Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-11-01 / 88. szám

Melléklet a Békésmegyei Közlöny 1902. évi 88. számához. nép minden felülről jövő hatalmi rendel­kezést — ha rossznak tart — a jegyzőnek tulajdonit, mig ha az kedvére való, leg­kevesebb érdemet tulajdonit belőle a jegy­zőnek. Ennek ellenére hova-tovább az egész nép teljes bizalma közigazgatásunk e mun­kásai felé fordul, ami legerősebb bizonyí­téka annak, hogy a jegyzői kar intelligen­ciájával és rátermettségével móltón tölti be hivatását. Ez a derék gárda a napokban össze­gyűl, hogy egy napot a saját ügyes bajos dolgai megbeszélésével töltsön el. Mint minden hivatásnál, ugy ennél is sok hézag van és a jegyzői karnak sok indokolt pa­nasza, valamint sok jogos óhaia van. Békósvármegye községi jegyzői Szeg­halmon gyűlnek össze, november hó 9-ón, a megyei közsógjegyzöi egyesület közgyű­lésén. E gyűlésen kerül tárgyalás alá a módosított alapszabályok uj tervezete. Elő­terjesztik a vasúti kedvezményes jegy iránt beadott kérelem tárgyában érkezett minisz­teri határozatot. A györmegyei jegyzők átirata után, mely az adókezelós államo­sítását kéri, & folyó ügyekre és az indít­ványokra kerül a sor. Békésvármegye közvéleménye rokon­szenvvel kiséri a jegyzők munkáját, el­ismeri érdemüket ós érdeklődéssel fordul gyülósük felé is. lami utakon is százezer fánál több van. A gyümölcs tenyésztés ismereteire rendszeres szakiskola, kertmunkás iskolák, rövidebb­hosszabb kurzusok vannak. A tej szövetkezetek tagjainak száma ma 40,673 (1897-ben '2767 volt). Mig akkor a tagok bevétele félmillió korona volt, ma nyolcadfél milliót vesznek be a szövetke­zetek. A szarvasmarha tenyésztés fellendi­tésére a kormány öt év előtt 166 ezer kor. költött, ma 560 ezer korona van e cimen a budgetbe beállitva, 1895-től a községek­ben 11 ezer darab apaállatot osztottak ki és a kisgazdák ösztönzésére rendezett te­nyészállatdijazásokat a földmivelésügyi kor­mány 177,800 koronával támogatta. 1896­" tói 6200 sertés 03 850 juh apaállatot osz­» tottak ki. Fellendülésben van aprójószág • tenyésztésünk és figyelembe veendő, hogy e gazdasági ágból való jövedelem kizárólag . a legszegényebb nép rétegében oszlik szót. Hogy ez a jövedelmi torrás móg nagyobb ' legyen, ujabb fajták meghonosításával s a hazai faj keresztezésével indult meg ezen 1 tenyészirány. Sokat tett e tekintetben az • 1898-ban Gödöllőn szervezett baromfite­; nyósztő telep, a kiosztott uj tenyószanyag, mely a tizennyolc ezret meghaladja. Az értékesítés ügye is jóval előrehaladt, több száz tojásgyüjtő állomás létesült. A méhé­szet, a selyem tenyésztés jól fejlődő mellék­gazdasági ágak. Állami segélylyel 121 mé­hes létesült. A selyemtenyósztós eleddig 47 millió koronát juttatott tavasztájt a nép­nek, mikor szűkös még a kereset. Az állam tudatában van, hogy e móllékgazdasági ág valóságos szociális tényező, fejlesztése ér­dekében rendszeres munkát végez. Az eper­fákat szaporittatja, csemetekerteket tart fönn, uj selyemfonó gyárak épülnek és vannak tervben, kivitelünk állandóan nö­vekedik ós öt év alatt négyszeresre nö­vekedett. Közvizeinknek gazdasági kihasználása érdekében rendszeres tevékenység indult. Összes folyóvizeinken halászati társulatok alakultak, mig 1896-ban ezek száma 5, ma már 55 társulat működik 252,196 hold te­rületen. A földmivelésügyi kormány 190 millió süllő, 8 millió közönséges és 5millió szivárvány ikrát osztatott szót. A lótenyész­tés érdekében 3200 állami mén áll rendel­kezésre s a községeknek 670 drb méa meg­szerzésére adott módot a földmivelésügyi kormány. A lókivitel az átlagos 30 ezerről 45—50 ezerre növekedett. Nagyobb tevékenység indult meg a kopár területek beerdősitésére s néhány óv alatt az előbb 25 hektár területet kitevő csemetekertek 237 hektárra növekedtek. Az árvízvédelem nagy munkája befe­jezettnek mondható, 600 millió koronát emésztett fel az óriási munka, melyből az állam is kivette részét. Armentesittetett hatodtól millió hold ; a munkálat folyik 400 ezer holdra. Ujabban a viziutak hajóz­hatóvá tétele érdekében indult munka. A Bóga hajózhatóvá tétetett. Most a Hármas­Körös csegéin ós duzzasztóin dolgoznak. A ministeri kirendeltség közvizeinknek hajózhatóvá tótele részletes terveit kósziti. A talajjavitási munkálatok 1,311,311 | holdon végeztettek. Hogy a tulnépes községek kitelepíté­sével a kis existenciák sorsán segítsenek, céltudatos törekvése volt a kormánynak. Állami telepítésekre 21,421 kat. hold föld vétetett s miután telepítésre alkalmas 23,816 hold kincstári erdő is kijelöltetett, az állami telepítés céljaira 45 ezer holdon való terület áll rendelkezésre. A kis existen­ciák talpra állítása ós gazdasági megerő­sítése érdekében a hegyvidéken rendszeres sególyekció indult. Külön fejezetet szentel a könyv a munkásügyeknek. E fejezetben látjuk, hogy a békés társadalmi fejlődés érdekében mi minden törtónt az utóbbi években. A mun­kások ós munkaadók jogviszonyait a tör­vényhozás szabályozta, a munkakinálat és keresletet országos szervezet egyenlíti ki gyorsan és szabatosan mindkettő javára. Vármegyénként s községenként munkás­segitő alapok létesültek, országos törvóny­nyel lehetővé vált, hogy a munkás öreg­ségére sorsát biztosítsa. INNEN-ONNAN, Mikor az osztrák magyarul beszél. A „jó" osztrákok az üzlet kedvéért, hogy elvi­hessék a magyar pénzt, sok mindent megtesznek- ! Megteszik még azt is, hogy árjegyzéküket nemcsak ' németül, hanem magyarul is lenyomatják: amiben 1 ugyan nincsen köszönet, mert ugy elcsavarják a ma- ' gyar nyelvet, hogy jó magunk is alig ismerjük meg. ' Egy schönbachi cég még cimbalmot is ajánl, a különleges magyar hangszert. Ajánlja pedig követ- j kezőképpen magyarul és németül; Preise über Cimbals mit Pedál 1 ár Czimbalmok felül lábitóval t und über solche mit feinerer 1 és felül ilyen együtt finom Ausstattung theilen auf Verlangen i kiállítással ertesitüng kívánságra t gern schriftlich mit. a szevesen Írásbeli el ^ A rözsegulyás. Szegeden G é c z y Istvánnak „Ki az erősebb ?« cimü dramolettjét mutatták be a színházban. A csősz feleségének szerepét egy nagyon szép és nagyon kedves színésznő játszotta : Pataki Riza. A csa­baiak emlékezhetnek rá. S z a 1 k a y társulatával volt Csabán ; mindig ügyesen játszott, különösen Fényes Samu .Kuruc Feja DávkKjában volt kiváló sikere. Az erdőcsősz a szerep szerint eldicsekedett, hogy micsoda elsőrendű gazdasszony az ő felesége. Annak a főztje után még a király is leszopja az ujjait Főként a bográcsgulyása fölséges. Az asszony valóban ott a színen hozzá is lá­tott az ilyenképp fölmagasztalt bográcsos főzéséhez. Pataki Riza fölállította a háromlábas vasállványra a bográcsot, aztán száraz rőzsét vett elő és kezdelet apró darabokra tördelni. És vigan csevegve, dudvl­gatva, egyenként bedobálta a rőzsét a bográcsba. Mikor mind beledobálta már, fürgén fölkavargatta egy nagy fakanállal. Lent a földszinten egy kövér ur kimeresztett szemmel nézte ezt a müveletet Ö ugyanis olyany­nyira beleélte magát a darabba, hogy szinte a nyála is megindult a bográcsos gulyás gondolatára. Meg­botránkozva kiáltott föl: - Kisasszony, mit főz maga ? Pataki Riza meglepődött e váratlan közbekiál­tásra és zavarodottan mondta : - Hát gulyást! A kövér ur ingerülten kiáltott vissza: - Az ám ! Rőzsegulyás! Most már aláfiithet a hússal! Igy támadt Szeged legújabb étel-specialitása a a rőzsegulyás. De ezzel csak a színházi rendező szokta megtraktálni azt a színészt, aki hamar el­veszti fejét a színpadon. Az Ikrek. Nagyváradon volt sokáig üzleti szolga egy csa­bai magyar. A minap hazakészült a pátriájába. Elbandukált szépen az állomásra feleségével és gyerekeivel s a három legfiatalabb számára fél je­gyet kér. - ztán hány évesek ? - kérdi a pénztárnok gyanakodva. — Kilenc évesek együttvéve, kirem alásan. Hár­nas ikrek azok — Csakugyan derék gyerekek ! szól a pénztá­os. Aztán hol születtek ? - A Misó Csabin született, a Qyuró Qyulán, . Janó pedig Nagyváradon, feleli büszkén az apjuk ezzel aztán el is játszotta a féljegyeket, Magyarország földmivelósügye. Öt évi munka eredménye. A földmivelésügyi miniszter kiadta a legutóbbi öt évben kifejtett munkássá­gának rövid leírását. A mü sorra veszi a mezőgazdasági ágak fejlesztése érdekében tett intézkedéseket. A kormány törekvése az volt, hogy főleg a kisgazdák a gazda­ságvitel haszonhajtóbb módjait tanulják meg és kövessók. A kincstári birtokokról való jó vető­magnak kedvezményes áron való kiosztá­sával a kisgazdákat támogatta, sőt ingyen is kiosztatta köztük ott, ahol az elemi csa­pások ezt indokolták. Gabonaféle 190 ezer korona értékben ingyen, 1 millió '250 ezer korona értékben pedig kedvezményes áron osztatott ki az utóbbi öt óv alatt. A komló­termelés fellendítése érdekében állami tá­mogatással komlóvásárok létesültek s a kistermelőknek is szállítási díjkedvezmény biztosíttatott. A dohánytermelés érdekében Debrecenben kísérleti állomás létesült, mely­nek már is vannak a dohány minőségének javítása érdekében sikerei. A gazdasági egyletek a mult évben közel kétszázezer korona segélyt kaptak állatdijazásokra, népies gazdasági előadá­sokra s általában arra a célra, hogy a kis­gazdákat a gazdálkodás helyesebb for­máira tanítsák. A népies mintagazdaságo­kat nagyobb számban állítják fel. a miniszter a szőlő rekonstrukció ér­dekében e célból alkotott külön törvény felhatalmazása alapján intézkedett. A fil­loxera föllépése előtt 622,488 kat. hold szőlővel beültetett terület volt, ebből a filloxera 419,391 holdat pusztított el, ennek legnagyobb része azóta termőszőlővó ala­kíttatott már. E munkában az állam tevé­kenysége rövidre fogva ez volt: működése ez irányban oda irányult, hogy a filloxera által megtámadott szőlők fenntartassanak. Ezért állíttattak fel a szónkónegraktárak, melyek kedvezményes áron szolgáltatják ki a szónkéneget. Minden mm. szónkéneg­nél a mit az állam szolgáltat ki, a szőlős gazdák voltaképen 8 korona állami támo­gatásban részesülnek. A homoki szőlőter­melés is fellendült. Maga az állam a deli­blati homokpusztán és más alkalmas terű­leteken 7329 kat. holdon telepitett szőlőt, melyek ma már termésben vannak. Léte­sültek szőlővessző ós oltványtermelö állami telepek, melyeknek évi termelőképessége 45—50 millió. Az állami akció arányairól tájékoztat az, hogy a kedvezményesen ki­szolgáltatott szőlővesszők száma a 27 mii liót, a szőlőoltványok száma a három mil­liót meghaladja. Az okszerű szőlömivelós ismereteinek terjesztése érdekében rendezett tanfolyamok hallgatóinak számát a, leg­utóbbi hat évben 180,000-re tehetjük. Even­ként 120 -150 tanitó számára rendeznek a szőlőtermelés ismereteit terjesztő kurzuso kat, szerveztettek munkásképző iskolák, közel 300-ra megy a vinceilór iskolai ta­nulók száma 8 állami iskolában. A helyes pincekezelós ismereteinek terjesztésére kü­lön szakiskola nyílott meg Budafokon. A gyümölcstermelés előmozdítására irá­nyuló állami tevékenység főleg arra terjedt ki eddigelé, hogy a nagy mértékben érez­hető gyümölcsfahiányon segítsünk. Ezért kellett az állami faiskolákat is állandóan szaporítani. 1897 tői az állami utakat is gyümölcsfákkal ültetik be, ma már az ál­újdonságok: ke 1 y Akos tanuló szavalt. Szathmáry Jenő Szólyei István szuperintendensről emlékezett meg, végül Kecskeméti Ferenc beszéde zárta be az ünnepséget. — A novemberi esküdtszóktárgyalások. A nevemberi ülésszakban négy ügy ikerül az esküdtek elbírálása alá ós a tárgyalások hétfőn fognak megkezdődni. Az első napon Pénzes Imre vésztői legény drámája mély bepillantást enged az egyszerű nép erkölcseibe, ós nem fog szűkölködni meg­ható jelenetekben. A fiatal legény boldog­talan szerelmi bánattól sarkalva lőtte agyon kedvesót : Lévai Zsuzsannát, ki anyja erőltetésére máshoz ment férjhez. A tör­vényszók elnöke védőjéül a jeles kriminá­lista ügyvédet: Jancsovits Emilt rendelte ki. C s i k György szándékos emberölés bűntettével van vádolva, ügyében a védel­met K o h n Mór dr. vállalta el. Gyilkos­ság bűntettének kísérlete miatt vád alá helyezett Dáma Józsefet Schrőder Kornél ós szándékos emberölés bűntetté ­nek kísérlete miatt vádolt Huszarik Mi­hályt pedig dr. Ladics László ügyvéd fogja az esküdtszók előtt képviselni. — Novemberi csillaghullás. Mint min­den évben, ugy az idén is sokaknak hozott örömet a hadsereg rendeleti lapja, mely egész tömegét hozta a kinevezéseknek és előléptetéseknek. Minket első sorban házi ezredünkben törtónt változások érdekelnek. A királybélafalvai Fekete Miklóst a 101. gyalogezredhez ezredessé nevezte ki; mig M a h r Ferenc századost ettől az ezredtől a 44-ik számúhoz helyezte át ós őrnagygyá léptette elő. — 101-ik gyalogezred csabai második zászlóaljánál november 1-én öt tiszthelyettes V e n c z e 1 Adalbert, G u z­mányi Károly, P 1 i t z n e r Rikárd, K o­m akovicz Emil, KummerFerenc léptek elő hadnaggyá. A gyulai honvódgyalogezred­nél szintén több előlépés történt, Werner Ferenc századossá, Jósa Kálmán, Szi­lárd Zoltán, Kenéz László ós L a j k ó Mátyás hadnagyokká; — U1 i c s k a István helyi alkalmazásban I. osztályú századossá; Juhász István pedig hadnagy-kezelőtiszttó lettek kinevezve. — Nagyarányú javítások a megyei köz­kórházon. Alig pár éve lett átadva a köz­használatnak a megyei közkórház, már is sok ezrekbe kerülő javítási munkát kell rajta végezni. A n.enyezetet tartó geren­dázatba, mint a legutóbb tartott megye­gyülósnek az alispin is jelentette, a vörös korhadás vette be magát ós félni lehetett, hogy az elporladt faanyag nem lesz képes ellenállni annak a nyomásnak, melyet a tetőzet súlya gyakorol reá, s a menyezet beszakad. A kórházi ellenőrző-bizottság, számolva a veszedelem lehetőségével, Sza­bados József gyulai ópitósi vállalkozót felhívta, hogy a hibás gerendázatot ujak­kal cserélje fel. A javítási munkák már folyamatban vannak, a kórház menyezetót lebontották, mi által a második emelet egyelőre használhatatlanná lett. Vizsgálat fogja eldönteni, hogy a vörös korhadást a gerendázat eredetileg hibás anyaga, avagy más okok idózték-e elő. Amennyiben az tűnne ki, hogy az építkezés alkalmával a vállalkozó nem megfelelő anyagot szál­lított, ugy a javítással felmerülő költségek teljesen az ő terhére esnek. Ezzel azonban a kórháznál nem lesz még minden rendben, mert a fütőszerkezet kicserélése is szük­séges, s ez ismét jelentékeny pénzt fog felemészteni. — Gulner államtitkár Gyulán. A gyulai határban az idén meglehetős dus a vad­állomány, ugy, hogy az uri nimródoknak nem lehet panaszuk, mert cserkószés alkal­mával bőven kárpótoltatnak fáradságukért. Dr. Fábry alispán a legközelebbi körva­iászatra meghívta Gulner államtitkárt is, ki tegnap érkezett Gyulára. Az állam­titkár az alispánhoz szállt, ki különben ro­kona. — Kossuth-szobor. A csabai „Kossuth­szobor gyűjtő-bizottság" november hó 2-án lólután 3 órakor a békéscsabai kaszinó iársalgó termében értekezletet tart, melyre i tagokat ezúton is szives megjelenésre téri az elnökség. — Esküvő. K i » s Soma mezőberónyi zületósü kiváló cimbalomművész, a buda­iesti Somogy i-fóle zenekonzervatórium :ópzett tanára, nőül vette Fényes Irén lolgári iskolai tanitönőt Budapesten. — Kinevezés. A belügyminiszter Bé­lés vár megy ében a pusztaföldvári anya­.önyvi kerületbe Bakos Béla jegyzőt, tótkomlósiba Szabó Lajos jegyzőt llami anyakönyvez etőkkó kinevezte. — Egy tanitó ünneplese. A szeretet, isztelet ós közbecsülés valóban szép meg­yilatkozása volt az az ünneplés, a mely­en Endrőd község közönsége társadalmi Holtak napja. Az élők birodalma lesz e napon a holtak hazája. A temetőkerteket élők járják s ropog lépteik alatt a száraz faág s rátapad a rögökre a pirosas, zizzenő levél. Emlékezzünk e napon : azokról, kik kedveseink voltak egykoron a földön, kiknek most csak emlékét övezzük körül rajongó, meleg szeretettel. Ha süvít is szél és ha reszketnek is a kopár faágak: megállunk bánatba bo­rulva a kis halom mellett, mely sokszor annyi reményt, vágyat, rajongást rejt hideg mélyében, elfújva a halál fagyos lehelletével egy élet lobogó lángját. Mikor pedig eljő az este és fátyolát leborítja a temetőkertre, nem lesz ottan úrrá a sötétség e napon. Reszkető lángok gyúladnak szerteszéjjel. A magas, ragyogó márványoszlop %elött és az apró ledőlt fakereszt mellett egyaránt. Az emlékezés árja elhat mindenüve: itt lobogó kande­láber ragyog, amott egy kis gyertya fénye küzd a homálylyal... A márvány­emléken óriási koszorú, a kicsi fakeresz­tes síron alig pár szál virág. Itt elcsöndesül az élet küzdelme. Elfeledjük a zajt: csak emlékezünk. És ebben egy a gazdag a szegónynyel, a nagy a kicsivel. Mindenki szivében fészket ver a hit újra, melyet kivet onnan az élet s gondoljuk el: — Feltámadunk ! — A reformáció emlékünnepe. A csabai Rudolf gimnázium pénteken délelőtt ünne­pelte meg a reformáció emléknapját az intézet tornacsarnckában. A közönség nem volt nagy, megjelent a gimnáziumi bizott­ság s a szülők egy része. Ünnepi beszédet mondott Daxer György dr., a gimnázium vallástanára, nagy készültséggel s meg­győző protestáns felfogással fejtegette Luther Márton s Rotterdami Erazmus szereplését. Zsilinszky Endre VII. oszt. tanuló és S i p o s A. VI. oszt. tanuló vallásos költeményeket szavaltak lendülettel és szépen. A gimnáziumi ének­kar Galli János vezetése alatt, mint mindig, ugy most is szépen énekelt. — A békési ev. ref. gimnázium is megünnepelte a reformáció emléknapját pénteken. P a p p Gyula tanár emlókbeszédet mondott; S z ó-

Next

/
Thumbnails
Contents