Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-05-17 / 40. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, május hó 17-én 39 szám. BÉEÉSHEfiTEI KÖZLÖNY Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. s/ámu ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A maqyar sportról. Azok az előkészületek, melyek az ország minden részében — igy nálunk Csabán is — folynak a közel jövőben megtartandó kerületi tornaversenyekre, időszerűvé teszik, hogy a magyar sportélettel kissé behatóbban foglalkozzunk. A csabai tornaegylet már 1888-ban gyűjtötte össze az erőket s mint ilyen, első volt az úttörők között; a lefolyt tizenöt év alatt több országos torna-, kerékpár- és atlétikai viadallal, vivő versenynyel hathatósan terjesztette az eszmét: egészséges testben egészséges lslek. Akik az utolsó években a napilapok sportrovatait figyelemmel kisérték, lépten-nyomon olvashattak magyar versenyzők külföldi sikereiről s arról a nagyfokú érdeklődésről, melylyel a testedzés ügye iránt rokonszenvező magyar publikum az emberi sportokban rendezett versengéseket kisérte. Hazánkban az embersport iránt való érdeklődés nem is oly régi keletű; 20 esztendővel ezelőtt meg komédiának tertották az atlétikai, kerékpár s egyéb versenyeket, értéküket a közvélemény a cirkuszmutatványok nívójára szállította le. Ennek tulajdonítandó, hogy a magyar sportban az alapítás után csaknem két évtizeden át a haladás semmiféle jelét észlelni nem lehetett, mert komolyság hiányában meddőnek bizonyult a testi művelődés ügyeért harcoló magyar sportférfiak fáradozása. A nagyközönség indolenciáját legelőször azok a diadalok törték meg, melyekkel ifjaink ugy a külföldi, mint hazánkban tartott nemzetközi versenyeken a magyar névnek hirt és dicsőséget szereztek s a külföld elismerésével a magyar társadalom érdeklődését maguk felé irányították. Az egyes sportnem művelői közül az úszók Berlinben, Bécsben, Frankfurtban Európa, Németország, Ausztria bajnokságában s a bécsi derbiben aratott győzelmeikkel a magyar sportot ama nivóra emelték, amelyen a kontinens legelső sportnemzetei állottak; Athénben a magyar uszó diadala révén jutotta győzelmi árbocra a magyar trikolor, midőn az olimpiai versenyeken a világ minden részéből összesereglett versenyzőkön a speciális magyar tempó segítségével aratott győzelmet jeles kiküldöttünk. A párisi olimpiai verseny meghozta a magyar sport részére az elérhető legnagyobb dicsőséget, a világbajnokságot, melyet egyik jeles atlétánk a diszkoszdobás versenyében szerzett meg. Ujabban az evezősök és footballcsapataink dominálnak a nemzetközi versenyeken. A legtöbb osztrák bajnokság tulajdonosa magyar atléta. A magyar versenyző-gárda szaporodásával, annak sukcessziv fejlődésével lépést tartott a magyar sport-publikum érdeklődése. Tiz évvel ezelőtt, sőt később, a millennium esztendejében nagy nemzetközi versenyeket, vagy a Tornaszövetség országos ünnepélyét alig 3—400 ember nézte végig a csömöri-uti versenypályán, holott a mellette levő lóversenytéren óriási embertömeg tolongott egymás hátán. Persze ott csak emberek versenyeztek, itt pedig a lovak nemes küzdelmében gyönyörködött az istenadta nép. Ma már más állapotok uralkodnak. Versenyeinket ezernyi tömeg nézi végig. Két kultuszminiszter: gróf Csáky és Wlassics nevéhez fűződik sportunk nagy arányú fejlődésének érdeme ; az első mint kezdeményező, a másik mint az eszme végrehajtója ültették el a tanuló ifjúságban a magyar testneveí lés iránti szeretet magvát, mely gondos ápolás melett ma már hatalmas törzset alkot terebélyes koronával s minden virága, gyümölcse a magyar ! sport hírnevét, dicsőségét hirdeti. Már a középiskolák falai közt a szabad természetben űzött sportokhoz szokott itjakkal annyira megkedveltetik a testigyakorlatot, hogy felsőbb tanintézetekbe kerülve, ösztönszerűleg kerülik a kávéházak füstös légkörét, s a versenyekben való részvételben keresnek lelki és testi szórakozást. A Rudolffőgimnázium ifjúsága mult évben intézeti tornakört alakitott s mai napon diszes ünnepség keretében felavatja zászlaját, amely alatt bizonynyal számos győzelemmel hirt és dicsőséget szerez a helyi alma-maternek s annak az egészséges nevelési irányzatnak, mely sarkkövét képezi a magyar középiskolai oktatásnak. Ma már az egyetemi körök olvasó-termei, vagy inkább kártyaszobái nem örvendenek oly látogatottságnak, mint 10 évvel ezelőtt s örömmel konstatálhatjuk, hogy manapság a játékterek sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a játéktermek. Lelkesedésben, ambícióban s anyagban nincs hiány. Ez utóbbi dologban pláne ugy szólván konkurencia nélkül állunk a kontinensen, amit elismertek az itt járt külföldiek közül elsősorban a világ első sportnemzetének fiai: az angolok. A magyar testedzés ügyét ujabban nemcsak a polgári középosztály, hanem a főrangú körök is szivükön viselik. Alig van verseny, melyen mágnásaink közül egyik-másik meg nem jelenne, bizonyságot szolgáltatva ezzel az ifjúság testnevelése iránt tanúsított érdeklődésének. A főrangú világ tagjai nemcsak passzív szemlélői a versenyeknek, hanem immár aktiv is részt vesznek azokon s igy a sport lesz hivatva képviselni jövendőben azt a tényezőt, mely társadalmunk különböző rétegei között fenálló válaszfalat ledöntse, mint ahogy ledöntötte már a különböző politikailag egymással hadilábon álló nemzetek közötti rideig válaszfalat. Nálunk és a külföldön. - Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, május 16. A politikai helyzetről beszélni mostanában mindig aktuális. Országotrengető dolgok nem történnek ugyan, de örökösen kerül valami mozzanat, amelyről beszélni lehet. Ilyen mozzanat volt a Feilitzsch báró dolga is. Ugy jött, mint a nyári zápor és nagy örömet okozott az ellenzéki táborban. íme, nyilvánvalóvá lett, hogy a szabadelvű párt egysége megbomlott. Igy gondolták az ellenzékiek s habár a bajt valahogyan el is simították, ki vonhatná kétségbe az ellenzék igazát abban, hogy az egyetértés éppenséggel nem dühöng a kormány táborában. A Tisza István kilépéséről szóló hir is csak arra van hivatva, hogy az ellenzék vélekedését erősitse, mert ha dementálták is a hirt, de annyi nyilvánvalóvá lett, hogy Tisza és a kormányelnök közt alapos nézeteltérések merültek fel. Nagy szenzáció számba menta mostanában lefolyt udvari bál, ahol megtörtént az a furcsaság, hogy a király Apponyi Albert grófot, bár mellette négyszer is elment, nem szólította meg. -iZ ellenzék célzatosnak, a kormánykörök véletlensógnek minősitik a 7. esetet, amely mindazonáltal Békésmegyei Közlöny tárcája. A teás-esésze. — Csakugyan nem parancsol teát, uram ? — Igazán nem kérek. : j ~ pedig jó, higyje el nekem. A saját kfeico. forrásom le, ezzel a kézzel, amelyről olyan hizelgő bókokat ' mondani. — Nem is a téáról van "íiu "hkL . . -— Hanem ? — Megvalljam önnek az igazat ? De ofyan . . , nevetséges. — Annál inkább. Il'ről van hát szó? — A csészéről. — A csészéről ? Nem tetszik önnek ez a csésze? Szász porcellánból készült, uram. A hozzáértők el vannak ámulva a láttára. Egyébként, ha kivánja, adhatok másikat. — Kérem, asszonyom, hagyjuk ezt. Mindegy, hogy a csésze meisseni porcellán-e, vagy sévresi, lehet régi, vagy uj, drága, vagy olcsó . . . hogy teáscsésze, az már magábanvéve . . . — De most már kezdek ám igazán kíváncsi lenni. Honnan származhatik önnek ez az ellenszenve a csészék iránt ? Először hallok életemben ilyesvalamit. Egész különös faja az idioszinkráziáuak . . . — Istenem, tehát mégis csak kierőszakolja belőlem a gyónást? De éu olyan jelentéktelennek tartom a dolgot, hogy jobb volna valami másról . . . — Nem, nem. Tudni akarjuk s önnek el kell mondania, hogy miért érez ellenszenvet a téáscsészékkel szemben. — Az ellenszenv, asszonyom, nagyon gyenge kifejezés. Gyűlölöm őket, irtózom tőlük, nem tudok rájuk nézni. Feltettem, hogy boszat állok rajtuk, ahol érem őket. — Halljuk ! Halljuk ! Ez valami egéI szen rendkívüli dolog ! De beszéljen már, hiszen megöl a kíváncsiság ! — Tehát könyörtelenül kibánja ? — Könyörtelenül. — Nos, akkor hát el kell mondanom. Előbb azonban engedjen meg egy kérdést. Tudja, hogy mi az az elektromagnetizmus ? Ha tudja, annál iobb. Ötven esztendővel ezelőtt még aligha volt asszony a világon, aki tudta volna. Az elbeszélésem bevezetéugyanis a fizikából vett hasonlatra van szükségem. Ön tehát tudja, hogy ha egy diirab lágy vasat dróttál körüics&v. . rúna » a dróton át elektromos áramot I vezetünk, a vas űÁígMtfí&é. változik át s j mindaddig megmarad a vonzóere/., amig j az áramot félbe nem szakítjuk. Ezen ^.z elven alapul a távíró és — sok szív, ugy női, mint férfiúi. Nem érti, hova célzok ? Mindjárt érthetőbben is megmagyarázom. Ahogy vannak ilyen indukciós áramok, ugy vannak indukciós érzelmek is, azaz van| nak szivek, amelyek szeretnek mindaddig, amig más valami érzelemtől, mintegy elektromos áramtól vannak körülvéve. S ahogy az áram megszakadásával a vas elveszíti mágneses erejét, ugy elveszítik ezek a szivek a szerelmüket — avas nem vonz többé, a sziv nem szeret többé. Ha ez a törvény általános értékű volna, akkor minden szerelmes pár jól berunde zett távíróállomás lenne. A szivük ugy j működnék, mint a távírókészülék s szerelmük hasonlatos lenne a rendes, szokásos I / / r • / táviratváltáshoz. Milyen kár, ugy-e aszszonyom, hogy a természet nem igy alkoj tott bennünket! Akkor nyugodt lenne az életünk, nem volnának szívbeli drámák s az , elszenvedett szerelmi bánat miatt kevesebb ember esnék kétségbe Hogy miért mondom el önnek mindezt ? Nos, csak azért, hogy megértessem, hogy miért szűntem meg egy) szerre szeretni a menyasszonyomat. — Hogyan, önnek menyasszonya is 1 volt ? — Lássa, hogy kerekedik egyik érde^ késségből a másik. Persze, hogy volt menyasszonyom is. Nem tartott ugyan sokáig a dolog, de ha nem lett volna az a csésze... — Ah, elérkeztünk végre a csészéhez! — Még nem. de nemsokára ott leszünk. n. menyasszonyom fiatal özvegy volt, csinos, bájos, gazdag. Volt még kiváló sajátsága, de ezek csak eddig bájosak, amig nem látjuk meg a kellemetlen oldalukat is. Szeszélyes ós hirtelenharagú volt a menyasszonyom. Elhiszi-e, hegy szeszélyeit ren^ 1 "^p nyugalommal viseltem el? Valósagos makacs voltáia w béketűrésben, próbára akartam tenni a mennyasszonyomat is, magamat is. Urnőmuek egy intése elég voTt~'ho"g> VlígbT^ "JáffEHi*. 1 avegyén.^em volt áldozat, nem volt kísérlet, amire képesnek ne éreztem volna magamat, csakhogy neki tessem. Nem fogom önnek elmondani szerelmem történetének minden részletét — igy gyorsabban eljutok a végzetes csészéhez, amely bizonyára jobban érdekli önt, mint szívbeli történetem. Vagy nem ? Hiszen a kíváncsiság kiöl minden érzést, még a részvétet is a nő szivéből. — Csak folytassa uram a történetét közbevetések nélkül. — Parancsára. Tehát saját magam előtt is ugy tünt f ;1 a dolog, hogy fülig szerelmes voltam fiatal özvegyembe. Kész lettem volna érte, mint hajdan Jákob Rákhelért, hét esztendeig vizet hordani a|kutból, birkát, kecskét, tehenet őrizni, hogy aztán őt vívhassam ki magamnak szolgálataim béréül Da mindez csak csalódás volt tőlem. Alap jában véve bele voltam fáradva a szeszélyeibe s nagy halkan többször is megvallottam magamnak, hogy meguntam az egész dolgot elérkezett a lázadás ideje. Csak

1 '''an könnyű volt véghezv gy zsarnok volt, ner 'tétlen meghódolá

r 'ry kegy volt, h tem, — ilyenkor az erkélyen ülve ittunk teát s jövendőbeli boldogságunkról beszélgettünk . . . — S a csésze? — A csésze a társával együtt minden nap ott állt közöttünk az erkélyen a kisasztalon. Föléje hajolva turbékoltunk, mint egypár galamb a forrás mellett. A tea, amely néha túlságosan édes volt, néha meg egyáltalán nem volt édes, rendesen egészen kihűlt, mert nem volt időnk meginni. Egy nap . . . — Ah, végre ! — Egy nap tehát megjelent közöttünk a gonosz lélek. — Uram, a gonosz lelket talán hagyjuk inkább el. A gonosz lelkek nem szoktak illedelmesek lenni. _jjSajnálom, asszonyom, hogy most az egyszer ne*9 kerülhetem el . . . csak a gonosz lélek leheted özvegyemet rábirta, hogy tőlem VöuJíe, hogy igyam ki a teámat, bár mitftö* megRo

0J"''itam, félrehúztam a szájamat. Valami sajátságos ize volt, szappanra, vagy pacsulira emlékeztetett, azonkívül pedig hideg és keserű volt. Még ma is elfog az undor, ha arra az ízre gondolok. Civódás támadt a dologból. Mentől inkább ellenkeztem én, annál inkább megmaradt menyasszonyom a követelése mellett. Komoly veszekedés támadt köztünk, SZÍVÓS, éles szavakat váltottunk, a menyasszonyon nem engedett a makacsságából, én pedig megesküdtem, hogy nem fogadok szót. — „Nem issza meg ? — Nem. — De én akarom. — Hiába akarja. — Tehát parancsolom. — Azt is hiába cselekszi. — Merészel megtagadni tőlem ilyen kicsiséget ? — Éppen azért, mert kicsiség !

u Igy civakodtunk majd egy órahosszat, nem mint jegyespár, hanem mintha régen férj és feleség volnánk. Szeszélyes menyasszonyomban fölébredt a hirtelen harag is. Óh, asszonyom, nőnek férfi jelenlétében soha nem szabadna haragba jönni, már