Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-12-14 / 100. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, december hó 14 én. 100. szám BEKESM EOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 iillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fö-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Az obstrukció elmélete. - dec. 13. Ha a közéletben a tüneteket csak felületesen szemléljük, könnyen arra a nézetre juthatunk, hogy az obstrukció parlamenti intézménynyé növi ki magát és idó'vel rendes harceszköze lesz az ellenzékeknek. Alig van valamire való parlament, rr.elyben obstrukció ne lett volna, sőt helylyel-közel a siker bizonyos mértékét is elérte. Maga a purla i entárizmus, legalább látszat szerint, eddig nem vallotta nagy kárát. Minden, általuk ismert esetben az obstrukció pártok bizonyos idő elteltével előzékenységgel találkoztak, ami arra indította őket, hogy a gyilkos fegyvert letegyék és békét kös senek. Az obstrukció ilyen lefolyása természetesen bátorságot önt a kormányellenes pártokban és az már fel sem tűnik, hogy Ausztriában egész otthonosan berendezkedett az obstrukcói s hogy a Reichsrathot csak kivételesen és csak rendkívüli eszközök alkalmazásával lehet rendes működésre indítani. A magyar parlament sem maradt megkimélvo az obstrukciótó!. A német birodalom gyűlésébe is bevonult az obstrukció az uj vámtarifa tárgyalásán. A kormányon levő államférfiak megelégedtek azzal, hogy a közvetlen őkok eltávolításával szüntették meg a bajt, vagy ha máskép nem ment, ők maguk álltak félre és másokra bizták a baj megszüntetését. Hogy az obstrukció egyáltalán jogos eszköz-e, megengedett fergyver-e, ezzel a kérdéssel még korán sem döntöttek, arról nem is szólva, hogy határozott, jól átgondolt terv szerint vezetett harcot vivtak volna ellene. Mindenesetre igen érdekes tudni, hogy a vezető államférfiak mint gondolkoznak a kérdésről. Széli Kálmán miniszterelnök, ki obstrukció után — melytől maga természetesen távol állt —jutott a kormány élére, a képviselő házban egy alkalommal, mikor ínég senki sem gondolt obstrukcióra, érintette a kérdést és elég világosan megérttette, hogy az obstrukciót nem tartja törvényes eszköznek és kereken kijelentette, hogy fel fogja venni az ily harcot Haditervét is elárulta, kilátásba helyezvén a nemzetre való hivatko zást. Körber osztrák miniszterelnök az alkotmányra tartja veszélyesnek az obstrukciót Bülow gróf is nyilatkozott a kérdésről egy képviselővel folytatott beszélgetésben. Nyilatkozata felette érdekes, nem csupán mert aktuális, hanem a kilátás miatt is. melyet megnyit és a jelentékeny államférfi kimagasló egyénisége miatt. Bülow szerint hiba az obstrukció, mert, ha egyszer elkezdtük, többé nem szabadulunk tőle ! Párt, mely kívánja a parlamentárizmus fennállását ós mégis obstruál, hasonlít az olyan emberhez, aki azt a faágat fűrészeli keresztül, melyen ül. Az obstrukció sikerét a német birodalomi gyűlésben Bülow kizártnak tartja, mert a monarchikus hatalom Németországban túlnyomó. A hajó elmerülhet a hulámokban, de a kormányosok nem merülnek el A nevezett három államférfi nyilatkozatát elégnek tartjuk, hogy áttekinthessük, mily fejlődése lesz az obstrukciónak általában. Intézménynyé nem lehet, mert nem törvényes, mert a parlamentárizmust ós az alkotmányt veszélyezteti ós magát az államot súlyosan károsítja Az obstrukciót kórtünetnek keli tartani, a parlamentárizmus súlyos, ragályos betegsége tünetének, mely betegség fészke igen valószínűleg a törvényhozók tulnagy számában kereshető. Sokoldalúan kép zett, gyakorlatilag tapasztalt, független ós lelkiismeretes férfiakban egy nemzet sem oly gazdag, hogy csupán olyanokat küldhessen törvónj hozásába. Közigazgatás, igazságszolgáltatás, ipar, kereskedelem, művészet, tudomány és irodalom sok kitűnőséget abszorbeál. Ehhez jön még, hogy a valóban hivatottak nem tolakodnak, gyakran nem is keresnek megbízást, hanem azt akarják, hogy őket keressék fel, mig a csekélyebb értékű anyag tehetségét főleg a saját kisded személyiségének érvényesítésében nyilvánítja. Ily emberek, mint népképviselők is első sorban magukra gondolnak és ők azok, kik a parlament tekintélyét leszállítják. Rendes időkben a legnagyobb fecsegők, kik minden tárgyhoz szólnak. Obstrukció az igazi elemük, mert tartalomteljes emberek nem igen tudnak obstrukciós beszédeket tartani. Kisebb, de válogatott számú törvényhozó jobban tudatában lenne kötelességének és felelősségének és szellemi arzenáljában elég hathatós fegyvereket találna, hogy obstrukció nélkül is el lehessen. Ennyit lehet mondani az obstrukció elméletéről. A gyakorlatról volt alkalmunk meggyőződni a képviselő ház mostani ülésein, ha néztük azt, hogy mint folyt hosszú idő óta időfecsérléssel az indemnitási vita. És az elmileti obstrukció kifejtése után mindenki megállapíthatta nézetét a gyakorlati obstrukcióról is Nálunk és másutt. - Fővárosi munkatársunktól. — - A pesti hó. Ar obstrukció. Fizetés rendezés és a civilista. Győrfy él Beöthy. Külföldről. Budapest, dec. 12. a. hóval kell kezdenem a sorokat, amely itt a fővárosban eredeti szinót se tartja meg. Nem fehér, mint Önöknél, hanem szürke és fekete csatakban fekizi meg a gránitkockát, az aszfalton pedig folytonosan az el buktatással fenyeget. Ennek dacára szánkáznak Pesten a körutakon s az utakon. Oh dehogy mennének ki pl. a fehérvári útra, hol már szüzti«zta a hó és pompás a szánút . . . Oh dehogy . . . Hiszen ott nincs senki, aki látná őket, bámulná vagy irigyelné. Ez már benne van a pesti közönségben, hogy szeret mutatni ós szereti, ha irigységet tud kelteni másokban. Különben pedig már meglátszik az utcán, hogy közeleg a karácsony. Sok üzlet előtt fenyőerdőn kell keresztül hatolni ós megnagyobbodott a vevőköre a bazároknak és kél a sok — hajh nem magyar — de osztrák áru. Istenem, mennyit is hoz az osztrákoknak, hogy a magyar karácsonyt ünnepel . . . A képviselőháznak meg már csakugyan olyan a kinózése, mint amilyen közvetlenül a karácsonyi szünet előtt szokott lenni. A hatalmas terem kong az ürességtől, mert hát az a negyven képviselő, akinek együtt kell lenni, nem is számit benne. Szinte mondhatni, hogy népesebb a buffet, mint Békésmegyei Közlöny tarcaja. Éjjel Irta: Krúdy Gyula. Hallgató, nehéz fekete estén, mikor a mélységes sötétség ugy szaladozik az ember fülében, mint nagy folyó fenekén a viz, én fáradt és szomorú vagyok. Ez nap közben érthetetlen és nevetséges, csak lombosán jövő éjidőben, ami a más világról regél, érzem a szomorúságot ós a but és mindent, ami sebeket ver a lelkemen. A nyitott ablakba borulok, leng előttem az akác lombja, messze lépés is koppan, minden szomorú, mint az élet. Egyszerre asszonyhang lágyságával telik meg a szivem, mintha künn állnék, a városon tul, a pusztán, reszked a köd s valami fehér aszszony illegetné, billegetné előttem keblén a köntösét . . . Im Kerecsen Mari szól fél hozzám, kéri jöjjek sietve, hiv az ura, Péter, aki nekem barátom. Mari rám is emelte mindjárt tágra nyilt szép szemét, amint az utcán vagyo!c. — Ismeri Pétére, ne csudálkozzon tehát. Ő kissé szomorú, nem, nem kissé, de mélyen. Hozzám igy szólt: menj, nő, nem akarlak látni; mert te is csak olyan vagy, mint a többi, nem hü, nem szerető, csak nő, akinek szüksége van a férfiura. És mondta, hogy hivjam magát: mert tudja, nincs cselédünk . . . Mari halkan szólt, de azért kellemes, zengő volt a hangja. Kezének mozdulata egyszerű, kecses, sóvárgó nagy szeme rám tapadt. Mari, Mari! . . . Mari szép volt és Péternek volt a barátnője. Meg sejtelmes, mint az éj. Péter a kályha előtt ült és a parázsra meresztette a szemét. — Lássa, kivánja, hogy tüzeljünk még ilyenkor is. Lássa — szólt Mari az aj tóban ós rám mosolygott, nemcsak rám, az egész világra, a csinosabb férfiakra mind. Péter felkapta szürke fejét, az arca piros volt a tűztől. — Maradj a szobádban Mari, — szólt ós gyorsan intett a kezével. Mari kissé meghökkent. Zavartan nézett rám — Mondtam, hogy i nem akarlak látni — folytatta a férfi. Elfordította a fejét ós kedvtelenül folytatta : — Kórlek, fiam, ülj le mellém. Mari egy pillanatig szótlanul állott, aztán lengő mozdulattal tett előre lépést. A. sötétségben szinte ragyogott szürke szoknyája, amint a parázs fó íye odavilágitott lába domborulatára. — Lássa ós még kivánja, hogy szeressem — mondta könnyű sóhajtással. Sebesen megfordult. Péter felkapta a fejét, mondani akart valamit, de csak intett. Mari behúzta maga után az ajtót. Erre sötétség lett a szobában A kályha nyitott ajtaján szólesen ömlött ki a meleg, a parazsak lassan megbúvtak a hamu alatt ós lágyabb lett világosságuk. A fojtó melegben Csatt Péter egyszerre falrázó, keservvel telt hangon kiáltá: — Marit elküldöm. Adj neki annyit a vag3'onomból, amennyit kiván. Menjen haza a falujába, az anyjához. Szinte sirt, oly végtelen fájdalommal mondta ezt. Az arcát eltakarta a két tenyerével. Csend volt ós valamelyik vén székben szorgalmasan pereckelt a szú. A tágas nagy szobát megfeküdte a dohos éj ós a vaskosaras ablakokon át egy tenyérnyi látszott a sötét éjből. — Különben ő maga is menni akar, — már mondta is, — folytatta később, mintha valami idegen viszhang szólt volna a szoba távoli zugából. — Piter, én, ezt mind nem értem, — mondtam vigasztalóan. Csatt a homlokát simogatta. A kályhában kiveszett az utolsó tüztojás. A nagy sötétség körülvett mindent s ugy láttam e pillanatban, mintha a fekete szűz-utcai vén ház, régi módi, kettős zsindelyes fedelével, kapubálványos gizgazos udvarával, öreg, meggörbedi gyertyáival ott díszlik benn a sötétségben, mint valami nagyon züllött, kóbor piktor leföstó egyszer a bibliai özönvizet. A ház már jóformán eltűnt a fekete végtelenben, csak egy foltnyit látni belőle, egy ragyogó ablaktáblát ós a mögött Mari nagyranyilt szemű, fiatal arcát. Péter igy szóit: — Ö, tudniillik Mari, kivánja, lépnénk pap elé és amúgy erősítenénk meg a frigyet, mely most — mondja ő — nem tetszetős sem Isten, sem emberek előtt ... És emellett céda ós ledér Mária és édes Istenem, mosolygását nem tudja tartóztatni. Persze tudja, hogy igy nagyon szép. És pazarolja boldog, boldogtalanra, hogy fáj. — Ez a féltékenység, a boldog féltékenység — mondtam. Péter egy pillanatig hallgatott, aztán sebesen indult meg ajakáról a szó. — Nem, nem. Féltékeny nem vagyok. Néha elhiszem azt is Marinak, hogy igazán ragaszkodik hozzám és szereti ezt a szürke fejemet. De ha mosolyog, végig fut rajtam a hideg, most is beteg vagyok. Ha rám nevet, arra gondolok: hogy másra is nevet. A szomszédra, a serkedő bajuszu diákra, Vakánra, a gacsos postatisztre. . . . Hallod, egy, postásra, mert sapkája van. Jánosira is És éppen Jánosi bolondítja tán. Már néhány virágcsokrot is merészkedett idelopni, persze levelet is azokban. Mari ideadta őket ós megsimogatta vén fejem, Mert Mari mégse . . . Hirtelenelhallgatött. Mintha elszógyelte volna magát, hogy ennyi jót talált mondani nőjéről. Soká hallgatott, aztán egyszerre újra kitört, folytatván a gondolatait hangosan. — Nem. Nem. Csatt Péter, az utolsó Csatt elvehetne-e egy Kerecsen Marit ? Mari, Mari . . . Igy hívják otthon a falujában. Csak Mari. És ő azt merészeli hangoztatni, hogy igy szebb is. Ó, a népben nincs ízlés. És van-e Máriban, a nép leányában? Az anyja ott mosott a községünkben, nagy kezű vörösnémber, versenytpálinkázott a férfiakkal . . . Merengő és lágy lőn a Péter hangja. Szinte láttam, hogyan hunyja le a szemét s előre hajolva, kezével simogatja a levegőt, mint tán Mari gömbölyű állát egyszer ! — Aztán, egyszer, járván a mezőn, láttam egy lenhaju, kékszemű leánykát, akinek színes rokolyája alól minden illedelem nélkül kacsintottak ki meztelen bokái. Ez volt Mari. Leveles ág a kezében, ezzel simogatta a vizet, ülvén a patak partján. Csitri, kontyba csavaritott haja libegett a kalandozó szélben. Ne tovább. A méltóságos asszony, az anyám azt mondta : megörül Elutazott a mamzeljóvel Ostendébe . . . Hirtelen gúnyosan kacagott Péter. — Persze olyan ez, mintha legény volna. És most itt van Mari. Asszony, asszony ... itt ebben a házban. És ón, a vén szürke szamár, nézem hogyan mosolyog Mari Vakánra, a postásra és Jánosira. Es talán már . . . Vagy, ha csak ezután is megcsalja Kercsen Mari Csatt Pétert. Itt e nemesi házban asszony lélegzik és Mari a neve. Mintha pitymallott volna már. Szürke ködök csusszantak le az ablakok előtt. Az akácfa lombjai közül párák szövődtek ki ós az ágakon a levelek vizesen, nedves színnel váltak ki a pitymalati homályból. A szobából eltűntek a vén bútorok. Rezzenő körvonala az ócska almáriumnak, bőrös, komoly székek, kopott asztal. De a kopott asztalon, kacér cserépben nevetett egy hervadó rózsacsokor. Csatt Péter fel és alá sétálgatott a homlokán. Dühös pírban úszott sápadt arca,