Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-12-25 / 103. szám

és mindenféle szesz, Fanemüek. Sajt, méz és viaszk stb. A kölcsönnel megterhelt terményok a kölcsönösszeg visszafizetéséig a warrant tulajdonos zálogát képezik. Franciaországban immár három éve van érvényben e törvény s annak célszerűsége napról-napra jobban bebizonyul. Jogunk van hinni, hogyha törvényhozásunk |ezen törvényt meghozná, óriási lépéssel vinné előre a foldmivelők anyagi boldogulásának lehetőségét. A magyar középosztály karácsonya Irta : Benka Gyula. E lapok f. évi december 8. számában a magyar középosztály sorsáról ós jövőjéről figyelemreméltó vezércikk jelent meg. Megdöbbenéssel olvassuk azon lesújtó igazságokat, melyekben a szerző a magyar középosztály elerőtlenedését, fokozatos pusztulását belső okokból, főleg nevelési egyoldaluságokból és mulasztásokból szár maztatja. Önámitás lenne ez okokat kicsinyelni. Azon egyoldalú felfogástól azonban tartózkodnunk kellene, mintha valamely tár • sadalmi osztály életveszélyes bajai egykét okból s tényezőből .kimagyarázhatok lennének. Rendesen okok és összeható visszás körülmények tömege együttes hatásában okozza a bajt s idézi föl a végpusztulást. Ezt bizonyítják a testszervezetben föllépő betegségek is,melyeknek ép ezért orvoslása nehéz s egyoldalú szereléssel legtöbbször meg nem szüntethető. Emberbarát és hazája sorsán eltűnődő hazafi szívszorongva keresi az utakat és módokat arra nézve : hogyan lehetne a hanyatló magyar középosztály sorsán segíteni s annak életképességét kedvezőleg előmozdítani? De hol van az a bölcs tanácsadó, ki e nehéz kérdésre hamarosan megadhatná az alapos feleletet? Majdnem ugy vagyunk e nehéz felelettel, mint lehetett a hitében, vallás-erkölcsi erejében megtört pogányság a Megváltó eljövetele előtti időben. Várta a szabaditót, kereste az orvost s mind erősebbé vált az együtt élők közérzése, hogy előbbutóbb erős változásnak kell bekövetkeznie, mely a romlást megakadályozzaVajha elérkeznék a magyar középosztálynak ezen uj életet jelentő karácsonya. Munkaszeretet,józan ós.szerény életnézet, önkénytes lemondáson alapuló takarékosság, az urhatnámság okos fékezése s ezekhez hasonló erkölcsi feladatok életbeléptetése azon orvosszerek, melyeket tervszerű nevelés által kell a középosztályhoz tartozó és tartozni akaró ifjú nemzedékre családban és iskolában alkalmazni, hogy az erőtlenedésnek s hanyatlásnak elejét vehessük. De ezek mellett sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy sem az orvosság, sem annak következetes alkalmazása magában nem vezet célhoz, ha maga a beteg — az a magyar középosztály — nem ismeri s nem érzi betegségét s javulás reményében nem keresi az orvoslást. Épen ebben lehet a terjedő betegség veszélyessége, hogy az ifjú nemzedék nagy része nem érzi a benne duló betegséget s kerüli a lélekedző munkát és a könnyelmű urhatnámság lázas mámorában tölti azt az időt, melyet komoly előkészületre kellene fordítania. Ennek a betegségnek tüneteit lehetetlen észre nem vennie annak, ki a gimnáziumi s főleg egyetemi ifjak életét behatóbban megfigyeli. Szomorú általános tapasztalat ez, mely azonban nem zárja ki az egyes kedvező kivételeket. A családi nevelés tervszerűtlen lanyhasága, az iskolai élet fokozódó rideg szigora már is oly sértő ellentétben állanak egymással, amelynek eloszlatására az intéző körök csaknem tehetetlenek. Kell itt valami erős kijózanodásnak, valami lényeges változásnak bokövetkeznie mielőbb, hogy a fenyegető katastrófát elkerülhessük. Es éppen ez lenne az időszerű karácsonyi ajándék családra, iskolára s magyar társadalomra egyaránt, ha | meglelnők a tervszerű kölcsönhatást, a • fokozottabb, fegyelmes együttműködést, ' hogy már az iskolában a középosztály | ritkuló sorait betöltendő ifjú nemzedék öntudatos munkaszeretetre, józan életné! zetre, lemondó takarékosságra és számitó ' önitéletre neveltessék. Kötelessége is a 1 családnak, iskolának s társadalomnak e tekintetben egyetértő jóakarattal a lehetőt elkövetnie. De hiszen minden reformtörekvések, ujitások, szaktanácskozások, tanterv felülvizsgálatok e cél szolgálatában állanak ma is. Hogy aztán mégis a kivánt eredmény lassan áll elő, azon nem lehet csodálkoznia annak, ki a nevelés nehézségeit ismeri s tudja, hogy ezerféle tényező összeszövődésóből áll olő a lélek értelmesedése s erkölcsi jollemesedése s ezek között is legfőbb a növendék tudatos öntevékenysége, mert főleg érvényes azon igazság, hogy «semmit rólunk, nélkülünk.» Azonban nem szabad megfeledkeznünk az érem másik oldaláról sem. Eléggé ismeretes előttünk az a sokszoros megterheltetés, folyton növekvő követelés ós sokféle igény, melylyel ma a társadalom a magyar középosztályra gondol és számit. Bizonyosan ezen társadalmi követelmények szertelensége ós kimóletessége is egyik és tán nem épen utolsó oka annak, hogy a középosztály a sokféle megterheltetés súlya alatt roskadoz és elmálik. Műveltségénél, lelkületének a hazafias, közművelődési, nemzeti, emberbaráti érdekek iránt fejlettebb fogékonyságánál fogva ott is áldozatra, szolgálatra, költséges résztvevésre érzi magát kötolezve, hol a köznép és a felső körök észrevétlenül kivonják magukat. Az állam nagybatalmi érdekek és kötelezettségek terhe alatt minden polgárát erősen adóztatja s tán legerősebben épen a magyar középosztályt. A földbirtok, a személyes kereset, a műveltséggel együtt járó megérdemlett nagyobb kényelem, sokoldalúbb élvezet sokszorosan van adóval terhelve. Es ugyan melyik társadalmi osztály érzi e megterheltetés súlyát inkább, mint épen a magyar középosztály ! És mit szóljunk a társadalmi összeköttetésekből fejlő adózás és teherviselés sokszerüségóről és a keresetkópességet túlhaladó terhéről ? Vasút, pósta, fürdőzés, kiállítások látogatása, szinházak, jótékony hangversenyek, irodalmi vállalatok, közjótékonyság, emberbaráti és hazafias vállalatok, társulatok mind-mind nem épen a műveltebb magyar középosztálynak a megadóztatására számitanak-e leginkább ? Rohamosan haladó korunk mintha évtizedek, sőt századok mulasztásait most akarná pótolni, tervozgetéseiben, reform-törekvéseiben főleg a ma élő magyar középosztály szivére, áldozatkész partfogására felebbez. És váljon kívánatos lenne-e, hogy ez a középosztály ridegen elzárkózzék oly -vállalatok és közcélok szolgálata előtt, melyek értékét kevésbbé műveltebb osztályok sok szor méltányolni is alig képesek. Ézen külső körülmények ellen a védelmi eszközök pedig vajmi hiányosak. Szövetkezetek, védegyletek, kölcsönös támogatást és anyagi segélyezést nyújtó társulások vagy hiányoznak, vagy csak ujabban keletkezvén, erőtlenek arra, hogy a magyar középosztály anyagi érdekeit védjék, fokozzák s feltornyosuló követelések ellenében megóvják. ^ kartellek a ringok, a nyerészkedő vállalatok, consortiumok, a közvetett adók, a monopoliumok sokkal inkább szaporodnak, erősödnek, mint azon önvédelmi szövetkezetek, társulatok, egyesületek, melyek a nyugoti művelt államokban a középosztály érdekeit védelmezik. Ezért azt hiszem nem elég ma a magyar középosztály szerencsétlen helyzete és erőtlenedése felett panaszkodva, napirendre térnünk. Ellenkezőleg. Okos társadalmi politika követése mellett arra is törekednünk kellene, hogy a megterhelt magyar középosztály anyagi helyzetén könnyitsünk, annak áldozatkészségét jóakarattal kíméljük s a külföldön már kipróbált szövetkezetek, társulások, védőegyesületek létesítése ós fentartása által is annak további elerőtlenedését megakadályozzuk. Ki ebben az irányban a középosztály elerőtlenedése és hanyatlása ellen ugy a belső, mint ezen vázlatosan érintett külső okok elhárítására törekszik, küzd ós dolgozik, az a magyar középosztály karácsonyfájára kedves ajándékot szolgáltat . . . Vajha virradna mielőbb a magyar középosztálynak ilyen anyagi jóllótét és erkölcsi értékét fokozó boldog karácsonyi ünnepe! Reök István és Munkácsy Mihály leveleiből. Irta: Zsilinszky Mihály. 1. A megboldogult hírneves művésznek, Munkácsy Mihálynak özvegye alig adhatott volna kedvesebb ajándékot, mint az a levélcsomag, melyet Budapesten tett legutóbbi látogatása alkalmával a kezembe nyújtott. — Ime, — úgymond — Önre bizom azokat a leveleket, melyeket megboldogult férjem megőrzött. Találni fog köztük sok érdekeset nagyszerű Íróktól és művészektől, barátoktól és rokonoktól, s különösen attól a kedves emlékezetű Pista bácsitól, akinek emlékét ő mindig szeretettel és hálával őrizte meg. Ön bizonyára jobban fogja megőrizni s felhasználni, mint én, aki a többnyire magyar nyelven irt leveleket nem értem meg kellőleg. A levelek átnézése után mondhatom, hogy felette érdekes irodalmi kincs birtokába jutottam. Egykor talán, ha több szabad idővel fogok rendelkezni, feldolgozom a bizalmas levelek tartalmát; most e becses lap tisztelt Szerkesztőjének felhívására, csak egy kis mutatványt közlök a Békésvármegyében, különösen Békéscsabán jól ismert Reök István leveleiből, mely mutatvány némi képet fog nyújtani azon viszonyról, mely a két jeles férfiú között fenállott. professzor jó ember, hogy hisz ! Hát, át fogom ölelni a nyakát, a szót lecsókolom az ajakáról, addig legalább a szemét nem látom, mert . . . mert, attól én is félek, egy kicsit ... — De, hátha mégis azt mondja, hogy megcsaltad ? — Akkor is agyoncsókolom. a kórdóst! — De, hátha újra kérdez? A lány ingerülten ugrott fel s idegesen felelt: — A jó emberek nem kérdeznek anynyit, mint a csacsi kis lányok . . . — De . . . Már akkor Haller Olga benn járt a szobájában, végigdobta magát a divánon befúrta a fejét a sok párna közzé és sirt, keserves, nehéz sírással . . . in. És mégis eljött az idő, mikor Horváth Gábor, a filozofus azt kérdezte a feleségétől : szeretsz-e ? Tavaszi alkonyat volt, ugy lehet május s a fiatal asszony szive tele volt szerelemmel. Forró lehetett ez a szerelem, mert lángoló sugárban fénylett ragyogó szemén s áhítatos, mert az őszinteség bűnébe kergette. Olykor iszonyú nagy bün az őszinteség ! Oda bujt a nagy ember vállához édesen, bágyadtan, mint csak egy szerelmes asszony tud. Aztán gyónt, suttogó, tompa hangon és akkor vétkezett az Isten, az ember ós önmaga ellen. Isten ellen, mert elvette a hitet attól, kinek a szivébe vo;„ ^dva. Az ember ellen, mert az eldobta magától azt, a mit csak Isten vehet el, mert csak ő adhat. Önmaga, mert elvesztette a boldogságot, a mit az Isten és ember adott neki. — Szeretlek, nagyon szeretlek. Ugy hiszem, örök időtől szerettelek. Ezzel a szerelemmel a szivemben születtem már. Pedig, nem igy volt. Szerettem lángoló szenvedólylyel, sötét kétségbeeséssel valakit, a kire, nem merem mondani, — egy férfi, — mert nem érdemli meg. — Őrülten, keservvel szerettem. Boldogtalan voltam elhagyottságómban s akkor jöttél te. — Nehéz idő volt, mig megismerhettelek, mig megtudtam ki vagy, mily kincs vagy, mig ilyen drága lettél nekem. Oh, mily összetépett, mily nyomorult volt a szivem. Mily nehezen gyógyította meg a te édes szavad, mely most üdvösség nekem ... A szép férfiarc egyre sötétebb lett, mintha sohasem ragyogott volna át rajta a boldogság hajnala, mintha mindig éjszaka lett volna rajta, pedig móg csak az imént is ugy érezte, hogy déli verőfényben van. Komoran, mereven, szinte kábulva nézett az asszony arcára, ki nyiltan, majdnem merészen tekintett rá vissza. Nem akasztotta meg a vallomásban az a sötét tekintet, az el-elakadó lólekzet s beszólt: — Igen, te vagy mindenem, pedig egyszer azt hittem, hajótörött vagyok s te vagy a mentőm s csak menekülési otthon volt, mely melléd sodort. — Szenvedtem s élni kellett, nálad hittem, hogy oltalmat találok a mult rémképe ellen, mely üldözött ébren, álmomban, mindig . . . mindig . . , — Hát akkor hazudtad, hogy szeretsz? kérdezte a férfi elfojtott hangon. — Hazudtam, felelt az asszony, lágy, tiszta hangon, melyben benn csengett, mint egy bűbájos zene, az asszonylélek töredelme, bűnhődése, megváltása ós boldogsága egyszerre. Aztán oda borult az urára, hangja belefúlt egy édes zokogásba: de most, igaz vagyok ! És ez az igazság pusztította el a Horváth Gábor szivének a boldogságát, tette a sötét szép arcot holthalaványnyá. Megbánás. — Verses naplómból. — Nem képzelet volt, a mi óva intett: Szirén szavad örvény felé vezet. Őrangyalul a sejtést küldi Isten Azok szivébe a kiket szeret. S ki kétkedő mosolylyal, elvakultan, Kaján irigynek néztem az eget: Most megcsalatva kérdezem magaintól, Kit kárhoztassak, engem ? tégedet ? Tapasztalatlan hiú gyermek a szív, Könnyű dolog őt rábeszélened, A drága gyöngyöt kész cserébe adni Üvegcserépért, ha ez színesebb, Mézes szavad a szappan buborékért Feláldozám a legnemesb szivet . . . Most megcsalatva kérdezem magamtól, Kit kárhoztassak, engem ? tégedet ? Becses kincstárnak dús királya voltam, Szív kincseimet féltve őrizém, Hogy majdan nászajándékul szerelmem Szent oltárára áldozom — hivém. De te őrét, az észt megvesztegetve Megloptad gyöngyét: a hűségemet. S királyból koldus . . . kérdem inost magamtól Kit kárhoztassak, engem ? tégedet ? Szivemből a vér mind arcomba tódul, Miért a szív mégis olyan nehéz ? Mert benne dúl a fájdalom s a szégyen, Egymásra támadt : érzelem s az ész, Harcoljatok ti meggyalázott pártok ! A győzelem szégyen, tied legyen ! Semhogy rabúl a fájdalomnak essék: Inkább te égesd hamuvá szívem ! Kohányi Róbert. Édes anyám. Ezüst hajú öregasszony üldögél a kertbe' Az ölében sok-sok virág együvé keverve, Bokrétába kötözgeti a szegfűt, a rózsát S mosolyogva dúdolgat egy régi-régi nótát. Vén cselédje szó nélkül ej ! meg dehogy is állja : „Nagyasszonyom, ugyan kinek készül bokrétája?... Ugy kinyílott, kivirágzott régi nótás kedve, Mintha bizony hegyen-völgyön lakodalom lenne. Ugy eldalol, ugy megnótáz, mint a madár nyáron Mi hozta meg régi kedvét ?" — „A fiamat várom ! _ . Karaszy Ödön. A megzavart gyermekőröm. — Karácsonyi .történet. Irta: Kerényi Sománé. A lélek halhatatlanságát ne keressük valami mesés túlvilágban . . . Mig egy hosszú élet vérárán szerzett tapasztalataiból gyűjtjük a tudós kincseit, míg keresztül jut az ész a csalódások tisztító tüzén, mig gyermekből aggá, aggból ismét gyermekké leszünk: eljutunk ahhoz az igazsághoz, hogy a halhatatlanság a gyermeknél veszi kezdetét s a gyermeknél végződik. * Egy kedves családi kör készült megünnepelni a karácsonyi eszméket. A gyermokek ünnepéi, tehát az ' emberiségét. A család állott pedig egy fiatal szép mamából, egy hasonilag fiatal apából, azután egy galambősz nagyapából ós — utoljára hagytuk őket: kót kis aranyos szőke angyalkából, az Erzsike ós LacikáV FcrenczJózsef keserűvíz világszerte ismert jó hírnevét kitűnő minőségének köszönheti, minek következtében a földgömb minderi részén, még a kisebb helyeken is, most már található és árusítva lesz. A Ferencz József kesarüvizböl mint rendszeres adag egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elegendő.