Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-07-21 / 58. szám

XXVIII. évfolyam. V # Békéscsaba, 1901 Vasárnap, julius hó 21-én Hí jj^l 58 szár): 18 BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-lér, 876. számit ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A gyanú. Békéscsaba, jul. 20. A sajtó egy része előszeretettel táplálkozik botrányokból s a közönség általában kedvét leli a skandalumokban. Ma azonban aligha van az országban ember, kit kinos érzés ne töltene el ama botrány miatt, mely egy kúriai biró nevéhez fűződik. Ha lehetne, szeretnők meg nem történtté tenni az esetet, vagy eltemetni a hallgatás némaságába, mert mindanynyiunkra nézve fájdalmas és megdöbbentő, hogy sár fröcscsenhetett ama magas piedesztálra, hová a közvéle mény a legfelsőbb birói testületet állította. A mikor az országban minden intézményt és minden közszereplőt vagy megtámadtak vagy meggyanúsítottak: egyedül a kir. Kúria tekintélye állott szeplőtlenül és magasan a köz- és politikai élet szennyesen kavargó hullámai íölött. Ott kereste a végső igazságot a bűnbe esett szegény csavargótól kezdve a törvényhozókig mindenki. Köztudattá vált, hogy ez a testület a páratlan igazságszolgáltatás fóruma, hová a csábnak semmi fajtája be nem hatolhat. Hittük és hirdettük, hogy a mit ez a testület dönt: az egyedül az igizság szava. Ez a köztudat érlelte meg a képviselőházban is azt az elhatározást, hogy sajáo jogkörét a választások elbírálására vonatkozólag átruházza a Kúriára. De ime, megdöbbenve kell t£fpasztalnunk, hogy e testület szeplőtlen hírnevén folt esett. Nem kutatjuk : mennyi igaz azokból a vádakból, meljek a Kúria egyik biríja ellen emel. tetnek. De csupán az a tény, hogy az illető bele keveredhetett oly ügybe, i melynél anyagi motívumok szerepelnek, elegendő a megdöbbenésre és fájdalmas elkeseredésre, Az a biró esetleg igazolhatja magát, hogy nem követett el irott szabályokba ütköző dolgot, de nem expiálhatja ama mérhetetlen kárt, melyet a kir. Kúria erkölcsi tekintélyen ejtett. A közvéleménynek sokszor elég a távoli gyanú is, hogy bizalma megrendüljön. A mostani eset azonban, a mi meggyőződésünk szerint nem jogosit fel senkit sem arra, hogy legfelsőbb bíróságunkra hátrányos következtetést vonjon Kipróbált jellemű, többnyire az élet delén már túllévő férfiakból áll, kik bizonyára maguk itélik el legsúlyosabban kartársuk meggondolatlan eljárását. És hogy az igazságszolgáltatás legfőbb őre, az igazságügyminiszter mily féltő gonddal és szigorral őrzi a Kúria hírnevét, azt mi sem bizonyíthatja pregnánsabbul, mint amaz intézkedése, mely a hirbe került birót a további működéstől elvonta Miután azonban a szőnyegen levő eset feltárta azt a szomorú valóságot, hogy a legfőbb birói testület tagjai közt is vannak súlyos anyagi zava rokkal küzdők, kiket éppen emiatt a kísértés és a gyanú megkörnyékezhet:': elérkezettnek látjuk az időt, hogy a birák anyagi függetlenitésének kérdé- j sét szóba hozzuk. Ez a kérdés talán még fontosabb, mint a birói működésnek a kormányhatalomtól való függetlenítése. Amig az állam nem gondoskodik arról, hogy az igazságszolgáltatás tényezői, az albiráktól kezdve föl a kir. Kúria tagjaiig oly fizet íst kapjanak, a melyből családjukkal együtt gondtalanul és tisztességesen megélhessenek : min- J denkor fenn fog forogni annak a lehetősége, hogy egy gyöngébb karakter, elfásulva a létért való küzdelemben, enged a naponként jelentkező kísértéseknek és pénzt fogad el — kölcsön vagy ajándékba — olyanoktól, kik tőle hivatalos működésében viszontszolgálatot követelnek. Az a jövedelem, melyet az állam a bíráknak jelenleg nyajt, határozottan nem elegendő Emelni kell minden fokon és pedig már a bírósági jegyzőknél kezdve, mert a tapasztalat igazolja, hogy a pálya kezdetén csinált adósságok vé gig kisérik az illetőt egész élete és egész karrierje folyamán. De legfőképp a Kúria tagjait kell anyagilag teljesen függetlenné tenni. A mindenben praktikus Anglia erre is példát nyújt számunkra. Legfőbb bíróságát oly helyzetbe juttatta, hogy annak tagjait semmiféle kísértés meg nem közelitheti. A Royal Courts of Justice birái ugyanis évi 6000 font fizetést húznak, a mi száznegyven ezer koronánknak felel meg. Ily jöve delem mellett ki van zárva, hogy valaki 50 frtos kölcsönre szoruljon mint az a szerencsétlen ember a mi Kúriánknál. De az angol előrelátás nemcsak az anyagi csáb ellen vértezte legfőbb biráit; figyelme kiterjedt arra a kísértésre is, melyet egyesekkel szemben az ambíció gyakorolt A tör vényben kimondta, hogy a legfőbb bíróság tagjából nem lehet se miniszter, sem más állami méltóság. Egyedül nyugdíjba mehet, ha távozni akar Ily anyagi és erkölcsi függetlenség mellett érthető az angol legfőbb bíróság óriási tekintélye. A mi viszonyaink nem engedik, hogy száznegyvenezer korona fizetést adjunk a kúriai bíráknak, de aránylagosan mégis emelnünk kellene dotációjukat oly mértékben, hogy senki közülök szorult helyzetbe ne jusson. Mikor lesznek a választások ? A válasz, tások idejére vonatkozóan a félhivatalos Magyar Nemzet a következő közleményt teszi közzé : A választások határideje csaknem nap-nap után foglalkoztatja a sajtót, nem ritkán eléggé kockáztatott kombinációkkal. Ismételten is konstatáltuk, hogy a szeptember 3-án összeülő képviselőháznak még sok fontos teendője van s azóta mi sem történt, a mi a teendők sokaságát csökkentette volna. A miből önként következik az is, hogy a választások határideje, minden kombináció ellenére is, késő őszre fog esni, akkorra a mikorra a törvényhozás tul lesz mindazokon a munkálatokon, a melyeket haszthatatlanul még ennek a ciklusnak kell elintéznie. Kataszteri helyszíni vizsgálatok. L uk á c s László pénzügyminiszter már régebben tervbe vette az egyenes adók refo-í máj á t s ezzel kapcsolatban a földadó revizióját is. Hogy e korszakos munkálatot mentül sikeresebben hajthassa végre, előzetes tájékozást akart szerezni mindazon körülményekről, melyek a jelenlegi adóztatásnál észelhető aránytalanságokat okoztak. Tájékozást akar ezen kivül szerezni mindazon gazdasági, értékesítési, közlekedési s egyéb közgazdasági viszonyokról, melyek a kataszteri tiszta iövedelemre nézve befolyással birnak. Ezért az előtanulmányok és megfelelő adatok beszerzésére utasitotta a törvényhatóságokat, melyek a földadó-nyilvántartási biztosokat utasitották a miniszter által kivánt Békésmegyei Közlöny tárcája. Loin du bal. — A Leánydalok-ból. — Rejtelmes mély tavaszi este Nem hagy nyugodni valami : A csengő-bongó muzsikaszót Egész szobámig hallani . . . Ideragyog a bálteremnek Világos kétsor ablaka És kacaj csendül, zene zendül, Mint tiindér-álmok dallama. Én pedig búsan, egymagamba Könnyes szemekkel hallgatom, S az orgonafa hamvas lombja Bebólint rám az ablakon. A bálteremben egyre járják ; Szilaj a tánckedv, forr a vér, A férfi ajka szomjan suttog S lopva a lány hajához ér . . . Libbenő csipkék . . . kigyúlt arcok . . . Ah nem, ezt nem nézem tovább ! A könnyem hullik s bánatomban Tépem, szórom az orgonát. . . Unger Ha. Kócos. Irta: Mányíné Prigl Olga. Ugy rajta maradt ez a név, hogy nem is tudták már másképen szólitani. A szegény anyja pedig ugyancsak fésülte, siniitotta volna, mégis kente, hogy csakúgy ragyogott belé, hanem azok a fekete, kunkori hajszálak csak nem akartak sehogyse szót fogadni. Kibújtak itt is, ott is, ha még oly szorosan fonták be s egy óra múlva megint olyan volt a szegény Zsuzskó, mint valami kis megtépázott varjú. Ösz felé járt az idő, a libákat is behajtották. Zsuzskó is átszámolt a maga seregével, egy hija se volt. Karcsú szép fehér állatok lettek a sárga pihés jószá- j gokból, olyik ugy tartotta a nyakát, mint valami hattyú. A Badicsa Marcsu csapatjában felénél több lógatta a szárnyát. Rácsaptak ostorral, vagy megdobálták őket. Hogy sziszegtek szegények ! föl is gágo gott egyik, másik, mintha csak panaszkodott volna. Persze, ha megértené valaki az ő nyelvüket! Ugy, de Zsuzskó megértette valamennyit. Gyer ide te íehér, te búbos, gyer ide te kurtábbik ! — szólongatta őket s azok körülfogták Zsuszkót. Maguk alá szedték a vörös lábaikat, csőrüket bedugták a fölfujt tollaikba. A nap is mintha szebben sütött volna reájuk. Aranyszin fátyolt boritott körülkörül a tájra s mint a csupa gyémántviz, olyat játszott tőle a kis útszéli árok. Most már mindennek vége. Az égre szürke felleg borult, a gyöpös legelő elázott. Zsuzskónak ugy hull a könuye, mint az eső, a hogy elszámolja őket egyenként, üztán jól vigyázzanak rá! köti még a lelkére mindenkinek, a hogy az édesanyja csizmáiban nagyokat czupogva megy hazafelé a sáros udvaron keresztül. No, hogy még nem átalja megsiratni azokat az oktalan állatokat, korholják érte otthon. Zsuzskó nem szól rá semmit, hanem azután csakúgy lopva húzogatja végig a foltos kis könyökét az orra alatt, az arcán. — Ne sirjál te ! szól rá az anyja újból. Még azt hiszik, hogy valami pityókos természeted van, ha ki lesz sirva a szemed. Tudod hogy peszrának hittak. Eredj inkább, nézd körül az ünneplődet. Zsuzskó kiszédeleg a kamarába. Magára vesz vagy három szoknyát, egymás 1 tetejébe kéket, pirosat, sárgát. Biz az egyik í kurtább, mint a másik, a legfelső tán a | legkurtább, de ugy kapta innen is, onnan is, nem nagyon mérték hát hozzá. Hanem a haja! Édesanyja el kezdi bontogatni. Nem nagyon vigyázhat szegény, az ujjaiba minduntalan beleakad, mosni volt tegnap is s hogy messzire laknak a várostól, bizony kifújta a szól, mire hazaért. Él se dughatta, mert egy kis miradók ételt hozott. Olyan lett hát reggelre még a karja 1 is, mint a reszelő. Az a pajkos kunkori j haj meg mindig oda talál, vagy kiugrik a kezéből Hanem azért mégis elkészültek. Zsuzskó megtanul szépen köszönni ós az anyja kezébe adja a vasalt nyakkendőt, a mivel templomba szokott járni. Majd hazahozod egy vasárnap — mondja. Indulnak. Az asszony a fekete ruhájaban, a mit az ura temetésére vett azelőtt öt esztendővel. Ugy ám, öt esztendeje eszi a keserves özvegyi kenyeret. Félénken kopognak az első ajtón. Nem felel rá senki. Benyitnak, hát csak az előszoba volt, a „forház", a hogy később Zsuzskó is megtanulta. Mennek beljebb egy szép nagy szobán keresztül, ott már nem igen kellett kopogni. Az ajtó nyitva volt félig. Igen hangos beszéd hallatszott ki a szobából, bizonnyara a „nagysága" pörölt valakivel. A kettő félénken megállott. Az asszony elszorult szivvel a leányára nézett, de az vigasztalta az anyját : ne téljen édesanyáin, engem nem bántanak, mert ón jó leszek. Nagyot tóhászkodtak ós megint, ezúttal hangosabban, kopogni kezdtek. Megálltak a küszöbön. Zsuzskónak olyan hangosan dobogott a szive, hogy szinte keresztülhallatszott afestő-reklijón. E'fogódva szorongatta a zsebkendőjét O nagysága a tükör előtt ép a fátyolát kötözgette s onnan adta utasitásait, nem különb hangon, mint egy bakakáplár. A szőnyegen két kis fiu gurigázott. Térdeikről lecsúszott a harisnya, a bársony kabátka vedlett volt rajtuk, egyikőjüknek ki is látszott a könyöke belőle. A képök össze volt karcolva, pedig formás kis arcuk lett volna máskülönben. -fi-z asztal mellett egy már nagyocska fiu ült. Szőke, kékszemű s nem is hasonlitott a másik kettőhöz. A ruhája is rendesebb volt s tisztább. Kis kanári madarával játszogatott s nyújtogatta felé sovány, átlátszó kezét, miközben hihetetlen vékony hangon szólongatta : mándi, mándi, O nagysága pár. ideges mozdulattal megfordult, A. leányt végignézte tetőtől talpig s aztán kimért, éles hangján, a mirül már le se tudott szokni, mondta : — Megfogadlak. A bérednek ugyan csak a felét adom ós azt is csak ugy, ha nem leszel olyan kócos. A két imposztor, a ki figyelve nézte az uj áldozatot, a ki hivatva lesz őket mulattatni, egyszerre elragadtatva kiáltott föl : kócos ! — ós egymásra' néztek huncutan : pompásan lehet vele csúfolódni, A harmadik, a sápadt, egykedvűen hivogatta a kanáriáját; mándi, mándi! Kócosnak hát mindjárt ott is kellett maradnia, mert egy elmulasztott vizit a mama részéről — pótolhatatlan veszteség lett volna. Szépen telt a délután, Zsuzskó egészen elfelejtette a libuskáit. Tetszett neki a szép ház, szép szobák, nagy tükrök, puha szőnyegek. Tetszett neki a kis sarga madár, a mint pöntyögve csicsergett a parányi csőrével. Szinte elégedett volt magával, a mint este kifeküdt a szalmájára. Egy kicsit fázott ugyan s a szobabeli jó puha szőnyegre gondolt, milyen jó volna belebújni! de hát a többi cselédek is csak szalmán alúdtak. Csak a nagysága ólestorku kutyája alá kellett tenni egy darab pokrócot. Nagyhirtelen elaludt Zsuzskó. A maga fajta növendék-lányoknak roppant jó alvójuk van. Nem is álmodott, ugy elszuny nyadt. Eegyszerre ijedten ugrott föl: — Jaj Istenem, mi volt az ?