Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-11-13 / 91. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, november hó 13 án. fel 91. szám BEKESME6YEI KÖZLÖNY Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. s?ámu ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatna £ vissza POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A vidék ébredéseNemrég egyik ismertebb nevü fővárosi iró emberünk egy tárca keretében festette meg a fővárosi ember igazi típusát: érdeklődik a legkisebb utcai esemény iránt és ugy bánik az idővel, mint a pazarló milliomos az aprópénzzel. — Fizikai bátorsága igen nagy. Kardra, pisztolyra, lovesrendőr elé a legkisebb okból is kiáll. Szereti ifjan a politikai tüntetést. Többet költ, mint a mennyit keres. Titkolja és szégyenli a ssegénységét. Sze

reti, ha rangján felül c mezik. Könyvet csak ugy olvas, ha ajándékba vagy kölcsönbe kapja. A nőkkel szemben általában figyelmes, különösen a — fiatalokkal! A fotografia hüséséges. Ilyen a mi fővárosunk embere: léha, felületes, a külsőségekkel citrálkodó. Nincs egyetlen nemesebb vonása sem ennek a mi teméntelen milliókat felemésztő, büszke fővárosunknak, amely felé egyetlen őszinte érzéssel, a szeretet harmonikus megnyilatkozásával fordulnak saját lakói. Minket, naiv vidé eiket elkápráztat terjeszkedésének széles, nagy aránya és érthetetlen életének zakatoló lármája. Az, aki kissé figyelmesebben lesi meg őt: csömört érez. Magyarnak nem magyar, nem nemzeti. Nem helyes a h rsogó, az ordítozó lelkesedés, de ez a mi tékozló, kérkedő fővárosunk büszke megvetéssel tekint le reánk anélkül, hogy ismerni a magyar nemzet életét, nemes sajátosságait, létezésének éltető erejét, azt a levegőt, amelyben mi szerteszórtan élünk a hármas hegy és a négy folyó határain belül. Nem a mi lelkünkkel lett nagygyá Budapest, csak a mi pénzükkel Ami cserébe visszaárad belőle a jó vidékre, ez csömört keltő métely. Minden országban a főváros gyüjtőállomása a nemzeti kulturának. Felszívja, magában öszpontositja a vidék szellemi, erkölcsi, gazdasági életének kiváló erőit, hogy aztán a megtermékenyülés eredményét megkétszerezve adja. vissza a vidéknek, amelytől kölcsön kért. Nálunk csak elvesz mindent a főváros a vidéktől, de vissza mit sem ad. Az élhetetlen, tönkrejutott, tékozló nagy ur, ki lenézett szegény rokonain élősködik. Néhány vidéki magyar város biztos, szilárd fejlődésében ezerszerte többet igér kulturális haladásunk utján, mint a mi Budapestünk, amelybe nagy reményekkel vertük bele pénzünket. Igaz, hogy sok közülök lassan baktat. A modern élet komoly levegő jét nem hagyják betérni falaik közé, erősen ragaszkodnak a tradíciók sallangjaihoz. Ez az ő kerékkötőjük. De van néhány nagyobb vidéki város, mégis ahol a magyarság kitartó harccal olvasztotta magiba az idegen elemeket. Kulturális fejlődésünkben többet tettek ezek a városok és sokkal többet Ígérnek, mint fővárosunk. Budapest ellen most egyre lázong a vidék. Nemzetietlen volta egyre világosabban tűnik elő léhasága mellett. Mi lenézett jó vidéic, ha már egyszer elvesztettük szép reményeinket a fővárosban, aki a benne lappangó nyavalyákról ós betegségekről tud ma már csak számot adni, ne szaladjunk többé utána, forduljunk el tőle végképen. Erőinket tartsuk meg otthon és ne bizzuk e meddő, hisztérikus dámára. Ez a dáma a zsebünkben turkál egyre, az erszényeinket keresi, hogy Párissal kacérkodhassék, hogy őt utánozhassa. Rossz tanuló ez a mi fővárosunk, Frankhon fővárosának bulvárjain keresi a fejlődés útját, de hibás szeme a franciák nagy eré nyeiből mit sem lát meg

; csupán csak léhaságukat, Hiába keressük: Széchenyi István nincs többé, nem akad párja, ki Budapestet nem csak nagggyá, de nemzeti fővárossá akarja csinálni. Nemzeti kulturánk jövőjét nem bizhatjuk reá A nagyobb vidéki városok vegyék fel a megvetett lobogót, amely a világpolgárias Budapestnek nem kellett és az eddiginél még több tűzzel, még több erővel munkálják a szent ügyet. Jegyzők gyűlése. Egyesületi közgyűlés Szeghalmon. Szeghalom községében gyűlt össze vasárnap Bókésvármegye jegyzői karának egy része, hogy megjelenjenek a jegyzői egyesület közgyűlésén. Petneházy Ferenc egyleti elnök hivta össze a közgyűlést, melyen képviselve volt : Szeghalom, Füzesgyarmat, Ladány, Vésztő, Bucsatelep, Köröstarcsa, Mezőberény és Szarvas. A többi községből viszatartotta a tagokat valószínűleg az időjárás ós a rossz közlekedési viszonyok. Reggel ós délben érkeztek meg a jegyzők Sárrét fővárosába, a szépen fejlődő Szeghalomra Adélutánt az ülések, az estét pedig a társasvacsora foglalta el, melyet Szeghalom községe rendezett a jegyzők tiszteletére A közgyűlés. Délután két órakor a rendes közgyűlés előtt választmányi ülést is tartottak a községháza tanácstermében ; ugyanitt folyt le a közgyűlés. A választmány egészen letárgyalta a közgyűlés anyagát s határozatai javaslatkópen kerültek a közgyűlés elé, mely délután négy órakor vette kezdetét Petneházy Ferenc egyleti elnök mondott rövid megnyitót. Üdvözölte a megjelent tagokat ós sajnálkozásának adott kifejezést, hogy ily kevesen gyűltek egybe a közgyűlésre. A tárgysorozat következő pontja a közgyűlés mult óvi jegyzőkönyvének hite lesitése volt. Kolozsi Endre főjegyző felolvasta a jegyzőkönyvet, melyet elfogadattak s a közgyűlés megbízásából Kovács Gyula ós Fej ér László hitelesítettek. Majd bemutatta Kolozsi Endre a módosított alapszabályokat, melyet még jóváhagyás végett a minisztériumhoz tel terjeszteni fognak. A választmány elfogadásra ajánlotta a munkálatot. A közgyűlés hasonló értelemben határozott is, Kovács Gyula indítványának elfogadásával: kötelezöleg foglaltassák uj szakaszba az, hogy az egylet belép az országos központ, a községi és körjegyzők egyesületébe. E ponttal kapcsolatosan tárgyalták M a r c s e k György ós Asz al ai Gyula

4dobozi jegyzőknek az elnökhöz köldött levelét, melyben kijelentik, hogy nem óhajtanak tagjai lenni az egyesületnek s visszaküldték a címükre küldött meghívókat. A közgyűlés teljesen eltekintve a bejelentés tartalmától, sajnálattal veszi tudomásul a bejelentés tényét, hogy két megyei jegyző ily levél írására ragadtatta magát, a kartársak testületével szemben. Ezután került sorra a miniszter leirata, mely a községi jegyzők vasúti kedvezményes utazásának engedélyezését újból megtagadta. Petneházy elnök terjesztette elő a leiratot, mely elismeri, hogy a jegyzők megérdemelnék, hogy ily csekély állami kedvezésben részesüljenek. Azonban meg kell tagadni a kórelmet, mert pénzügyi érdekekbe ütközik, miután a kedvezményes vasúti utazás jogának igen szóles körben Bekésmegyeí Közlöny tárcája. A segitő pénztárról. Irta, s a f. hó 9-én tartott járási értekezleten felolvasta . Karaszy Ödön. Aggodalommal fogok ez áldásos törvény ismertetéséhez, aggódom amiatt, miként fogom ón a törvényt ugy meglávigitani, ugy megmagyarázni, hogy szavam ne a pusztában elhangzó szó legyen, hanem azt mindnyájan meghallgassák, meghallgatván kövessók, követvén saját boldogulásukat segítsék elő. Ha van törvényhozó, kinek nevét a munkásnóp csak az imádságában említheti méltó helyen, ugy az a férfiú, ki e törvényt megalkotta, említendő ott; ha van törvény, amelyet nem órctáblára, hanem a szivekbe vésni kellene : ez a törvény az !... Mert törvényt hozni arról, hogy tettleg szolgálja hazáját minden ép kéz-láb ember : diktálja a hazaszeretet ; törvényt hozni arról, hogy adófillóreinkkel járuljunk iskolák, kórházak, templomok emeléséhez : diktálja az ész, az irgalmasság, a vallás ; de törvényt hozni arról, hogy a földrögéhez tapadt szegény munkásnópnek nyujtsunk segítséget, annak a népnek, mely vérrel és verejtékkel járult ahhoz, hogy hazánk immár ezeróve fennáll : ezt a törvényt diktálja minden emberies érzés, diktálja maga a szív ! Mert nem csak az a cél, hogy egyes embereknek nyujtsunk segélyt, egyes családokat mentsünk meg a nyomortól, a koldulástól, a kétségbeeséstől, hanem hogy magát az egész népet, a nemzet munkás két kezét tegyük boldoggá ! . . . És hogy a törvény nem járt még olyan eredménnyel aminőt érdemelne, hogy még mindig nem ment át a földmives ós munkás nép vérébe, annak oka nem a törvény, hanem a nép ! Annak oka az a tartózkodás, az a kétkedés, az a gyermekes félelem, amelylyel a munkás nép fogad mindent, amit az „urak" csinálnak. Mert a földnépe azt hiszi, hogy mihelyt törvény, nem is lehet más, mint uj teher, uj adó. Es ha ezt a törvényt magyarázó füzetkót elolvassa, s félig-meddig meg is érti, hogy abban róla, az ő jólétének előmozdításáról, az ő családjának megsegítéséről van szó, hiszi is, nem is. Mikor aztán látja, hogy de bizony itt is fizetni kell egy pár fillért, nevet egyet a bajusza alá, nagy okosan megveregeti a homlokát, j s minden teketória nélkül rámondja, hogy ez is csak olyan uri huncutság. Hogy tovább nézné, vizsgálná a dolgot : igaza van-e, nincs-e ? arra már egy kicsit lusta. De nem is lehet ezt a bizalmatlanságot rossz néven venni! A munkás nép örökös harcban áll az élettel, a nélkülözéssel, az időjárás viszontagságaival ; verejtékes nehéz munkával keresi meg sótalan száraz kenyerét s a perzselő nap egyaránt égeti künn a tarlón, a téli zimankó hidege egyként borzongatja testét, mikor rongyos ruháján átfújva keresi ki a bőrét. A munkás nép nyílt szívű, egyenes lelkű, szókimondó. De épen, mivel e jó tulajdonságaival sok gazlelkü kalmárnóp visszaélt, gyanakvóvá, bizalmatlanná vált ahhoz is, aki igazán javát akarja. Különösen, ha kaputos ember ajánl neki valamit. Akkor mindjárt elmorfondiroz: jó, jó, csak beszólj, nekem ugyan^ papolhatsz ! én ugyan nem hiszem amit mondass, engem ugy n lóvá nem teszel 1 hátha ón látom a zupádat, hamis az, hamis 1 . . . hátha én nem is oda nézek a mit látok, ós nem azt látom, a mit nézek ? hátha kettőnk közt hamisságba jár az egyik, s az az egyik nem ón vagyok? ... Ez a sok „hátha" mind ott motoz a munkás ember fejében, s a magunk fajta kabátos emberek közt alig egy-kettö akad, aki tudja, hogy miért nem áll az első szóra kötélnek. De mi, akik ismerjük a munkásnóp jótulajdonságait épp ugy, mint hibáit, mi nem ijedtünk meg ettől a sok „hátha"-tói, nem is haragszunk érte, hanem nyilt szívvel, nyílt szóval hirdetjük tovább is a jót, ós hirdetjük szakadatlanul, fáradtság nélkül, szeretettel mindaddig, mig végre belátja, hogy javát akarjuk, ós követi szavunkat. Most tudd meg édes magyar vérem, hogy aki akkor kerülgat mézes-mázos szóval, mikor jól tnegy a dolgöd, mikor telt tál mellett ülsz, az lehet, hogy osztakozni akar veled a jóban, — lehet, hogy a saját hasznát akarja a te károdon kierőszakolni; de aki akkor keres föl egyenes szívvel, egyenes szóval, mikor verejtékezve fejted a követ a szikláról, mikor a kubikos talicska szíjjá vágja be csontig teher alatt meggörnyedt válladat. attól ne félj, az nem nagyobb követ, keményebb sziklát vet csákányod elé, nem súlyosabb terhet rak vállaidra, hanem segit törni az egyiket, emelni a másikat! Az neked jóembered, barátod, még annál is több : testvéred ! . . Es ezt a segítséget nyújtó kezet el ne lökd magadtól édes magyar vérem, hanem szorítsd kemény munkától megkérgesedett kezedbe s e kézszorítással fogadd barátoddá, testvéreddé ! Ilyen segítséget kínáló kéz a munkásós cselédsegélypénztárról szóló törvény is. Es mégis ugy vagyunk, hogy a gazdák is, munkások is csak immel-ámmal iratkoznak be s íratják be cselédeiket. Miért ? Azt mondják a gazdák, hogy a mai rossz cselédeket nem érdemes beíratni, a jó cselédek pedig már rég kivesztek. Hát hiszen igaz, kivesztek biz azok, de a régi jó gazdákkal együtt siratták el őket s akkor temették el az utolsó jó cselédet, mikor az utolsó jó gazdára húzták a harangot. Igy van e

z, igy 1 tudom, hogy keserű amit mondok, de keserű orvosságtól tér vissza az édes egészség! . . Jó gazdának sohase is volt, sohase is lessz rossz cselédje; de ép ugy ha a cseléd megbecsüli magát, a gazda is megbecsüli őt! . . Nem olyan nagy mesterség biz ez, csak egy kis sziv kell hozzá! . . . Ne nézze a gazda cselédjét, meg az igavonó jószágát egy szemmel, hanem adjon neki a kialkudott bór mellé hóbe-korban egy jó szót is; ne fizetett ellenségnek tartsa, hanem családjához, házanópóhez tartozójának, kenyérkereső dolgos két kezének. Az a cseléd meg ne csak gazdáját lássa abban, a kit szolgál, hanem jóakaróját, valóságos második apját, akihez minden bujábanbajában bizalommal fordulhat, aki szigorúan követeli ugyan, amit követelni jussa van, de jó szivvel hajol hozzá, ha dolgát becsülettel végzi. Mert igazán, hogy ha a gazda minden kis hibáért, minden szireszóra lepiszkolja a cselédet ahelyett, hogy jóakarattal intené, a cseléd a jószágon bosszulja meg magát s ha már a gazdán nem vághat végig, a jármos jószágon töri össze az ösztöke nyelét. De az is igaz ám, hogy ha az a cseléd látja, hogy a gazda jó szivvel, jó szóval van hozzá, hűségesen, szorgalmasan szolgálja s ugy hálálja meg a jóságot, hogy dolgát nem morogva, káromkodva, hanem nótázgatva végzi; a lábas jószág meg csak javul a keze alatt. Mert nincs az a rossz hajlandóság, amit a jó el ne fojtana s akinek a szivében megbuzog a jóság forrása, pusztul onnan a rossz hajlandóság posványa. Azt is mondják a gazdák, hogy sok az a pénz amit a cseléd helyett tagdijul fizetni kellene. Ej ej ! hát más hiábavalóságra tellik ? 1 Láttam ón már gazdát — nem urat kérem, mert nekünk már csak vinkóra tellik (ha ugyan tellik ! . . .) — parasztgazdát láttam, hogy párosával hozatta a butellás bort, pedig ha a helyett