Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-04-05 / 28. szám

lyettesnek van biztos kilátása, mig az árvaszéki kiadói állásra Karaszy Ödönt ajánlja a tanács. — Tanitó-gyülés. A békésvármegyei általános tanító-egyesület békéscsabai já rásköre hétfőn Csabán tartotta rendes ta­vaszi közgyűlését, melyen a tagok igen szép számban vettek részt. D o n n e r Lajos elnök megnyitó beszédében rámuta­tott arra a körülményre, hogy az állami tanitók mozgalma eredménynyel járt, mert fizetésük rendezve lesz ós kívánatosnak tartja, hogy a községi és felekezeti tanitók érdekében hasonló cólu mozgalom indíttas­sák meg. Paulovits József jelentette, hogy a tanítónők dicséretes buzgalma foly­tán 149 korona gyűlt össze az Eötvös-alap részére. Megkeresik a megyei egyesületet, hogy a községi ós felekezeti tanitók ós óvónők fizetésének rendezése ügyében indít­son mozgalmat ós lehetőleg tegyen meg mindent, ami az ügyet előre vinné. Szent­kereszti Tivadar uradalmi tanitó kó­relmét, ötödéves korpótlók tárgyában a megyei egyesülethez küldték meg meg­vitatás céljából. Petz József olvasta fel ezután „A f'onomimikai mó Iszer előgya­korlatai az irva-olvasás tanításnál" cimü dolgozatát, mely igen élénk ós tanulságos eszmecserére nyújtott alkalmat. Elhatározta a járásköri közgyűlés, hogy az Eötvös alap intéző bizottságának a Tanitók Házába való felvételre Donner Gyula műegyetemi joghallgatót fogja ajánlani. Végre tudomásul vette a közgyűlés a pénz ós könyvtárról szóló jelentéseket ós az elnök éltetésével feloszlott. — Öngyilkosság. Régen betegeskedett Békésen Hegyesi Sándor, 38 éves fiatal gazdaember. Dacára, hogy az orvosok teljes felépüléssel biztatták, elkeseredésében csütörtökön apósa házánál a szobában fel­akasztotta magát. — Vámos utak megváltása. Tudvalevő dolog, hogy Békéscsaba község képviselő­testülete elhatározta, hogy a csabai vámos utakat a megyétől megváltja; a vámsze­dési jognak a községre leendő átruházása ügyében azonban a kereskedelmi miniszter végleg nem határozott, mert a vámos utaknak a község nevére való törzsköny­vezése is kívántatott, holott a vámtu'ajdo­nos a területre nézve tulajd mjogot nem szerezhet. Ehhez képest azt kívánja a mi­niszter, hogy mondja ki határozatilag a község, hogy a vámos uták területére vo­natkozó tulajdonjoga, amennyiben az már eddig némely vámtárgyat képező közútra nézve nem illette volna. — igényt nem tart. Ennek folytán az ügy a csütörtöki köz­gyűlésen újra tárgyalás alá kerül. — Halálozásek. Egy köztisztelt családot és nagy rokonságot borított ismét gyászba a halál. Szt aricskay István, Csaba egyik öreg polgára hunyt el tegnap, élte 67. évében. Áchim Károly tornatanár apósát gyászolja az elhunytban. Temetése ma d. u. megy végbe. — Egy életerős fiatal ember­nek : B u 1 b o k a földbirtokosnak váratlan halála mély részvétet keltett Gyulán. Alig néhány napig tartó betegség után egyhártya gyulladás vetett véget életének, -.x rokon szenves modorú fiatal ember közbecsülós­ben állott és igazgatósági tagja volt a Gyulavidóki takarékpénztárnak. Birtoka az aradmegyei K u r t i c s község határában fekszik ós virilis jogon Aradmegye törvény­hatósági bizottságának is tagja volt. Teme­tése nagy részvét mellett csütörtökön történt. Dr. P 1 o p u György nagyváradi kir. Ítélőtáblai biró közeli rokonát gyászolja az elhunytban. Halála nejét és kót kiskorú árváját borítja vigasztalan bánatba,. — Gyógyszertár átruházás. A gyomai „Angyalhoz" címzett gyógyszertárnak Ku­li ek Sándorról M á o z Ákosra kórt át­ruházását s a nagyszónási „Magyar Király­hoz" címzett gyógyszertár személyes üzleti jogának Forgács Károly részére történt adományozását a belügyminiszter enge­délyezte. — Csecsemő a vízben. A héten Öcsödön a szőlők alatti Körözsben egy gyermek tetemét látta a vizén úszni az ottani csősz ; a hullát kifogta a vizből ós jelentést tett a hatóságnak. Az orvosi vizsgálat meg­állapította, hogy a csecsemő mintegy öt napja lehetett a vízben. A lelketlen anyát nyomozza a csendőrség. — Egy vén muzsikus halála. Alig van Csabán olyan ember, aki az öreg Flóra Jánost ne ismerte volna; hiszen az alatt az ötven óv platt, amig egymásután felnőtt többgeneiv , nak szerzetthegedűjével vidám órákat, megismerkedett népünk minden ré­tegéből annyi mulatni vágyó ifjúval, hogy azoknak se szeri, se száma. Hejh ! az a nóta elfogyott, elnyűtt a nyirettyű, a száraz fa meg összetört. Az öreg hegedűs e héten elhalt; csütörtökön temették el, szép zené­vel, nagy részvét mellett. — Miniszteri jóváhagyás. Békéscsaba község képviselőtestülete az 1903 óvi klöt­ségvetés soi'án elhatározta, hogy a 7—15 óv közötti elhagyott gyermekek segélye­zésére a gyámpónztár tartalékalap jövedel­méből 77U0 koronát fog felhasználni. Ezt a határozatot a belügyminiszter jóváhagyta. — Állami építkezés Orosházán. Az el­lenzék által megindított obstrukció megaka­dályozza, hogy a kormány ós a költségve­tési törvényt olyan időben tárgyaltassa le, mi 'ehetővé tenné mindazon ftervek meg-, valósítását, melyek az ország érdekében szükségesek. A katonai jávaslatok erőlte-j tése lehetetlenné teszi a parlament normá­lis működését és ez kihatással van az ál­lami építkezésekre is, mivel a szakminisz­tereknek nem levén felhatalmazásuk, uj, nagyobb aráüyu munkálatok foganatosí­tását, nem rendelhetik el. A fenforgó kö­rülmények két helyen tennék a megyében szükségessé uj bírósági épületek emelését. Békésen ós Orosházán. á.z igazságügymi niszter letett arról, hogy a bók esi kir. járásbíróság részére szükséges uj épület terveit az idén elkészíttesse. Az orosházi kir. járásbíróságnál is csak kisebbmórva átalakítások és egy uj fogház építése lesz ' előirányzatba véve. A mostani fogház he-j lyisógek irrattári ós nyomdai helyiségek gyanánt fognak szolgálni, mig a letartóz­tatottak részére a telek középső részén, teljesen elkülönített udvarral egy uj épület emeltetik, mely 15 —18000 koronára van költségelve. Az építési tervek elkészítésé­vel az igazságügyminiszter Wagner Gyula műépítészt bízta meg, s valószínű, hogy a versenyre való felhívás néhány hót múlva ki lesz bocsátva s az építő ipa­rosok némi munkához, s ez által egy kis keresethez jutnak. — Tüz. Körösladányban Ugrai József házánál tűz volt. Az istálló gyulladt ki ós égett le. Ugrainak kis unokája gyufával játszott az istállóban s az elvetett égő gyufaszáltól meggyulladt az istálóban fel­halmozott szalma. — Az aradi iparkamara ülése. Az aradi kereskedelmi és iparkamara szerdán teljes ülést tartott Kristyóry János elnök­lete alatt, aki az ülés elején egy csomó bejelentést tett. Nevezetesen beszámolt az arad—szeged—nagyváradi telefon kiépíté­sére vonatkozólag indított mozgalom ered­ményéről, melyhez képest ezt a vonalat 1904-ben építik ki s akkor G y u 1 a, C s a ba és Orosháza beleesnek az interurbán forgalomba. Jelentette, hogy a kereskedelmi miniszter, a kamara területéről egy ipa­rosifju részére katszáz koronás utazási ösztöndijat engedélyezet. A mazöberényi kéményseprési ügyben a teljes ülés Kollár János mezőberényi ügyvéd felebbezósének elutasítása ós a kéményseprési kerület fen­tartása érdekében határozott. Szarvas köz­ség piaci helypénzdijszabályzatát csak lé­nyeges redukciókkal hagyta jóvá a gyűlés. Egy békési kereskedő ügyében fennforogni látta a kamara az iparkihágás tényét. Ea a kereskedő ugyanis kocsiszámra vitte he­tenkint Dobozra a portékát, a látszat ked­véért berendezett fióküzletéből pedig, mely egy szatócs boltjába volt, soha se adott el semmit. A törvény ilyen megkerülése ellen állást foglalt a kamara. — Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. L i n d e r Károly ügyvé­det, Békéscsaba székhelylyel az ügyvédek, S z a 1 a y Imre üdvédjelöltet pedig mint dr. U r s z i n y János békéscsabai ügyvéd irodájában joggyakorlaton lerőt, az ügyvéd­jelöltek lajstromába folytatólag felvette. — Kinevezés. A belügyminiszter Gyula­váriba anyakönyvvezetőnek Hegedűs Gyula elsőjegyzőt, anyakönyvvezető helyet­tesnek pedig V e r t á n Emil községi másod­jegyzőt nevezte ki. — Uj kölcsön. A kereskedelemügyi miniszter a vármegyének a közúti 600,OJO koronás kölcsön felvételét kimondó vég­határozatát jóváhagyta. v — Akiknek a szemüket sérti a lámpa­fény. C s e t n e k i János zimonyi sziile­tósü, 23 éves kőnyomdagópmester ósPet­r i o s István szerb-aradáci születésű, 21 éves, betűszedő, jelenleg állás nélküli egyé­nek március 31-én éjjel Gyomára érkeztek ós az éjfél utáni órákban 29 drb utcai lámpát teljesen összezúztak. A csendőrség másnap reggel épp akkor, amidőn Gyomá­ról távozni akartak, letartóztatta őket ós bekísérte a békéscsabai kir. járásbírósághoz, hol tettüket beismerték, azzal védekeztek, hogy nagyon részegek voltak s nem tudták, hogy mit cselekesznek s ezt kérték enyhítő körülmenynek betudni. A bíróság érvelé­süket elfogadta ugyan, de viszont súlyos­bitó körülményül vette azt, hogy ezen cselekményükkel 180 korona kárt okoztak Gyoma községének s ezért fejenkint 9 -9 napi fogházbüntetést mért reájuk. Ez íté­letbe ugy az ügyészségi megbízott, mint Gyoma község képviseletében Kató Gá­bor községi biró, valamint vádlottak is megnyugodtak.Fogházbüntetésüket azonnal megkezdték, igy legalább 9 napig nem fogja szemüket sérteni semmiféle lám­pafény. — Cimerhasználat- Schwartz J.. Adolf az iránt folyamodott a csabai kép­viselőtestülethez, hogy gyára harisnyagyárt­mányain s levelein a község cimerót hasz­nálhassa. A kérvénnyel a csütörtöki köz­gyűlés fog foglalkozni. — Tengeri hal, rák, scampo kapható hétfőtől kezdve naponta frissen Dócsey József üzletében Csabán. A t. vevőközönség tengeri hal szakácskönyvet ingyen kap. — Pályázat külföldi utazási ösztöndíjra. A Pesti magyar kereskedelmi bank által 1892. évben alapított, külföldi tanulmány­útra szánt ösztöndíj kamataiból a keres­kedelemügyi miniszter két rendbeli, egyen­ként ezerhárom százötven koronát tevő ösztöndijra hirdeti meg a pályázatot. Az egyik ösztöndíjért oly iparosok folyamod­hatnak, kik a budapesti, vagy a kassai állami felső ipariskolát jó sikerrel végezték, mely körülmény iskolai vógbizonyitvány­nyal igazolandó. A másik ösztöndíj elnye­résére azok pályázhatnak, akik valamely hazai kereskedelmi akadémiát, vagy felső kereskedelmi iskolát kiváló sikerrel végez­ték ós e körülményt iskolai vógbizonyit­ványnyal igazolni tudják. Az aradi, vala­mint Árad, Békés, Csanád ós Hunyad­megyónkben illetékes pályázók a kereske­delemügyi miniszterhez címezve, az aradi kereskedelmi ós iparkamarához myujtsák be ez év május hó 30-ig kérvényüket, ahol a feltótelek minden részletéről kaphatnak felvilágosítást. — A gözgépkezelök és kazáufütök vizs­gáló bizottság április hó 19-én Csabán képe­sítő vizsgálatot tart. A vizsgázni akarók kellően felszerelt kérvényeiket a m. kir. iparfelügyelősóghez Arad, Rákóczy-utca 20 szám, I. emelet nyújtsák be. — Szerződtetések. Könyves Jenő színészt, ki legutóbb K ö v e s i társulatával játszott Csabán, Z i 1 a c h y aradi szín­igazgató fiatal hős, lirai szerelmes szere­pekre és rendezőül szerződtette, ugyancsak az aradi színtársulathoz szerződött S o m l a y Arthur, a Monory színtársulat szerelmes színésze és bonvivantja. — Általánosan ismeretes, hogy a csuz ós köszvényes bántalmak legjobb gyógy­szere a Zoltán-féle kenőcs, mely még a legmakacsabb csuz ós köszvényes bajokat is néhány nap alatt meggyógyítja, mit szám­talan elismerő ós küszönő levél bizonyít. Üvegje 2 kor. Zoltán B. gyógytárában Budapesten. — Hölqyeim. Legmodernebb a legked­veltebb szépitőszer az egész világon elter­jedt Földes-féle Margit Cróme. Teljesen ártalmatlan zsírmentes arckenőcs. Meglepő csodás hatású, szeplöt, májfoltot, pattanás: ós az arc mindennemű tisztátlanságát pár nap alatt eltávolítja, a ráncokat rendöket kisimítja ós az arcnak finom, fiatal, rózsás szint ad Nagy tégely 2, kicsi egy korona. Kapható a készítőnél: Földes Kelemen gyó gy­szerészüél Aradon ós minden gyógytárban. — Csodálatos azon eredmény, melyet a t. hölgyek a Balassa féle valódi an*o 1 ugorka­tej használata által elérnek. Néhány nap után eltüncett az arcbőrről szeplőt, patta­nást ós egyéb bőrbijt, kisimítja a ráncokat és redőket, az arcbőrt üdévé, finommá varázsolja, A. párizsi és bécsi kiállításokon kitüntetett szer, maly rövidesen nálunk is, mint Angolországban az összes szépítő­szereket kiszorítja. 1 üveg ára 2 korona, hozzávaló valódi angol ugorkaszappan 1 korona ós poudsr l kor. 2') fillér ós 2 ko­rona Postán küldi Bilassa, K. g/ógytára Temesvár. Kaphal ó mindengyógyszer tárban. — Mindenki tudja, hogy aMauth ne r­féle impregnált takarmányrópamag a leg­nagyobb termést adja, hogy konyhakerti magvaiból a legjobb főzelék ós zöldség terem ós hogy virágmagvaiból fakad a legszebb virág. Szóval a Mauthner-féle magvak a legjobbak, készletei a legnagyob­bak ós árai'igen olcsók. SZIN HÁZ. Szerdán Offenbach dallamos muzsikáju operettje: „Szép Halena" ment szokás szerint ürességtől kongó ház előtt. Az előadás minden tekintetben jó és összevágó volt. Párist Nagy Gynla énekelte szép hanggal Helenát E ö r s y Izabella alakí­totta ; eleven, temperamentumos játéka, kifogástalan éneke az egész előadáson át többszörös tetszésre ragadta a kis közön­séget. Remek volt A g o t a y (Manelaus), Csák (Calchas), nemkülönben a többi királyok, s Hevesi Janka, mint Orestes. Bob herceg csütörtöki előadása telt házat csinált ismét, A szereplőkben változás volt, amennyiben a királynőt Latabárnó, Annit H 9 v e s i 3 Virginia hercegnőt K o ndrát Ilonka játszották, ami a da­rabnak egy csöppet sem vált hátrányára ; Bob (E ö r s y) maradt a régi kedves, eleven fickó, A g o t a i (Pomponius) magas szín­vonalon álló alakítást nyújtott, mint mindig. Feledi Boriska kedden fejezte be működését a szegedi nemzeti színházban; a Nőemancipáció-ba.n búcsúzott a szegedi közönségtől Központja volt ennek az élve­zetes előadásnak az ünnepelt díva. Tempera­mentumos. ragyogással telt kedélye ezúttal is vitte, ragadta magával a többiek kedvét. Nótáitsokszor megújrázták, nemkülönben tánoát is.Mosolyátmegmosolyogták, minden szavát ^tetszéssel fogadták. A búcsúzó művésznő belépésekor virágeső hullott a színpadra és percekig megszűnt az előadás. Eközben felnyújtották a hadsereg hatalmas virágtömegeit, a tanuló ifjúság ezüstlevelü babérkoszorúját, a közönség értékes pénz­ajándékát, virágcsokrait, koszorúit, rózsás kosarait. Nyilt színen számtalanszor hang­zott el szűnni nem akaró taps. Az első felvonás után kezdetét vette a szakadatlan kihívás, melynekkövekezóseképin n%y 3z9 kinyílt az a bizonyos vas.ytó, ami a szín­padi siker legnagyobb mértékét dokumen­tálja. A második felvonás után már ez sem volt elég; a zenekar tust zendített, vala­hányszor az ünnepelt megjelent a lámpák előtt. Kitartó harcosok megolvasták, hogy száznegyvenszer törtónt kihívás. Persze a virágok dobálása megindult visszafelé is; csókok röpködtek a 'levegőben százszámra és férfiak, nők törték magukat egy gyönge virágszálórt, ami elég szerencsés volt a bájos szubrett kezeiből kirepülni. Alighogy kipihente a művésznő a sze­gedi ünneplés fáradalmait, sietett hozzánk, hogy bemutassa azt a haladást, melylyel aránylag rövid művészi pályafutása alatt a vidék legelső erői közó küzdötte fel magát. A csabai közönség 4—5 évvel ezelőtt a Bányamesterben, ós Madarász ban látta utoljára, még abban az időben, amikor, mint a színi­akadémia jelesen végzett növendéke kezdte meg el sö szárnypróbálgatásait. Es a tegnapi előadáson nem győzte csudálni a lelkes csabai közönség azt az óriási haladást, melyet a művésznő pro­dukált. Feledi Boriska Lotti ezredeseiben a címszerepet játszotta. A közönség, mely a város szülöttének művészetét a legnagyobb kíváncsisággal leste, nem csalódott vára­kozásában s minden felvonás után, nyilt szinen is többször viharos tapssal hono­rálta a művésznő pompás játékát. Belép­tekor csokrot és virágkosarat adtak fel a művésznőnek s tomboló lelkesedéssel kö­szöntötték. Játéka, éneke egyaránt kiváló. Hangja nem erős, de elég nagyterjedelmü, igen kellemes s modulációin első hallásra meglátszikajóiskola.Mozdulatai, akülönben elég csipős ezerepben, sohasem indiszkrétek s oly kellemmel, annyi természetes bájjal játsza meg a legpikánsabb helyeket is, hogy a legkarthauzibb lelket sem ejti abba a helyzetbe, melybe Szent Antal jutott a pusztán. Minden jelenése, énekszáma ós tánca pompás volt, amit a közönség zajos tapsai eléggé bizonyítanak. Nyilt szinen 5—6 szor hívták a lámpák elé, dalait megújrázták. Alig tudott megválni tőle a közönség. H e 1 t a i a piskótakirály, Ágo­ta i a nadrágkirály, S o m 1 ay mint rája, M a r o s y (Barley) Hevesi (Elise) minden tehetségükkel rajta voltak, hogy a darabot legjobb tehetségük szerint előre vigyék. Különösen A g o t a i tartotta ál­landó derültségben a házat. Tegnap Lili ment, ma a Nőemancipáció, mindkettő Feledivei, bizonynyal zsúfolt ház előtt, mert a jegyeket az előadásokra előre megvál­tották. S ezzel befejezést nyer a szezon s a közönség ezután is épp ugy otthon marad, mint eddig. l egdivatosabb ~9> Tavas zi, x Kvart f< fflWSl a legkitűnőbb gyártmány nagy választékban raktáron Eerncr j. G. b Társánál Békéscsabán, Vasut-utoza a Nádor szálloda mellett. KOZU4ZDA.SAÖ. — A csabai gazdasági munkásközvetitő utján munkát nyer : Hosszufoki ármente­sitő társulatnál Békésen 40 kubikos. Puszta­radványi uradalomban (u. p. Cséffa) 100 kubikos, egységár 40 fill. A csetónyi ura­d dómban (Zirc, Veszprém m.) 6 hónapos 180 kor. és konvenció mellett. Huszár Ká­roly nagybirtokosnál Honorison (u. p. Lú­gos) 30 pár mezei munkás. Stbonyi József mérnöknél (u. p Szinérszeg) 30 kubikos, egységár 30—40 fill. Horváth Mihály tóg­lamesternól Bihar-Tordán 12 tAglamunkás. Hotvics Ferenc tóglamesternél Nagyszalon­tán 15 tóglamunkás. Diószeghi gazdasági cukor ós szeszgyár részvénytársaságánál Réti majorban 100 mezei munkás 6 hónapra 180 kor. ós conventió mellett. Tarczal János építő vállalkozónál Sárospatakon 6 nap­számos 2 kor. napszám mellett. Dr. Takácsy Sándor birtokosnál Tövisegyházán (u. p. Kurtics) 60 kubikos 18—24 fill. egységár mellett. Ifj. Berger Mór és fiánál Hlyén (Biharmegye) 21 arató és cséplőmunkás. Karádi uradalomban (u. p. Sárospatak) 8 nádverő munkás. - A triesti általános biztosító társaság (Assicurazíoni Generáli) f. é. március hó 18-án tartott 71-ik közgyütésén terjesztettek be az 1902. évi mér­legek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1902. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 611,558.220 korona 13 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 27,001.880 korona I 96 fii lérre rúgtak. Az életbiztosítási osztály díjtarta­léka 13,024.702 korona 24 fillérrel 160,189.849 korona 13 fillérre emelkedett. A tűzbiztositási ágban a díjbevétel 12,271,371.385 i - korona biztosítási összeg után 20,219.214. korona 97 fillér volt, miből 9,132,779 korona 87 fillér vi -

Next

/
Thumbnails
Contents