Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-09-04 / 71. szám

járási, úgyszintén árvaszéki tisztviselőkre) nézve legfontosabb a szolgálati viszonyokat, továbbá a kötelességeket és jogokat szabályozó általános része. Ez a rósz nem szorosan vett ügyviteli természetű intézkedéseket tartalmaz, hanem mint a kir. bírósági ügyrend, a tulaj donképeni ügyviteli részletek tárgyalása előtt az alkalmazottak szolgálati viszonyaira, kötelességeire és jogaira vonatkozó szabályokat adja elő. Ez a birósági szabályzat nyújtott támpontot arra, hogy a vármegyei ügyviteli szabályzat is felölelje a vármegyei tisztviselőkre vonatkozó ügyrendi rendelkezések köréből a leglényegesebbeket addig is, mig a közigazgatási reformok során a köztisztviselők szolgálati szabályzata megalkotható lesz. A belügyminiszter által tervezett szabályozás a fennálló törvényes keretben mozog, nem sérti a vármegyék törvényes jogkörét. A tervezet idevonatkozó része oly természetű rendelkezéseket tartalmaz, melyeket a belügyminiszter külön-külön rendeletek kibocsátásával idáig is megtehetett volna, de melyeket, az egyszerüsités szelleméhez hiven, célszerűbb igy egységes szabályzatba össze foglalni. A tulajdonképpeni ügyviteli szabályokon az a törekvés vonul keresztül, hogy túltengő Írásbeliség ós alakiságok megszüntetése, a közvetlenség és szóbeliség behozatala mellett, a lássa és nehézkes papirközigazgatást a lüktető élet közvetlen igazgatása váltsa fel. Ezt a nagy célt az ügyviteli szabályzatok számtalan kisebbnagyobb eszközzel igyekeznek megvalósítani az eljárás minden mozzanatánál. E célt szolgálja különösen a vármegyénkben már 1896-óta kitűnően bevált telefon-intézménynek á közigazgatás szolgálatában tervezett nagy mérvű kihasználása s a hivatalos lapnak gyakorlatias rendszere; a tiszti értekezletek, hivatalos napok rendszeresítése; a tisztviviselők és közigazgatási hivatalok érintkezésénél a közvetlenség általánosítása ; az ügyek gyors és lehetőleg érdemleges elintézésének előmozdítása ; a hivatalos zsebkönyv ; szükségtelen ós nemleges jelentések, nélkülözhető kisórő iratok mellőzésével az ügyszámok kevesbitóse; a fölösleges címzések, udvariassági szólásformák kiküszöbölése ; a lehető egyszerű ós gyakorlatias iktatási, irattározási, határidőnyilvántartási, sürgetési rendszer behozatala ; az ügyiratok kiselejtezésének előkészítése stb. stb. Jj községi és körjegyzői ügyviteli szabályzat keretében egyebek között részletesen szabályozva lesz a jegyzői írásbeli magánmunkálatoknak annyi különböző oldalról vitatható kényes kérdésé is. A terv az, hogy az egész országra szóló egységes jegyzői ügyviteli szabályzat tételesen meghatározza a megengedett magánmunkálatok egyes csoportjait; az ekként szabatosan megjelölt magánmunkálatokért szedhető dijak megállapítása pedig a vármegyei szabályrendeleteknek marad fentartva. De az egységes ügyviteli szabályzat szigorúan gondoskodik arról, hogy jövőre e téren is rend legyen, hogy megfelelő ellenőrzés biztosítása mellett az esetleges visszaélések korlátoztassak ós megtoroltassanak. J1 közigazgatási bizottsági ügyviteli szabályzatnak legbecsesebb része az, mely az ügyeknek ülési elintézésére vonatkozik. Kiemelendő itt különösen az a tervezett rendelkezés, hogy az alispán, vagy polgármester, mint helyettes elnök, nem élhet

1 szavazati joggal akkor, amikor a bizottság olyan ügy felett szavaz, melyben első, vagy másodfokon az alispán, illetőleg a polgármester határozott; továbbá, hogy az előadó, kinek egyébként szavazati joga van, nem szavazhat akkor, mikor az általa hozott határozat ellen előterjesztett felebbvitel felett kell határozni. Jl gyámügyi ügyviteli szabályzatoknak pedig a szoros értelemben vett ügyviteli modern alapokra fektetett rendezésén felül az a nagy horderejű jelentősége van, hogy a belügyminiszter ezek keretében az 1877: XX. t.-cikkben ugyan már kimondott, de egy századon át csupán papíron maradt járási és községi gyámügyi közigazgatást életre kelteni akarja. Az ügyviteli szabályokban tervezett gyámügyi decentrálizáció bár tulajdonképpen nem valami uj dologról, hanem fennálló törvény rendelkezósónekvógrehajtásáról van szó, gyakorlati kihatásában nagyhorderejű reformot jelent. Biehiseiaba. Egy dákoromán pap üzelmzi. A magyar olvasó törheti fejét e sorok ! főciméül szolgáló vadidegen szón, hogy mi is legyen annak jelentősége ? Egy oláh paptól, akit a sors szerencsétlenségre Csabára vetett, lehetne megkérdezni e szó jelentőségét. De miután tudjuk, hogy olvasóink, a haza ellenségeivel nem állanak szóba, kénytelen e sorok irója megmagyarázni a csodabogár értelmét. Bichisciab a annyit jelent : Békéscsaba. Popovics Viktor, — vágj' amint magát nevezni szereti: Yictor Popovici — a megcsinálója ennek az uj, csapnivaló földrajznak. Hogy pedig megcsinálta, azt kimagyarázni nemtelen hazafiatlanságból ós a leghatártalanabb ostobasága magyargyülöletből s elfogultságból lehet. Kemény szavak, melyek most papírra kerülnek, de meg van rá a joga a magyar újságírónak, hogy hazája elleneit, kik nem tartják tiszteletben a magyar állam törvényeit, hozzájuk méltó kifejezésekkel ilPopovics Viktor pedig ellensége a magyar hazának, kinek egész működése dákorománság keretében mozog. Magyar hatóság: a békéscsabai elöljáróság kérte tőle egy hívének keresztlevelét. Es ez az ember rátaposva a magyar haza törvényeire, vértforraló vakmerőséggel el meri küldeni az okiratot ugy, hogy azon egyetlenegy magyar szó sincsen. Az okirat anyakönyvi része, fejezete, bélyegmentesitése, keltezése mind oláh nyelven van írva. A keltezésnél fordul elő az ismeretlen Bichi sciaba szó, és ugyanez van a hivatalos pecséten is . . . Ez a legújabb merénylete a dákoromán papnak, jegyedül ez még nem keltené fel a hazafias felháborodást a legnabetévednek a tilosba is, de ezt nem látja meg Juliska és nem veszi észre a legény sem, mert ők egymás tekintetét keresik, mely keresztülvillan a messzi távolságon. Mikor aztán oda érnek a szikhez, a csonka koronájú akác tövébe, köszöntik egymást. — Adj' Isten, húgom ! A mezitlábos Juliska szemérmesen mondja rá a fogadj Istent s kötényével babrálva még utána teszi: — De korán keltél, Imre ! — Korán ? Meghallottam a nótádat, rózsám, amely összeolvadt a pacsirta zengéssel s kisiettem magam is a gyepre. — Az ám, mintha bizony az ón nótám csalt volna ide ! — Hát nem épen a nótát, — válaszol a legény neki bátorodva, — hanem a két szép fekete szemed, piros kis ajkad, amely szidva is mosolyog,- sirva is csak nevet. A napsütött barna leány elfoiditj a tekintetét a legényről, aki ezenközben lassan közeledik hozzá s átöleli termetót, mely jobbra-balra hajlik, mint a lenge nád a szólfuvásban, Juliska megriad az öleléstől. — Ugyan, Imre . . . — Hát fáj neked az én ölelésem, Julcsa ? A kezem nehóz-e vagy a beszédem ? — Ugyan, ne komázz, Imre, nézd, ide látnak a tanyából. Eressz már ! És hirtelen kibontakozva a szerelmes legény karjaiból, pár lépéssel odább megy s ott leheveredik a bársony fűbe, a szelíden suttogó akácok hűvös árnyába. Imre szintén helyet keres magának s nemsokára ő is oda telepedik a leány lábaihoz. — Látod, Juliskám, az éjjel ismét rólad álmodtam. — Rólam ? Hát aztán mit álmodtál ? — Azt, hogy én szegény legény voltam nagyon, te meg egy gazdag hercegkisasszony, olyan cifra, uri nagysága. — Azután ? — Hát azután te kijöttél hozzám a szikre s incselkedtél velem, hogy mondjam ón meg neked : szép vagy-ó s ^tudnálak-e igazán, nagyon szeretni. — És te mit válaszoltál hékás ? — Hogy mit válaszoltam ? . . . Hát megfogtam a szép hercegkisasszony kezeit, igy ni! —• szólott a legény s megfogta a Juliska kezeit. — Azután meg azt mondtam neki, hogy szép vagy, mint a menyország tündére és hogy szeretnék veled elmenni valahová messze, csak azért, hogy ne lássák az emberek, mikor csókjaimmal elborítom homlokodat. Juliska hirtelen összerezzent. — Te Imre, talán bizony meg is csókoltad a hercegkisasszonyt ? A legény hirtelen átölelte a leányt s mielőtt az védekezhetett volna, egy csókot lopott ajkára. — Nem, mert akkor épen felébredtem álmomból, hanem helyette most megcsókollak téged ! A tanya felől ebben a pillanatban hívogató kiáltás verődött ki a szikre s valami recsegős férfihang a „tilost" meg a „libá bákat" emlegette. Bizony azok ott jártak a kukorica között, ahonnan ugy kellett kiverni Juliskának és a legénynek. Hanem hogy ők hol jártak ? . . . Azt csak a dalos pacsirta tudta volna megmondani, mely ott csattogtatta szárnyait a napsugár fényében. gyobb mértékig, de ezzel a cselekedettel már telve van a pohár ; e cselekedete után már megérdemli a legkeményebb ítéletet. Magyarellenes érzelmeit tovább tűrni lehetetlen. P o p o v i c s Viktor egész egyénisége mintája a legvadabb dákorománnak ; az olyannak, melynek, —- nem irom hogy „kinek" — csak apróbb üzelmekre van erkölcsi bátorsága. Amely nem akar mártír lenni, de minduntalan kimutatja azt, hogy hive a félőrült, hülye oláh törekvéseknek, s ezeket alattomos sunyi módon, megvetnivaló lelkesedéssel mozdítja elő. Volt valaha magyar ember is P o p ov i c s Viktor, de most már sem magyar, sem ember. Egész magánélete ellenkezik a magyarság szikrányi részével is. Magaviselete a legkihivóbb, melynek láttára ökölre szorul a magyar ember keze. Otthon, utcán ki nem ejtene egy magyar szót; s ha magyar embert lát, tüntet a hangosoláh beszéddel, ha magyarul köszönnek neki, oláhul fogadja. Hazafias ünnepélyeken soha meg nem jelent s azok ellen nyíltan tüntetett. Egyszer már méltó büntetésben részesült a hazafias csabai társadalom részérőlKigolyózták egy társadalmi körből, miután tagtársának hazaárulót magyar ember megtűrni nem szokott. A csabai kaszinó egylet 1896. évi julius 19-én tartott rendkívüli közgyűlésen tíz tag indítványára, 51 szavazattal egy ellen tagjai sorából kizárta. Ám mondja, hogy a magyar sovinizmus iratja e sorokat s hogy a magyar erőszakosság szól belőlük, amely elnyomja a nemzetiségeket! Ha igy is volna, nem a kölcsönt adjuk vissza-e csak, midőn kikelünk ellenük. A nemzetiségi izgatókból nem a legtulzottabb, a legelfogultabb sovinizmus beszól-e, midőn aljas hazugságokkal elnyomatásról mesélnek? Csak meséljenek, fényesen bizonyítják ezzel azt, hogy nem konyítanak a történethez, — amelyből honáruló elveiket akarnák kimag3

rarázni ! Történelmileg bizonyítható tény, hogy a magyar nemzet sohasem akarta elnyomni az országban élő nemzetiségeket. Sőt állítani lehet azt, hogy egy nemzet sem volt más fajok iránt oly nagy mértékben türelmes ós szabadelvű mint a magyar. Már a haza első királya Szent István ajánlotta fiához intéz itt politikai tanácsaiban a nemzetiségekkel szemben való szabadelvüsóget. Az első magyar király abból a — most már beláthatjuk hogy — téves felfogásból indult ki, hogy egynyelvű nemset nem lehet erős. Annyira is ment a magyar ezután, hogy ezer év óta nincsen alkotmányos jog ós kiváltság, melyet csakis a magyar faj részére tartott volna fenn. A 48 előtti nemesi kiváltságokban is részesültek a nemzetiségek, midőn a magyar fajnak milliókra menő zöme ki volt zárva az alkotmány templomából. És mivel hálálták meg a magyar nemzet e nagylelkűségét az oláhok ? Amit 1848—49-ben elkövettek a magyarok ellen, az egy pokolbeli históriának a lapjaira jegyezhető csak fel. Utálatos vadság, ádáz kegyetlenség volt a működésűk. Már ezért is megérdemelnék a legsötétebb elnyomatást ... És mit tett a magyar ? Fátyolt borított a múltra s 1848-ban faj különbség nélkül felszabadította a jobbágyokat ! A legkisebb alapja sincs tehát a nemzetiségi vádaknak s a Popovics Viktor féle teremtmények, kik még a jelenben is, e szinte tulbékülókeny politikai korszakban is a gyűlöletet hirdetik : méltók arra, hogy minden igaz magyar ember a legmélyebb megvetéssel sújtsa őket. (ba.) Régen tudja már a csabai közönség, hogy P o p o v i t s Viktor csabai görögkeleti lelkész nem magyar hazafi. Amikor elfoglalta Nika Demeter örökét, mint egészen fiatal lelkész a osabai társadalomnak kedvelt tagja volt, akit a közönség minden mozgalmában szívesen látott, sőt, aki e mozgalmakban szívesen részt is kért magának. Jöttek azonban a „Memorandum"nak izgalmas napjai, a pörnek utálatos, hazafiatlan részletei. Egy egész sereg féreg a magyar haza testén diadalt látott L ukácsiu, Racziu, Corojan „martiromság" -án, s őrjöngő lelkesedéssel vá gyott közéjük a börtön fenekére. Ez időtől fogva a csabai g. kel. lelkész belsejében ós külsejében nagy változások mentek végbe. Megszokott társaságából — ennek nagy hazafiúi gyönyörűségére — lassanlassan kimaradozott, megnövesztett hajzatával, szakállával, hosszú kaftánjával, szóles karimájú fényes kalapjával külsőleg is magára öltötte a dákoromán pópa alakjat. 1896-ban midőn a magyar nemzet minden fia, nemzetiség ós valláskülönbség nélkül, sietett a templomokba, Popovics Viktor g. kel. lelkész a g. kel. templomot elzárta a közönség elől; a közönség felháborodásának következményeitől a hatóságnak kellett a lelkészt megvédelmezni. Ez időtől kezdve Popovics Viktor egész nyíltan sorakozott azok közé, akik a magyar nemzet államalkotó hatalmát nem respektálva, minden erejökkel annak gyengítésére törekednek A kicsiny csabai g. kel. egyház eloláhosiiásán szinte-erőszakkal dolgozik s hogy ez a mai napig még nem sikerült neki, nem az ő erőtlenségén, hanem a csabai görög-keleti hívek érzelmin múlik. Miután ezek szerint Popovics Viktor nem volt képes a „martir" cím és jellegre érdemessé válni, az eddigi gyakorlatoknak szorgalmas ismétlése mellett más uton próbálkozik szerencsét próbálni: a közhatóságokkal való érintkezés közben tüntetőleg mellőzi a magyar nyelv használatát s románnyelvü kiadványokkal akar borsot törni a magyar közhatóságok orra alá. Ha a martiromság nem is sikerül, mégis érdemeket kell szerezni arra, hogy a csabai másodosztályú parókiából első osztályú egyházi állásba juthasson. Azonban a magyar hatóságokkal mégis nem ajánlatos kikezdeni; megtanulhatta volna ezt a „tisztelendő úr." Hiszen nem is olyan régen törtónt, hogy egyházi főhatósága az orrára koppintott. Vármegyénk alispánja visszautasította a csabai g. kel. lelkész románnyelvü kiadványát s amikor ez azzalinentegette magát, hogy egyházi főhatósága rendelete nélkül magyar nyelven semmi néven nevezendő okiratot nem bocsájthat ki, az alispán sietett az illetékes egyházi főhatóságot a csabai g. kel. lelkész kellő utasítása iránt megkeresni; az aradi püspöki helynök rendelete megérkezvén, Popovics kénytelen volt a magyar nyelvű okiratot kiállítani. De hát a példa nem volt oktató; maga a pap a megmondhatója, hogy miért? Csak sejtjük a feleletet; azért, mert a dakorumuny lelkészek tudják, hogy az ilyen egyházi főhatósági rendeletet nem kell komolyan venni, s minél kevésbé respektálják, annál nagyobb szolgálatot tesz nek a román nemzeti eszme dicsőségének s annál több érdemet szereznek a románság hálás elismerésére. Igy gondolkozott bizonynyal Popovics a legutóbb is, a mikor a csabai elöljáróság megkeresésére ismét románnyelvü anyakönyvi kivonatot adott ki. Dákorumuny eszmékkel telitett hazafiatlan lelkében bizonynyal él egy olyan terület, amely nagy Dako Romániának egyik fényes tartományát képezi s benne a főváros, püspöki szókhely : Biehiseiaba, ahol Popovics tartja püspöki rezidenciáját. Ennyire még nem vagyunk. E pap jól tudhatná azt, hogy a magyar törvényhozás a községi helynevekről törvényt alkotott, az 1898. évi IV törvénycikket, amelyben minden magyar városnak, a legkisebb községnek, sőt még a pusztáknak is magyar nevet ad. Ebben a törvényben meg vagyon irva, hogy az parókiájának székhelyét hogy hívják. Vagy talán a csabai g. kel. iskolában ügy tanítják, hogy Békéscsaba = Biehiseiaba ? Ugyanazért szives figyelmébe ajánljuk vármegyénk nagy érdemű hazafias tanfelügyelőjének a csabai g. kel. iskolát. A csabai községi elöljáróság a román nyelvű anyakönyvi kivonatot átiratban visszautasította, melyben megkereste a dákoromán papot, hogy „a hivatalos használatra szükséges születési anyakönyvi kivonatot az állam hivatalos nyelvén állítsa ki, mert a magyar nemzeti állam törvényes tisztelete mégköveteli, hogy a magyar hazában élő g. kel. román egyház lelkésze, a magyar közigazgatási hatóságokhoz intézett hivatalos okiratában a magyar nyelvet használja". Mindezek folytán, mondja az átirat elvárjuk, hogy tisztelendő ur a kivánt okiratot a magyar állam törvényeinek mindenekben megfelelőleg kiállitottan lesz szives elöljáróságunkhoz postafordultával megküldeni s hogy a velünk való érintkezésben magát magyar hazánk törvényeihez lesz szives alkalmazni. Az elöljáróság hazafias megkeresésével, — mint az előrelátható volt — eredményt nem tudott eléri; Popovics Viktor cinikus válaszában nem átallotta eddigi hazafiatlan, a magyar nemzet törvényeit fumigáló üzelmeit ujabbal tetézni. Válaszában irja, hogy „oktató, vagy megleckéztető becses keresetüket, — nekem nem szabad neheztelőleg vennem, — azonban az általam törvényesen (!) kiállított keresztlevelet — magyar állam honpolgárságomra(!!) mondom, hogy csakis egyházam felsőbb hatósága engedélye folytán szerkeszthetem meg magyarul." Mit nevez ez a lelkész magyar állam honpolgárságnak ? Talán azt, a melynek birtokában a magyar nemzet törvényeit csakis agyházi főhatóságának különös engedelmével hajlandó respektálni?