Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-01-23 / 7. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, január hó 23 án. 7. szám BEKESHERTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fi 1 lé Előfizetni bármikor lehet, éynegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Egy nemzeti eselekedet. Budapest, jan 22. Jótékonysági intézményekben nem szűkölködünk. Vannak gazdag párto lásban részesülő' árvaházaink, szere tetházaink. Vannak csarnokok, a hová éjszakára ingyen befogadják a szegény embert. Vannak ingyen-kenyérosztó telepeink s hasonló jótékonyságot gyakorló szervezeteink. Az emberi nyomor könyörületre indit bennünket s ennek köszönhetik ez intézmények létesülésüket. De a nemzeti eszmét kevés intézménnyel szolgálja a társadalom. A magyar nemzetiség erősitéseért legföljebb államintézményeket teremtettünk, társadalmiakatkeveset. Kivált egyesek nem akadnak, akik tesznek valamit a magyar nemzetiség ügyéért. A Kún Kocsárd ós Pálffy János gróf példája oly riika, a mióta Széchenyi Ferenc grófnak és Széchenyi István grófnak példái már a mult regéibe tartozik. S ime ez az esztendő' meghozott egy ilyen uj nemzeti regét. Talán nem oly nagyszabásút, mint a Pálffy grófé, de nem kevésbbé megkapót. Konkoly-Thege Miklós nevéhez fűződik ez az uj nemzeti rege. Ez a férfiú, akinek áldozatkészsége és te hetsége eddig a magyar tndományosság ügyét szolgálta, most a magyar nemzeti eszme szolgálatába lépett egy nag.' cselekedetével. Ősöktől örökölt s maga gyarapított s rendben tartott vagyonát odaadta a magyar nemzetnek. Ime vegyétek, amim van. Testvéreim vagytok, felosztom köztetek vagyonomat. S odaadta, amije van. Százezreket érő birtokát a magyar nemzet közkincsévé tette. Nem szabta meg e vagyon hivatását. Felajánlta Darányi miniszternek, hogy szánja arra a célra, a melyet legméltóbbnak tart. Mert — úgymond — fellelkesítette az a munkásság, amelyet a magyar nemzeti faj fenntartása érdekében ez a miniszter kifejt, bizik hát benne, hogy a miniszter megtalálja módját annak, hogy miképen használja fel e vagyont nemzeti célokra. Oly lelkesedés és hódolat illeti e tetteért Konkoly-Thege Miklóst, a melyet csak a legigazabb hazafias tettek érdemelnek. Ez a férfiú megértette a kor szavát, megérezte, hogy erőt kell gyüjtenünk a nemzeti megizmosodáshoz, hogy a magyar nép anyagi és szellemi megerősítése kell, hogy a jövő feladatát képezze s már a jelenét is. Á jelen s jövő e nagy munkájához adta támogatasul vagyonát KonkolyThege Miklós. Ez a vagyon nem rag milliókra Ahhoz a vagyoni erőhöz képest, a melylyel a magyar államnak évrőlévre rendelkeznie kell, ez a negyed- ; fél millió korona szinte csekély De mi Konkoly-Thege Miklós cselekedetében nem is a vagyon nagyságát becsüljük annyira, hanem az önzetlen áldozatkészséget, a példaadást. Ez az áldozatkészség nem hajhász ordót s nemességet, mert hisz KonkolyThege Miklós nemessége olyan ősi, mint a magyar nemzet Ám az áldozatkészség, melyet e férfiú tanusit, bizonyítja s rávall, hogy vannak még egyesek, akik érzékkel birnak a nemzet hivatása iránt s tudják azért feláldozni nemcsak életüket, vérüket, de pénzüket is Az „avenara non" elvet cáfolja meg ez, amely elvet annyira hangozta' ni szeretnek a pesszi •nisták és gúnyolódok, akik életfeladatuknak tartják, hogy gúnyolódjanak, minden hasznos és haszontalan cselekedeten, Konkoly-Thege alapítványa azonban kétségtelenül elnémítja ezeket és megadásra készti. Mert nincs oly nemzeti érzéketlenség, mely meg nem indulna az ilyen cselekedetre. S a példaadásnak tulajdonítunk mi oly igen nagy jelentőséget. Amint a gonosztett ugy terjed, mint a ragály s egyik nyomában másik kél. A jótettnek is lehetetlen, hogy ne legyenek másai. Széchenyi Ferenc gróf példája teremtette meg apróbb uj példákkal a múzeumot, Széchenyi István gróf aranyai az AkadSmia százezreit. A Konkoly-Thege Miklós példája vajha fordulatot hozna ez országba. Pálffy János gróf példáján hivatkozhattak arra az emberek, hogy ilyet csak milliomos főúr tehet meg. Am Konkoly-Thege Miklós példája utal arra, hogy nem kellenek milliók a nemzeti áldozatkészséghez. Százezrek, ezrek, sőt fillérek is elegendők; kis összegekből lesznek a nagyok. S a mire még több súlyt helyezünk, az egyesek nemzeti önérzetéből lesz a közös nemzeti erő s érzelem. Ezt a tanulságot szolgáltatja Konkely-Thege Miklós, kinek nevét a magyar nemzeti szellem története meg fogja örökíteni. Közgyűlés Csabán Állandósul a rossz szokás, hogy a 9 órára hirdetett közgyűlést csak ugy 3/* 10 felé lehet megkezdeni, akkor is csak azért, mert az elöljáróság, különösen az esküdtek nagy létszáma lehetővé teszi a gyűlés megnyitását; a képviselő urak túlnyomó része — tisztelet a kivételeknek — csak 10 óra után kezd lassan-lassan szállingózni. Nem tudjuk helyeselni képviselőink ezen eljárását, már csak azért sem, mert az adóbehajtásról s a pénztárak állapotáról szóló elöljárói jelentések, valamint a közügyeket érintő fontosabb rendeleteket | — régi gyakorlat s a nevezetesebb ügyek érdeme szerint is — a napirend elején foglalnak helyet, s ennek folytán a késve érkező képviselők nem gyakorolhatják ellenőrző kötelességeiket s hozászólási jogaikat épen azon kérdésekben, melyek a község kormányzatának legvitálisabb ügyeit érintik. Hosszú volt a tárgysorozat, a később érkezett ügyek még két póttárgysorozat kibocsájtását is szükségessé tették, a napirend azonban minden különösebb vita nélkül pergett le. Csupán a községi kórháznak lapunk mult számában ismertetett kérdésénél merült fel érdemleges eszmecsere, melyről alább külön számolunk be. Kegyelettel emlékezett meg a képviselőtestület elhunyt nagy tevékenységű, munkás tagjáról : Beliczey Istvánról, akinek elhunyta felett mélyen érzett részvétét jegyzökönyvében megörökítette a közgyűlés s a községet ért veszteség érzetében a gyászoló családhoz részvét iratot intéz. * Tudósitónk a gyűlés részleteiről következőkben számol be : Jelenvoltak: Varságh Béla, dr. Sailer Vilmos, Fábry Károly, Rosenthal Ignác, Kocziszky Mihály, Kiiment Z. János, Vidovszky Károly, Szalay József, Lepény Pál, Sailer Gyula, Szeberényi Lajos, dr. Fáy Samu, Réthy Béla, Pataj Zs. András, Zsilák András, Zsiros András, Kitka György, Nóvák János, Korosy László, Maros György, Gally Gyula, Kolpaszky László, dr Bende Albert, dr. Reisz Miksa, Kulpin Dániel, dr. Vas Vilmos, Áchim Gusztáv, Fejér Béla, Németh Lajos, Zahorán János, Kristóffy Károly, Filipinyi Samu, Leszkó János, Vrbovszki András, Cservenák György, Molnár András, Uhrin M. János, Petrovszky S. János, Grjecs T. György, Zahoran György, Kerepeczki György, Baukó János, Nóvák András. Békésmegyei Közlöny tárcája. Nász előtt. Irta: Szecsö Vilmos. Csató Sándor elbúcsúzott a meoyaszszonyától, kihajtatott a vasúti állomásra és felült a budapesti gyorsvonatra. A bucsu maga tovább tartott, mint a meddig Zácsaljától Budapestre ér a gyorsvonat. Oly nehezen váltak el egymástól erre a két napra, mig Csató Budapesten megsürgoti az uj bútort és beszerez vagy ezer apróságOu, a mi nélkül jóravaló háztartás nem lehet el. És mily csapás,| Margit e fontos útra nem kisérheti el a vőlegényét, mert a kelengye még mindig nincs készen, jóllehet már csak egy hét, választja el őket az esküvőtől. Csató Sándor kinézett a kupé ablakán az őszi tájra, melyre könnyű, szürkéskék pára borult ugy, mint néha a sziv felett valami lehelletszerüen könnyű, szomorú sejtelem lebeg. A menyasszonyára gondolt, kitől oly fájdalmas volt elszakadnia erre a rövid időre is, ós az esküvőre, a közeli nászra, mely megdobogtatta szivét ós kellemes nyugtalanságba hozta vérét. Lajosházán egy kicsi szőke asszony szállt a Csató kupéjába. Egy magas, barna arcú, hatalmas csői tu férfi segitette fel a lépcsőn, a cókmókját, a kalapskatulyáit gyöngéden ós ügyetlenül elhelyezte a hálóban, aztán lehajolt az asszonyhoz, ki gyermeknek látszott mellette és szerelmesen, tiszteletteljesen kezet csókolt neki. — Isten veled Idus, vigyáz magadra, légy jó. Aztán nem szabad lustálkodni : legalább kétszer egy héten irj. — Mindennap irok uracskám, — Viseld jól magadat. — Jó leszek. A vonat megindult, de a szerelmes férfi, azért megölelte, megcsókolta még egyszer a feleségét, csak azután ugrott le n vonatról. Csoda, hogy a lábát nem törte. .az asszony fehér kendőjével egy ideig még integetett urának az ablakból, aztán megfordult ós Csatóra pillantott, ki elmerülve nézte a tájat a túlsó ablakon. Csak ketten voltak a kupéban. Egyszerre csak megszólalt az asszony. — Ejnye Csató? maga az? Hát nem ismer már ? — Csató elgondolkozott egy pillanatig. — Kovács Ida ? ! Csakugyan ! Csató még pesti jogászkorában, a vidám, gondtalan kalandozások idejében ismerkedett meg Kovács Idával. Feltűnően szőke ós ennivalóan jókedvű teremtés volt. amolyan felületes viszony fejlődött közöttük, a milyen ezer számra szövődik naponként ebben a léha nagy városban. Két fiatal szembe találkozik az utcán, a nap süt, a jogásznak csinos bajuszkája van s a leánynak szép, selymes haja, egymásra mosolyognak, aztán megismerkednek valahol s estónkint szerelmes ostobaságokat mondanak egymásnak, néha egy-két csókot is váltanak, aztán elválnak, a nélkül, hogy könnyet is sírnának, hogy „egy hullámot is hajtana a lelkük . . . Ök is elváltak. Kovács Idába őrülten beleszeretett egy vidéki szolgabíró, aki feljött Pestre lumpolni ós fejfájás helyett egy boldogító igent vitt haza a járásába. A szolgabírónak e végzetes kirándulása óta nem is látták egymást Ida, meg Cíató Most, hogy igy összetalálkoztak a vasúton, kíváncsian és fürkésző szemmel nézték egymást — Mennyire megváltozott Ida ! Megtelt az aroa, a szeme nézése is más. Azt hiszem, meg sem ismertem volna. — Maga sem változott Csató. A férfiak nem változnak meg, ha megnősülnek. Ugy-e megnősült már ? — Még nem. — Még nem. De meg fog nemsokára, ugy-e ? — Igen . . . És itt egy vizsgálóbíró részletességével, a volt barátnő féltékeny aprólékos kíváncsiságával hallgatta ki Csatot. Hogyan ismerkedett meg a menyasszonyával, milyen a menyasszonya, a szeme, a haja, a foga milyen, szereti-e őt, várják-e nagyon az esküvöt ? . . . Es ki tudná még mind a sok kórdóst felsorolni ? Aztán szemrehányólag mondta: — Lássa, lássa .. Magából is férj lesz Csató mosolygott — Jóval később, mint a maga urából . . . Az ura még mindig olyan szerelmes, ugye-e? — 0 az uram ! Az a legderekabb ember a világon. Édes, aranyos férfi! Minden gondolata az enyém és nincs egyéb öröme, minthogy nekem örömet okozzon. Sohase tudom meghálálni a sok jót, a mit velem tett ós nem tudom anynyira szeretni, a mennyire megérdemli. . . . Mikor, megérkeztek a fővárosba, az asszony mosolyogva fordult Csatóhoz ? — Meddig marad Pesten ? — Csak két napig. — Csak, én itt maradok egy hétig fürdő miatt. Elgondolkozva mered miga elé ós Csatónak szivébe markolt a hasonlatosság, melyet ez asszonyos mátkájának arca közt fölfedezett; nem az arcvonások hasonlatossága volt ez, inkább a kifejezés közössége : ugyanígy, ezzel a tekintettel, ezzel a félig nyilt ajakkal mereng maga elé a menyasszonya ia — Remélem Csató — szól hirtelen felpillantva az asszony — meg fog látogatni. Az Atlanti hotelbe szállok. Csató megígérte, de arra gondolt, hogy nem fogja meglátogatni. . . . Annyi dolga akadt, annyit járt üzletről üzletre, lótott-futott egész nap, hogy a vasúti találkozás ki is ment egészen a fejéből. Es csak harmadnap jutott eszébe a dolog, mikor kora délután a Kerepesi utón megszólította egy asszony: — Legalább köszönjön, ha elmegy az ember mellett! A szőke asszony volt. — De most el nem engedem, mert különben hazautazik a nélkül, hogy beváltaná az ígéretét. És Csató kénytelnn — kelletlen elkísérte a • asszonyt. . . . Egymás mellett ültek ós Csató bosszankodva érezte, hogy nem tud miről beszélni az asszonnyal. 0 maga egy lányra gondol, ki messze ismét epedve várja hazatértét. Zavarban volt ós izgatta ez a különös, tilos egyedüllét. Beszólni akart, hogy elűzze a némaságot, melyben láthatatlan, gonosz koboldok incselkedtek vele. De nem tudott miről beszólni s igy az asszony férj ót hozta szóba. S az asszony elfogadta ezt a témát is ós beszólt lassan, vontatottan, közbe-közbe szünetet tartva, mintha megfelelő szót keresne a gondolatainak. Hogy milyen szerelmes az a csontos, barna ember ós milyen módnólkül féltékeny ! Nem szabad az ablakon kinéznie és az utcán számon kéri tőle, hogy merre tekint és minden félórában megkérdezi, hogy mire gondolt ? Ó, a nagy csacsi, nincs reá oka! Mert olyan nagyon szereti ós megverné őt a jó Isten, ha gondolatban is vétene az ura ellen. — Szeretem — szólt és maga elé nézett hosszú szünetet tartva.