Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-03-22 / 24. szám

XXX. évfolyam. « Békéscsaba 1903. Vasárnap, március hó 22-én 24 szám. BEKESMEBTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 lillé tlöfizatni bármikor lehet, evnegyeden belül is Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fó-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Mi ós az osztrákok. Budapest, márc. 26. Nehéz elhárítani magunktól az irigység rohamait, ha a parlamenti viszonyokat, a<r int azok Ausztriában fejlődtek, összehasonlétjuk azokkal, melyek most nálunk uralkodnak. Öt éven át dult odaát az obstrukció és mily gyakran hangzott — s joggal — Magyarország részéről a panasz afelett, hogj Austriában az állami szükségeken, a hatalmon és befolyáson, melyet a monarchiának élveznie kell, könnyelműen túlteszik magukat, hogy kicsinyes, és hozzá szenvedélyesen folytatott, de ez idő szerint el nem intézhető viszálykodással üssék agyon az időt. Éppen ez iJő alatt nálunk sokat és becsületesen dolkoztak. És most, minő fordulat 1 Odaát, a nélkül, hogy többség alakult volna, mily munkabuzgalom, mily higgadt ság, mily tekintet az összesség javára ós szükségeire, holott Ausztriába az állam majdnem minden pártnak csak fogalmat, de nem hazát jelent. Mi pedig, kiknél van többség, kiknek Magyarország a forrón szeretett haza mi nem törődünk most semmivel sem, amit az állam, amit a gazdasági fejlődés követel, ami Magyarország hatalmi állására feltétlenül szükséges Ha tehát nem is tekintünk át irigységgel, de önmagunkra sajnálattal kell tekintenünk. Holvagyunk még mi, a cukorjavaslatok tárgyalása után, melyek ellen más európai államok már a brüsszeli bíróságot mozgósítják, hol vagyunk a költségvetés tárgyalásával, mig odaát már minden közeleg aparlamenti elintézéshez, vagy már parlamentáriasan el is intéztetett, és már a kiegyezési törvények első olvasására készülnek. Régi nézetektől, régi érzelmektől Magyarországgal szemben persze nem tudnak oly gyorsan szabadulni Ausztriában. És miként ezelőtt az osztrák pártok, ha még oly lobogó lánggal égett is viszályuk, rögtön készek voltak az egyetértésre, mihelyt ki volt adva a „Magyarország ellen !" jelszó, ugy cseng végig a magyarellenes irányzat még mindig az osz trák költségvetési vitán Minden párt, de kivált a német néppárt, mely a legerősebb a német párttöredékek közt és kíséretében az állam határain mindig túltekintő fenegyerekek, a nagynémetek minduntalan nekirontanak Magyarországnak, mikor csak lehet és szemrehányásokat koholnak a legfonákabb alapon. Ezzel nem sokat törődünk, ugy azzal sem, hogy odaát a parlamentban senki sem emeli fel szavát ama politikai neveletlenségek ollen, melyeket Maagyarországgal szemben engednők meg maguknak. Egyelőre az osztrák miniszterelnök mérséklő ós tapmtatos nyilatkozatai szerint igazodunk és teljesen méltányoljuk azokat, amennyiben az 1867 évi osztrákmagyar kiegyezés alapgondolatát érintik. Csak arra az egyre ksll figyelmeztetnünk, hogy az első lökések a kiegyezés ellen ama öt esztendő alatt ellenünk Ausztriából eredtek és ami nálunk történt, szeli d válasz volt azokhoz a közjogi ós politikai tulkapásokhoz képest, melyeket odaátról követtek el ellenünk. Ha tehát odaát mégis eljutottak a Magyarországgal való politikai és kereskedelmi politikai együttólós kellő megbecsülésének magaslatára, akkor mondjanak le arról a folytonos piszkálásról, arról a folytonosan táplált ellenséges érzelemről nemzeti érzésünk ellen és akkor itt is véget ér az osztrák alattomosságok ellen való könynyen érthető, mert indokolt, gyanú. Budapesti levél, Fővárosi munkatársünktól. Budapest, márc. 20. Gyermekvédelmi ankét. - Agglegényadó. — Női küldöttségek a király előtt. - Ootterha Ite. «- A képviselőházból. - Véres zavargás. Nem kezdem politikával. A levegő úgyis tele van már obstrukcióval, katonai terhekkel, hogy itt a fővárosban egy lépést sem lehet tenni az utcán anélkül, hogy lépten-nyomon a kormány dicséretét, az ellenzék szidalmazását ne halljuk a járókelőktől, vagy megfordítva, aszerint, amint ezek pártállása, vagy gusztusa megkívánja. Elképzelhetik pedig önök, hogy a verőfényes tavaszi napsugár fél Budapestet az utcára csalja ; büszke járású hölgyek, kifentkikent dendik, rövid ruhás bakfisok bonnej ukkal, podagrás agglegények, a palé rojal hamis kincseivel felcicomázott delnők, komoly apák, vőre vadászó mamák egész serege lepi el a déli séták szokott útjait, a Kossuth Lajos-, Váci-, Koronaherceg-utcát, a dunaparti korzót. Sőt a muzeumkert, az Erzsébet-liget, de még a városliget is népes szokott közönségével, Budapest apró gyermekeivel, dadáival, s a kormány által erőszakosau szaporítani kivánt „közős" hadfiakkal. Es megindul a szólás-szapulás. A traccs természetesen a napi események körül forog. A komoly delnők, a vőre éhes mamák egy pillanatra megfeledkeznek a déli séta szokott témájáról, s mohón bírálják az újságok legújabb híradását. A magyar nő nem tudja megtagadni veleszületett tulajdonságát: a jótékonyságot ; ez a mi hölgyeink között örök téma s legyen érte istennek hála, hogy erről még a főváros forgatagában sem feledkeztek meg. A belügyminisztériumban nagy jelentőségű tanácskozás folyik a gyermekvédő lemről ; ebben a tanácskozásban országos munkásságu férfiaínk sorában a jótékonyság nemtőinek egész kis csapata segíti elő a megoldásnak sikerét. Mégis csak fifikus ember az a Széli Kálmán ! A politikai kavarodás hullámai között rendez magának egy olyan kis fiók országgyűlést, ahol nem csak nyugalommal piheni ki a hónapok óta tartó ádáz csatározás nehéz harcait, de ahol igaz gyönyörűséggel cserél eszmét az emberiség jobbik, szebbik felével, a hölgyekkel. Ebben a társaságban közéletünk jeleseinek egész serege siet részt venni. Itt van a békésiek nagy tevékenységű ifjú főispánja Lukács György dr. ; ugyancsak szemrevaló legény, akin az ankét hölgy tagjai sokszor rajta felejtik tekintetüket, amikor nemes lelkesedéssel szól a tárgyhoz ; itt van Csabának szülötte Bartóky József dr. osztálytanácsos, önök jól ismerik szeretetreméltóságát, a mi hölgyeink igazolják az önök véleményét ; itt van Ruffy Pál, miniszteri tanácsos, a gyermekvédelem országos biztosa, akit a csabai hölgyek a kót év előtti csabai kirándulás alkalmával rajongással vettek körül . . . Es az ankét hölgytagjai nagy ambícióval vesznek részt a tanácskozásban ; közvetve ós közvetlenül. Közvetlenül, amikor többen közülük azt kívánták, hogy a menedékhelyeken rendszerint nőket alkalmazzanak és közvetve egy indítvány nyal, amelyet a hölgyek kezdésére Münnich Aurél, a jövendő honvédelmi államtitkár terjesztett elő. Az indítvány érdekes és merész. Uj adórói szól; azt célozza, hogy a hadmentességl dij mintájára hozzak be az agglegény-adót. Igazságos volna ez az adó, talán a legigazságosabb az összes adónemek között, mert olyanokra sulyosodna, akik élvezik ugyan az állam minden jótéteményét, de nemzetükkel, az emberiséggel, «őt emberi hivatásukkal szemben is elmulasztják legfontosabb, legszentebb kötelezettségük teljesítését. Az indítványnak gyorsan híre terjed a fővárosban s ennek hatása már a déli korzón is élénk kifejezést nyer a sétáló közönségen. Férjhez menni vágyó leányok, leányos apák ós mamák arca örömBékésmegyei Közlöny tárcája. Szerenese. — A „Békésmegyei Közlöny,, eredeti tárcája. Irta : Mányinó Prigl Olga. Lekanyarodott a vonat a túlsó töltésre s a kocsikból libegő sok kis fehér keszkenőt eltakarta mindakét oldalról az erdő, a hova befutott velük a kegyetlen szörnyeteg. Már csak a kékes füstje verődött vissza valahonnan, libegett, mint egy darab felhő, sötétszinü fátyol, egy nagy sóhajtás, sok apró sóhajtásból összerakva. Utóbb elszállt, szert.eoszlott az is. Odabenn a vasúti kocsiban egy sereg leány bujt össze. Gretchen-frizurás fejecskék. kurta szoknyácskák egymáshoz simultak, forró könycseppek egyik üde arcocskáról a másikra folytak át. A gardedám, a mamák közös kiszemeltje, ki soron volt a féltett kincseket beszolgáltatni abba a szigorú emeletes házba, ahol az utolsó csiszolásokat végzik rajtok, mielőtt nagy lányokká lennének, -— mondom a nagyságos asszony egész lilaszinü a sok sírástól. De mikor ezek a gyerekek ugy meg tudják ríkatni! Az övé is köztük van, egy kis sápadt szőke leány, — nagy küzdelmébe került, mig a szegény urát rávehette, hogy Tildát is abba a drága intézetbe adják. Az ura beteges, maholnap penzióba megy és bizony keveset tehettek eddig félre. De hát nem maradhat el a többiektől. Ugy titkon nézi, hasonlítgatja őket. Most persze vörös a fitoskájuk és törődöttek, az éjszaka nem aludtak már az izgalomtól, — de hát melyik lesz közülök a legszebb ? Egy-két óv múlva nehezebb harcot vesznek fel egymás között, mint az ártatlan kalkulusok miatti versengésben, mit érzékeny szivü jó nénikék, vagy udvarias tanárok utalványoztak ki nekik. Majd a ragyogó báltermek parkettjén, ezer ós ezer cselfogás, kísértés, vagy olykor véletlen szerencse folytán, — elvinni a győzelmi pálmát, az lesz dicsőség! A győzelmi pálmát, mely nemcsak mától holnapig tartson, mint a bokréták, mit nyakra tőre küldenek heves és kevésbbé heves udvarlóik, —• hanem olyan pálmát, mely klenódiutn legyen egy egész életre, szerencsés kikötő, aminőt a mamák óhajtanak széltől óvott, tenyerükön hordozott fóltős, kicsi leányaiknak. Véletlen szerencse kell, mondom, mert nem mindig a nagyon szép leányok lesznek szerencsések és éppsn nem mindig, a kik valamiben kiválnak, vagy pláne azok, a kiktől sokat vár a világ Olyanok ezek, mint a drága vázák, ritka poharak, az ember csak üvegen keresztül szereti 1 ítni őket. A szépség, a szellemi kiválóság önkónytelen imponál és természetszerűleg több jogot formál magának. A nagyságos asszony is eképp vélekedik és ugy magában, mig a kis leányok, most már megvigasztalódva, kipirult arccal, bohóskodnak s kezdik felejteni, amiért oly nagyon sírtak, — mondom a nagyságos asszony magában példákat keres, s azután illesztgeti, formálgatja jövendő terveit. Persze az édesanyai szoretet színes szárnyán ós boldogan látja éppen az ő kis penószvirág lányát bálkirálynőnek. Otthon is beszól, egyre beszél róla az urának : — Csak még pár esztendeig birjad öregem, — meglásd, az a kis lány mindent helyre hoz. Mi majd csak meghuzódunk valahogy ós ón inkább feláldozom az ékszereimet, — ha szegény mama tudná ! — csakhogy neki küldhessek valamit. Tudod, a mai világban ráfér akárkire. Hanem bizony addig Tildának ruhára is sok kell, a lakáson pedig nem spórolhatunk. Az öreg ur csöndesen integetett az íróasztal mellől : — Ugy, ugy lesz minden . . . Es bebólogatott hozzájok az orgonafa is a kis kertből: kicsi, sápadt Tilda, addig voltál boldog, mig az ágaim alatt játszottál. Gyere vissza ! Az este sötétedett rájuk, a hűvös szeptemberi este, a fázós őszi éjszakák, a mitől ugy fél az öreg nagyságos ur. Fél a lombtalan száraz galyak recsegésétől, — mintha csontokat vernének össze odakint. Rémlátásai lesznek, különös rossz álmai, a mit! végig mesél a feleségének. Ugy jobban ki tudja verni a fejéből. Ezúttal megint bántotta valami. Szinte örült az asszony, hogy hallotta, csöngetnek az utcaajtón. Bartosnó jön bizonyára, — mondta, a kis lányokról kérdezősködni. Felgyújtotta a lámpákat. Az öreg ur elsétált a kaszinóba, nem szerette a hangos beszédet. De hát lehet is az anyai szeretet csöndes ? A legszótlanabbak is beszédesek lesznek, ha egyszer azokról van szó. akik a lelkűkből nőttek. A gyönge hajtásról, mit az ág hozott, a rózsabimbóról, mely oly sok álmot vált valóra. — Nem fáztak meg ? — nem tették-e tönkre az arcbőrüket a sok sirással ? — Ezer, meg ezer kérdés fakadt a kis kövér Bartosnó ajakán. Alig győzött rá a nagyságos asszony felelni. Aztán kölcsönösen kezdték dicsérni a kis lányokat, talán csupa ártatlan raffinériából, hogy külön-külön visszakapják a bókokat. A nagyságos asszony vette fel a szót újból: — Es a fiad, Rózsi ? Bartosnó nevetett és fölhúzta a vállát ; — Megbukott a pótvizsgán is a gazember, — most itthon tanul, kezdi az egész évet elölről. Az Ilona volt az oka mindennek. — Micsoda Hona ? — Az Ilona tudod, akit az uram kegyelemből felvett és beosztott a hivatalba, a hires Bedő Ilka lánya. Emlékszel, micsoda házat vittek azok, hogy irigykedtünk rájok valamikor! A nagyságos asszony integetett. Bartosnó beszélt tovább : — Az a fruska ! — Persze jóképű és olyan álszent, mintha kettőt se tudna szólani. Annál ravaszabb. A fiam pedig, tudod milyen okos volt már csöpp korában, — csak a tanulásra nincs esze, — mondja Bartosnó egész sans gene, — algebra helyett szerelmes verseket irogatott a kisasszonynak. Most azután egyszerűen felmondott neki az uram, különben se voltam barátja ennek a koldus ismerettsógnek . . . Elhallgattak. Bartosnó megborzongott. Valami hideget érzett és összébb vonta nagy, divatos pelerinjót. Egy pillanatra mintha az ő féltve őrzött kincsét látta volna a Bedő Ilona szenvedő, szép arcával . . .