Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-04-20 / 32. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, április hó 20 án. 32. szám BEKESMEGYEI EOZLONT Teiefor-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 li 11c Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Iparpolitikánk. Budapest, április 19. Ma-holnap az iparfejlesztés kérdése a közéletnek egyik legunottabb témájalesz írnak róla össze-vissza anynyit, hogy azt képzelhetné az ember: egyszeriben olyan iparállammá lettünk, melyben a füst Jmég a napot is elhomályosítja. Pedig, de távol vagyunk ettől az eredménytől! Hogy történt valami az utolsó évtizedben, azt nem tagadjuk. Talán történt sok is, csakhogy sajnos, ebből a sokból nagyon kevés volt a jó. Az iparfejlesztési akció kellő közepén tönkre tették egyik legvirágzóbb iparunkat, a malomipart. Ellenben a legképtelenebb s népünk értelmi fokának, hajlamainak meg nem felelő iparágak meghonosítására milliókat költünk. Erőinket pazaroljuk s ezalatt egy százéves ipart, mely a magyar névnek a külföldön tekintélyt szerzett, a végpusztulásnak engedjük át. Ez a magyar iparpolitika és hi most ezen meglehetősen elcsépelt tárgyat szóvá teszük, ugy ezt a Rubinek - Sándor Pál nemrági parlamenti lelszólalása alapján tesszük. De még inkább azokra a kommentárokra, melyek az előbb emiitett szereplésből kifolyólag láttak napvilágot. Ugy Rubinek, mint Sándor Pál parlamenti felszólalásuk alkalmából mereven ragaszkodtak régen ismert agrárius, illetve merkantil álláspontjukhoz. És ime a sajtó nagy része a két túlzó álláspont közötti távolság csökkenését tudta konstatálni. Ehhez bizonyára nagy éleslátás szükségeltetik. Mert ugy, a hogy mi látjuk a helyzetet, inkább azt lehetne mondani, hogy az agráriusok már megkaptak mindent s a merkantilisek már megszokták a semmit s igy egyelőre nincsen miért egymásra tüzelni Pedig az országnak nagy érdeke volna abban, hogy a közeledés megtörténjék. Es ha volna érzékünk a helyes iparpolitika iránt, ez a közeledés már régen megtörtént volna. Mert megtörténhetnék anélkül, hogy akár az egyik vagy a másik fél tekin tólye csorbát szenvedne. A mit a mezőgazdaság a maga érdekében kivívott, arról nem kellene lemondania Bármint alakuljanak is a viszonyok nálunk, a mezőgazdaság mindig egyik fontos tényezője fog maradni az ország gazdasági fejlődésének A mezőgazdaságot tehát józan észszel csonkítani vagy csorbítani nem lehet. De vájjon nem volnának-e eszközök arra, hogy vajúdó malomiparunkat a hínárból kisegítsük. Nem állanak-e rendelkezésünkre olyan eszközöli, melyek alkalmazásával malomiparunkat ismét nagygyá tehetnők. Nem volna egyéb teendőnk, minthogy a szállítás körül tennénk engedményeket a malmoknak. Ezáltal az őrlési engedmény nélkül uj erőt meríthetnének és sikerrel küzd hetnének meg a külföldön mindenféle verseuynyel. Hol van azonban az a bizonyos közeledés, ha még a tarifakedvezmény egyszerű hire is lázba hozza az agráriusokat ? Még egyéb iparágaknál is szakasztott ugyanez a helyzet. Vegyük például a szeszipart. A belföldi szesz fogyasztást kontigentálták, a minek folytán számos ós nagystilben berendezett ipari szeszgyár alapíttatott. Az elért eredmények láttára a mezőgazdáknak eszébe jutott, hogy a szeszipar tulajdonképen mezőgazdasági ipar, minélfogva mezőgazdasági szeszgyárakat létesítettek és kértek kontigenst. Meg is kapták s igy történt, hogy a nag/szabású ipari szeszgyárak üzem nélkül maradtak, mert hiszen amit a mezőgazdasági szeszgyárak kaptak, azt az ipari szeszgyáraktól vették el. Ámde még ez sem volna baj, mert elvégre a szeszipar tényleg mezőgazdasági ipar. Csakhogy ha már vannak nagy ipari szeszgyáraink, miért engedjük azokat elpusztulni, amikor ugyancsak tarifa és egyébb vámkedvezményekkel ezt az ipart is versenyképessé lehetne tenni a külföldön. Ha a mezőgazdasági szeszgyárakat a belfogyasztás kielégítésére szántuk, legyenek az ipari szeszgyárak a kivitel képviselői és tegyük lehetővé azoknak, hogy hivatásuknak megfelelhessenek. A harmadik agonizáló iparunk a cukoripar. Körülbelül tiz esztendeje van annak, hogy nagyobb erélylyel hozzáláttunk cukoriparunk fejlesztéséhez. Azóta már régen elveszítette a talajt lábai alól azáltal, hogy a belföldi fogyasztásra súlyt nem helyezett, s most a brüsszeli konferencia után már-már vég lemondanák életéről. Pedig komoly, nagyon ko moly emberek állítják, hogy most érkezett el tulajdonképen ideje annak, hogy a magyar répacukor a nádcukorral felvegye a versenyt Persze ehhez szükséges volna, hogy a kormány és a cukorgyárak necsak dolgozzanak, de egyúttal gondolkozzanak is. Közgyűlés Csabán. Terjedelmes tárgysorozat várt a csütörtöki közgyűlésen elintézésre; volt a napirenden több fontos ügy, mégis 1/

210 órakor, amikor az elnök a gyűlést megnyitotta, alig volt együtt 10—12 képviselő s a gyűlés folyama alatt sem igen szaporodott a képviselők létszáma. A tárgyalások menete alig vert nagyobb hullámokat s ha mégis viharról számolhatunk be, csodálkoznunk kell a felett, hogy energikusabb kedólykitörés épen olyan kórdósben kelettkezett, melynek kivállólag adminisztratív jellege erre okot épen nem szolgáltatott. Sőt még a Békésmegyei Közlő n y is belekerült a vitába. Az elöljárói tanács az iránt terjesztett elő javaslatot, hogy a kézbesítések régen húzódó, s immár gyökeres organizációra váró ügye megnyugtató megoldást nyerjen ; e célból: az ügy termószece szerint, a közigazgatási osztály hatáskörébe tereitessék s ennek intézése, kapcsolatban a kiadói teendők ellátásával egy 1000 korona óvi fizetéssel kreálandó írnoki állás kötelességei közé soroltassák, a. község a kézbesítő szolgák munkájának könnyítése ós gyorsasága szempontjából az eddigi három helyett négy kézbesítői körre osztassék s ehhez képest a kézbesítők létszáma egygyel szaporitassók. A képviselőtestület, bár elismerte a kézbesítői teendők sokaságát s ehhez képest a kézbesítői kerületek és kézbesítő szolgák szaporítását el is rendelte, mégis, a kézbesítés intézésére, tehát a kérdés legfontosabb vonatkozását illetőleg, a tanács javaslatát mellőzte: a napi munka anyagnak a kézbesítő szolgák közötti elosztását, azok megszámoltatását, a 60—70 ezer tételt magában foglaló napló vezetését, az eredménytelenségről szóló jelentések szerkesztését egy ideiglenes jellegű, feleBékésmegyei Közlöny tárcája. Néhány sz Sakespeare Otellójáról. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: Bakó László. Sakespeare legtökéletesebb drámájának az esztétikusok Othellot tartják. Az amely tragikum, a jellemzés meglepő igazsága, a mindenkit meggyőző tiszta indokolás, a szenvedély elementáris hangjai, majd félelmesen megrázó vibarzása s ennek fokozatos, megállás nélkül való óriási emelkedése egész addig, mig az orkán dühe minden elpusztithatót megsemmisített maga körül, mindezek valóban a drámai alkotások csúcs pontjára emelik a britt szellemóriás e müvét. E név „Othello" már egészen fogalommá vált, a féltékenység fogalmává. De milyen féltékenység az, amelyet Sakespeare Othelloban fest? Vájjon egyike azoknak a kicsinyes bizalmatlanságoknak,melyek rendszerint szüklátkörü, izgága, gyanakvó, mindig árnyak ós rémképek után leselkedő emberek ferde s vígjátékba illő tulajdonsága szokott lenni ? Nem, Othello nem ilyen szenvedély martaléka. .n.z ő nyilt, egyenes, őszinte szivéhez nem férhetnek ilyen közönséges kicsinységek. Aki ugy festi le magát, mint ő a tanácsteremében a Dogé előtt: „Zord szavú vagy ik, S a béke fegyverével, lágyszelid Szavakkal élni nem tudó. E kar, Hét éves korom óta szüntelen Kardforgatásban lelte gyönyörét a sátoros mezőn. E nagy világról kicsit tudok, Nem többet ugy lehet mint Harcfit illet Az ilyen szabású emberek nyugodt önbizalommal járnak az élet szövevényes utain s eszükbe nem jut rémet látni ott, hol valóban köd ós pára van. De van a féltékenységnek egy másik neme, mely a megsértett önérzeten alapul s mely — ha bűnössel áll szemben — megalkuvás nélkül, kérlelhetetlenül sujt le. A megsértett bizalom és önérzet szülte szenvedély az, mely Othellot a lavina borzalmával sodorja magával ós zuz össze mindenkit, akit csak roncsoló útjában talál. Othello a nyíltságnak ós bizalomnak oly megtestesülése, amely kizár magából minden utógondolatot; képmutatásról, vagy épen gonosz ravaszságról álmodni sem képes. Nagyon természetes, hiszen minden ember csak saját lelki világa szerint képes embertársai felett ítélni. A nyíltságnak ós bizalomnak ikertestvére az önbizalom, a! férfiúi eróly, mely önerejére támaszkodva, undorral fordul el a ravasz fogások tisz tátalan eszközeitől. Ez az önbizalom aztán az erkölcsi természetben második énné lesz s az élet göröngyein egyenes irányban s folyton tiszta utakon vezérli az embert s a győzelem — ha késik is, — de el nem marad. Othello, a hős,, aki lelke tisztaságára, becsületes őszinteségére, saját erejére s vitézségére épített, természetes, hogy egyéniségének e vonásait mindenkor, minden tartózkodás nélkül, önként és nyiltan állította előtérbe, ha tehát ravaszság fórkőzik melléje, előreláthatólag az árulás sötét működését nemcsak megkönnyíti, de sőt, körülhálóztatását önmaga is elősegíti. Komoly, nyíltszívű, önerejének tudatával biró, jogai helyességét ismerő, szinte a tengernek szélcsendkor beállt nyugalmával, imponáló őserejü ember képe áll szemünk előtt már első megjelenésekor. E fönséges nyugalom azonban magában hordja a kérdést, melytől szinte megdöbbenünk: , Mi lesz, ha e fönségesen nyugodt gépezet fékezhetetlen mozgásba jön s a maga föj lőtt úrrá vált orkánzó szenvedély, mint könnyű lavinát dobja rémletes mennydörgések között a szédítő m igas hullámok tetejéről a tátongó mélységbe, hogy a következő pillanatban elnyelje a vógmegsemmisülós ? Azokat a lelki kincseket, amelyek csiszolatlan formájukban is oly élénk színekben ragyogtak elő az Othello egyszerű, nemes egyéniségéből, a Desdemotta rajongása, mely „Othello arcát lelkében keresó

a megtestesítve, mint tündér palástot dobta a „fekete", „vastagajku" mór testi fogyatkozásaira s ime : a mór, „kire ránézni is iszony", elveszti rútságát s a gyermeteg, szelíd leányka szenvedélyre lobban iránta, pedig n3m lehetetlen, hogy pár óv előtt sírva fakadt, ha ijesztgetésül csak nevét is emlitettók. Azt mondja Madách : „Csak gyöngeség az, mit az erő szerethet !" Az életben nány esettel bizouyitott igazság ez ! A légies, gyermeteg, álmodozó Desdemona, ki, mihelyst teheté, „mohó fülekkel hallgatott" a hős Othello elbeszéléseire, az erős, komoly férfit épen gyöngesége, épen passzív visszavonulása s igénytelen egyszerűsége által ejti varázsba. „0 megszeretett szenvedósimórt, ós ón szeretem őt hő szánalmáért", mondja a tanács teremben egybegyűlt bíráknak, midőn érzelmeinek egész tárházát a legegyszerűbb s épen azért a leghatásosabb kifejezésekkel tárja fel. De ha kifejezéseiben egyszerű s szerelmében szinte szófukar is, drága zsákmányára büszke mindenek felett s önérzetében megjutalmazottnak tekinti magát. A háborgó atyát, ki leányának — szerinte — elrablásáért a mórt vádolja, bár tisztelettel, de nyugodt fölénnyel hallgatja s büszke önérzettel hivatkozik védelmében a lány szerelmére. Ezzel az önbizalommal s a maga értékét való ismeréssel megy a Ciprust fenyegető törökök ellen, mint kinevezett kormányzó s mig az elcsöndesült habokon Othello szerelmittasan evez Ciprus felé, a török had megsemmisülése után, hogy ifjú nejét ölelje, addig Jágó már alágyujtott a lombiknak, abban mérget párol a nyil hegyére, melyet Othello szivének szánt. Miért a Jágo vad készülődése Othello ellenében ? Nem tudjuk, ő maga sem tudja, mert hiszen egészen terv nélkül kezdi meg a működését. Ezt igazolja a második felvonásban magán beszéde, ahol a következőket mondja : Akit (Desdemonát) magam is szeretnék, Nem buja vágyból egyedül, — holott Nem volna tán természetei leni, — De részint bosszúból — - — S nem nyugszom, mig csak asszony asszonyért A számadást tisztába nem hozom; Vagy legalább oly féltékeny dühöt Nem költök benne, mit a hideg ész Nem gyógyitand meg." A gonosz mag elvetését tehát a bosszú érzete által vezéreltetve, már akkor elhatározta, midőn még céljával tisztában sincsen. Ez elhatározásnak a körülmények és a helyzet kezet nyújtanak s a gazság lejtőjén addig rohan, mig ördögi játékának borzasztó következései önön feje fölött is hullámként összecsap A bosszú igazolására Jágo két indokot mond az első felvonásbeli nagy monológjában ; az első Cassioi nak előléptetése. Hát ez igaz. 0 ugyanis alapos igényeket táplált a hadnagyságra s Cassio — szerinte jogtalanul — előnyben részesült; a második ama gyanú, hogy nejét Othello elcsábította volna valamikor, de e második indok előtte is kérdéses, mindazáltal ugy akarja tetteit irányítani, mintha bizonyos volna benne. Végre annyira beleokoskodja magát e gyanúba, hogy valónak tartja azt, természetesen a kiviéndő gaztettet maga előtte is igazolni akarván. Jágo rendkívüli szellemi tehetséggel