Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-11-17 / 92. szám

kivált azt, hogy csak egy birtokos 200 holdas területét lehetne önálló vadászterü­letül kimodani. A bizottság kimondotta, hogy a „kihi" kert önálló vadászterület. A körös—tisza—marosi ármentesitő­társulat kérte, hogy Békés és Szarvas község határában elvonuló védgátjait és hullámtereit önálló vadászterületnek mondja ki a bizottság. Itt is elfogadták az alispán határozatát, mély nem minősitette a védgátakat, 'mint hosszú földsávokat önálló vadászterületnek, miután azok viziművek; igy a -társulat felebbezésót elutasították. Köröstarcsa község képviselőtestülete oly határozatot hozott, hogy a vadászterü­letek bérösszegét hat óv multán a föld­tulajdonosok között arányosan szétosztja. A tiszti főügyész a községi törvény értelmében a határozat megváltoztatását javasolta, mit a bizottság el is fogadott, mert a jogokból befolyó bérjövedelmek köz­ségi célokra s nem egyesek között való szótosztásra fordítandók. Iskolaügyek. Eezey Szilveszter, kir. tanfelügyelő előterjesztette, hogy a csákópusztai lako­sok 40 iskolázatlan gyermek részére isko­lát kérnek. A bizottság utasította Nagy­szénás községét, hogy addig is, mig az állami iskola felállitása iránt beadott kér­vény elintézést nyer, gondoskodjék ideig­lenes iskola-helyiségről. A gyomai o /oda gondnoka, Serk ediné ottani óvónőnek „dajka"-tartás cimén elő­irányzott évi 240 koronából havonkint csak annyit — 6 koronát — utalványozott ki, amennyit a gyermekek körül foglalatoskodó cselédnek az ovonő havonta tényleg fizetett. Az óvónő ez ellen előterjesztéssel ólt a tanfelügyelőhöz, ki helyesli a gondnok el­járását, mert a 240 korona a dajka fizetésére forditandó, s igy nem képezheti az óvónők javadalmazását. Y a r s á g h Béla nem osztja a gond­nok és a tanfelügyelő nézeuét. Szerinte a megszorításnak csak akkor van helye, ha az összegnek nem megfelelő az ellen­szolgálat s csak ezt ne engedjék meg, hogy kis gyermekeket alkalmazzanak daj­kának. xx főispán indítványára az előterjesz­tésnek kellő felszerelése után határoz majd ez ügyben a bizottság. Jelentette a tanfelügyelő, hogy a csor­vási ág. ev. ós róm. kath. iskola — előb­bibe 149, utóbbiba 130 gyermek jár, — szük ós állapota olyan, hogy a tanmenetre és az egyószségre hátrányos. A kót vallás­felekezet hatóságát felkérték, hogy a bajon sürgősen segitsen. Ezen ügygyei kapcsolatosan a főispán kérdést intézett a tanfelügyelőhöz, hogy mikópen áll a népoktatás ügye Gyulán? rj. tanfelügyelő a kat. és izr. nép­iskolákat ós a tanered meny t teljesen meg­felelőnek találta, mig a ref. iskolák túl­zsúfoltságához sok szó fór. Lukács György főispán: A nem sokára megnyiló középiskola előfeltételéül a jó nép és alsóbb iskolák tekinthetők. Ha a szomorú helyzeten a vallásfelekezet rövi­desen nem segit, ugy a bizottság kénytelen lesz állami iskola felállitását,kórelmezni. Szeghalom községe régebben földmives­iskola céljaira átengedett 20 hold földet és megszavazott 18 ezer koronát. Most a község rosz anyagi helyzetére hivatkozva, kéri, mentsék fel e szerintük nagy áldozat­hozástól, az ismétlő iskolai tanitót pedig helyezzék el. A tanfelügyelő ismertette, hogy miért akar a község e tehertől szabadulni. Mikor a területet átengedte, akkor a minisztérium mint alkalmatlant, nem fogadta el, mikor pedig a 18 ezer koronát megszavazta, akkor viszont azt kivánták, hogy építkezzék, cséplőgépről, modern felszerelésről, kiváló fsju állatokról gondoskodjék. Ezt tényleg nem teljesítheti a község. Tárgyalt az elöl­járóságai s mikor a hozzájárulást megszavaz­ták, az elöljáróság nem löldmives, hanem csak gazdasági ismétlő iskolára gondolt. Y a r s á g h Béla felterjesztéssel kiván élni a miniszterhez, -hogy ne kívánjanak ily sokat a községtől, hanem csak azt, amit megszavazott és gazdasági iskolát állítsanak fel. Bodoky Zoltán dr. azt is kiemelné a feltr jesztósben, hogy ne kívánjanak más területet, mint a melyet a község felaján­lott. Hiszen az isko'a egyik célja éppen az, a gazdáknak példát nyújtson: lám roíz földön is lebetjó gazdálkodás mellett eredményt felmutatni Z 1 i n s z k y István, ki szintén tárgyalt ez ügyben Szeghalom községgel, ugy tudja, hogy ők nem modern földmivesiskolát óhaj­tanak. ix. bizottság ily órtelembbn ir fel a földmivelésügyi miniszterhez. Építkezési ügyek. Haviár Lajos kir. főmérnök jelen­tette, hogy az állami műúton az öcsöd­szentandrási szakaszon a gőzhengerelós be­fejeztetett, a földmunkálat átvétele folya­matban van, a gyulavári hid alapmunká­latai befejeztettek. A gőzhengerelés most megyénkben szünetel, mert a gépet Cson­grádra dirigálták. A Eeisz és Porjesz csabai bútorgyári cég gyáioelepének építési ügye most újból foglalkoztatta a bizottságot. Az aradi ipar­felügyelőség ugyanis megküldötte a kórt véleményt. Elegendőnek tartja a kémény 30 méteres magasságát, mert vihart kivéve, a füst nem száll le a szomszédos telkekre s ez a magasság szabványos. A főmérnök kóri a bizottságot, hogy tekintsenek el a szabványtól s a vihar eshe­tőségeitől is óvják meg a szomszédokat, a 35 méter kimondását javasolja s akkor a gép bármily tüzelő anyaggal fűthető. Elfogadták, úgyszintén az iparfelügye­lőségnek külön 14 pontban kivánt kikö­téseit ; igy : az ajtók kifelé nyíljanak, 2 3 kisebb szivatytyu, vizes hordó, létra legyen a gyártelepen, a műhelyekben csák gőz vagy légfűtés alkalmazható stb. Knak Ernőt felebbezósóvel, hogy a területterjeszkedósórt Csabának fizetendő 630 koronát 10 év alatt kamat nélkül fizethesse, elutasították. Csaba képviselőtestülete Apponyi Albert grófhoz és Zsilinszky Mihályhoz. Csaba képviselőtestülete csütörtökön érdemes és méltó határozatot hozott, mely­lyel önmagát tisztelte meg. A képviselő­testületi ülésből táviratilag üdvözölték a város két országos nevü nagy fiórfiát: igaz ós hü követője, az anyagilag is tönkre jutott ellenséggel tényleg jótékonyságot is gyakorolt. Hány ember tudna hasonló kö­rülmények között ilyen nagylelkű lenni ? Jellemző, hogy Áchim a lelkészi teen­dők között kicsiny vagy j elentóktelen dol­got nem ismert. Legnagyobb türelmet ta­nusitott azonban a perlekedő házás felek kibókitésónól. Ha ez reggeltől délig nem sikerűit: ott tartotta az ellenfeleket ebédre ; aztán folytatta a puhitást estig. Beszédei mindig megtalálták az utat hallgatói szivéhez. Ismerte az emberi lélek gyarlóságait ós a biblia nagy igazságait, oly részletesen és oly alaposan, mint kevés halandó. De rögtönzött beszédei is nagy hatást keltettek. Kót nyelven beszélt. Magyarul, mondja Zsilinszky szabatosan ós komolyan, a biblikus tót nyelvet pedig senki sem birta oly tökéletesen, mint Áchim. Sárkány János lemondása után 1878-ban megválasztották esperesnek. Es­küjéhez képest a törvény igaz őre és az esperesség hü vezére volt mindig. Gyűlé­seken az alapos és nyugodt tárgyalásokat szerette. Mivel határozott ellensége volt minden nyegleségnek és erőszaknak, mivel a nem­zetiségi kérdések gyakori feszegetósóben veszélyt látott a három nyelvű evang. egy­házra nézve: akadtak olyanok, kik ezért megbizhatatlan hazafinak mondották ós ez alapon többször meg is támadták. Áchim következetesen megvetéssel mellőzte e tá­madásokat. Az iró jellemzi még könyve végén Achimot mint embert. Vig, derült kedélye volt mindig, lelke pedig őszinte, egyenes. Takarékosságát so­kan önzésnek nevezték, de Áchim a va­lódi nyomoron mindig segített. Szorgal­masan gyűjtött, nem törődött a rövidlátók ítéletével. Majd kinyilik a szemük, mondá, ha az enyém örökre lecsukódik. Es igy is lett. Végrendeleténél elhall­gatott az irigység, az áskálódás. Takarék­pénztári részvényeit, bútorait rokonainak, könyveit lelkósztársainak, földbirtokát pedig, melynek értéke a kétszázezer koro­nát meghaladta, a szarvasi ós kon­d_o rosi egyházaknak hagyomá­nyozta. Ilyen örökséget hagyott egyházának egy egyszerű evang. lelkész, ki becsületes munkával szerezte ós józan takarókossággal szaporította vagyonát. Nem lehet szebbea végezni e sorokat, mint az iró szavaival: Megérdemli, hogy az elismerés her­vadhatatlan koszorúját letegyük, a nevét hirdető és porait takaró sirhalom kőoszlo­P ÁRA ! (bd) Menyasszony. Tiszaderzsi tiszttartónál világos az ablak, Tiszaderzsi tiszttartónál víg lakomát laknak, Tiszttartónak aranyhajú, szép menyasszony-lánya, Csak néz — csak néz szomorúan a gyürüs ujjára. Tiszaderzsi tiszttartónak szép menyasszony lánya Haloványan, betegen megy a belső szobába, Két ragyogó köny csillámlik fekete szemében, S ráborul egy arcképre koszorús fejével . . . Fényes csillag fut ragyogva keresztül az égen . . . A füzesen fehér árnyék talpig hófehérben : Tiszaderzsi tiszttartónak szép menyasszony lánya . . - Ugy fogták ki a Tiszából menyasszony ruhába. Kaxaszy Ödön. Ap p o n yi Albert grófot és Zsilinszky Mihályt. A p p o n y i t azon alkalomból, hogy az egész ország lelkesedése mellett elfog­lalta a képviselőház elnöki szókét, Z s i­linszkyt pedig, hogy országos jelen­tőségű munkásságának negyvenedik óvót töltötte be. A képviselőtestületben Sz alay József tette az Apponyi Albert üdvözlésére vonatkozó inditványt. Szerény inditványt akar tenni, — mondá, — hogy méltassa a képviselőtestület egy olyan államférfiú érdemeit, kinek képességeit, tudományos­ságát és kiváló tehetségét a külföld is csodálattal ismeri el. Nincsen annyi ékes­szólása, hogy apponyi Albert kiváló­ságát méltóan tolmácsolhassa, de ez telje­sen felesleges is. Indítványozza, hogy a képviselőtestület Apponyi Albertet ál­lamifórfiui közpályájának ezen nevezetes fordulópontján, a képviselőház elnöki szó­kének elfoglalásakor, szívélyesen üdvözölje. K o r o s y László első jegyző öröm­mel hozzájárul a tett indítványához; egy­ben szives és lelkes szavakban emlékszik meg arról a férfiúról, a ki a közpályán eltöltött negyven esztendei eredményes mun­kásság közben szívvel-lélekkel szolgálta a város minden igaz ügyét, a kinek orszá­gos jelentőségű tevékenységét Békéscsabán már is számos örök alkotás hirdeti s a kit közéleti tevékenységének ezen határ­kövénél siet minden országos testület, or­szágos intézmény ünnepelni; az ünneplők sorából a község képviselőtestülete el nem maradhat. Ugyanazért indítványozza, hogy Zsilinszky Mihályt, a kultuszminisz­térium államtitkárát, a község országgyű­lési képviselőjét a közgyűlés, közszolgálata negyven éves jubileumán táviratilag üdvö­zölje. A közgyűlés lelkesedéssel tette magáé mindkét inditványt. Beliczey Rezső, aki büszkén vallja, hogy keresni kellene olyan várost, de megyét is, melynek kót ilyen nagynevű embere legyen, mint apponyi ósZsi lin'szky s csak azzal pótolja az indít­ványokat, hogy a táviratokat még most, j a gyűlés lefolyása közben küldjék el akót ünnepelt férfiúnak. A két üdvözlő táviratot a képviselő­testület nyomban elküldte a következő szövegezéssel: Nagyméftóságu gróf JJpponyi Albert urnák, v. b. t. t., képviselőházi elnök Budapesten. Békéscsaba képviselőtestülete mai napra összehívott rendes havi közgyűlé­sén közügyeinek intézésére egybegyűlvén, örömmel ragadja meg ezen első i lkaimat, hogy Nagyméltóságod előtt az ország­gyűlés képviselőháza elnökévé lett meg­választatása s valóságos belső titkos ta­nácsossá lett legkegyelmesebb kinevez­tetóse alkalmával a község közönsége őszintén érzett örömének s Nagyméltó­ságod iránti nagyrabecsülésének ós sze­retetének kifejezést adjon. Békéscsabaközség képoiselő­testülete. Méltóságos dr. Zsilinszky Mihály kultuszminiszteri államtitkár urnák Budapesten. Negyven éves közéleti országos je­lentőségű munkásságának határkövénél Békéscsaba község képviselőtestülete mai közgyűlésén siet megragadni a kínálkozó ezen első alkalmat, hogy Móltóságodat szívből fakadó őszinte érzelmekkel üdvö­zölje ós kérje Móltóságodat, miként a község közönségének elismerése és szere­tete ezen nyilatkozatát szívesen fogadni kegyeskedjék. Békéscsaba község képviselő­testülete. Közgyűlés Csabán. Ünnepi hangulatban indult meg Békés­csaba város képviselőtestületének e hó 14-ón tartott rendes havi közgyűlése. Apponyi Albert grófot, az országgyűlés képviselő­házának elnökét és valóságos belső titkos tanácsost, továbbá Zsilinszky Mihály, vallás ós közoktatásügyi államtitkárt, Csaba országgyűlési képviselőjét ünnepelték a városatyák s mindkét kiváló államférfiuhoz üdvözlő táviratot menesztettek. Az ünnepi hangulat a tárgyalás további, folyamán azonban mind zajosabbá, itt-ott szenvedélyessé vált, s a gróf Trautmanns­dorff-fóle birtokkezelési szabályrendeletnek már ismeretes ós sokat vitatott kérdésénél a nyugalom teljesen megbomlott. A sza­bályrendelet kérdését ma sem intézték el, s csak közbevető határozatot hozott a kép­viselőtestület. Pedig a dolog határozatho­zatala már teljesen megérett s kívánatos volna, hogy a szenvedélyek felköltósére alkalmas ezen kérdés végleges döntéssel immár lekerülne a közgyűlések napirend­jéről. Jelen alkalommal a tárgyalások fo­lyamán felmerült alaki hiba megkorrigál­tatván, remónyleni lehet, hogy az ellenté­tes felfogású s szinte a tevőleges ós nem­leges villanyosság tulajdonságait magában viselő kót tábor a legközelebbi gyűlések valamelyikén meg fogja találni a helyes utat, mely a mindig megujuló harcot végre­valahára megszünteti. A közvilágítás kérdése, mely immár 7 óv óta foglalkoztatja város atyáinkat, a közgyűlésen vajmi rövidke lépéssel haladt előre. Találkoznak városatyák, a kik 7 esz­tendei türelmes várakozas után még min­dig a csendes szemlélődés és további vá­rakozás álláspontjára helyezkednek ; pedig ezek sorában többeket találunk, a kik a villany villágitás legutóbbi tárgyalásánál a szerződés megkötésének legbuzgóbb elő­harcosaiként küzdöttek a békéscsabai egyp­tomi sötétségnek beilllő köz­világítás kiküszöböléséért. Hová lett a lelkesedés, a nemes ügybuzgalom ? Ha a szomszédos Gyula villanyvilágítása el­rettentő például szolgál a villanyvillágitás egykori előharcosainak : tiszteletben tart­juk azt az álláspontot, a melyen a közvi­lágításnak eme formáját perhorreszkálják ; ám van a világitásnak a villanyon kivül más anyaga is ! JA. lógszesz, az acetylen köz­tudomás szerint külömb világítást ad a petróleumnál. Miért nem próbálkozik meg a képviselőtestület a közvilágitás kérdését erre az útra terelni? Vagy annyira töké­letes a petróleum világítás, hogy a polgár­ság köréből mind sűrűbben felhangzó pa­naszok dacára a képviselőtestület még min­dig szükségtelennek tartja a radikális in­tézkedést? Hisszük, hogy az elöljáróság, mely a továbbiakra nézve jelentéstételre utasíttatott, meg fogja találni az utat, me­lyen e sötét kérdésr e rövid idő alatt több világot fog deríteni. A gyűlés lefolyásáról egyébként kö­vetkezőkben adjuk részletes tudósításunkat : A rendes havi jelentéseken gyorsan átesvén a közgyűlés, Apponyi Albert 9róf ós Zsilinszky Mihály üdvözlé­sét célzó indítványt, a melyről lapunk más helyén bővebben emlók-zünk meg. Az iparos tanonc továbbképző ós ott­honra vonatkozó, e helyütt egy izben már közölt miniszteri leiratot terjesztette elő a tanács és tudatta, hogy az iskola a volt Piffkó-házban nyert elhelyezést, fel van szerelve és az iskola ünnepélyes megnyi­tása, melyen Péterfy Lajos keresk. miniszteri osztálytanácsos is jelen lesz, va­sárnap délelőtt 9 órakor megy végbe. A központi választmány újraalakítá­sára hívta fel a belügyminiszter a képvi­selőtestületet. A választás megejtetvón, a központi választmányba be választattak: Varságh Béla, dr. Sailer Vilmos, Rosenthal Ignác, Urszinyi János, Beliczey Géza, dr. Fáy Samu, Korén Pál, dr. Zsilinszky Endre, Fejér Béla, Korosy László, Haan Béla, Szalay József. A választmány jelenlevő tagjai nyom­ban letették a hivatalos esküt, melyet Maros György jegyző olvasott fel. Több jóváhagyó törvényhatósági ha­tározat előterjesztése ós tudomásul vétele után a közgyűlés leghosszabb ós zajos vitát provokált tárgyára került a sor. A Trautmansdorf birtokvétell tanács szabályrendelete. Korosy László első jegyző ismer­tette, hogy a Trautmansdorf-fóle birtok­vételi szabályrendelet ós birtokkezelői ta­nács megszüntetésére hozott városi ós megyei közgyűlési határozatot a belügyminiszter nem hagyta jóvá, illetve feloldotta, ujabb határozathozatalra utasítva a képviselő • testületet. A képviselőtestület korábbi gyű­léséből felhívta a birtokkezelő tanácsot: mondjon véleményt, van-e még a tanács működésére szüksége ? A birtokkezelő­tanács legutóbb tartott ülésén szótöbbség­gel azt a határozatot hozta, hogy a föld­parcellázási ügylet teljesen befejeztetvén, fölösleges a birtokkezelö-tanács, a mi teendő még hátra van, azt az elöljáróság a pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents