Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-09-04 / 71. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, szeptember hó 4 én. 71. szám B BEKESMEGYE! KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, evnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fö-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Szólesend a politikában. Budapest, szept. 3. A három hónapos képviselőházi szünet és még inkább a nemzet legjobb erejét lekötő aratási munkálatok majdnem teljesen elvonták a figyelmet a politikai dolgoktól. Olyannyira más irányban mozgott a nemzeti közszellem, hogy még az ország sorsára döntő hatással biró kiegyezési kérdések sem érdekelték túlságos mértékben a kedélyeket. Eddig a szakelőadók, a miniszterek örökös utazgatásai, tárgyalásai elég okot adtak a nyugtalanságra. A bécsi sajtó s első sorban a Körberhez közelálló lapok mindent elkövettek, hogy beléplántálják az izgatottság és bizalmatlanság magvát a nemzet lelkébe. Vajszínű, hogy ma már sikerült a tárgyaló feleknek a nagy nehézségeken keresztüljutni, de feltétlenül bizonyos, hogy ma is még igen nagyok az ellentétek az egyes kérdésekben. Ámde ennek ellenére a bécsi lapok már hetekkel ezelőtt tudtára adták a világnak, hogy Körber nek sikerült a Széli-kormányt teljesen legyűrni és hogy a magyar álláspont vereséget szenvedett az egész vonalon. A győzelmi harsonának nem igen volt azonban nagy eredménye, mert a nemzet zöme rá sem hederített a Bécsből eredő és némely budapesti lapban irányzatos módon felfrissített hírekre. Mostanában csend uralkodik a szabadelvüpártnak Budapesten tartózkodó tagjai körében, de az ellenzéki pártok klubjaiban sem tapasztalható valami különösebb mozgalom. Az Ugrón pártról éppen a hét folyamán az a hir terjed el, hogy a párt megszűnt létezni. De ugyancsak ezen a héten jelentették Kolozsvárról, hogy Ugrón Gábor az őszi ülésszak alatt újból nagyobb tevékenységet szándékozik kifejteni a politikai életben. Nem különös-e, hogy Ugrón Gábor épen akkor gyürkőzik neki a nagy munkának, amikor pártja, mint ilyenmegszünik létezni, holott az lett volna a helyes és természetes, hogy akkor dolgozzék s akkor vesse latba legjobb erejét, amig és mikor még egy egész párt állott mögötte. De hát Ugrón Gábor és az Ugron-párt természetrajza olyan különös, hogy e legnjabb jelenségen sem lehet megütközni. Valamivel érdekesebbuek és mozgalmasabbnak mutatkozik a Kossuth párt élete ós működése. Az a körülmény, hogy most jutnak dűlőre nemzet egész gazdasági létét oly közvetlenül érintő kiegyezési ügyek, melyek politikai vonatkozásukban melyen belevágnak a függetlenségi párt programjába, e párt részéről nagyobbszerü tevékanységét is indokolttá tett volna. Azonban a fügblenségi-párt csak népgyűlések rendezésével tette nyilvános megvitatás tárgyává e nagyfontosságú kérdéseket. A másik kérdés, mely igen közelről érintet! e a fügetlenségi-pártot, a Kossuth Lajos születésének évszázados fordulójával kapcsolatos ünnepség. Különösen fontosnak látszott vájjon a képviselőház és annak elnöke, Apponyi Albert gróf részt ve=z-e a Kossuth-mauzoleum alapkőletételének ünnepségén, mely politikai tekintetben kétségtelenül legfontosabb x ozzanata lesz az országszerte rendezendő Kossuth-ünnepségeknek. Apponyi Albert hazafisága ezúttal is győzedelmeskedett minden más tekinteten. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy most már csakugyan bizonyos, hogy Apponyiból sohasem lesz miniszter, mivelhogy nemcsak elmegy a Kussuth-mauzoleum alapkőletételének ünnepélyére, de még koszorút is helyez Kossuth sírhelyére. Hát hiszen meglehet, hogy akár ebből, akár más okból sohasem lesz miniszter, de a magyar nemzet mindig hálával fog gondolni arra a férfiura, aki a múltban már annyiszor, ugy ezúttal is megmutatta, hogy egyéni érdekeit és céljait alá tudja rendelni hasafias érzelmeinek. A néppárt, mint mindenkor, most is lesben áll. Ki lévén merítve egyházpolitikai programmja ós mert nem tud elvi alapon és a programmjából vett fegyverekkel küzdeni, egyes emberekre leselkedik s ma ezt, holnap meg azt a politikust iparkodik álnok módon kivégezni. Az embervadászat valóságos különlegessége a magyarhoni néppártnak. A gyanúsítás és rágalom valamennyi fegyverét nagyszerűen kezeli ez a párt Méltán kíváncsiak lehetünk tehát ennek a pártnak a kiegyezési kérdésben tanúsítandó magatartására. Közjogi álláspontja nem engedi, hogy az önálló vámterület kérdésében a függetlenségipárt mellé álljon, aulikus volta pedig éppenséggel arra sarkalja, hogy Ausztriának legtukottabb követeléseit is készséggel elfogadja. Nagyon természetes, hogy a ^néppártnak az volna leginkább Ínyére, ha mesterségesen szított botrányok avagy a kiegyezéssel össze nem függő egyéb kérdések foglalkoztatnák a képviselőházat. De a néppártnak ez a reménykedése aligha'fog teljesülni, mert a képviselőház nagyon vigyáz arra, hogy a lesben álló néppártnak ilyen fegyvereket ne adjon a kezébe, de a viszonyok annyiban is javultak, hogy ma már a Kossuth-párt is tudja és érzi, hogy nek: más ós sokkalta nemesebb felad itai vannak, rr.int hogy uszályhordozója legyen a vele majdnem minden fontosabb kérdésben ellentétes álláspontot elfoglaló néppártnak. Az őszi ülésszak egyébként, melynek megnyitása immár rövid idő kérdése, ebben a tekintetben és ebben az irányban is tisztázni fogja a helyzetet. Egyelőre azonban, mint emiitettük, teljes szélcsend uralkodik. S remíljiik, hogy a nyári csendet nern fogják megzavarni őszi viharok. A közigazgatás egyszerűsítése.. Az októberi rendeletek. Öröm fogadja és lelkesedós ödvözli országszerte a hirt, hogy még ez óv októberének elején a vármegyei, községi ügyvitel egyszerüsitósóről szóló rendeleteket azonnal való végrehajtás coljából közzé fogják tenni, amelyek a jövő óv elején lépnek életbe. Alig van minálunk, magyarországbeli lakóknál, közismertebb és többet vitatott kérdés a közigazgatás kérdésénél. Talán azért, mert mindnyájunknak kijutott a mai közigazgatás útvesztő eljárásaiból fakadó tenger kellemetlenség és huzavona, de lehet azért is, mert nálunk csaknem három óvszázon át — főleg alkotmánypolitikai tekintetek miatt — a vármegyék és városok ügyeinek vezetésére utaltatott a nemzet javaereje, ugy, hogy mikor e szó „közigazgatás" megcsendül, mindenki valamely jóismerős fogadalmat vél üdvözölhetni. Az októberben megjelenő rendeleteket a következőkben ismertetjük: A vármegyei ügyviteli szabályzatnak különösen a tisztviselőkre (központi és Békésmegyei Közlöny tárcája. Meghalt Etel — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Bulcsu Dezső. Olyankor, mikor szól süvit a fagalyak között és a virágok szirma remeg a ködös levegőben, olyankor mondom, mikor már hűvös éjszakába borul az este ós fenn az égen nem ragyog át a csillag szeme az éjszaka leplén s a szól süvöltése mellett, csak a zizzenő levél zenéje szól a mulandóságról és magam egyedül ülök a csendességben : bus történetek szomorúsága suhog a szivem fölött. Eszembe jut az a gyászos este, mikor hallottam a könnyből és sóliajból szőtt bus mesét: meghalt Etel. Szomorúság volt a tanyán. Messze repült a jó kedv ós a mosolygó tréfák színes madara s helyébe sötét, nehéz felhője a szomorúságnak ült szivükre. Kivül hullott az eső. S mintha a kis szoba ablakán ke resztül a homálylyal valami nyomasztó érzés is ömlött volna be. A papír, a toll pihent. A két fiu, kik máskor mosolyogva nevették az élet keserűségét s a nyomorúság csak lázasabb munkának lett szülője náluk : most hallgatott a sötétségben. Az egyik mesélt. Es hangja remegő volt, bánatos, szomorú. — . Etel.. Még most is, ebben homályos szürkeségben is, az ő csillogó szeme sugarát látom. A fülemben csak az ő ajkának a szava cscndül meg. De szeme sugarát nem ugy látom, mint azelőtt, régen, mikor tavasz volt és mikor a lombos fák árnyékában járt együtt velem. Hanem ugy, amikor a fehér párnákról nézett reám. Mintha minden szenvedés, minden fájdalom, mi azóta termett, hogy élő járt a földön: benne lett volna a szeme sugarában. ~is benne is volt, benne. Es ez a szomorú pillantás mind átjárta az én szivemet. Mikor elmultak azok az idők, hogy mosolyogtunk mindenen s a gyengeség az illatozó mezőkről a beteg-szoba árnyékába űzte, ott voltam mellette minden nap. Leültem az ágya mellé. Megfogtam a kezét. Olyan keskeny volt már, olyan halavány. Néztem a szemébe. Sötétkék gyürü volt körülötte. A homlokán látszott a kék erek hálózata. Fehér volt, csak az arcán virult kót piros folt: rózsa, amit a láz tűzött oda. Es beszéltem neki, a boldogságról, a tavaszról, sohasem az őszről. Ugy figyelt a szavamra. Csupa tervezgetés volt a beszédem. En megírom, ő játszani fogja . . . Majd akkor, ha újra felkél. Az ő szavára bevonul a gyönyörűség láza a szivekbe s harsogó tapsvihar gördül végig a termen. Nem hallatszik toás kiáltás, csak az ő neve . . . csak az ő neve. S ez a szerelmetes édes név, most oda van írva egy érzéketlen hideg kőre, kinn a temetőben. Sok dolgom volt: éjjel végeztem. S az éjjeli lázas munka után meg nem törve, erősen ültem ágya mellé másnap. Thémát adott, fényes, hatalmas, megrázó tragikus thémát: dolgozzam ki . . . Ugy, éppen ugy, a mikópen ő mondja. S ugy nem dolgoztam soha, mint akkor ós nem fogok dolgozni sohasem. De a halállal kacérkodó orvosi tudomány megsemmisülve állott meg a be^eg, fehér leány előtt. Es közeledett a vég. 0 tudta, sejtette. Elfojtottam a kínlódó sóhajokat. A könycsepp mind befelé a szivembe gördült le, mig szóltam a jövőről, a holnapról, mikor majd újra mosolyogni, újra nevetni fog az ajaka. Yig beszéddel, derűsen szorítottam meg kis kezét, mig alig lehelve súgta utánam : — ... Eljöjjön holnap . . . S a levegőn belecsapott a kin a lelkembe . . . Hasogatta, tépte ! Oh istenem meghaltam volna ő érette . . . S látod, a kin nem ugy öl, mint a villámcsapás. Belé veszi magát a szivbe s őrli, pusztítja lassan az idővel. En élek ... 0 oda kinn pihen mereven, némán a fagyos földben. Derekát a koporsó deszkája öleli körül . . . Nem tudom mondani tovább. Az a sok köny, amely szivembe gördült le, most tör elő ós sohasem tud kifogyni. Mikor az irigy halom mellett állottam, mely eltakarta őt előlem, ugy éreztem, hogy megfagyott a szivem Valami fagyos, jeges hidegség volt a mellemben : reszketni kezdtem . . . Egy sirhalommal több van a temetőben. S egy élőnek összetört minden álma a jövőről, boldogságról. Nekem csak odáig vezet az ut virágos mezőkön keresztül, azontúl nem látok, csak járatlan sziklákat, őszt, szomorúságot és végtelen fájdalmat. Az én lelkem oda van temetve az ő sírjába . . . A beszélőnek elakadt a szava. A sötétségben nem lehetett látni, de mintha a kót karjára borult volna s ugy zokogott volna valaki, lassan s görcsösen a néma csendben . . . Most is hull az eső. Az én szobámat is ilyen szomorú csöndesség lakja . . . Egyedül vagyok. És fehér árnyak lebbennek meg a sötétségben . . . Ugy súgják a fülembe: Etel, Etel . . . S mintha valaki sirna, zokogna a sötétségben . . . Libák a tilosban. Irta : Bibó Lajos. Játszó, fényes napsugár táncol végig a harmatos pusztán, a rárosi halmok lankás oldalán s beragyogja ezüstös fényével sárguló tarlót, melynek egyhangú sivárságából imitt-amott felüti fejét egy-egy elkésett pipacs, bánatos iringó. Valami jóleső s mégis titokzatos csend fekszi meg a végtelen rónaságot, hogy csak a fürj per-perje s a magasan szálló pacsirta csicsergóse, azután meg a Kovács Ködmön Póterek leánynak, a Juliskának éneke hallatszik, amint végig bug tarlón, a sziken s elszáll messzire, egészen a Tarján Andrásók tanyájáig, ahonnan egyszeribe megszólal rá a viszhang. Egy szerelmes, hetyke legénynek a búbánatos nótája. Juliska megrebben ós azután hallgatja a nótát, azokat a lágyan zsongó, elmosodó hangokat, melyek oda találnak a szivéhez s elkezdik azt erősen, a megszakadásig dobogtatni. — Megint busul az Imre ! — tör ki végre ajkain a sóhajtás s önkéntelenül is megindul s elkezdi űzni maga előtt a libákat. Lassan, észrevétlenül halad a szik felé, mely a dűlő szólén terül el, körülövezve a magas, árnyékos akácoktól. Es véletlenül, ugyanabban az időben halad arra felé az Imre gyerek is. A libák, azok a buta aprójószágok ot' legelnek a dülőut csapásán s akárhányszo