Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-05-18 / 40. szám

XXIX. évfolyam. T T Békéscsaba, 1902. Vasárnap, május hó 18 án. 40. szám POLITIKAI LAP. Telefoi'-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, evnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttór-ben egy sor közlési dija 50 fii. Tüzes nyelvek Békéscsaba, május 17. « (bd.) Lukács apostol irta meg a tüzes nyelvek történetét az örökéletű könyvben, melynek lapjait a halandó ember véges életében sohasem szűnik meg forgatni. Virágos pünkösd ünnepén újra beszélik minékünk a lángoló nyelvek szent történetét; buzgósággal és szeretettel teli szavak hangzanak, s az emberi lelkek hallgatják újra a tanításokat. Pünkösd napján, mikor egy akarattal együtt valának az apostolok, nagy hirtelen len zugd szélnek zendülése az égből; és látának kettős tüzes nyelveket: és üle mindegyikőjükre És a tüzes nyelvek ereje ékesszólóvá tette az egyszerű halandókat, mentek: meghódították a birodalmakat Jézus nevének A nagy idők azóta lejártak. Az emberiség meghódolt a vallásnak, melynek szeretet a főelve és az emberiség. Az apostolok eltűntek s helyettük szilárdan áll bevégzett munkájuk: megingathatlanul. És az idők folyásának hulláma, mely, amikor teremtő erővel bir, rombolni is tud, az apostolom alkotta munkát a vizek tornyosodó árjával folytonosan ostro mólja. Az emberi sziveknek szüksége van az erős hitre és törhetetlen reményre, hogy megállhassanak a zugc ár közepette. És gondolunk a lángnyelvekre, melyek erőt és rajongást tudtak adni a halandó embernek. Isteni csodatételt immár nem várhatunk; pedig az élet száz kínlódása, keserű nyomora és terhes gondja között, melyek a szív minden érzését kiszívják: bár szállnának a mi fejünkre is a tüzes nyelvek. A szeretet lankadó érzésével előtérbe lép az önösség. A lelkesedés, a rajongás izzó tüze a nagy eszmék iránt: hamvadó parázsban piheg, melynek egy jeges szellő fuvalma kell még csak, hogy örökre kialudjék. Tettvágy nem ébredez nemes célok iránt, csupán akkor, ha minden ember a- saját hasznát keresi mások becsületes és ideális törekvésének eltiprásával. A hazaszeretetnek vannak ugyan „apostolai", akik ezernyi hazugsággal hintik tele mások lelkét ós „elvekkel" teremtik meg a saját boldogulásukat. Amelyik elv jobban jövedelmez, annak lesz a papja, ezt hirdeti ragyogó szavakkal, melyek mögött az önzés húzódik meg és az öntudatos ravaszság. Adatott nekik ékesszólás, de jellom, sziv ós becsület: az nem. A haza iránt való rajongás, melyből hanyatló országok dicsősége is megszülethet, lekerült a fönséges és poétikus magasságból. Az ember lerántotta a legszentebb érzések egyikét a maga körébe, ahol a lázas, visszataszító, rut küzdelem folyik. Ahol tele van az élet a romlás minden válfajával, ahol a küzdelemben eltűnik a szeretet minden paránya: ide rántották le a hazaszeretetet, a gőzölgő mocsárba, és marakodnak rajta és viszik árulni a piacra ... És e fekete műveletet, hogy meglegjen a külszin és a csaló látszat hazugsága, elnevezték: politikának. A lángoló nyelvek apostolainak eszméi után uj korszak keletkezett. A tömegek társadalommá váltak. A tömegekben az apostolok kora előtt gyűlölség uralkodott, a megalakult társadalmat a szeretet kapcsolta össze. A tömegeket érdekek vezérelték, ők a társadalomnak ideálokat adtak. A tüzes nyelvek óta idők multak ós a társadalom, a mi napjainkban újra sötét: tömeg akar lenni. Mert ne áltassuk magunkat. A tenger nyugodt tükrén szemvakitóan ragyog a napsugár, a mélyben pedig tombolnak a hullámok és folyik a fenéken az életküzdelem. A mi társadalmunk nem akar tudni az ideálokról: a szeretetről, a barátságról és ami fő; az igaz érzésről. Mindegyik ember különbnek tartja magát a másiknál s igy megalakulnak a klikkek és az érdekszövetségek. Amelyek minduntalan ócsárolni és szidni igen hecsületes dolog, de hiába való fáradság. Meg van a magas, az alacsony és a középfokú társaság, de a gőg, a büszkeség nem engedi meg az egymáshoz való közeledést. A tüzes nyelvek leszállásának ünnepén szálljon magába minden lélek, és emelje fel a porból, a szennyből a régi magasságba, azokat az elárult, megcsúfolt ideálokat és igazságokat... Városi közgyűlés. E hó 15-én, csütörtök délelőtt 9 órakor tartotta május havi rendes közgyűlését Békéscsaba község képviselőtestülete. A terjedelmes tárgysorozatból csak a gyámpónztári tartalékalap jövedelmének felhasználása tárgyában kelt miniszteri rendelet és a Csaba —vésztői motoros vasút ügye adott alkalmat nagyobb vitára, a többi ügyet minden különösebb emóció nélkül tárgyalta a közgyűlés. Tudósításunkat a gyűlés lefolyásáról következőkben adjuk: Eöviddel 9 óra után nyitotta meg a gyűlést a beteg Zsiros András biró helyett Kitka György törvónybiró A köz/yülós első pontjaiként Koro sy főjegyző előterjesztette az adóbehajtásról, pénztárak vizsgálatáról, kórházról szegényházról es a népmozgalomról szóló jelentéseket, melyeket a közgyűlés tudomásul vett. Községi adóból április havában befolyt 4443 kor 62 fillér ; a hátralék 187,388 kor. 93 fillér. Községi közmunkából befolyt 713 kor. 38 fillér ; 4 a hátralék 24,3 >6 kor. 61 fillér. Áprilisban a kórházban ápoltak összesen 8U egyént. Ezek közül meggyógyult meghalt 4, kezelés alatt maradt 43. A szegényházban az ápoltak száma 3i, eltávozott 3 ; 28 visszamaradt. A közoktatásügyi miniszter— lapunkban már ismertetett — leirata, melyben arról értesiti a községet, hogy az állami ovoda létesítését ezidejülog elejti, miután Csaba csupán a dologi kiadásokat hajlandó fedezni s épületet nem épit, a képviselőtestület tudomásul veszi. A miniszter utasította a tanfelügyelőt, hogy az állami ovoda felállítása ügyében tárgyalást kezdjen Dobozzal. A gyámpénztári és árvaszéki költségek részbeni fedezéséről szóló belügyminiszteri leiratról terjedelmesen megemlékeztünk már ez újság hasábjain. A tárgyalás alkalmával hosszabb vita fejlődött ki e pontnál. Korosy László részleteiben ismertette az ügyet, hogy a miniszter megtagadta a gyámpénztári tartalékalap jövedelmének az árvaszék költségeire való felhasználását Inditvánozza, hogy a leiratot vegye tudomásul közgyűlés, annak kij'elentése mellett, hogy későob fog intézkedni arról: vájjon fenntartja to • vábbra is, vagy beszünteti a községi árvaszéket, H a a n Béla szólt elsőnek a tárgyhoz. Ismerteti az árvaszók felállításának okát és működését. Az előterjesztett indítványt nem fogadja el. Az árvaszék ügye annyira fontos, hogy az intézményt minBékésmegyei Közlöny tárcája. Lennél-e a feleségem ? i. Jer csak édes, ülj le mellém, Kis kacsod is adsza szépen ; - Válaszodat várva várom — Mondd csak édes gyöngyvirágom: Lennél-e a feleségem? . . . Hogyha szeretsz osztakozni, Nem nehéz a szegénységen : Neked jut a jobbik falat, Enyém lesz a kisebb darab. - Lennél-e a feleségem ? Nem oly terhes a szegénység, S nem is vétek, nem is szégyen. A boldogság gunyhót keres, Boldog leszek, csak te szeress. - Lennél-e a feleségem ? Hogy lettem ily szegény legény, Esténkint majd elmesélem, S omló könyed csókra váltom ... Mondd csak édes gyöngyvirágom: Lennél-e a feleségem ? . . . II. Barátságot kínálsz ? Szeretni akarlak, Szerelmes lelkemnek fátylába takarlak, Gyöngéden födöm le Gyenge fehér vállad Az egész világnak minden vagyonáért Oda nem adnálak. Barátságot kinálsz ? Hitvesemmé teszlek, Ölelő két karom rabságába veszlek, Hű szivembe zárlak, El sem is bocsájtlak, Lelkemből lelkezett örök szeretettel Istenként imádlak. Kavics. Fehér szegfű. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Zalay Masa. Az őszhaju, kedves Golusy báróné kitüntető nyájassággal vezette oda egyik férfivendégét Idunához. — Engedelmeddel kis rokon, bemutatom néked Castelár Diegót, a x—i szinház hősszerelmesét, — szólt, lágyan megsimítva a leány hamvas, piruló arcát, — aztán egyedül hagyva őket, tovahaladt, hogy finom háziasszonyi tapintatával a többi fiatal hölgyvendégének is alkalmas társalgót juttasson. Iduna kontesz bájosan bókolt és előrenyújtotta keskeny fehér kezét, a színész hódolattal emelte ajkához, aztán mosolygott egy kissé ós önhitten megsimogatta görögszabásu szép homlokát. Olyan leereszkedéssel, mint egy trónt igénylő főherceg, kérdést intézett a feltűnően zavart gyermekleányhoz és miután a válasz nem elégítette ki, felhagyva az eredménytelen társalgást, beérte a csodálatosan nagy, kék szemek őszinte elragadtatásával, mikor tekintetük találkozott. A legyezők csattogtak és néhány pár könnyedén keringeni kezdett. Iduna félreállt a táncolók kolonjábó! és Castelár észre sem vette, hogy eltűnt mellöle. Olyan szórakozottan állt, mint néha a szinpadon, ha elfeledte a szerepét. Csak akkor tért magához, midőn egy szépséges szőke hölgy meztelen válla érzékeny összeütközésbe jutott az övével, amiért ugyanaz a hölgy kacagó gerlehangon bocsánatot kórt. Egy fiatal katonatiszttel táncolt ; a szinósz hosszan utána nézett és minden fordulónál összevillant a szemük. Annyi biztatás ós bátorítás rejlett az asszonyóban, hogy Castelár eltűnődött rajta néhány pillanatig. Hozzá volt szokva hasonló ostromhoz és nem lepte meg, de fontolóra kellett vennie a következményeket minden alkalommal — és ez a hölgy nagyon is előkelőnek látszott! Mialatt merengett, valaki hirtelen a vállára ütött, ettől ugy összerezzent, mint a kinek messze jár minden gondolata — Droisel ezredesnó nem éppen a legájtatosabb asszonyok egyike! — súgta fülébe egy ismerős, dévaj férfihang, mely csendes, gonosz indulatu nevetésben halt el. — Ki meri őt sértegetni? — Es ki meri őt védelmezni ? — vetó ellen a frakkos mágnás. Barátom ! — teve aztán hozzá cinikusan, — ezt a hősies alakítását bizonnyal megtapsolnák a szinpadon, de a hétköznapi életben legföljebb néhány tompa kardvágást nyerhet vele, 1 feltéve, hogy nagyon ügyes ! Itt elbizottan szünetelt néhány percig, — ellenkezőleg gonddal fürtözött feje is veszélyben forogna, — mint jelen esetben a szive ! Egész csoport képződött köröttük és mindegyiknek gúnyos mosolytól vonaglott az ajka. Castelár megsemmisitően végigmérte társát ós csupán egyetlen szót lehelt félé. Senki sem hallotta, csak akit illetett, de ettől megemelkedett izmos ökle a szinósz ellen. Néhányan hirtelen közbeléptek, az arcuk még mindig mosolygott, gavallérosan megóva a látszatot, — mintha csupán egy kitűnő adoma miatt törtónt volna a kíváncsi csoportosulás, de a tekintetek számtalanszor megerősödtek Castellária. Egy öreg főúr különösen érdeklődni litszott iránta. Jóakaratulag kezét nyujtá ós megnevezte magát, miközben az ismeretség jogánál fogva együgyü ajánlatot tett. — Bóküljön meg Loóthal, ő az első pisztolylövő és bajvívó az egész kontinensen; elvégre egy művész sohasem önmagáé... Castelár a homlokáig elvörösödött. — Ha az a szándóka uram, hogy tanácsával megalázzon, akkor nagy csalódásban lesz részel — válaszolt büszke önérzettel. Kijelentem, hogy nekem nem imponál az olyan korona, ami zsebkendőn díszlik ugyan, de a homlt^^M semmi nyoma! AZ öreg mágnás IKiyeu elképpedt a gorombaság hallatáraj^^ szeme is rosz volt, a köszvény is kínozta, nát bölcsebbnek vélte elégtétel helyett süketséget színlelni. Zavartalan nyugalommal belekarolt egy fiatal katonatisztbe, aki verejtékes homlokát törülgette, panaszkodott a kinzó hőség ellen és egyszeri kézszorítás után Castelárt bizalmasan letegezte. — Táncos vagy ? — kérdezte gyanúsan ravasz mosolylyal. — Igen ! de miért érdekel! csodálkozott a szinész. — Kémszemlóre vagyok iderendelve, hogy ezt megtudjam, nevetett csendesen a hadnagy és kielégítő válaszod folytán van szerencsém átadni egy hadüzenetet Droisel ezredesnótől, aki legmagasabb engedelmét küldi a bemutatkozásra. — Hm ! köhécselt az öreg jóakaró és hirtelen egérutat vett. Castelár önkéntelenül körülnézett. Valami bűbájos keringő lágy melódiája rezgett az illatos levegőben ós a selyemruhás táncosnők szódülve forogtak, imbolyogtak ölelő férfikarok között, minden mozdulatuk költészet, amit poéták sem tudnak megénekelni, kacagásuk zene, valóságos csalogányverseny, mégis hiányzott a har óniából na la mi, — oalami, amin a káprázattól kimerült fórfiszem felüdülve megpihenjen: — egy ártatlan fiatal leányarc a gyermetegség bájoló varázsával. Iduna ! Castelár ebben a pillanatban ráemlékezett ós kutató pillantása végigrepült a terem legtávolabbi végéig, ekkor aztán megtalálta azt is, akihez képest a kacérság e sok talentumu művésznői csak ügyetlen dilietánsoknak bizonyultak. Egy gránátfa alatt, mely legszebb virágpompájában ékeskedett, aranylábu filigrán szóken ült az ezredesnó és oly ideges türelmetlen-