Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-12-08 / 98. szám

XXVII. évfolyam. Békéscsaba, 1901. Vasárnap, december hó 8-án. 98. szám BEKESMEGY KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A magyar középosztály. Békéscsaba, dec. 4. Évek hosszú során át gyengíti Magyarország gazdasági és nemzeti erőit az az elszomorító folyamat, moly a magyar középosztálynak fokozatos gyengülésében, — sőt r_a nevén akarjuk nevezni a gyermeket — alig feltartóztatható romlásában állandóan jelentkezik. Azok, akik fajunknak, a magyar fajnak létérdekét leikükön viselik, hazafiúi aggodalmaskodással igyekeznek felkutatni e nagy baj okát s keresni reá a megfelelő gyógyszert. Egyik egy, másik más körülménynek tudja be oz okot, mely az aggasztó helyzetnek alapforrása ; de talán leghelyesebben az gondolkozik, aki ezt a forrást különböző, egymással részint rokon, részint nem egyező körülményeknek összehozásában keresi Egyet azonban ez okok közül aligha tagadhatna bárki is; azt t. i, a mely a magyar középosztálynak eredendő faji jellegében rejlik, mert hiszen ez az ok tiszta világitásbtn áll mindenki előtt, a ki e kérdésben elfogulatlanul ítélni tud. A ki az ujabb idők szellemét ismeri és aki előtt ismeretesek azok a társadalmi és gaz dasági erőtényezők, melyek a mai kor élettevékenységének vezető szervei, az tisztában van azzal, hogy a mai időkben nélkülözhetetlen egyéni létfeltételekre nincs reá teremtve a magyar régi nemesi közép osztály. Reá teremtve nincs ós e mellett az a szerencsétlensége, hogy a végzet időt sem engedett nemzetünknek arra, hogy mint más körülöttünk élő müveit nemzetek, fokozatosan alakulhatott volna át a változó idők és fejlődő élet kívánalmai szerint. Azon hosszú idők alatt, mig Magyarországot 1848 előtt az osztrák hatalom és élelmesség nyűgben tartotta s mig 1848 után a szabadságtól megrémült kényuralom elzárta minden szabad fejlődéstől — a körülöttünk lévő nemzetek haladtak és emelkedtek a természetes fejlődésnek szabad utján s a haladás ujabb és ujabb átalakító korszakokkal érlelte meg őket a haladó kornak követelményeihez Eme nemzetek között a magynr nemzet visszamaradt, elzárva a szabadságnak éltető, fejlesztő hatásától ; egyéniségét, faji jellegét az ósdiság rozsdája ülte meg. A magyar középosztály cLTTc!) cl korra nézve, amelyben az 1867-iki kiegyezéssel hirtelen benne találtuk magánkat, nem volt ellátva a fentmaradás és boldogulás eszközeivel. Abban a helyzetben, mely 1867-el előttünk megnyílott, első állami feladatnak látszott gyorsított léptekkel előtörni mély elmaradottságunkból, élénk megfeszítéssel gyorsan pótolni, mondtiatni - századok mulasztásait hogy a körülöttünk már előhaladott államok között a nagy világversenyben megállhassunk. A megállásnak ós megélésnek az a heves versenye, mely ugy államot és egyest egyaránt magával ragadott, rövid idő alatt már már végzetessé vált az államra ép ugy, mint az u n. nemzet íenttartó néposztályra, az országnak ugy gazdasági, mint politikai tekiutetben tör zsót képező közép osztályra. Ez az osztály sem munkálkodni, sem nélkülözni, sem takarékoskodni, sem üzérkedni nem tudott ugy, mint a hogy azt az uj idők és uj viszonyok a fenmdradhatás nélkülözhetetlen feltóteléül megkövetelték; nem tudott, mert „a régi jó idők" ennek az élni tudásnak a mesterségére, mint akkoriban feleslegesre, meg nem tani tóttá k. Ha a könnyebb megélés rég mult idejében sem volt ez osztály képes vagyonilag fokozatosan erősbödni: mi természetesebb, mint hogy az ernyedetlen szorgalom ós munka korszakában léte hovatovább válságossá alakul, mert — hogy az uj idők kívánalmaihoz, létfeltóteleihez alakulni képtelen. A menekülés ebből a válságos helyzetből nagyon nehéz; nem csak a vázolt körülményeknél fogva, hanem azon végzetszerüsógnél fogva is, — hogy ez az osztály romlásának okát nem magában keresi, hanem másokban; ez által az az igyekezet, hogy magán segítsen, el van fojtva benne. A romlás okát másokban, azokban keresi, a kik a mai időben is boldogulni képesek s e ferde felfogás ós elfogultság kelti fel ós szitja hovatovább azon érzületet-, mely végeredményében osztály- és fajgyűlöletre, antiszemitizmusra vezet és a mely a helyett, hogy a bajon segítene, csak elmérgesiti azt. A helyett, hogy azoktól, a kik boldogulnak, ellesné, eltanulná a boldogulásnak eszközeit, a munkásságot, takarékosságot, nélkülözni tudást, s ezen erényekre igyekeznék reá nevelni utódaiban a jövő nemzedéket: marad mindenben a régiben. E tekintetben egy jobb jövőnek jeleit alig-alig lehet felfedezni; ez a közép osztály nem ébredt még annak tudatára, hogy jövőjót csak ugy mentheti meg, ha a ma élő nemzedék lehetőségig maga is alkalmazkodik a kor kívánalmaihoz utódait pedig feltétlenül munkás, kereső pályákra neveli. Mert a még ma meglévő vagyoni ereje is csak ugy maradhat meg, vagy növokedhetik, ha az, a kinok majd kezébe kerül, munkás, kereső ember lesz; nem a meglévőt felélő herét, hanem munkás méhet kell gyermekeinkből nevelni. Békéscsaba ünnepe I Sokat beszélő számok. Abból az alkalomból, hogy a békés csabai építő iparosok továbbképző tanfolyama ünnepélyesen megnyílt, gyulai laptársunk a „Békés" 47. számában fenti cím alatt keseregve sóhajt fel: »Meg sem tudjuk mondani, hányadik állami pénzen létesült tanintézmény ez néhány hónap alatt!« (t. i. Békéscsabán.) Igazán jól esik olvasnunk a cikk további folyamán, hogy gyulai kollegánk nem irigységből kesereg," sőt — mint irja — Örvend Békéscsaba ezen rohamos haladásának. Mind a mellett, nehogy a vármegye közönsége abban a tévhitben maradjon, hogy Békéscsaba az ő haladásának eszközeit állami pénzeken biztosítja; s igy fokozatos fejlődésről beszélve, tulajdonképen idegen tollakkal büszkélkedik; nehogy továbbá a „Békéscsaba ünnepe" cimü újdonság folytán a haladni, fejlődni vágyó vármegyebeli községek féltékenysége tápot nyerjen, — a mire egyébként akkor sem lenne jogos alap, ha Békéscsaba, korlátolt anyagi erejének tudatában a nemzeti erők forrásának gócpontjához, a kormányhatalom anyagi támogatásához folyamodott volna: — a rendelkezésünkre bocsájtott hivatalos és hiteles adatok alapján, nyíltan, leplezetlenül bemutatjuk azon száraz számBékésmegyei Közlöny tárcája. Horváth János. Társadalmi életünknek egy typíkus, eredeti alakját kísértük tegnapelőtt meghatott, szomorú szivvel a temető rideg birodalmába : Horváth Jánost Halálának híre nem jött váratlanul, évek óta vívott vele erős tusát s a halál nem bírta oly sokáig legyőzni az életerős, szívós testet. A mult század nemzeti küzdelmeinek gyermeke volt ö; nagy idő szülte, magasztos eszmék nevelték ós edzették erejét. Meghatottság szállja meg szivünket, valahányszor a mesés szabadságharc egy-egy alakja költözik el körünkből; érezzük, hogy kiválóbbak, erősebbek voltak ők mint mi ; érezzük, hogy mi gyöngébbek vagyunk s hozzájuk képest törpék. Mi ennek az oka ? Az idők szelleme. Őket az a kor szülte, mely telve volt ideális eszmékkel, midőn az egész nemzet óriási erőfeszítéssel ós elszántsággal fölszabadításán s szebb jövőnek megalapításán munkálkodott s ez a nagy munka igénybe vette minden honfinak erejét és tevékenységét. A nemzet elszántan s erős elhatározással törekedett a kitűzött cél felé : mindent kockáztatva kivívni a haza szabadságát és függetlenségét, de éppen ezért minden erőt jól megbecsülve és fölhasználva. A milyen volt a nemzetnek elhatározása egészben ós nagyban, azt tették az egyesek & maguk körében ; igy sokja, legtöbbje egyenes ós férfias charakter lett az eszmék szolgálatában. A nemzeti munka komoly és férfias volt, ilyenekké edzette tehát bajnokait is, a kik a nemzet magasztos törekvéseit átvitték egyéni életökbe s dolgoztak lankadatlanul. Ezzel szemben mi a mai kor szelleme ? Milyen nemes eszme foglalkoztatja tevékenységünket s köti le erdei; '.'lésünket? Semmi ideál, olyan sivár, olyan szegény ez a kor szelleme ; most mindenki önmagának ól, önmaga anyagi gondjai emésztik föl tevékenységét. Társadalmi életünkben nem élnek most oly fönséges eszmék, a melyek lelkesítenek ós egyeseket arra ösztönöznének, hogy önzetlenül egész életöket a köznek, a hazának szenteljék. Nagy idők, nagy emberek ; eszmék nélküli, sivár kor apró s törpe emberekkel. Örök ós megcáfolhatlan igazság ez. Hogy ők nagyok voltak, a kor szellemének köszönhetik, valamint a most élők is koruknak tulajdonithatják kicsiny ségöket. Horváth János életében is a mult század ezen eszmei küzdelmeinek nyomait láthatjuk; midőn a nemzeti ügyet a zsarnokság elbuktatta s igy el kellett hag; nia neki is a nagy harco.t, nemzetóne'feláldozó törekvését átvitte egyéni korélx ha nem lehet már az egész nemzettel együtt küzdeni, gondolta, megteheti azt a maga körében. A nagy nemzeti eszmét tehát a viszonyokhoz képest módosítva >1gálta tovább lelkiismeretes munkássága il. Bizonyára nem utolsó dolog a nagy idők szellemét az utódok, a fiatalabb nemzedék szivébe átültetni: ezen törekvésnek szentelte életét, midőn az ifjúság nevelésére vállalkozott. Ebből magyarázhatjuk meg egész életét minden küzdelmével együtt. Múltjában egyúttal városunk utolsó évtizedeinek fejlődését is mint tükörben szemléljük ; a haladás és maradiság tusakodását s lakosságunk magyarosodását, melyben ő oly lankadatlan buzgóságot fejtett ki. Évtizedeken át lakott Csabán, de nem tanult me- tótúl s nem is akart; nem tudta megérteni, miért ne lehessen inagy.ir mindenki, a kit ez ország táplál. A chauvinis musig menő magyarsága az elődök vétkes mulasztását látta' abban, hogy ezen hazában a magyaron kivül más nyelvűek is élnek, a kik alkalomadtán képesek a magyarság ellen harcolni s ezért sietni kell ezt a mulasztást pótolni,. de hamar, gyor san megmagyarositani mindenkit, hogy ha ujabb szabadságharc ütne ki, ne kelljen saját polgártársaink (a tótok, szerbek, oláhok) ellen küzdenünk, de velünk együtt tartsanak, mint egy nemzetnek egyforma fiai. Ideális törekvés ! A szabadságharcból keserű emléke volt neki ez a tapasztalat s bármennyire is nem akarta még bizalmas körben sem elbeszólni a szabadságharcban való szerepét, előttünk, tanítványai előtt nem tudta elfojtani ezt a keserűségét s magyar órákon gyakran kifakadt: — ReánK támadtak ezek a tótok, oláhok és rá "k, mint testre a legyes.;- de. — : ' ' büszke megnyugvással — * IX hogy a szabadságharcban milyen munkát végzett, csak nagyon kjveseu tudják, mert annak elbeszélését dicsekvésnek tartotta; a kötelesség teljesítésével pedig nem kell dicsekedni. Kár, hogy emlékiratait halála előtt elégette, mert viszontagságain kivül becses adatokat tartalmaztak följegyzései azon küzdelmekről, melyeket városunkban a haladás és maradás, hivei vívtak egymással. ±x. kik ismerik Horváth küzdelmeit, azok emlékeznek még ezen társadalmi állapotokra s jól tudják, hogy Horváth kitartott rnind végig s a magyarosodás szelleme győzött benne; de annak teljes diadalát, a főgimnázium kitei'lődósét, már csak mint élő halott érte meg. En mint gyerek ismertem öt, gyermeki észszel ós szivvel emlékezem reája Tanítványa voltam, mint annyian mások Mint a szabadságharci nagy időknek tanuja és bajnoka, átültette fogékony lelkünkbe azon kor szellemét, felköltó bennünk a sóvárgást, a lelkesedóst a nemzet magasztos vágyai ós törekvései iránt; pedig soha sem mesélte el a szabadságharc jeleneteit. S mégis az ő szellemét látom, ezen meg más tanítványa cselekvésében, azt a megtántorithatlan ragaszkodást a nemzet vágyaihoz, mely megalkuvást nem ismer s mely fáj azért, mert elérhetlen: a haza függetlensége. A gyermekek körében bizalmas volt ezen hazafias szellem hirdetésóban s észrevétlenül csepegtette szivünkbe, mi pedig befogadtuk, nem is tudjuk hogyan, mint tavaszszal az éledő természet a napsugár éltető erejét. Hogy a szabadságharcban részt vett, azt egy pár látható s el nem titkolható sebével árulta el csupán. Százados volt a honvéd nádorhuszároknál s a világosi fegyver letétel után az volt a sorsa, a mi annyi hazafinak : kibujdosott Törökországba. Buj• dosása közben egyszer kifáradva, elrongyolva egy török városba érkezett, ahol ' '. " "olták s kinevették — öt, a hazátlan bujJc és a szabadságharc bajnokát. Erre ' mindig keserűen emlékezett. Majd haza jött, a hol elfogták s besorozták közlegénynek a császári sereg lovas ezredébe s levitték Olaszországba, a hol több évig maradt. Itt ugy bántak vele, mint közlegónynyel, nem tekintvén azt, hogy jogot végzett értelmes ember. Regimentjében mint kitűnő lovast ismerték : nem volt ló, melyet meg ne ült ós meg ne fékezett volna s ennek köszönhette, hogy fölvitte az őnnesterségig. — Ezredesének ugyanis volt egy remek szép lova, de féke.^hetlen vad, mely mindenkit levetett ; az ezredes öt kérte föl, hogy idomítsa használhatóvá a gyönyörű paripát ; Horváth ráült, a ló elrohant vele, de lovasa ugy oldalba szorította, hogy a mén hosszú fickándozás után kimerülve megadta magát. AS/X ezredes e miatti hálából figyelmes lett magyar alattvalói iránt, a kik többen voltak a regimentben s azután könnyebb lett a sorsuk. Horváthot később a dunántuli ítadó-család pénzzel, könyörgéssel kiszabadította a császári seregből s haza hozta családjához nevelőnek. Mint paedagogusra bizonyára sokan