Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-09-07 / 72. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, szeptember hó 7 én 72. szám # • i BEKESME6Y EOZLONY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 tlöfizeíni bármikor lehet, évnegyed n belül is. Iillé Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttór-ben egy sor közlési dija 50 fii. Szinháznyitás előtt. A ki szinházba jár, évek óta .egyebet sem tesz, mint megbotránkozik a szinre kerülő darabok legtöbbjébél kiáradó léhaságokon, hülye ízléstelenségeken, feslett kétértelműségeken, arcpirító erköcstelenségeken. Még a férfi is, undorodva kell, hogy elforduljon az ily jelenetektől. És mégis mit látunk ? A jól nevelt urak kitörő tetszéssel fogadják és kísérik a színpadi elmés frincia pikantériákat. Ez a kitörő tetszése a fiórfiaknak jellemző fokmérője annak a sülyedés nek, amelynek lovagias érzésünk indult, A színpad ízléstelenségei tulajdonképen nemcsak a jó ízlés ellen elkövetett vétségek, hanem egyutal a legjellemezhetettlenebb merényletek a női szemérem ellen, a melynek a szinházba járó gyanútlan hölgy közönség védtelenül van kiszolgáltatva. Igazi, lovagias férfiúknak nem szabad tűrnie, nem szabad megengednie, hogy a társaságban, ahol ő is jelen van, tisztességes nő pirulni legyen kénytelen. És az a körülmény, hogy a hölgyközönség a többe nem is kétes epizódok után is a színházban marad, világosan bizonyltja, hogy a jóizlés, előkelő gondolkozás hölgyeinknél is bizonyos vérteket ölt magára, amelyek mögé bújva, engedményeket tesznek — állítólag a gill szellemnek, tényleg azomban a léhaságnak. Az a „gall szellem"! Milyen sokat írtak már erről. De aki keresi, mind más valamiben találja meg. De bármi legyen is a jellemzője, tőle elválaszthatatlan a finomság és pedig finomság nemcsak a szavak, a kifejezések választékosságában, hanem az érzések előkelőségében és tisztaságában is, amiből kétségtelenül következik, hogy a színpadi trágárságokban épenséggel nem a gall szellem nyilatkozik meg, hanem az erkölcsi posványban fetrengő cochon. És a francia operettek után gyors vagtatásban jöttek a sikamlós színmüvek, a házasságtörő drámák, a tisztességet és erkölcsöt arcul ver deső bohózatok, amelyek mindegyike egy-egy remeke a pornográfiának. És a magyar színházak igazgatói eszeveszett versenyben sietnek a r ffináltan fajtalan darabokat szinre hozni és vele a magyar közönség ízlését megmételyezni. Ha akadnak francia, vagy egyébb nemzetiségű irók.. akik az érzékiség posványába merülnek, akik tollúkat mesterséges izgató szerré aljasitják, a férfiasságot a fajtalanságba helyezik — aminthogy akadnak: ez kétségtelen szellemi és értelmi eltévelyedés. De hol van az megirva, hogy ez eltévelyedett lelkek szellemi termékeit át kell ültetni a magyar irodalom'ia ? Szép dolog, ha egy idegen lángész klasszikus alkotását átültetjük, hogy az, ami a világirodalomban arany és gyémánt, a magyar irodalomnak is hozzáférhető kincse legyen; de azt, hogy a mi a külföldi irodalomban is szemét és gaz, miért ültetik át íróink és színházigazgatóink a magyar irodalomba, — igazán nem tudjuk megérteni. Azaz: igenis megértjük. A mi igen tisztelt színházigazgatóink ott fent Budapesten ma már nem színházigazgatók, hanem: üzletemberek A fődolog, hogy a színházuk látogatott legyen. Erre a célra a legtermészetesebb eszközök: kitűnő darab, művészi erők, szabatos előadás Ámde: a kitűnő eredeti, vagy fordított darabok: ritkák, a művészi erők: drágák, a szabatos előadás: nehéz. Sokkal könynyebb léha francia darabokat ferdít tatni, alig öltözködő művésznőket szerződtetni, az előadást orfeumivá tenni. De. hogy az ily darabok, színházak, irók és igazgatók, sőt színészek mit keresnek a művészet birodalmában — azt igazán nem tudjuk megérteni. Azt mondják az igazgatók: beszélhetnek az erkölcsbírák amit akarnak, azért a közönség csak mégis tódul mi hozzánk. Mi nem szívesen adatunk elő, nem szívesen játszunk el ilyen darabokat, de mit tegyünk ? A közönség ilyen darabokat kiván. A közönség érzéki és keresve keresi az izgató, raffmáltan pikáns látványosságokat, mert a közönség ízlése léha, a közönség pénzeért mulatni, élvezni akar és nem sírni, vagy unatkozni a színházban. Szemenszedett álokoskodás ez, amelynek vagy a kiinduló pontja, vagy a következtetése csalárd. A közönség mindenesetre élvezni, szórakozni akar a színházban. De ennek az élvezetnek nemesnek, tisztának, erkölcsösnek és tanulságosnak kell lenni. De még ha ugy volna is, amint e kufárok mondják, hogy a közönség ízlése léha, — ez nem m:nti őket, de annál jobban elitéli, mert hiszen a közönség ízlését ők rontották meg, kik évtizedek óta telitik irodalmunkat az erkölcstelen érzékiség hulladékaival. A színházak évtizedek óta egyebet sem tesznek, minthogy az erkölcstelenséget tetszetős mezben hirdetik : minden gát nélkül. E fölvilágosultság I korszakában, a szabad sajtó hazájában ilyen gátak fölállítása bajos is lenne. Egyedüli gát a színigazgatók és színműírók erős erkölcsi érzése, finom izlése lehetne; vagy ha ez megbillent és meghibbant: a közönség felháborodása a neki nyújtott maszlag ellen, amitől már nem lehetünk messze, mert manapság már ott tartunk, hogy a józan eszű, jó érzésű családapa nemcsak hogy serdülő leányait, va gy fiait, de még a feleségét sem viheti szinházba s dobhatja a szemérem és erkölcsölő hatások közprédájául. A közönség izlése ma épugy fogékony a szép, igaz, jó, nemes érzésekre, mint régen. Senki sem születik e köcstelennek é? a család, az iskolai, a társadalom, az állam emberfeletti áldozatokat hoznak, hogy minden, egyes tagja erkölcsösnek neveltessék. Az a színház, tehát, amely tág kaput nyit az erkölcstelenségnek, vétkezik a család, a társadalom, az állam ellen és éppen ezért állami feladat korrektivumról gondoskodni, a melynek segítségével az ily métely terjesztését meggátolni, vagy megtorolni lehet, amire immár elkerülhetetlenül szükség van. Foüász. — Kossuth Lajos századik születes napjára. — Irta : Rákosi Viktor. Mindenható Isten, Urunk és Atyánk ! ki kezedben tartod a mindensógben futó csillagvilágok és a porban csúszó férgek sorsát, kitől nyertük az élet fényét, a kitő majdan megadással fogadjuk a halál árnyékát : hozzád fohászkodunk. E napon Békésmegyei Közlöny tárcája. Verayné. — A „Békésniegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Zalay Masa. I. Önök — bájos szép asszonyok, kik valamennyien beeveztek már a nyugalmas révbe, — jóllehet, ritkán avval a kormányossal, a kit szines leány fantáziájuk a ringó lélekvesztőre társul álmodott, — vájjon szivük dobogását megilleti-e néha a nagylelkűség érzete, mikor véletlenül utjokba téved egy fiatal, naiv leány, aki még csendesen küzködik az árral, — segitő társa a hit, remény és az az imádott férfi, aki felgyújtotta lelkében Erósz áldozati lángját. Es ha véletlenül ez a férfi ugyanaz, aki valamikor régen az Önök ábrándjaiba lopta magát, akinek hangja valaha az Önök szivében vert szerelmes viszhangot, de akinek emléke már csak igy tünedezik eléjök, mint egy halavány ködfátyolkép a múltból, — ha eme férfi ajakán az Önök ujabb megpillantásakor elhal a rajongó trubadur dal, amit eddig a leánynak zengett, ha ez a férfi kiejti kezéből az evezőket és halálmegvetéssel beleveti magát a hullámcsapásba, hogy az Önök „befutott" gályáját kövesse : — aszonyok, bájos szép asszonyok, ne mosolyogjanak reá még hiu-ágból sem, hisz az Önök bágyadt futómosolya is győz ezer csodaszép leány csengő kacagása fölött ! De ébredjen fel Önökben a könyörület nemes érzése, nyújtsák ki intő kezüket arrafelé, ahol reménytelenül temeti ábrándjait egy hajótörött leány; ragyogjon a szemök olyan szent céllal, mint a világítótorony életmentő lángja, hogy megmutassa annak a dacosan küzdő férfinak oda vissza az utat: ahonnan elszakadt. Ilyen szép szerepet játszott Verayné is, akinek a történetét elmondandó vagyok. Veraynék sokan vannak a hétköznapi életben, de csak azok a hálás leányok ismerik fel őket, akinek az ilyen nemes asszonyilélek visszaajándékozta a verőfényt, az életörömet és azt a gyönyört, amit e néma gyászolókban a megholtnak hitt boldogság feltámadása kelt. II. Egy verőfényes tavaszi napon történtEgy magasalaku, feltűnően elegáns fiatal asszony hirtelen visszafordult az Andrássy uton, hogy a meglepetés örömhangján reákiáltson arra a gyöngéd szőke leányra, aki sietve elhaladt mellette. — Dusi, — nem csalódom ? Amaz egy pillanatra megállt, tétován, előkelő tartózkodással, de aztán vidáman felkacagott és odanyújtotta ragyogó arcát, mig az ajka szinte dicsekedett a boldogságával. — A kelengyémet vásároljuk ! Már három napja vagyunk idefenn mamával. Az asszony jóakaratulag elnevette magát és valami kedves felsőbbséggel megsimogatta a bájos gyermekarcot, aztán karjába vonta az egyik apró keztyüs kezet és igy haladtak szorosan összebújva, mint két szerelmes hófehér galamb. Mert mindkettőjük ruhája fehér volt, csupán abban különböztek, hogy mig a leányé — mint a liliom köntöse, — olyan sima ós egyszerű volt; az asszonyén ott ékeskedett mindaz a disz, amit a diszkrét jóizlés megenged. Amint fordult, szeceszsziós fodru szoknyája szemfóny vésztőén kigyódzott utána ós lebilincselte a járókelők figyelmét. Az a mozdulat, amivel napernyőjét ringatta, megvesztegette a férfitekinteteket, önkéntelenül utánafordultak, noha egyátaíján nem értették a varázs okát. De a tulajdonképeni hatást mégis bűbájos szemeinek köszönhette, melyek örökké nedvesek voltak, még mosolygása közben is és valami misztikus szomorúságot lehelitek a szépséges arcra. Most is egész udvar képződött köröttük léha sétalovagokból, akik szinleg érdekkel hallgatták a leány ártatlanul hangos szavait, de valójában az asszonyt ostromolták epedő pillantásaikkal. Dusi pedig beszólt zavartalanul, áradozva és elragadtatással vőlegénye erényeiről, mint aki beleszédül thómájába. A nagyon boldogok indiszkréciójával árulta el rendre azokat az apró semmiségeket, amik a vallomást megelőzik, keze ideges taglejtéssel kisórte minden bohó szavát — ós az asszony avval a szeretetreméltó türelemmel hallgatta az érdektelen naivitásokat, ami szinte provokálja a bizalmat, végre megkérdezte : — Mondd csak édes kicsim, tulajdonkép hogyan is hivják a te vőlegényedet ? Dusi egy parányi levólboritókot mutatott elő, amit eddig féltve szorongatott kezében, A boriték le volt zárva, de azért átérzett rajta a pármai ibolya kábító illata és a címoldalon kislányos, apró betűkkel ékeskedett Zádor Ödön neve. — Most adom fel néki ! rebegte pirulva a bájos menyasszony, — arra kérem benne, hogy jöjjön fel érettünk, mert itt tartózkodásunkat megtoldottuk néhány nappal. Ha az időnk megengedi — tette hozzá kedves biztatással — okvetlenül ellátogatunk , hozzád is ! Es ijedt csodálattal nézett az aszszonyra, aki hirtelen megállt ós a karját fázós borzongással vonta ki az övéből, noha meleg fényt szórt reájuk a napsugár. — Fázom! panaszolta elhalványodó arccal és összeverődő fogai bizonyították, hogy nem tréfál Amii t igy állt, örökké nedves -szemeit hosszan Dusi angyalarcán pihentetve, olyan szomorúság ömlött el vonásain, mint ama jelképes szobrokén, melyeket pálmaággal kezökben sirok fölé állit a kegyelet. Aztán búcsúzón odanyújtotta remegő kezét a gyanútlan leánynak, aki részvéttel megszoritotta. — Isten veled Dusi ! akadozott egy csaknem felisrnerhetlenül rekedt női hang — a viszontlátásra ! — de nekem be kell mennem ide a kereskedésbe — és egy közeli üzlet felé intett, melynek diszes kirakatában szikrázó táncot járt a napfény. Látszott, hogy nagy zavarral küzd és Dusi, aki egészen más szavakat várt, neheztelve , elindult. — És boldogságot kivánok ! tette hozzá hirteten az asszony, a nagyvilági hölgyek utánozhatlan könnyedségével, akik mosolyogva temetik el szivük halottjait. Aztán eltűnt az üzletajtóban, csak szép feje intett még egyszer bucsüdvözletet. Dusi pedig haladt tovább a boldogság felé, nyugodt, rithmikus léptekkel, biztosan és kiengesztelődött mosolylyal ajakán, Ü. levélkét titkolódzó mozdulattal beledobta egy postaszekróuybe, aztán rögtön körülnézett, ártatlan félelemmel, vájjon nem-e látta valaki ? Szerette volna még megkérdezni benne a vőlegényétől, hogy emlékszik-e Yeraynéra, aki leánykorában az ő vidékükön bálozott ? Szerette volna megírni, hogy találkozott vele, hogy még mindig olyan szeszélyes, de szebb, százszor szebb, mint akkor volt. Aztán eltűnődött, vájjon ő is szebb lesz-e néhány óv múlva ? Tud-e majd olyan méltósággal járni, állani, csevegni ? Meri-e majd a leányokat csupán „kicsim

a-nek szólítani ? ós lesz-e annyi bátorsága, hogy az utcai ostromlók tolakodó pillantásait olyan hűvös elutasítással visszanézze, amint Verayné tette az elébb, mikor egy-egy gavallér üldözőbe vette őket ? Aztán minden gondolata a vőlegényéhez repült, hogy hivó bizalommal körülöleljék a férfit, aki ifjú, csinos ós vidám — ós olyan hűséges szerelmet igórt, ami egyedüli alapja a boldog jövőnek. A szines leánykópzelet maga eló te-