltakozó eseményokkel gazdag napokban, hanem a magyar politikai pártok válsága. Itt is, ott is az egyöntetűség, az őszinteség hiánya támasztotta politikai viszonyainknak azt a veszedelmes kelevényét, amely most kifakadni készül. S erős, egységes akaratú pártok alakulása nélkül, vagy a meglevő pártoknak nyíltan vallott, őszinte elvek, egyöntetű célok szerint való átformálódása nélkül — nagyon félünk tőle, hogy a mérges kelevény még vészesebb következményekkel fog járni Magyarország egész politikai vérkeringésére. Remélhető, hogy a mostani kormányválság az uralkodó bölcsesége s a hivatott vezetőférfiak energikus, hazafias közreműködése mellett végre is az igazi liberálizmus és a küszöbön álló feladatok javára fog elintéződni. A válság eddigi eseményeit azonban — bár voltak fájdalmas részleteik — egészben véve nen lehet sajnálni ; mert olyanok, mint egy operáció szenvedései, amelyek csak mellékesen jöhetnek Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Békésinegyei Közlöny tárcája. Orgonavirágok. i. Valamikor, egyszer, nem is rég, Napsugaras, fényes volt az ég ; De más is volt akkor a világ, Lilaszinü orgonavirág . . . Mint az orgonafa levéllel, Tele volt a lelkem reménynyel, Az a világ rombadőlt világ, Lilaszinü orgonavirág . . . II. Azt hittem én, hogy örök a tavasz, Örök az élet, az illat, a fény, Azt hittem, szeretsz forrón, igazán, Kétségbeesetten, mint ahogy én. Titokzatos vagy, mint az éjszaka, Bóditó, mint az orgonavirág, Minek is borul szeliden össze, Hogyha elválik egymástól az ág. Kató József. Vihar után Irta : Lörinozy György A Hadarioska meredek orma hal lgata gon bámul le a falura, éppen szembe a gortai postahivatallal, melynek vadszöllős falán a háromszínű koronás postáscimer szinte elbújik a sürü indák és lombok között. Pu-;kacsőre várva a gyanútlan vadat, letekintek a szelid, talusi hivatalra és azt kérdezem magamban, hogy vájjon miért dugják ugy el azt a pompás cimert ? Szégyenlik talán ? Ha én gortai postamester volnék, nem rejteném el, hanem kiszögeztetném a tiszta, fehér falra, ahol mindenki meglátná. Mert mindig szerettem volna postamester lenni Gortán, hogy olyan közel van a Hadaricskához. Meg is mondtam Kovács Lajosnak, a gortai körjegyzőnek, de ő elnevette magát. — Az nem megy olyan könnyen, csak j nagy protekció, atyafiság segitsógével. S | még az öreg báró is beleszól, aki különben soha sem lakik Gortán, hanem valhol messze, az erdélyi birtokain. — Olyan jó hivatal ? — Száznyolcvan forint a fizetése. De azonfelül kétszáznegyvenet kap a szállításért. Abból nyolcvanat megspórolhat, ha élelmes és nem tart lovat, hanem csak gyalogemberrel küldi a postát Harmócára a vasúthoz. — Az már valami! — Ne tessék oda kivánkozni — mondta csöndesen a jegyző. — Csak olyan szegény lánynak való az, mint a Bessenyődi kisasszony. — Uri lány ? — Az. Fiskális volt az apja Hétváron. Árván maradt, ugy került ide az édes anyjával. Hiszen, tetszik tudni, ma már minden faluban lehet látni ilyen gyászruhás sorsüldözöttekett a kis postahivatalban. — Aztán, jegyző ur, szóp-e ? A jegyző bizony fülig pirult erre a kérdésre és elhallgatott. Földre sütötte a szemét, mintvalaminaiv, szemérmes leányka habozva, hogy mit is mondjon. — Mindig szomorú, — telelte végre, kitérve a kérdésnek. Nem is csoda. Az Isten is arra teremtette, hogy daloljon, csapongjon, vigan mint a madár, aztán egész nap oda van láncolva ahhoz a ro zoga, poros Íróasztalhoz. Rózsaszínű levelek helyett fakó recepiszeket irni, naprólnapra hétről-hétre ! — Szegény! — De nem kell sajnálni. Már nem kell. A viharon tul van. Azon, ami minden ember életét próbára teszi. — Vihar? Még pedig erős vihar. A múltkor tudtam meg ón is, mikor egy csomó levelet vittem a postára. Szokása szerint megkinált, hogy üljek le. Mig a leveleket rendezgette, egyszer csak az udvaron kocsizörgés hallatszott A felügyelő érkezett. Azok mindig ugy titokban jönnek, meglepik a szegény postamestert, hogy ideje ne legyen számba a gyógyulásra való vágy mellett. És hisszük, hogy ezek az események csak siettetni fogják a magyar politikai élet bajainak orvoslását abban az irányban, amint azt fentebb a pártok belső viszonyairól szólván jeleztük. Ha igazolásra szorulna a Széli Kálmán ötödfél éven át folytatott politikájának stílusa, hát ezt az igazolást nyomban a lemondását követő napok eseményei meghozták. Magyarországon nem szabad és nem lehet már kizárólag az egyoldalú párturalomra alpitott erőszakos politikát űzni : ez a tanulság ma nyíltan áll mindenki előtt, ós éppen ez a Széli Kálmán kormányzásának egyik, talán legértékesebb gyümölcse. A Tisza István fellépését is azért fogadta első izben olyan szé leskörü bizalmatlanság, mert azt hitték, hogy ő ezzel az axiómával ellentétbe akar helyezkedni. Tisza István, még ha régebbi múltja e hiedelemnek talán tápot is nyújtott, sokkal nagyobb tudásu parlamentárius, sokkal inkább áll a reális, praktikus politikai élet szolgálatában, sokkal élesebb szemű ember, semhogy a mai magyar politikai viszonyok axiómában rejlő parancsszavát nem ismerné és ne követné. • De azért kétségtelen, hogy még ez a túlzás is, ha az tisztán a magyar pirlamentárizmus és a magyar nemzeti eszmék diadalra jutása érdekében nyilatkozott meg, bűnül nem róható föl senkinek. Viszatérünk oda, ahonnan ki indultunk : a mai bonyodalomból csak az a férfi tudja majd kivezetni az országot s a parlamentet, akinek föllépése rendbehozni a könyveit, Írásait. Nagy ur ám az ! Mint valami kiskirály, olyan büszkén magasra tartott fejjel jön be, se szól se köszön, csak egyenesen a postaasztalhoz megyen és ráteszi a kezét. Ezután ő dirigál. A felügyelő egymásután szedte le a polcról a könyveket, Írásokat ós elmélyedve vizsgálgatta. Fel se tekintett, a leányt még nem is látta. Az pedig, világosan láttam, — az undornak, megvetésnek arckifejezósóvel csak nézte, nézte a nagy hatalmas urat ós szép, tormás üde ajaka valami kesernyés, gúnyos mosolygásra húzódott. Csöndesen, nyugodtan megszólalt, a hangja még csak nem is reszketett: — Felügyelő ur, kérem, a pénztárból ezer forint hiányzik, amit elsikkasztottam... Mint valami bomba, ugy hatottak szavai. A felügyelő már az első hangra felugrott a székről s üveges, megrémül szemmel bámult a leányra. — Ilona ... az Istenért ... ön az ? . . . hebegte. — Milyen, kegyes, hogy Megismer, szólt a leány. Én vagyok a gortai postamester. Tessék csak irni a jegyzőkönyvet. Ezer forint hiány . . . Szép summa ugy-e ? Milyen pompás jegyzőkönyv lesz belőle ! Ont még elő is léptetik, bizonyosan. Végtelen gunynyal beszólt s a szigorú, kérlelhetetlen tisztviselő ugy reszketett tőle, mint a nyárfalevél. Mintha csak ö lett volna a sikkasztó, nem a leány. Alig tudott kinyögni egy pár szót. — Nem, nem, az lehetetlen Ilona . . . A leány most már indulatosan kiáltott rá: — Miért lehetetlen ? Igen, elsikkasztottam, hogy kifizethessem a menyasszonyi kelengyém árát. Inkább loptam, semmint azokat a jámbor, együgyű embereket csaljam meg, akik a boldogságomra hiteleztek. Az ón boldogságomra! . . . Ezt is beirja majd a jegyzőkönyvbe, ugy-e és azt is, hogy ki volt a vőlegényem . . . Davarcsányi Ottó, posta- ós távírda felügyelő . . . Felügyelő ur, irja hát azt a jegyzőkönyvet! A felügyelő lassankint összeszedte Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. tisztázza a belső pártviszonyokat. Amíg ezek a mai pártviszonyok fennállanak, addig rend a parlamentben s a kormányban nem lesz, mert ezek a viszonyok magukban rejtik a visszásságok, intrikák, harcok és forradalmak csiráit. P. H. A helyzet. - Fővárosi tudósítónktól. Budapest, jun. 24. A politikai helyzet képe újra nem változott. A horvát bán megbízása óta egyebet sem tesz, mint hogy tanácskozik a különböző pártok vezérembereivel: délelőtt, délután és éjjel. Mindez azonban nem vezetett eredményre ós K h u e n gróf nem tudott semmit sem elérni. Személye sem lett kedvesebb a politikai közvélemény előtt, sőt mondhatni, hogy ellenszenvesebbé vállott. Tárcavállalás végett még nem keresett fel senkit sem, azonban olyan az általános nézet, hogy ezt hiába is tenné, hasonló módon járna, mint Tisza István gróf. Érdekes politikai hir az, hogy Bánffy báró ki fog lépni eddigi tartózkodó politikai álláspontjából és nyíltan állást fog foglalni a bán ellen ós egy — már hónapokkal előbb jelzett — pártalakulás élére akar lépni. Mondják azt is, hogy báró Bánffy a bánnak horvátországi magyarellenes politikája miatt, már évekkel ezelőtt memorandumot nyújtott be a királyhoz. Bánffy báró állítólag ki akarja mutatni, hogy a bán programmja a nemzeti tekintély hanyatlását, a magyar nemzeti politika félbeszakítását jelentené ós ezért késhegyig menő küzdelmet fog hirdetni ellene. Azt állítják, magát. Finom battiszt zsebkendőjével megtürülgette verejtékes homlokát s elfordult az íróasztaltól. Csak ugy támolygott s nem tudott, nem mert a Teányra nézni, sőt szinte kerülte a tekintetét. — Nem, nem, Ilona, — szólt aztán zevarodottan, — azt ón nem tehetem. Ne szóljon senkinek róla, ón sem szólok, hogy itt jártam . . . Valahogy tegye vissza azt a pénzt, hiszen jómódú rokonai vannak. Néhány száz forintot magam is adhatok, igen, gondolom : négyszáz forintot . . . A leány szép, halovány arca pirosra gyúlt ki a büszkeségtől és . . . talán a szégyentől. Szemében erőszakosan visszafojtott könnyek csillantak meg. Lángoló arca csupa düh, csupa megvetés volt. — Es azt hiszi, hogy elfogadnám ? Az ön pénzét ! Az önét! Hátha a Golgotha minden kínszenvedésétől váltatnám meg vele magamat! Felügyelő ur ! Ugy látszik, megfelejtkezik a hivatalos kötelességéről. Mikor a gyűrűmet visszaküldte, akkor pontosabb volt. Ugyancsak emlegette a kötelességet, amivel családjának tartozik . . . írja hát azt a jegyzőkönyvet! A felügyelő felvette a kalapját s szótlanul indult az ajtó felé. Fejét lehorgasztva ment ki a szobából, a kocsijához, felült rá, valamit mondott a kocsisnak s az a lovak közé vágott. Az ablakon át láttam, mert a leány utána sem nézett. Mikor visszafordultam, már akkor megtörölte könnyes szemét ós az arca megint nyugodt s majdnem vidám volt, — De, kissasszony, — szóltam hozzá ijedten, — meggondolta-e, hogy a fegyházba juthat ? Nagyot kacagott a szemem közé. — Ah; dehogy! Hiszen egy árva krajcár se hiányzik itt, édes jegyző ur. Akár vizsgálja meg, ha akarja . , . Csak azért csináltam az egészet, hogy megtudjam, vájjon ennek az urnák a feje is olyan üres-e, mint a szive . . . Látja, igy aztán könnyebben gyógyul az ember . . . Elrendezte az íróasztalt szépen, mindent) visszarakva a helyére. A rácsos kis