Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-10-05 / 80. szám

hivatta Széli Kálmánt a király. Ennek hát most már vége lesz és nem lesz oly mozgalmas a bécsi magyar ház. Az ágostai evangélikusoknak azonban mozgalmas volt néhány napjuk, miután a héten folyt le az egyetemes gyülésük. Prónay Dezső báró felügyelő lemondása volt a legérdekesebb mozzanata a gyűlésnek. A volt csabai képviselő azonban másnap visszavonta lemondását. Ezzel a már is megindult találgatások, hogy ki lesz az utódia, szertefoszlottak. Valószinü, hogy Zsilins zky Mihály államtitkárt választották volna meg felügyelőnek, bár az ő neve mellett Podmaniczky Géza báróét is emlegették. A csabaiak nagyérdemű képviselőjét különben megválasztották a tanitásügyi bizottság elnökének, G y ő r y Elek, a volt gyomai képviselő helyére. Felrázta egy kicsit a magyar közvéleményt egy bécsi, sötétben bujkóló, eddig ismeretlen ujságiró-egyesület nyilatkozata. Ezek az urak pártfogásukba vették a megbüntetett alldeutsch agitátorokat s a magyarok eljárását párját ritkitó osztrák szemtelenséggel '„brutálisnak" és „ázsiai cselekedetnek" mondják. De kitűnt már, hogy kicsodák ezek az urak. Bécsben van kót ujságiróegylet, de egyik sem vallotta magáénak a felhábóritó nyilatkozatot. Van azonban az antiszemita bécsi újságíróknak is egy köre, a „Wiener Presse", melybe három újság munkatársai tartoznak. Ezek cselekedték meg az arcátlan nyilatkozatot, amelyre igy semmit sem kell adni ; csupán bosszankodni lehet a végtelen sötétségü fejeken, akik még újságíróknak merik magukat nevezni. A magyar úgyis régen nem adott példát a nemzetiségi izgatók elé; Kramer, Korn ós Krisch esete most az lehet. Ki kell verni a hazából a konkolyhintoket; hiszen talán a magyar is lehet anynyira soviniszta, mint a magyar földön lakó nemzetiségek ? E héten pedig szaporodott a fejedelmi irók serege. A németek nagy császárja könyvet adott ki, amely saját müveit foglalja magában. Furcsa egy könyv ez. Az irodalmi müvek igen rövidek benne, miután nem egyebek beszédeknél és táviratoknál. Az elhangzott beszédeket foglalja magában a könyv, az üdvözlő táviratokat, egyes alkalmakkor mondott felköszöntőket. Meg lehet belőle ismerni Vilmos császár egész egyszerűségét, jellemét ós tehetségét, amely az összes mai uralkodók közül kiemeli. A jó németek tehát fejedelmi könyvet olvashatnak, amely sehogysem fog tetszeni a lengyeleknek, mert a beszédeken semmit sem változtattak. S igy megmaradt a hirhedt „lengyel szemtelenség" is. Az már bizonyos, hogy Vilmost e térre egy „kartársa" sem fogja követni, hogy beszédeit kiadja. Franciaországban pedig nincs nyugalo m. Az irás nagy Mestere, még halálával is — e hatalmas ós utolsó regény fejezettel is — felzavarja a francia társadalmat. Ravatalánál újra összeütközés készül. A hazugság emberei újra megakarják gyalázni az igazságot, melynek legnagyobb védelmezőie immár hideg. A nagy irót, vannak akik gyalázzák, akik az erkölcstelen embert látják benne és nem az apostolt. „Frivol" Írónak nevezik ! Pedig józan felfogás szerint csak az frivol, aki bűnt ós az erkölcstelenséget könnyűnek és kellemetesnek irja le: —• ezt pedig Zola sohasem tette. Igaz, hogy nem hazudott, szemébe vágta nemzetének minden bűnét, felkavarta a francia társadalom minden szemetét, hogy megutálja azt az ember. Ravatala mellett lélekben vannak emberek a világ minden tájáról —gyászolva a veszteséget. Akik pedig testileg is ott vannak, üáborut akarnak kezdeni az apostol koporsója körül . . . Békésvármegye közúti építkezései. A törvényhatósági bizottság, azon célzatból, hogy összes fahidjait fokozatosan vashidakká alakítsa át, már tavaly kimondotta, hogy a békési hidnak fából való hullámtéri részeit vashiddá ópiti át s megszavazta ez átalakítás költségeit azzal, hogy e költségek mikénti fedezéséről később fog gondoskodni. Ezen építkezés biztosítása céljából egyideiüleg meg is kötötték a vasszerkezet szállítására nézve a szerződést az Oettel céggel; a tervezetet e részben a kereskedelmi miniszter már jóvá hagyta. A hidfők építése a Körözsöknek tervbe vett hajózhatóvá tétele folytán még a napokban műszaki felülbírálás alatt állott; de dr. Fábry Sándor alispán e kórdósben személyesen i árván el a kereskedelemügyi minisztériumban, ott e tervezett gátépítést a hidfők ópitéso tekintetében már felülbírálták s igy semmi akadálya se lesz annak, hogy a hid alapozási munkálatait még ez ösz folyamán, szerelését pedig a iövő óv tavaszán foganatba vegyék. Ezen építkezésre 190.000, a mezőberónyi körözshid átalakításának köitségeire 60000 kor. kell, melyre fedezet nincs. Az orosháza—pusztaföldvári útnak műií.ttá való kiépítését is elhatározta a törvényhatósági bizottság akként, hogy az építkezési költségek a harmadik tranzver zális út építési költségeihez való megyei hozzájárulásba majdan beszámíttassanak. E határozatot a kereskedelmi miniszter jóváhagyván, a jelzett út az idén tényleg ki is építtetett s augusztus 22-én már átadatott a forgalomnak. Ez építkezés költségei kisebb részben a közúti alapból fedeztettek, az építkezésnek költségvetésen kivüli rendkívüli volta folytán azonban az összes kiadások a közúti alapból nem vo'tak fedezhetők, ugy hogy azj ópitkezés költségeinek fedezésére a törvényhatósági bizottság jóváhagyásával mintegy 100.000 koronát kamatozó kötvónynyel kellett fedezni. Ez immár beváltásra vár s mely már azon szempontból is mielőbb beváltandó, mert ezután 6°/

0 kamatot fizet a megye, holott amortizácionális kölcsönt olcsóbb kamat mellett vehet fel s másrészt arra, hogy ez adósságot a költségvetési készletből fizethesse ki, nem igen lehet kilátás. E célra tehát 100 000 korona szükA törvényhatósági bizottság határozata folytán a körösladány—köröstarcsai utat a jövő évben müúttá kell kiépíteni. Ez építkezésre, valamint a füzesgyarmati vasúti állomásnak ezzel kapcsolatban elhatározott kiépítésére 180,300 korona fog szükségeltetni. A békés—gerlai útnak kiópitésót több rendbeli határozataival rendelte el a törvényhatóság; a miniszter jóváhagyó leiratának megérkezése után az ópitkezés is kora tavasszal munkába vehető lesz. Ez útnak kiépitósóre a közúti költségvetésbe a pénzügyi terjeszkedés lehetőségéhez képest 33,000 korona lett felvéve, ezen kivül azonban még szükséges 80,000 korona, melyre fedezet nincs. Ily körülmények között a megye által elhatározott, részben már foganatosított, részben foganatosításra váró közúti építkezésekre 600,000 korona kell. Ez összeget a közúti alap fedezni nem képes. A közúti alapnak dologi ós személyi kiadásai, valamint az alap eddigi 4.300,000 koronát kitevő adósságai (800,003 korona a sárréti, 800,000 korona a szarvas —mezőhegyes! vasútra, 2 700,000 korona a müutak és vashidak kiépítésére, az I-ső tranzverzális úthoz való hozzájárulásra stb.) az alap bevételeit annyira lekötik, hogy költségvetés szerint évente legfelebb 80—100,000 korona felesleg várható uj beruházásokra. E te dezetre pedig a legközelebbi években feltétlenül szükség van a fahidak fokozatos átépítése céljából mely szükséglet elodázhat lan, s mely elől biztonsági szempontból már kitérni nem lehet. Ekként az 600.000 korona ' szükséglet csakis kölcsön utján fedezhető. És minthogy az elhatározott épitkezé, sek mind tényleg megálllapitott ós tényleg fennálló szükségen alapulnak, és minthogy azok részben már esedékessé váltak, részben a kora tavasszal munkába, veendők, s ' addig is árlejtósileg biztositandók : javasolja előterjesztésében az alispán, hogy a törvényhatósági bizottság a közúti alap terhére ujabb 600,000 korona kölcsönt vegyen fel. Egyben reámutat az alispán a vármegyei közúti alap rendkívül megterhelt voltára, s kifejezést ad ama nézetének, hogy jó ideig, mig ugyanis az amortiza cionális kölcsönök részben le nem törlesztetnek, a törvényhatóságnak minden nagyobb közúti ópitkezés elhatározásától tartózkodnia kell. A közúti alap már nagyobb adósággal reálisan meg nem terhelhető; ama 80—100,000 korona évi feleslegre pedig, melylyel az évi költségvetések zárulnak, a folyton jelentkező és elkerülhetlen kisebb építkezések céljaira feltétlen szükség lesz. Egyébként nem is áll a vármegye előtt a közeljövőben nagyobb közúti épit kezes szüksége, ugy hogy nem jele nt veszteséget vagy visszamaradást az ujabb nagyobb ópitkezésekről való tartózkodás, mert a vasúti indóházhoz vezető utak — a füzesgyarmatit kivéve—mind kiópitvók, a legforgalmasabb közutak már kőpályával bírnak, a legközelebb épülő Ill-ik tranzverzális ut ujabb műuttal fogja ellátni a vármegyét, északi határától Orosházáig, ugy hogy a vármegye közúti politikája körülbelül befejezettnek tekinthető. A jövő feladata az utak állandó jó karban tartása, az összes hidak átépítése, s esetleg a Körözsök hajózhatóvá tetelével, kikötőkhöa vezető kisebb útszakaszok kiépítése. Ily körülmények között az alispáni előterjesztésben ajánlott kölcsön volna a közúti alapnak hosszabb ideig utolsó kölcsöne. Uj fMesszi fölötte panaszosan szólalt meg a harang szava. A komor hanghullámok néhányj'pillanatig betöltötték a templomot, azután elhangzottak . . . s ismét csönd borult a szent helyre. Az embert nyugtalanság, maj'd megmagyarázhatlan félelem togta el. Erőt vett magán, a sapkáját megint föltette s kinyitván kését, várakozott. — Nos ! — sziszegte a kisebbik abbahagyod-e már az imádságodat? . . Menjünk, kész vagy-e? A szines üvegek alatt játszadozó holdsugár rátévedt a szentkópekre s megcsillogtatta az aranyozott keretüket. A nagyobbik lerázta dermetsógót s mindketten elindultak a holdsugár sápadt fénye mellett. Lassan haladtak, meg-meg botolva egy székbe vagy térdeplőbe, koronkint meg is álltak egy oszlop, egy gyóntatószék mögött, szemüket a háttérben csillogó oltáron jártatva végig s bűnös agyukban bátorítólag verődött vissza a gazdag zsákmány képe, melynek im könnyű szerrel urává lesznek . . . Egy kis kápolna mellett, az oltár közelében megálltak s a nagyobbik ismét remegni kezdett. — Hol kezdjük el ? — kérdezte suttogva a másik. — Előbb talán a pénzt, a többire aztán kerül a sor, ha időnk marad. Mig én fölfeszítem a perselyt, te őrködöl. Átmentek a baloldalra a persely felé. Hirtelen nagy felhő vonult el az égboltozaton. Mély sötétség szakadt a templomra, elnyelve az oltárt s a szobrokat. Csupán egy vékony sodronyon lefüggő mécses remegő lángja villant bele a sötétben mint a csillag fénye holdtalan ójsaakán. — Láttad? — Ugyan mit, már megint ? — A hold elbujt. . . — Nos mi van abban, gyáva állat ? Gyufát gyujtunk. Van nálad ? — Nincs. — Az se baj, akkor hát sötétben dolgozunk. Tudom hol van. Alig két lépésnyire előttünk. Maradj itt. Két lépést tett előre s megállt. Erczes hang vágott bele a csöndbe s a gúnyolódó hang újra kezdte : — Vigadj öreg, itt a persely. Kinyisd ám a szemed ! Elmúlt egy perc. — Nem megyek semmire a kulcsokkal. Add ide a vésőt, meg a kalapácsot. . Az acél hangjára a nagyobbikat újra elfogta a félelem. Hiába akarta elriasztani a rémképeket azzal, hogy betöréseire, az erdőszólen leütött utasokra gondolt: a nagy, hideg templom csöndje jeges rémülettel töltötte el szivét. Tágra nyilt szeme bizonytalan, kísérteties formákat különböztetett meg a sötétben, a csöndött különös hangok népesítették be, s hirtelen, a mikor föltekintett, a mécses imbolygó világánál egy halvány, szenvedő arcot pillantott meg, mely föléje hajolt s fájdalmas, szemrehányó pillantással nézte. A betörő végigtörülte kezével hideg, izzadásos homlokát s szemeit lehunyva, suttogta. — Siess. — Várj, — felelt a másik. — Remélem nem sietős a dolgod ? Kinyitotta 3zemót, remélve hogy a vizió eltűnt: a halvány arc ugyanarról a helyről meredt rá. Ijedten mormogta : — Lehetetlen . . . Megőrülök. A jelenés azonban határozottabb alakot öltött. Most már fehér, vórcsikos testét is látta s kiterjesztett karjait, melyek hivni látszottak őt. Eszébe jutott, hogy kicsi korában egy vagy más imádsággal kisórlette meg elűzni a rosz szellemeket. De emlékezetében rég elmosódtak a szent mondatok s mit is kerestek volna itt ez este ? Nem a sátán kerülgette, a Másik, akit jót s rosszat egyaránt sira;, aki megkönyezte a mártírt s a keresztrefeszitett bűnöst ! S a jelenés beszólni kezdett könyörgőn : — Menj innen . . . menj . . . Megbocsátok ... A kisebbik dühösen sziszegte : — Annál rosszabb. Kalapácsot használok ! A nagy kiálltani akart : „Nem, ne tedd, az istenért ne !" de a torka összeszorult s a hang belerekedt. Különös nesz hallatszott, mint mikor egy koporsót nyitnak ki. A tolvaj a zár körül tapogatódzott. A jelenés még halványabbra vált s előtte, a mellén tátongó sebet láttatott. Remegve dérdelt le a nagyobbik s imára kulcsolta kezeit: — Bocsánat Istenem ;. .. Irgalm izz !. . . A kicsi hirtelen eldobta a kalapácsot, megragadta a perselyt dühösen rángatni kezdte. Ekkor az az isteni arc még előbbre hajolt, sovány vértelen karjai lehanyatlottak, egész teste összegörnyedt s a bal oldalán levő seb még véresebbnek látszott. A másik még mindig rázta a perselyt. Mintha láthatatlan kezek mozgatták volna, a mécses kísérteties táncot járt. A nagyobbik hirtelen melag folyadékot érzett homlokán, a márványkockákon egy szertehulló tárgy csörömpölóse hallatszott s az imbolygó láng kialudt. Vérzik ! Rám hull a vére ! — üvöltötte őrjöngve. Társára vetette magát s miközben uijai, mint vaskapcsok fonódtak torka körül, szüntelen ordított: — Gyilkos! Júdás nesze ! Másnap reggel, mikor a templomot kinyitották, két embert találtak a helyéből félig kimozdított kereszt mellett. Az egyik ég felé meredt szederjes arccal holtan feküdt a padlón, a másik előtte térdelt s mellét verdesve, érthetetlen szókat mormogott. Az olajos mécses cserepei pedig szanaszét hevertek . . . Az orvosokról. Van -e halátlanabb foglalkozás a világon, mint az orvosi ? Nincs. Valószinü, hogy ez állítást senki kétségbe nem vonhatja. I Hosszú esztendők keserves gyümölcse az orvosi oklevél. S ha az orvos oklevelét megszerezte, akkor jön csak a dolog nehezebb része. Mert a közönség bizalmát megszerezni ne gyermekjáték.' És ez természetes is. Az ember legdrágább kincsét, az egészségét nem bizhatja másra, mint a kinek dologórtéséről, szakavatottságáról meggyőződött. És ha nehéz az orvos pályájának kezdete, annak további folytatása sem irigylósreméltó. Mert van-e még olyan foglalkozás a világon, amelynél a munkaidő teljes 24-óra? Sokan bizonyára meg fogják mosolyogni ez állításomat. Pedig a dolog teljesen igy áll. Hát pihenés számba mehet e az olyan idő, melynek minden percében előrántják az orvost? Ha valakit hirtelen roszullót lep meg s az orvost — ki éppen akkor ebédel — hozzáhivják, ugy-e nem mondhatja, hogy „kérem tessék várni, mig megebédelek" vagy, eltürné-e a közönség — ha mindjárt a legzimankósabb éjjel volna is, amikor pedig még a kutyát sem szokták kizavarni — hogy az orvos megtagadja a segítséget? Nem bizony. De hiszen maga az orvos is, lelkiismereti kérdésnek tekinti az ilyen eseteket. Mikor pedig a nagyon is megszolgált fizetésre kerül a sor, akkor az esetek jelentékeny részében ígéretekkel elégítik ki orvost. A vagyonosok is nagyon szük markuan fizetnek. Tisztelet a kivételnek ! Ugy, hogy ma már nem áll az, amiről az előtt regéltek, hogy az orvos munkáját a szegény helyett is a gazdag fizeti meg. Az orvosi kar hihetetlenül elszegényedett. S ez az elszegényedés nem csak anyagiakra vonatkozik, mert az orvosok tekintélye is nagyon alászállott. Már régen tapasztalták ezt az orvosok s igyekeztek is azon változtatni. Csakhogy működésűk sohasem indult helyes mederben. Mert rendesen nem állott egyébből, mint az államhatalomhoz benyújtott kérelmekből, memorandumokból. Az állam pedig, mint azt hangsúlyozni szükségtelen, igen szűkmarkú s igy a felelet mindig csak ígéret volt, melyet teljesíteni sohasem törekedett. Es ez az orvosi kar szervezetlenségének következménye volt. Most öt éve, hogy végre megmozdult az orvosi kar ós nagy erőfeszítéssel megalkotta az Országos Orvos-Szövetséget, melynek ezidőszerint már 4C00 tagi a van. S az orvos-szövetség ismerve az orvosi kar nagy szegénységét, sietett az orvosok Nyugalomdij ós Sególyegyletót is nyélbe ütni. Erre az intézményre az orvosi kar, melynek tagjai foglalkozásuk közben egészségüket és életüket folytonos veszedelemnek teszik ki, nagyon is rászorul. Az orvosok legnagyobb része vagyontalan, a maga és családja életét praxisa jövedelméből tartja fenn. Minthogy pedig ez a jövedelem rendesen annyira szerény, hogy a legtöbb esetben éppen csakhogy fedezi a mindennapi kiadásokat, vagyongyűjtésre gondolni sem lehet. Ennek következtében ha az orvos elhalálozik, hátramaradt özvegye ós árvái a legtöbb esetben nagy nyomorba jutnak. Ezt akarta az országos orvos-szövetség a „Nyugalomdij és Segélyegylet" megalapításával elkerülni. Sajnos azonban, ebbe az egyletbe a legtöbb orros be nem léphet, mert ez idő szerint alig olcsóbb az egy biztosító társaságnál. De ez nem is csoda. Bár a szövetség mindent megtesz, ami csak tőle telik, az egylet érdekében, még sem tudott három óv alatt — ennyi ideje áll fenn — 100,000 korona alaptőkénél — s ebbe a befizetések is értendők — többet összegyűjteni. Sokat kell tehát még gyűjteni, hogy olcsóbbá válván az intézet, abba a legszegényebb orvos is beléphessen. A nagyközönség — mint mikor az orvosi karról szó van, rendesen — tartózkodik az adakozástól. Pedig ez, enyhén szólva, | legalább is hálátlanság. Mert ki olyan jó barátja a közönségnek, mint az orvos? Az állam, melynek pedig legalább is ' olyan gondot kell arra fordítani, hogy egésszóges polgárai legyenek, mint arra,