Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1902-05-18 / 40. szám
lemondását, A közgyűlés nagy sajnálattal vette tudomásul a kiváló érdemekkel biró tisztviselő távozását. Nagy munkásságáért, szorgalmáért, melylyel a község gazdasági ügyeit hivatottsággal és fényes eredményekkel kezelte : a közgyűlés őszinte köszönetet szavazott és elhatárolta, hogy érdemeinek elismerését jegyzőkönyvileg megörökiti. Beliezey István életéből. — Apróságok. — Ifjúsága. Beliczey István már ifjú korában heves ellenzéki hajlamokat árult el. Békésben kevés volt a köznemesség s a nagy uradalmak birtokosai, nevezetesen a Wenckheim grófok uralták ugy a politikai, valamint a társadalmi helyzetet is. Természetesen az történt a vármegyében, amit ök akartak, s ez bántotta a tettvágyó, szabadelvű gondolkozású Beliczeyt annyival is inkább, mert az irány teljesen aulikus volt, egészen a kancellária és az udvar szája ize szerint való. Alig volt még 20 éves, midőn már a közélet terén szerepelni kezdett s a vármegyei restauráció alkalmával kibontá a szabadelvüség zászlaját s mint a vármegye legagilisabb és ügyesebb kortese kezdte meg szereplését. Atyja, aki ifjabb korában maga is Jakubinus volt, örömmel látta, hogy fiának szelleme a szabadabb eszmék iránt oly fogékony, ámde még nem látta a közélet viszonyait annyira megérettnek, hogy fia az ébredező korszellem mellett nagyon exponálja magát, mert még nagyon élénk emlékezetében volt Lovassy és társainak szomorú esete. Azért jónak látta őt a közélet porondjáról egy időre eltávolítani s részint ezért, részint ismereteinek bővítése céljából külföldi tanulmányútra küldé. Az élénkszellemü ifjú örömmel vette atyjának kívánságát ós miután az olasz nyelvet Fiúméban — hol a kereskedelmet tanulmányozva, már előbb hosszabb időt töltött — megtanulta, sietett az angol ós francia nyelveket legalább annyira elsajátítani, amenynyire tanulmányutjában azokra szüksége leendett. Ez az utazás a negyvenes évek vége felé történt, s miután beutazta Olasz, Angol, Franciaországot ós a Svájc egy részét, épen akkor tért vissza hazájába, midőn ifjú társai itt a márciusi napokat készítették elő, mely munkájukban Beliczey is tevékenyen közreműködött s a Pilvax kávéháznak — mely gyülhelye volt az akkori radikális ifjúságnak, — rendes látogatója lett, ahol ismeretséget kötött az akkor vezórszerepet vitt ifjú ság jobbjaival. A szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszméjének kihirdetése után sietett Gyulára, hogy kitűzze itt is a szabadság lobogóját. Tudva levő dolog, hogy mint 20—21 éves ifjú önként veté alá magát a sorshúzásnak, de fehér golyót húzván, az akkor már betegeskedő édes atyja maga mellett visszatartotta annál is inkább, mert ifjabb — a most is élő, s köztisztelet és szeretetnek örvendő — fia Rezső, önként a honvédők sorába állt. De azért lerótta előbb mint lovas nemzetőri hadnagy Angyalkutnál, később mint egy lovas szabadcsapat kapitánya Cibakházánál hazája védelme iránt való hazafias hötelességét. A szabadságharc után. A forradalom leveretóse után gerendási bit tokra vonult, megnősült s kivívta magának a „legjobb gazda" nevet, s e téren igyekezett tehetségeit érvényesíteni, s gazdatársait is buzdítani. Amint a láthatár derülni kezdett, ugy ébredezett Beliczeyben is a tettvágy, s midőn a vármegyéket vissza állította az Olaszországból kiszorított hatalom, Beliczey azonnal a tettek mezejére lépett s a vármegyei szabadelvüpárt élére állott. Hivatalt vállalni nem akart, nem is volt rászorulva, de hazafiságból rövid időre mégis elfogadta a vármegyei főpónztárnoki állást, ámde a rövid ideig tartó alkotmányosdi után ugy ő, mint a tisztikar túlnyomó része lemondott, s ismét visszatért az eke szarvához. Midőn a Königrátznél összetört öszmonarchia egyedüli „mentsvára" Magyarország maradt, az alkotmányt vissza kellett a nemzetnek adni és a parlamenti kormányzatot a 48-as törvények értelmében helyreállítani, — jött el Beliczey valódi tevékenykedósének ideje. Tett, mozgott, fáradott, hogy a vármegyében a demokratikus elvet emelhesse diadalra, s nagyban készült Gyulán a képviselő választásra, melyen épen ugy győzni akart, miként győzött a vármegyei választásoknál, hol az egész tisztikar az ő pártjából lett választva, csupán a főjegyzői állást engedte át a főispán, Tomcsányi József nagy kérelmére az ellenpártnak, vapy jobban mondva Tomcsányinak. Keresték a képviselőségre alkalmas egyént. Midőn ez ügyben értekezletet tartottak a városházánál összegyűlt választó polgárok, s tanácskoztak a megválasztandó egyén felett, de nem igen tudtak dűlőre jutni, mert vagy ez, vagy az kifogás volt ellenük, egyszer csak feláll egy N. nevű iparos és azt mondja: — Miért keresünk mi másutt képviselőt, mikor közöttünk van az, a kinél igazabbat ugy sem találhatnánk. Éljen Beliczey István képviselőjelöltünk! Mintha csak most ébredt volna fel a nagy tömeg álmából, mintegy bámulva, hogy erre azonnal nem jöttek rá, egyhangúlag, nagy lelkesedéssel kiálltották ki Beliczey Istvánt jelöltjükül. Beliczey megijedt a nem várt kitüntetéstől, mert hiszen ő mindenkire inkább gondolt, mint önmagára, s szabadkozva sietett elvonulni, befogatott és sietett ki Gerendásra. Ámde már hiába, sorsa elvolt döntve, mert az értekezlet most már másról hallani sem akart, s másnap számos tagból álló küldöttség ment Gerendásra, felkérendő őt a képviselőség elfogadására. Hiába szabadkozott; hiába erősité, hogy ő nem készült erre a pályára, s hogy ő nem hagyhatja gazdaságát, családját, nem használt semmit, elkellett fogadni s elleufelével szemben nagytöbbséggel Gyula város képviselőjévé választották. A parlamentben az ellenzéken, Tisza Kálmán pártján foglalt helyet. Parlamenti szereplése szerény volt, ritkán beszélt, de a bizottságokban hasznosan működött közre és Tiszának nemcsak bizalmas barátja, de egyszersmind törhetlen hive is vala. Ugy tudom, hogy két cikluson át volt képviselő, s azután Rezső öcscsének engedte át helyét, kit a gyulaiak szinte megválasztottak. Mint főispán. De nem sokáig maradt távol a politikától, mert — miként nékem többször elbeszélte — Tisza magához kérette és minden előzmény nélkül felajánlotta néki a Tomcsányi József által üressn hagyott békésmegyei főispáni széket. Az ajánlat annyira meglepte, hogy alig tudott egyebet mondani, minthogy: „Mit gondolsz kegyelmes uram, hiszen nincs énnekem arravaló képességem!" „Azt bízd csak én rám — válaszolta Tisza — ezt néked visszautasítanod nem szabad 1" „De kegyelmes uram, én azt nem tehetem . . ." „Nem akarod ? ! Hát nem tudod, hogy mit akarok én? hogy ón a magyar nemzet megerősítését akarom ? hát ti akkor, j midőn én a magyar nemzet supremáciáján, erősítésén dolgozom, akkor ti, akiket társaimul óhajtok e nagy munkában, holmi kicsinyes okokból visszahúzódtok! Jó, menj tehát és számolj lelkiismereted és hazafiságoddal! Tisza egészen fellelkesült, szürke szemei erősen reám voltak szegezve s én meghatva a hazafias felhevülés láttán, igy szóltam : „Kegyelmes uram, parancsolj velem s igérem, hogy addig, mig Te leszesz az ügyek élén s mig bizalmadat bírni szerencsés leszek, bármi áldozatomba kerüljön is, helyt fogok állani." „Köszönöm" — mondá Tisza s én pár nap múlva szeretett vármegyém főispánjává lettem kinevezve. den körülmények között, még költségek árán is, a lakosság érdekében fenntartandónak véli. Rosenthal Ignác a miniszteri rendeletet sérelmesnek és igazságtalannak tartja. Az árvaszéket ugy létesítették, hogy arra a tartalékalap jövedelmét fel lehessen használni. Nézete az, hogy már most e gyűlésen foglaljon el a képviselőtestület határozott álláspontot a rendelettel szemben. Ki kell mondani, hogy ilyen körülmények között az árvaszéket tovább nem tartják fenn. Ilyen intézménynek terhét nem viselheti egyedül a község. Korosy, Haan és Rosenthal felszólalása után K o r o s y indítványát fogadta el a gyűlés. Sztraka György főszolgabiró megjelenésével tisztújító gyűléssé alakult át a közgyűlés két végrehaj tó választásának céljából. Tizenhárom pályázó nyújtotta be kérvényét, kiket mind jelöltek. V id o v s z k y Károly, Z s i 1 á k András, Kocziszky Mihály és M a c z á k L. György lettek a bizalmi férfiak ; azután felkiáltással Szekeres Józsefet és K ubik Lajost választották meg végrehajtókul, kik az esküt mindjárt le is tették. A további közgyűlési tárgyalás folyamán a községi szervezési szabályrendelet módosítása ügyében érkezett belügyminiszteri leiratot, hogy a községi ügyész is a segédszemélyzethez tartozik és igy életfogytiglan van választva, tudomásul vette a közgyűlés saját álláspontjának fentartása mellett. A közigazgatási bizottságnak az ötödik kerületi községi választásra vonatkozó megsemmisítő határozatát tudomásul vették s megbízták az elöljáróságot az uj választásra vonatkozó intézkedések megtételével. A gyámoltak és gondnokoltak házainak tűzbiztosítása ügyében kiadott alispáni rendeletre elhatározta a közgyűlés, hogy a tűzbiztosítás kérdésében a községi árvaszék külön intézkedik s nem kiván együttesen eljárni a vármegyei árvaszékekkel. Südy István gyógytárának áthelyezése ügyében a közgyűlés elfogadta a közegészségügyi bizottság javaslatát, hogy Südy István beljebb helyezheti gyógytárát a Lepény és Benkő-utca vonaláig. A motoros vasút ügyéről lapunkban külön is emlékezünk meg. A közgyűlés Korosy László, Maros György és Haan Béla rövid hozzászólása után elhatározta, hogy felkéri a vasút igazgatóságát, hogy függessze fel a községgel szemben a részvénytőke 30%-ának befizetésére vonatkozó határozatot, mert ezidőszerint nem képes fizetni, de ezzel szemben intézkedni fog a képviselet, hogy a község a hozzájárulás teljes összegét egyszerre fizesse be kamatmentesen. A jövő évre szóló községi közmunka előirányzatot s a földvételi pénztár számadását a közgyűlés elfogadta. Nemeskey Andor r. kat. plébánust a lakosok sorába felvette Qsanádi János, Löfler Ignác bérletét három évre meghosszabbi tották, Hankö János és társainak az utcai fák kivágása ügyében beadott kérvényét elutasították. Korosy László bejelentette Sailer Gyula gazdas^ri intézőnek állásáról való seggel ringattí^gyezőjét, mintha légyottra várna egy kéJBaelmezőt. De amint észrevette a színész tekintetét, szép feje édesen hivó mozdulattal intette magához, mire a férfi készséggel hozzásietett. — Ön fél a cselvetésektől ? — kérdte mosolyogva az asszony, — pedig én csatái akarok és győzni szeretnék! tette hozzá ingerlő rejtelemmel. — Minden fegyveremet ártalmatlanná teszi egyetlen tekintete ! — viszonzá a férfi mély meghajlással és csókkal illette a finom fehér kezet, amit kegyesen eléje nyújtott társnője. — A bemutatkozás formalitása alól felmentem ! kacagott behizelgően dallamos hangján az ezredesné, — szégyen lenne reám nézve, ha zajos sikerei után a neve ismeretlen volna előttem. Az önök zsánereinek engedményeili vannak minden társaságban, de néha nem élnek vele. Castelár egy gránát virágot morzsolt szét kegyetlen ujjaival és szórakozottan nézte ezt a léha asszonyt, kiért életét tette kockára s mig átható pillantása belemerült a beszédes női szemekbe, fáradt, unott mosoly vonaglott ajka körül, de néma maradt. Az ezredesné félremagyarázta hallgatását, sokatmondó tekintetet vetett reá, aztán szenvedelmesen folytatta : — Rég vadásztam az ön ismerei sógót, hisz tudja, ilyesmire büszke minden hiú delnő, aki vágyakozik az irigyel tetós mérgezett édességeire, most végre összejöttünk ós remélem, hogy meleg kózszoritásunkból megszületett az igaz, tartós barátság ? Mélységes fekete szeme perzselő szikrákat szórt és Castelár rettegett a lehetőségtől, hogy tüzet fog, ha nem menekül a veszedelmes közelből. Hirtelen azonban egy tollas legyező borult összekulcsolt kezeire, melynek szallagjai bilincset fontak csuklója körül, aztán bársonyos ujjak lágy simulását érezte és mikor szabad lett újra, — kíváncsian megcsodálta a titkos ajándékot, amit oly óvatosan beleloptak kezeibe. Egy szál hófehér szegfű volt. Castelár valami köszönetfélét rebegett ós belefonta a kabáthajtókába, ugyanekkor felhangzott a keringő ismétlése, mire az asszony kihívó kacérsággal provokálta. E pillanatban a férfit sajátságos undor töltötte el minden dekolletált ruha iránt, a fedetlen vállak ós karok dühös forrongásba hozták szégyenérzetét, mely egyszerre csodálatosan életre ébredt lelkében, óhajtott valamit, aminek hirtelen nem tudott nevet adni, ideges lett, mint egy szerelembeteg asszony, és az ezredesné, ki oly közel simult hozzá, hogy illatos hajfürtjei Castelár homlokát érintek, — e percben minden ingert örökre elvesztett. Egy táncospár lejtett el mellettük, Castelár örömteljes meglepetéssel pillantott a leányra, kinek szerényen szabott lenge ruhája a nyak márványszinóből csak egy vonalnyit engedett látni. Ilyent szeretek ! —- szóla önmagához, boldog megelégedés sel szemlélve az ismerősnek tetsző igézőn üdo arcot. Hisz ez Iduna grófnő ! — kiáltott fel aztán önkéntelenül és bosszús lett önmagára, hogy azonnal fel nem ismerte. — Igen ! a szülők kölcsönös megegyezése folytán Loóth jövendőbeli menyasszonya ! — mondta az ezredesné, az érett aszony irigy kicsinylésével nézve végig Iduna fiatal karcsú alakját. Castelár szoborrá merevedett. Loóth menyasszonya ? tagolta szaggatottan, kétségbeesett hangon Azt a veszedelmes villanyütést, a mit a színpadon estéről estére hazudott a tomboló közönségnek, most érezte igazán először. Ez tehát a féltékeny szerelem ? És milyen elkésve kerített hatalmába ! sóhajtott fel szemrehányólag ráemlékezve a holnapi napra. Biztosra vette a halált, noha pályafutása alatt elég gyakran kokettált az ellenfél pisztolycsövével és sohasem ő maradt a vesztes fél. De most csodás előérzet gyötörte, most a mikor ugy érezte, hogy értéke volna az életnek, ez a szívtelen nőhódító, ki eddig lelkiismeret nélkül mulatott rabnői keservén, — életútján vérző sziveken tiport keresztül, mosolyt varázsolt a könnyeken át ós viszont könnyeket fakasztott a mosoly nyomain — megbűnhődött! — A kis grófnő csak monogrammot visz hozományul a férje tornyos kastélyába, — folytatta az ezredesné, számító kegyetlenséggel elfojtani próbálva a férfi által titkolt, de ügyes asszony által gyorsan felismert érzelmeket, — meg egy oarázskulcsot — fűzte hozzá gúnyos ajkrándulásai, amivel minden szalon ajtaját megnyithatja Loóth előtt, aki plebejusi elvakultságában igéretföldnek hiszi azt, ami a csukott ajtók mögött van. Aztán fölállt Castelár mellől ós egy mártír lemondásával intett keze elbocsájtást, mialatt egy főhadnagy a táncforgatagba ragadta. A színész pedig elindult megkeresni a két büvösgyermekszemet, melyekben láng izzott, emésztő vágygyaí teli láng, egy madonnaarcot kutatott, melynek minden vonása áhítatot keltett, a karjaiba akarta szorítani azt a kedves légies alakot csak egyetlen egyszer ós a keringő dallamos melódiája mellett megvallani neki az első, utolsó ós egyetlen, igaz saerelmet, amit érez. Minden melléktermet átkutatott ós nem találta Idunát, kevés reménnyel a veranda ajtaját is kinyitotta, de rögtön visszalépett. Suttogást hallott és néha csendes felzoko r gás vegyült bele; Castelár diskróten viszszahúzta az ajtót, ekkor azonban felismerte a női hangot, amint érdeklő fájdalommal könyörgött: — Kegyelmezzen neki Loóth ! — Ne ölje meg őt ! bármint tagadja ; láttam és hallottam mindent és tudom mi következik ! — Olyan drága az élete ? — hallatszott a gúnyos kötekedés. — Hogy milyen drága! fohászkodott fel a szerelmes leány, — megítélheti abból, mikor kívánalmának eleget teszek, pedig jól tudja, mennyire gyűlölöm önt ! — Annál édesebb lesz a váltságdijj ! Elvégre beláthatja Iduna, hogy nincs bennem uzsorahajlam, ha egyetlen csókért egy emberéletet ajándékozok önnek, sőt határozottan nemes cselekedet, hisz vetélytársam az illető ! Egy rövid percig halálos csend lett. Castelár véresre harapott ajakkal, felemelt ököllel mozdulatlanul állt egy helyben, szeretett volna közéjük rohanni, hogy megakadályozza azt a kierőszakolt, szégyenletes csókot, szerette volna odakiálltani, hogy nem kell férfi kegyelme, még ha az életről is van szó, — de a lélegzete elfulladt és olyan gyengének érezte magát, hogy önkéntelenül hozzátámaszkodott az ajtóhoz. Ettől a mozdulattól az egyik üregszárny nagy robajjal kinyillott ós á színész jóformán beesett rajta a fedett verenda illatos virágligetébe. A rózsaszín lámpafény egy párra vetette világát, de a leány halálsápadt arcát nem tudta befesteni. Iduna lezárt szemekkel tűrte a férfi ölelését és