Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-03-30 / 26. szám

/ XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, március hó 30 án. 26. szám BÉKÉSMEGYEI IÖZLÓNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 íillt Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Húsvét. Elfárad a szemünk azoknak az apró drámáknak a végignézésében, melyektől az élet, korunk csak ugy hemzseg; nem döbbentenek meg, mert törpék, jelentéktelenek s inkább boszuságot vagy sajnálatot kelteni alkalmasak: a beteges izgalomvágy tünetei, méltók a psychiater figyelmére, érdeklődésére, de meddők az előtt, a ki a szellemi és erkölcsi javak védelmére, gyarapítására gondol. A húsvéti ünnep harangszava, mely az őserejében meg nem fogyott természet ifjú fölpezsdülésének zajába vegyül, elhallgattatja ezt az unott, szomorú gyógyintézeti hangzűrzavart s megvigasztal avval az izzó remény nyel, hogy e bomlás, züllés mélyén azért érintetlenül, meg nem apadva szunnyad az emberiség fejlődő képessége. Lesz uj tavasz! Milyen óriási méretű pusztulás látványát nyújtotta a római császárság kora: őrültek a t

ró non, sybarita, elvadult nyüzsgő tömeg alant, zavar mindenfelé, — s azért a kábitó, észtbontó lármában mégis érvényesült az a csendes, tiszta, sze lid hang, mely az Üdvözitő isteni ajkáról folyt, ezerszeres visszhangtól lassanként azzá a mennyei zenévé duzzadt, mely elnémította a kétségbe esés vad sikoltását, a sirók jajjait, az erőszak dühödt zsivaját, mert a lelkekben az összhang mindenható szellemét, a szeretetet tette uralko dóvá s avval egy uj élet, egy uj cél, egy uj fejlődós eszméjét. Lesz uj tavasz! A szeretet és gyű lölet — mert isteni végzés, hogy a mikor az egyik legnagyobb, ugyanakkor a másik is ereje legmagasabb fokára lép — még kemény harcban áll ugyan egymással, de már távolodik a csatazaj, már utóhanggá változik, a mi nyugtalanító jelen volt. Már megszólamlik a jövő zenéje! Megszólamlik azoknak is, a kik eddig nem vették észre, mert a kikben több fogékonyság volt, azok hallották eddig is, azoknak nem uj, azok bíztak, azok meg voltak győződve, hogy a nagy mester abban a disharmóniában, melyben kezlette, a szerencsés feloldásnak, a diadalmaskodó, nem erejét vesztő, de erejében növekedő összhangnak föltételeit adta meg. Lesz uj tavasz! Az egészség örömpirja jelenik meg az arcokon s eltűnik róluk a haragosvörös indulat és a sárga irigység. A tiszta, üde levegővel balzsamot szívunk magunkba, mely a beteges kívánságok, a természetelleines vágyak kóranyagát a felfrissült vérből kiküszöböli; épebb érzékekkel lógjuk észrevenni, mire van szükségünk, mit érhetünk el; kevesebb ál datlan, lelki nyugalmat felforgató küz delembe bonyolódunk, mert nem dul belsőnkben a kór, mely semmivel és senkivel sincsen megelégedve s a baj szaporításában keresi — sikertelenül — az enyhülést Húsvéti harangszó, zengő pacsirtadal! Vigyél ki bennünket isten szabad ege alá, hogy ott megújulhassunk; falak közé voltunk zárva, mikor künn veszélyek leskelődtek ránk s hálásak vagy un tv azon erős kéz iránt, mely ott tartott és óvott bennünket; de most már vidul az ég, zöld a határ, hadd nyerjük vissza a szabadban rugékonyságunkat, hadd éledjen föl megernyedt életösztönünk! Vagy tán tul korán hívogatsz ki bennünket s a garázda tél késői, de annál veszedelmesebb orvtámadásainak teszel ki — húsvéti harangszó, zengő pacsirtadal ?! dl Magyar gyárak szövetsége. Az osztrák gyárosok kapzsisága. Feltűnést keltett mindenütt és a legtöbb helyen örömmel üdvözölték az ötven kiváló magyar gyáros felhívását, országos szövetség alakítására. Mint minden uj szövetkezés iránt, ugy ez iránt is bizalmatlansággal lehetne fordulni; ha azonban átolvassak a felhivást és megfontoljuk annak tartalmát, akkor a magyar ipar érdekében meg kell szűnnie minden bizalmatlanságnak és óvakodó, csak rosszat sejtő előrelátásnak. Nagy nemzeti érdekek megvédelmezésére alakul meg a szövetség, mondja a felhivás. Es igy is van; a megalakulás nemcsak jogos, hanem szükséges is, mert kell, hogy ilyen hatalmas országos érdekkörnek legyenjéletre való vezetősége, melynek munkássága alapján rendes, tervszerű iparpolitikának kell kialakulnia a régebbi, egyszerűen időszerű iparpolitikai intézkedések holyébe. A hazai ipartermelést mellőzhetőnek, feleslegesnek még a legmegrög zöttebb agrárius sem találhatja. Ez eddig a hazai iparnak fóruma és közvéleménye nem volt: ezt akarja képviselni az országos szövetség. A magyar gazdák már tömörültek ; megalkották az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, melynek mnnkája eddig sohasem veszett kárba. Igy alakulna meg a gyáriparosok szövetsége is saját érdekeik és különösen a magyar ipar megvédésére. E hazafias munkában : a magyar iparpártolásban összekapcsolódna az egyén és állam érdeke. Ezzel uj, örvendetes korszak nyilna meg a magyar közgazdaság életében. Mert azt, hogy a magyar gyárosok országos szövetsége nem lesz magyar, nem nézi az országos érdekeket s nem lesz igaz szövetségese a magyar iparnak : kétségbp vonni nem lehet. A kormány a hazai ipar ügyét jóindulattal karolta fel s gyáriparunk mégis az utolsó öt év alatt nem hogy fejlődött volna, de aanyatlásnak indult. A hazai gyárosoknak nemcsak a magyar közönség rokonszenvét kell megszerezniük, hanem küzdelembe kell állaniok a külföldi gyáriparral is, melynek sokszor selejtes termékei szinte elárasztják hazánkat. A külföldi ipar már régen létrehozta e szövetséget s mindig teljes egyértelműséggel és céltudatos szervezettel küzd Magyarországon a — magyar ipar ellen. Különösen az osztrák gyárak látják el hazánkat árukkal és rontják a magyar ipar fejlődését. És hogy milyen eszközzel dolgoznak az osztrákok mi ellenünk, azt elevenen megvilágítják az alábbi adatok. Midőn Magyarországon az acetilénvilágítás általánosságban elterjedt, a már meglevő gyárak mellé rögtön több uj karbitgyár alakult Ausztriában. Az 1900. óv végéig a kalcium-karbid ára száz kilogrammonként 28 korona volt Budapestre szállítva. Az osztrák gyárosok a mult évben kartellt kötöttek s gyártmányuk árát felemelték 33 koronára. Ez még kisebbszerü áremelés, de ezt csupán csak Ausztriára nézve hozták be. Magyarország fogyasztóival szemben uzsoráskodnak s miután nálunk karbidgyár nincs : 40 koronára emelték a karbid árát. A fővárosból megbízottak jártak e kartell vezetőségénél, ezen eljárás beszüntetése végett, ellenkező esetben egy magyar karbid gyár felállítását helyezték kilátásba. A kartell vezetősége kijelentette, hogy ez esetben a magyar gyárat egyszerűen tönkre fogják tenni a karbidnas önköltségen való szállításával. Igy a magyar gyár hamarosan megbukik s azután ujbóí -felemelik az árakat. Békésmegyei Közlöny tárcája, I. N. R. I. A Qolgothának bús, sivár az orma, Madár se röpdös és komor az ég. Betelt az írás ottan. .. És a Mester A gaz latrok közé számláltaték. Hiába jött a csillag fel az égre A népnek, amely bűnök közt remeg : A ragyogásba nem mert belenézni, Nem értette meg a sötét tömeg. A sziklasír homálya elborítja És hengerítnek rá nehéz követ. A ragyogás az égen elsötétült . . . De ám halált feltámadás követ. A sírba zárni nem lehet az eszmét, Zordon homályból is életre kél .. . Ki küzd, az bukhat... De az égi eszme, Az Istenember, íme újra él ! .. . Azóta mindig így van itt a földön. Messiásokat várunk egyre még, S ha igazság a szója: letiporjuk, Mert sivár lelkünk bűnös lázban ég. Feltámadott az Istenember íme! Hivői vannak, — ámde kevesen . . . Ha újra jönne, újra megfeszítnénk S élnénk tovább a földön bűnösen ! Belencéresi Dezső. Himes tojások. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Karaszy Ödön. Történetet mondok két piros tojásról, m

eg egy halovány, ráncos arcú öregasz szonyról . . . Szegény napszámos asszony volt az öreg Dohogóné, két keze munkájával kereste kenyerét, szomorúan költötte el kis szobájában az ételt, tán a könnye is belepergett néha, mikor ugy eszébe jutott a boldogult ura, gyászos özvegysége. Nem volt nálánál jobb munkáju napszámos aszszony az egész faluban. Súrolni, meszelni nem tudott ugy egy sem ; hivták is ideoda uri házakhoz, már csak azért is, mert nem nyelvelt, nem alkudozott ugy a napszámra, mint teszem azt, Bórcsök Csucsuj Máténé. Megelégedett avval, amit kapott s ha egy kis étel is került estenden a kosarába, kezet csókolt érte, megköszönte szépen. De akkor örült csak meg igazán, mikor édes anyám egy-egy elnyült ruhát adott neki a kis húgom viseletéből. Az jó lesz a Sárikának, a lelkem Sárikának ! . . Sárika volt minden öröme, gyászos aggságának minden boldogsága. Sárika, a kis unokája, Gölöljáráson lakott az apjával. Mert hogy a Sárika apja juhász volt, a nagyságos Stein uraság számadó juhásza. Minden esztendőben a Mihálynapi vásárkor behozta az édes apja a másik anyjához s minden esztendőben elment hozzájuk is egyszer az öreg Dohogóné a komájával, kis Piri Jánossal. Most is, hogy a küszöbön volt a szent húsvét ünnepe, elfogta a vágyakozás a kis unokája után. Betért a János portájára, hogy elvinné-e a kétkerekű kordén, a mi a Jánosnak az alkalmatossága volt. Hanem roszkor ment. Épen valami nyavalyája volt a szegénynek, hideglelés vagy mi; három napja kente már Cziteráné, a javasasszony kutyahájjal, útifű levével, mi egyébbel; de csak nyögte a baját meg-meg továbbat is. Hát nem mehetett. Gyalog pedig nem lehet megjárni azt az utat, fiatal lábnak is jó. háromfertály nap kell, mig odaér, hát még egy öreg asszonynak, a ki hetven év terhét-baját hordozza vállain. Nem maradt más hátra : vonattal kell menni. Még sohasem utazott az ördög masináján, megkérdezte hát Jánost szegrőlvégre, mert hogy a Jáuos már ült rajta. És szőrnyüségesképen meghőkölt attól, amit János mondott neki. — Huncut egy masina az a vasút! Csak egyszöribe ott teröm a csönödi állomáson, egy kicsinyég kifújja magát, fütytyent egy nagyot, köhent egy-kettőt, prüszkül, mint a kutya ha füstre szagol, avval oszt hajde! neki a világnak! Még csak nem is várakszik, hogy az embör tisztösséggel fölkapaszkodjék rá; sebtibe köll fölugrani a kupétába. Ha mög esment nincs ott az embör akkurátus időre a stáción, kajabálhat torkaszakadtik utána, mög nem állítja a masinista senki kedviért. Miért is ügön jó lösz, ha korányába ki mén kend, ugy hajnal tájt, mer hogy a vasút hat órára gyün be Csönöpre. Tisztölön a Gábort, mög az egész nipet. Dohogó néne megfogadta a jó tanácsot. Még az nap este elvitte a két tojást a Bogáncs suszter Döme fiához, aki diák iskolát is járt vagy kettőt, de mert váltig nem akarták szívelni a professzorok az esze miatt — mert hogy több esze van annak, mint a perceptoroknak ! — hát az apja a maga mesterségére togta. Mondom elvitt két tojást a Döméhöz, hogy festené ki üket, de fainál. Az egész Tabdnak ő festett tojást. Oszt olyan tulipántot karcolt rá a bicsakja högyivel, hogy már az csuda. No hát kifes tette a két tojást, ki is kai-colta. Olyan gyönyörű piros tojást még tán a királykisasszony sem ad a herceglegényeknek, mint az volt. Igaz, hogy valóságos való börzsönybe hengergette meg a Döme, hát piros volt, igen piros. Oszt rákarcolta az egyikre a tabdi templomot tornyostul, körösztestül, még a harang is látszott a toronyablakban, körül is cifrázta akkurátosan. A másik mög, a mán sápattabbacska volt, telis tele tulipánnal, bazsarózsával oszt egy jókora S volt a pirosabb felire karcolva. Hát szépek voltak no ; elég az annyi! Örült neki Dohogóné, hát még Sárika .. . hej ! Sárika örül ám még majd. Csak ugy félig formán aludt, mert hogy tartott tőle, hogy lekésik a vasútról. A mikor elszunnyadt is egész, teremtett idő alatt vonattal álmodott, hol igazán alva, hol meg csak imetten. Öt órakor már az állomáson volt. Leült félve egy sarokba, elővette a kosár fenekéről a himes tojásokat, törölte, törölgette a kötője visszájával. Attól olyan fényes lett, mint a Sárika orcája, éppen mint a Sárika két piros orcája. — Édes leiköm, hogy mög örül neki, motyogott magában és törülte tovább a két tojást. Mert mit tegyen egyebet? A pénztárhoz még nem lehet menni. Zöld firhang van még rajta. Aztán meg, hogy jöttek utasok is, eltette a himes tojásokat a kosárba, oszt nézdelődött. Sok nép volt, sok. A pénztáros kisasszony elhúzta a zöld firhangot: lehetettJegyhöz jutni. Törte is magát oda mind, Ő meg szépeu félrehúzódott, felhajtotta a kék-festő fölsőjét, aztán meg a fehér pöttyös alsót és a parkét szoknya zsebiből lassan, óvatosan húzta elő a vedlett bugyelárist. Aztán kiszedte a pénzt, megolvasta egyenkint: hetvenöt krajcár volt, se több, se kevesebb. Azután ő is oda ment az ablakhoz, a mire már újfent ráhúzta a függönyt a kaszéros kisasszony. Félénken megzörgette az ablakot, mert hát kegyelem lesz az már, ha bilétát kaphat, mikor egyszer beésukták a bótot. A zörgetésre mégis csak kinyitotta a fiókot a a kisasszony. — Jó reggelt leiköm kisasszonykám, ne tessék haragudni, hogy csak most gyüttem. Egy bilétát kérnék aláson Göböly járására ; tetszik tudni a kis unokámhoz mönnék. Láss csudát; a kisasszony nem is haragudott, még mosolygott is az a nevető két szeme, mikor a bilétát a néne elé tette ós várta a pénzt. De Dohogó néne tudni akarta, hogy mit vesz.