Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-09-07 / 72. szám

embermilliók szivének kitárt kapuján át suhog feléri a végtelenségbe a hála és könyörgés kettős imádsága. Völgyeink párás mélyéből, napsugaras rónáinkról, a zsupiödeles fehér tanyák tornáczárói, az üveges palotákból tisztán, mint egy égbe visszahulló hajnali harmateső, száll feléd a kicsinyek és nagyok, a szegények és gazdagok, a fehérkezü ós barnaarcu magyarok hálaimádsága. A Te akaratod szabta útját a Turul madárnak, mely sebes szárnycsapásokkal honkereső őseinket Ázsia buspusztaságairól Attila mosolygó örökébe vezette. Te adtad, mikor szükségünk volt rá, Botond kapudöntő bárdjának az erőt, Te adtad a lechmezei Lehel kürtjének könyfakasztóbánatát, mely megdöbbent nyilas táborainkat hazaterelte ós sátorkaróinkat maradandóan idecövekelte. Ü. Te segítségeddel ködös századokon, a vér és vas embertelen korszakain törtünk át, dolgozva, küzdve, ellénség rabláncát vagy magunk visszavonásának átkát hurcolva : megfogyva, fáradtan, alélten, vérvesztetten, de áttörtünk, de itt vagyunk és két kezünket, kót szemünket, egy szivünket, egy szivünkben ezer szerelmünket Hozzád emelve rebegjük ezért hálaimádságunkat, óh Atyánk ! Es ez a himnusz száll feléd ma innen a virágok illatából, a madarak dalából, erdeink suttogásából, vizeink zugásából. Ezeréves munka verejtékével megtermékenyített, ezeréves harc vérével megszentelt, ezeréves szenvedés könyeivel megáztatott hazánk porába leborulva, könyörgünk hozzád, örökkévaló Isten ! Allitsd meg homályos egünkön a hazaszeretet bujdosó csillagát! Hadd sugározza be mindeneknek szivét és elméjét, hogy .senkise legyen e nemzetfiai közül kislelkü, gyáva : megfeledkezni tovatűnt századokkal sirba temetett őseinkről, kik tűzhelyüket, asszonyaikat, gyermekeiket, nyelvüket, hazájukat, Árpád örökét védve, ezrével hullottak a harcmezőn, haltak a vérpadon, vesztek a börtön mélyén, vérzettek el a sortüzek alatt. Add, hogy ezen a nagy napon s ennek a nagy napnak minden fordulóján az emlékezett fénye villanjon át a sziveken s megihletett lelkűnkön átvonuljon a szent zarándoksereg : az apostolok, a hősök, a vértanuk, a száműzöttek, az elnyomottak véres és bánatos légiója. Add, hogy ezen a napon, nekünk fáradt nemzedéknek fáradt képzelete fiatal erőre kapjon, száz szárnycsapással száz esztendőt szálljon vissza s aztán megálljon egy kis bölcső előtt. Megálljon, mint megállott ott száz óv előtt a magyar szabadság géniusza, hogy homlokon csókolja az alvó gyermeket. Á magyar szabadság géniusza, a Te égi seregeidnek legszebb angyala ott állt fényes arculatjával a bölcső mellett, őrködött a gyermek álmai felett, vezette az ifjú lépéseit, igazgatta a férfiú tetteit ós az aggastyán utolsó leheletével, eltakarva fényes arculatját, visszatért égi hónába. Te adtad őt minékünk : a nemzetnek, a hazának, az emberiségnek, a világnak ; a gyöngéknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak, a szenvedőknek s meggyújtván az emlékezet oltárán az áldozati tüzet, égig csapó lángja hirdesse ezért hálánkat irántad, óh jóságos Istenünk ! Isten prófétáia, harci kürtöt fújó, népet felrázó, lelkeket felgyújtó, láncokat szóttördelő, nemzetet teremtő Kossuth ; te száműzött, bujdosó, hontalan Kossuth ; meghalt, de halhatatlan, eltemetett, de köztünk járó Kossuth: emléked örök lószen, lélek a lelkekben, mig Árpád népe gyáva szolgahaddá nem korcsosul. Magyarok Istene! Rákóci nemzete, Kossuth népe kiált föl hozzád a mélységből ! Oh adj nekünk, mint a multakban, az elfátyolozott jövendőknek nehéz időiben is lángszellemeket, akik a mannátlan sivatagból az igéret földjére kivezessenek. Oh add, hogy a balsorsban ne legyünk soha csüggedők, a hatalomban elbizottak, a szenvedésben gyávák ós a kényelemben elpuhultak. Aldd meg termékenységgel asszonyainkat, hogy harcra ós munkára termett acólkaru fiakat adjanak a hazának. Aldd meg termékenységgel földünk méhét, hogy acélos búzát teremjen a népnek. Es áldd meg, óh ezerszer áldd meg e szép haza mindazon hü fiait, kik a Te színed előtt e napon szent fogadalmat tesznek : istenfélelmet hirdetni, hazát szeretni, nemesen gondolkozni és cselekedni, nagy tettekre vállalkozni, a nép javára élni, javáért meghalni, Árpád hazáját, Attila örökét szabaddá, gazdaggá, boldoggá tenni. Atyánk ! Yedd kedvesen hálánkat és hallgasd meg könyörgésünket. Amen ! A gazdasági egyletből. Választmányi ülés. I Mult vasárnap délelőtt választmányi ülést tartott a békésmegyei gazdasági egyesület a csabai kaszinó helyiségében. Az ülésen a megjelent tagok különösen a szeg^ halmi állatkiállitással foglalkoztak hossza( sabban, valamint a pozsonyi gazdasági kiállítással, azonkívül megválasztották a munkás segélypénztári értekezletre küldendő kiküldötteket. E két utóbbi ügyről mult számunkban már beszámoltunk. Dr. Zsilinszky Endre elnök a megjelent tagok üdvözlése után elmondja, hogy két hónap óta nem volt ülése a választmánynak. Azóta lefolyt az aratás, nagyjában ugy, ahogy a gazda legjobban szereti. Ez reményt nyújt arra, hogy az egyleti tagok is jobb kedvvel foglalkoznak majd a saját dolgaikkal, különösen, mikor ugy látszik, hogy a politikai viszonyok nem alakulnak kedvezően a gazdákra nézve. Az elnök előadta ezután a szeghalmi állatkiállitás ügyét. A siker érdekóhen megtörtónt a személyes és irásos érintkezés a legjobb eredmónynyel, biztosítva van a nagybirtokosok érdeklődése is. A feladat most az, hogy az eddig megállapított programmot végrehajtsák ós olyan állatfajok dijjazására megszavazzák a szükséges öszszeget, melyekre az állam nem adott segélyt. Szalay József felszólalt elsőnek, hogy miután a kiállításról tárgyalnak, megkeltett volna hivni az ülésre a szeghalmi bizottság tagjait is. Pfeiffer titkár bejelenti, hogy ő küldött meghívót a bizottsági elnöknek s a szeghalmi elöljáróságnak. Majd felolvassa a programmot s annak szabályait teljes egészében. Dijjazásokra adott Deutsch Artúr 20 koronát, Eeck Géza 10 koronát; ezenkivül még 160 koronát kell adnia az egyletnek. A kiállítás programjának pontonként való tárgyalásánál felszólalt Morvái Mihály. Nem vette észre a programban az apaállatokat díjazását, amelyet pedig Sárrétre nézve igen fontosnak tart. E vidéken nagyon kevés apaállatot tartanak s a gazda, amelyik mégis ilyet nevel, megérdemli a díjazást. Zsilinszky Endre szerint a ménlovak díjazását kis összegben nem lehet megállapítani, nagy jutalmat pedig nem lehet adni, mert nem olyanok a körülmények. Pfeitfer István nem tartja helyesnek az indítványt Ménlovak alig vannak még a Sárréten. Különben sem helyes, ha a kisgazda mónló tenyésztéssel foglalkozik. Ad az állam elég mónlovat, amelyekkel ki lehet elégíteni a szükségleteket. Szalay József csatlakozik az indítványhoz s óhajtja a ménlovak díjazását. Morvái ujabb beszéde s Zsilinszky Endre felvilágositó magyarázatai után, hogy a ménlovak díjazását maguk, ottani gazdák sem kívánták, az indítványt a választmányi tagok elvetették. Megszavazták ezután a díjazásokhoz még szükséges 160 koronát s elfogadták a programm többi pontjait-s a díjazások nagyságát — változatlanul. Egy kis vita volt, annál a pontnál, mely meghatározza, hogy a gazda mennyi idő óta birtokában levő állatot vezethet fel. Morvái Mihály a kitűzött egy óv helyett három hó napot ajánlott. A választmány azonban abból kiindulva, hogy nem a vásárolt, de a nevelt szép állatot akarják díjazni, meghagyta az egy évi időtartamot. Az elnök bejelenti, hogy a csabai tejszövetkezetet utólagos jóváhagyás reményében az egylet pénztárából kisebb öszszeggel segélyezte. Azonkívül beterjeszti az egylet ujabb kórvényét, melyben 7—8 ezer korona kölcsön iránt folyamodik kamatfizetés mellett. Többek hozzászólása után Zsilinszky ^ndre azt indítványozta, hogy a kérvényt ezúttal ne vegyék tárgyalás alá; tegyék félre a jövő gyűlésig, hogy annak tárgysorozatába belekerülve, minden bizottsági tag tudomást vehessen a csabai tejszövetkezet kérelméről. Az indítványt egyhangúlag elfogadták s miután apróbb jelentőségű ügyek elvégzését az elnökségre bízták, az ülés véget ért. A szanatórium helye. Gyoma község: ajánlata. Bókésvármegye főispánja dr. Lukács György, a szanatórium-egylet buzgó elnöke a gyógyintézet felállítása érdekében ujabb mozgalmat indított. Nyilatkozatra hivta fel a vármegye községeit, hogy a gyógyintézet nek a községben való felállítása esetén milyen áldozatokat hajlandók hozni. Ismeretes dolog, hogy az éghajlati viszonyok az Alföldön majdnem mindenütt egyezők. S igy a tüdőbetegek gyógyintézete a megye bármely vidékén felállítható. Tulajdonképpen nem is a hely megválasztása a fődolog, hanem az, hogy az illető területet milyen előnyökkel lehet megszerezni. Oly helyekre kell számítani, ahol a területet, esetleg épületet is ingyen kapja az egyesület, vagy más kedvezményekben részesül. Ebből a szempontból indult ki vármegyénk főispánja, midőn felhívta a községeket, hogy tárgyalják le az ügyet a képviselőtestület ülésén, hogy hajlandó-e a község területet vagy más kedvezményeket adni, ha ott állítják fel a gyógyintézetet. Gyoma község határozott elsőnek ós legutóbbi közgyűlésén már megtette ajánlatát. A közgyűlési határozat. A gyomai képviselőtestület a József főherceg szanatórium egyesület emberbaráti szereteten alapuló nemes törekvését, hogy az alföldi szegénysorsu tüdőbetegek gyógyintézetének célba vett felállítását már a közel jövőben megvalósítani szándékozik: őszinte örömmel üdvözli s készséggel elismeri azon nagy előnyöket, melyeket ezen intézmény első sorban is azon községnek nyújt, ahol az lótesitetni fog ; ugyanazért a községi elöljáróság előterjesztett javaslatával egyezőleg elvi határozatkópen egyhangúlag kimondj a, hogy a szanatóriumnak Gyoma községében való felállítása esetében a község tulajdonát képező 277 D-öl területű úgynevezett régi csárda építési telket, amennyiben pedig ez megfelelőnek nem találtatnék, a község tulajdonát képező s az Erzsébet liget közvetlen remtette az alföldi birtok pirosfedelü kicsiny kastélyát, hol kényelmes fészket készít egy komoly férfi szerelmes párjának; a patakkal átszelt virágos parkot, a sejtelmesen csendes erdőt, melyben csak csókok csattanása veri majdan fel a nyugalmat, meg csalogánydal, ami ráfelel. Dusi szinte belekábult teremtő fantáziájának csodás szépségeibe, mikor valaki gyöngéden meglökte és rögtön reá udvariasan bocsánatot kért egy férfihang A leány szórakozottan reánózett az illetőre ós mert az idegen férfi bizalmasan mosolygott, Dusi homlokig elvörösödve gyáván menekült. Hisz még csak leány volt, aki nem ismerhette Yeraynó tekintetének titkát — annak a megvetően kicsinylő tekintetnek, — mely megóvta őt hasonló tolakodásoktól. Hl. Yeraynó szórakozottan megnézte az aláírást, de aztán a felindulástól megremegett kezében a rózsaszín levél. Mikor először átolvasta, egyetlen szót sem értett belőle, csak valami szógyenfólót erezett, ami fájt is ós az arcába hajtotta minden vérét. — Asszonyom ! — igy hangzott a levél megszólítása és Veraynó fülébe visszacsengett a múltból egy kedves rajongó hang, mely egyszerűen csak Flórának nevezte. Egy bizalmas hang, mely telve volt hittel, reménnyel ós egy gyermekifju felejt hetlen szőke feje kacórkopott képzeletével, percenkint férfiasodva, mig végre egész térfiszópségében ott állt előtte Zádor Ödön képe. Asszonyom! Az első szerelmem romantikáj az első csók mámora, az első ölelés, az első dal mind Önhöz fűződik, valamint az első csalódás ós első könny is, mikor mosolyogva nyújtott kezet az öreg, dúsgazdag várúrnak és a szegény apród hűtlenül elhagyva magára maradt összeroncsolt szivével. Asszonyom ! egy fehórlelkü leánynak vagyok a jegyese. ji«n, — aki valamikor régen az ön jegyese voltam. Mindazt, amire Ön tanított valaha, felajánlottam ennek az ártatlan gyermeknek, de az ő lehelletszerü csókjai után nem sajg az ajkam gyönyörteljes fájdalommal és az ölelése is csak olyan, mint gyengéd szellő fuvalom. Csupán sóhajtani tud megható ájtatossággal reménykedve, mint azok, akik még hisznek a menyország rejtelmeiben. En nem hiszek benne! Tudom, hogy a leikeink elfognak válni hamarosan, hisz az övé fölfelé törekszik mindahhoz a széphez ós jóhoz, amit liliomillat leng körül, — az enyém nem képes követni oly magasra, mert meg van bennem ölve a hit bizalma. Sajgó szívvel kérem. számon a végzettől, hogy miért hozta Önnek útjába ezt a gyermeket, — és öntől, — hogy miért szólította meg őt? Miért árulta el, hogy egyátalján ól még ? Ha ön akkor némán tovább megy, én sohasem tudom meg, hogy ön hol lakik ós sohasem vágyódom arra, hogy összetalálkozzunk. Igen, beteges vággyal látni akarom önt Flóra, aki egykor szeretett engem, de földi kincsek megvesztegették csalfa szivét. Elrabolt álmamórt sem teszem már felelőssé, hisz e pillanatban félolvadt lelkem minden bántódása megujult szerelmemben, csak azt akarom tudni, vájjon öriz-e a múltból lelke mélyén egy halavány emlékfoszlányt ? Vájjon föltalálta-e eme pazarfényü városi palotában azt, a mit a kis falusi gunyhóban keresni — megvetett ? Mert ha a szive alkujánál csalódás érte, ne titkolja tovább. Engedje meg, hogy becsületes őszintességgel lépjek a férje elé, ós ha kell kikönyörögjem szabadságát, hiszen az ön férje jó ós nemes — ós bizonnyal meg fog érteni bennünket! Aztán — ah ! Flóra! — de bocsásson meg, — ón a régi esztelen trubadur lettem abban a pillanatban, amikor önről regét hallottam egy imádságos gy 'rmekajkról. A regét rimbe szedtem; előkerestem gitáromat, ós azon a szép napon, amikor ön megadja az epedve várt engedelmet, — elfelejtem a mátkaságomat, az adott szavam kötelező becsületét, — és megpengetem a húrokat! A levél a földre hullott Verayné reszkető kezéből ós a szépséges szomorú arcon könnyek szivárogtak végig. — Istenem! sóhajtotta kétségbeesve, — ez hát a könnyelműen átnevetett tavaszi regénynek folytatása? Igy büntet a szivem ? Hiszen felébredt benne a múltnak minden költészete ! E percben megszólalt az előszoba csengője és rögtön utána vidám leánykacaj verte fel a csendet, amelyre ismerős komoly férfihang adott viszhangot. Yeraynó szivre szorított kézzel riadtan körülnézett, hogy merre meneküljen ? De ugyanekkor meglebbent a nehéz függönyszárny ós besuhant Dusi lepkeszerü könnyed alakja. — Megcsaltuk mamát ! hadarta élénk kacagással, — mig ő vógigbirálja egy kelengyeüzlet csipkecsodáit, mi elszöktünk hozzád, -— ós szelesen megfordult a férfi felé, aki még mindig észrevétlenül állt az ' ajtóban. — Ne szégyenkezzék Ödön, amiért csak ugy, minden bejelentés nélkül rohantuk meg Flórát, — korholta szelíden, — de tudod, hogy mily makacs vagyok ! fordult újra a szórakozott mosolyú, néma asszonyhoz, —ós Ödön bármint ellenkezett, megvédtem ellenében ezt a látogatási ideámat ! Aztán meg aggódtam hogyléted miatt! — és, közelhajolt Yeraynó halavány arcához. Épen olyan sápadt vágy, mint múltkor, — mondta később kedves szánakozással, — mialatt betelepedett egy kis párnazsámolyra az asszony lábai elé. De a tekintete Zádor merev vonásain függött ós ezekben a büvösgyermekszemekben emésztő láng izzott, áruló láng a nő érzelmeiről. Aztán fecsegett, pajkosan, nevető szemmel, rózsás arccal ós nem vette észre, hogy a másik kettő milyen hallgatag. Elkórdezgette őket igy szemtől szembe, hogy emlékeznek-e még egymásra ? és mikor az aszszony tagadólag intett ós utána a férfi is, — még kevéssbbó tünt fél a nómaságuk. Mint kót idegen, akik sohasem találkoztak még az életben és nem is óhajtják melegebb tekintetre méltatni egymást, mint a minőt a futóismeretsógek illeme előir, — olyan hideg udvariassággal ejtették ki az elkerülhetlen feleleteket, de mindkettő halálsápadt volt ós mig az asszony a leány boldog arcát nézte valami kifejezhetetlenül nemes gondolattal csodaszép szemében, Zádor pillantása keserű gúnnyal szállt tova a pazar berendez s vagyontórő csecsebecséin. — És a bankár ur mikor jön haza ? kérdezte egyszerre minden eszmetársitás nélkül Dusi, — aztán hirtelen felemelkedett ülőhelyéről és egy keretbe foglalt fórfiarcképhez szaladt, kíváncsi érdeklődéssel szemügyre véve az őszbe borult öregúr végtelen jóságot sugárzó képmását. Háttal állt feléjök ós igy nem vehette észre azt a szédítően hosszú tekintetet, melylyel a szeretat férfi e percben rutul megcsalta hivó bizalmát. Mert Dusi egészen belemerült az arcképek sokaságába, rendre kezébe vette mindegyiket ós teljesen elfeledte környezetét, ami gyakran megtörténik a játszi, gondtalan gyermekekkel. Zádor is elhagyta helyét ós odaült a kerevetre Veraynó mellé. Arisztokratikusán szép szőke férfi volt ós amint kórőleg összekulcsolt kezekkel némán ostromolta az asszonyt válaszért, — ellenállhatlan hatást tett volna egy égből alászállt angyalra is ! De Veraynó ugy védte magát, hogy a szeme állandóan ott nyugodott Dusi bájos alakján, aki most hirtelen a nagy consul elé került és mikor véletlenül belenézett, — meglepődve meredt reá a képre, amit a tükörlap háttere mutatott.