Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-11-10 / 90. szám

állásokra való kijelöléseknél, a jelentkező törvényhatósági, hasonló állású alkalma­zottakat, ha kellő minősitóssel birnak, hoz­zák javaslatba, hogy elhelyezósök mielőbb vógrehajtassék. Atőispán ajánlatára a pónz­ügyigazgatóság által javaslatba hozott em­bereket egyszerűen áthelyezik. A kinevezés egy évig ideiglenes karakterű lesz. Egy óv alatt a pénzügyigazgatóság adóhivatalainál és számosztályánál el nem helyezett tör vónyhatósági számvevőket és pénztári tisz­teket, tekintet nélkül eddigi rangfokoza­tukra, mai illetményeikkel járási számve­vői szolgálattételre rendelik ki és az ille­tékes kir. pénzügyigazgató rendelkezése alá helyezik, ezek azonban nem a főszolgabírói hivatalokban, hanem az adóhivataloknál fog­nak működni, a honnan a járási számvevőt a főszolgabiró előterjesztésére a pénzügy­igazgató a szükséges munkakörrel és külső szolgálatra vonatkozó utasítással ellátja. A törvényjavaslatnak letárgyalása nehéz­ségekbe nem igen fog ütközni; teljes vég­rehajtása 1903. január l-re várható. Megyebizottsági tag-választások előtt. A holnap megyeszerte megejtendő vá­lasztások folytán újra alakul a törvényha­tósági bizottság. Fontos aktus előtt áll a vármegye közönsége, mert a kiket a hol­napi választáson bizalmával megtisztel, azok kezébe helyezi el vármegyénk sorsát a leg­közelebbi hat esztendőre. Nekünk, a kik élénk figyelemmel ki­sérünk minden mozgalmat, mely várme­gyénk érdekeivel szerves kapcsolatban áll, s hiven őrt állani kívánunk minden alka­lommal, a mikor a vármegye közönsége véleményének szabadon s leplezetlenül kell megnyilatkoznia, csak rövid egy pár sza­vunk lehet a megejtendő választáshoz, s a figyelmet két nevezetes momentumra akar­juk irányítani. Az egyik az, hogy a me­gyebizottsági tag-választás küzdelmei, po­litikai velleitásokat nem tűrnek meg, a másik pedig az, hogy olyan egyéneket te­gyünk bizalmunk letéteményeseivé, a kik a reájuk ruházott szép jogokkal járó fontos kötelességeket teljesíteni tudják is, akarják is. Istennek legyen hála, vármegyénkben a megyebizottsági tag választások küzdel­meiben a magas politika dissonáló meg­nyilatkozását mindeddig nélkülöznünk si­került, s ama liberális áramlat, mely vár­megyei közönségünk minden intézményét kifejezetten áthatja, teljesen megnyugtató biztosítékot nyújt arra, hogy a választók jelöltjeiket ezúttal sem fogják politikai hitvallásuk szerint megválogatni. A megye terme csak nagyon kivételes esetekben szolgál politikai nyilatkozatok színhelyéül; nem gyakorló-terem, a hol ambícióban levő politikai nagyságok próbálgatják szárnyai­kat csattogtatni A vármegye székháza a közigazgatás szentelt hajléka, s mind azok­nak, a kiknek megadatik a kiváló szeren­cse, hogy a közönség bizalmából a vár­megye törvényhatóságában helyt foglal­hatnak, csak egy kötelességük lehet : min­den erejűkkel, legjobb tudásukkal közre­hatni, hogy a vármegyei közigazgatás jó legyen. Békósvármegye közigazgatása, a ve­zérek, a tisztviselők érdeme, — ország­szerint mintaszerű. S csudálatos! épen ez az oka annak, hogy figyelmeztetésünk másik része aktuálissá válik. Hozzá vagyunk szokva, hogy a vármegye tisztviselői nagy ambícióval, nagy tudással, hiven, lelki­ismeretesen teljesitik teendőiket s várme­gyei tisztviselőink lelkiismeretes szorgalma egyenesen megtéveszti a megyebizottsági tagok tekintélyes részét a reájuk ruházott kötelességek teljesítésében. „Minek menjek be a megyegyülésre, mikor az ügyeket nélkülem is elintézik? Lesznek ott elegen, nálam okosabbak, akik mindent elvégeznek!" s ezzel megnyugtatják lelkiismeretüket. A törvényhatósági bizottság gyűlésein ritkán látunk együtt négyszázból kétszáz képviselőt s ha látunk is, ekkora tumul­tust csak az itt-ott előforduló választások kellemetes mellékkörülményei tudnak össze­toborozni. Szóval, csak akkor járunk be megyegyülésre, ha magánérdekünk épen Gyulára parancsol bennünket. Pedig a választott képviselő kötelességeinek ily értelemben való gyakorlása nagy etikai szépséghiba s aki ebbe esik, egyúttal a gyávaságnak abban az irányban látszik bizonyítékot szolgáltatni, hogy fél a köte­lességteljesítés felelősségétől. Aki mandá­tumot vállal s megválasztatásával a köz­becsülés ós közbizalom letéteményesévé válik, az tekintse a megbízatást olyan vál­tónak, melynek elfogadásával a reá bízot­tak hűséges teljesítésére kötelezte magát. Mert bizonynyal bekövetkezik a lejárat ideje, a mikor a fizetés esedékessé válik s bizony-bizony, a választók meg fogják tudni külömböztetni a kongó hamis pénzt a csengő érctől. Esködtbirósági tárgyalások. Hétfőn kezdődött az esküdtbíróság működése és pénteken este 9 ór:;kor ért végett. A hétfői ós keddi tárgyalásról már referáltunk, most adjuk a szerdai, csü­törtöki ós pénteki ügyeket. A Pleskó ós Sindár féle tárgyaláson valamivel nagyobb volt a közönség, mint a kót elsőn, de pénteken tömve volt a terem. Mindenki a feleségggyilkos bűn­ügyére tartogatta eljövetelét. Délután foly­ton nagyobbodott a hallgatóság és kik el­jöttek, kitartották a nehéz levegőben ós nagy hőségben, addig mig ki nem hirdet­ték a felmentő ítéletet. S nem lehetett csodálni a nagyfokú ós lázas érdeklődést. Megrázó részleteket ígért az ügy előre is és ki is elégítette a kivánásiságot ós a szenzációra való vágya­kozást. Megdöbbentő tragédia, amilyet csak az élet produkálhat. Szerepel a színen az apa, kit azzal vádolnak, hogy megfojtotta hitvesét, gyermekeinek anyját. Szerepel a vádlott apa négy gyermeke, kót leány, kót fiu ós mindegyik mint terhelő tanú. Egy hat éves gyönge kisleány, a leg­ifjabb gyermek vallomása a legterhelőbb. A kis Horváth Julcsa nem is sejtheti, hogy milyen szomorú, milyen gyászos sze­repet játszott ebben a tragédiában. Minde­nik gyermek lelkében ott lakott az izzó gyűlölet apja iránt s a legkisebb is, ki alig került ki a dédelgető szülői karokból, sze­mébe vágja apjának, hogy nem szereti és hogy ő fojtotta meg az édes anyját. Fe­kete ruhában, fekete kendőben lépett elő a kis lány és gyönge fehér gyermeki lel­kével sötét bűnnel, feleség gyilkossággal vádolta a tulajdon édes apját. A tanuk legnagyobb része látszólag terhelő vallomást tett, különösen a gyer­mekek igyekeztek eláztatni édes apjukat. A vádlott intelligens parasztember. Határozott magatartása van, figyeli a val­lomások egész menetét ós minden vallo­másra van megjegyezni valója és maga is intéz mentő kérdéseket a tanukhoz. A hallgatóság mély figyelemmel és csendesen hallgatta a tárgyalást. Az első padban ült R i t o ó k Zsigmond és N o v á k Kamill. Agyonvert legény. Az esküdtszék! tárgyalás harmadik napja mozgalmas és eléggé érdekes volt. Szarvasi fiatal legények állottak a bíróság előtt. Tettöket meglehetős őszinteséggel ismerték be s különösen Macalik János lelki­ismeretet csinált belőle, hogy mindent ugy mondjon el, a hogy történt.. A biróság tagjai ugyanazok voltak, kik az előző napokon. A vádhatóságot dr. Tóth Ferenc kir. alügyósz, a védelmet dr. Frankó László ügyvéd képviselte. Az esküdtek kisorsolásánál csak az ügyész élt visszavetósi jogával ós azt teljesen ki is merítette. Esküdtekül a következők sor­soltattak ki : H ü k e Lajos, Béres György, Haviár Dániel, Baranyai Kálmán, H i r s c h 1 Márton, L e h ó c z k i Mihály, Fejér Imre, dr. László Elek, S t e i n János, dr. Igaz Pál, Király Ferenc, dr. Ladics László. Pótesküdtek lettek : 111 i c h Reiuhardt és Léderer Rudolf. Vádlottak. A törvény által előirt formaságog meg­ejtóse után vádlottak kihallgatására került a sor, elsőnek Pleskó Mihály jelent meg. Az általános kérdésekre előadta: földmives, 24 éves ós a szarvasi kir. járásbíróság által verekedésért egy izben már meg volt bün­tetve. A vádbeli cselekményre meglehetős részletes vallomást tett. 0 ós cimborái nem a legjobb viszony­ban éltek a Kovács fiukkal, kik hetyke, verekedő természetűek voltak ós e miatt többször került összeütközésre köztük a dolog. A mult óvi december hóban Kovács János ós Kovács Pál többed magukkal lesbe álltak, s először K 1 i m a j Pált, később M a c a 1 á k Jánost megverték, majd őt akarták megtámadni, de elmenekült. Emiatt nagyon megharagudtak rájuk és elhatározták, hogy a Kovács fiukat visz­szaverik. A mult óvi december 19-ón náluk jöttek össze s elhatározták, hogy bárhol találják is meg őket, elégtételt szereznek maguknak. Miután azt hallották, hogy Gyemján Andrásók tanyáján fonóka van, odamen­tek ki. Macaiák János és Klimaj Pál az ablakon leskelődtek, aztán hozzájuk for­dulva azt mondották: — Kovácsék itt vannak, menjünk be. Legelsőnek Maczalák János lépett be az ajtón, s a mint Kovácsé kat meglátta, rájuk kiáltott: — Hát itt vagytok ? azzal a kezében levő vasas bottal Kovács Jánost kétszer fejbevágta, ki az ütések következtében összerogyott. Kovács Pál az asztal mellől felugrott és botjával vádlott felé akart sújtani, de ő megelőzte, s jól fejbe vágta. Dulakodás közben a lámpa felborult és el­aludt. A sötétségben nem akartak vere­kedni, azért megvárták, mig Gyemjánnó a lámpát meggyújtotta. A világosságnál aztán látta, hogy Ko­vács Pál még mindig az asztal végénél áll, Maczalák neki támadt, botjával fejbe verte, de ugyanekkor öcscse: Pleskó András ós Klimaj Pál is ütötték. Ko­vács csakhamar összeroskadt, de ez nem gátolta meg támadóit abban, hogy lehető­leg jól elverjék. Mikor Kovács Pállal vé­geztek, a szobában levő lányok azt mon­dották nekik, még van valaki az ágy alatt. Erre Maczalák lábainál fogva Kovács Jánost kihúzta az ágy alól és háromszor végig ütött rajta Innen özv. Gyurik­n ó h o z mentek, a hol szintén fonóka volt. Itt F i 1 i p Istvánt akarták megverni. Maczalák be is ment. ho-r^ kihívja, de ez nem volt hajlandó neki 'szót fogadni, azért vádlott a konyha ajtóba állott, s mikor Filip tánc közben hozzá közel jött, egy­szer fejbe vágta. Ebből természetesen lárma lett ós őket kituszkolták a házból, mire hazamentek. Kovács Pált nem volt szándékuk megölni, csak meg akarták verni, s nagyon megdöb­bent, mikor másnap hírül hozták neki, hogy a kapott sérülések következtében meghalt. Pleskó András II. r. vádlott hasonlóan vall mint a bátyja, az igazság kedvéért csak azt találta szükségesnek megjegyezni, hogy az első ütéseket a Kovács Pál fejére nem Macaiák, hanem a bátyja Mihály mérte. Valamennyi vádlott között M a c a 1 á k János volt a legszimpatikusabb, nagy őszin­teséggel ismert be mindent ós súlyt helye­zett rá, hogy társait olyannal ;ie vádolja, a mit azok nem követtek el. 0 is hang­súlyozta, hogy nem volt szándékuk Kovács Pált megölni, csupán megakarták verni, hogy magukat rajta megbosszulják. Epedő vágyakozással tapadtak a szép szemek a szerető deli alakjára. Ajka szom­júhozta a csókot, hófehér testén majd ki­szökkent a vér, a rakoncátlan egészséges vér, mely tele volt vágygyal, szenvedólylyel. Lángban égő arccal várta, a vágytól terhes szívvel várta a percet, melyben ked­vesének jönnie kellett. Epen olyan telhe­tetlen türelmetlenséggel, mint a szegény beteg asszony a kórház szalmazsákján a reggelt, nap-nap után. A szerető férfi pedig eljött rendesen. Eljött, pedig nagy ur volt, mégis eljárt az egyszerű, tiszta szobákba. A leánynak csak anyja volt. Szegény özvegy asszony, a ki munkába járt s igy nem akadt nehéz dolga a kísértésnek . . . A leány csak szeretett s szerelmében nem vette észre a lábai előtt tátongó mélysé­get. 0 nem ismerte a gazságot. 0 csak innen látta a világot az egyszerű geren­dás szobából s mit tudta, hogy mint dob­zódik a nemtelensóg oda künn a mályva virágos ablakon, a hófehérre mosott csip­kefüggönyökön tul. U csak szeretett, hitt a férfi szavának. Tiszta, hófehér volt a lelke, mint a frissen esett hónak. .azután ?! Azután elkerült a gerendás, szektürózsás kis szobából ragyogó ter­mekbe, a hol fény, ragyogás a melegágya a bűnnek. Egy szegény kézműves ember pedig belelőtt a szivébe egy kis ólomda­rabot, hogy ne fájjon olyan nagyon s meg­halt a leány nevével az ajkán, annak a leánynak a nevével, a kivel a menyország elfeledtette a poklot. Pedig a fényes pa­loták kapujában már ott lesett a leányra kárhozat. Azután ? A durva kéz hány virágot -\k azért, hogy ha megunja, hát el­agától. Egy ideig jár kózről-kézre, ->* d lejebb sülyed a sárba. Mint az első, frissen esett iió, a mi össze ve­gyül a sárral, a salakkal, a mit leráz az ember sarujáról, ha rátapad , . . Azután ? ! A tizenhetes tábláról talán már hol­1 nap letörölnek egy nevet, a kórház teme­tőjében ásnak egy uj sirgödröt ... A be­tegek még beszélnek néha-néha egy szegény asszonyról, a ki ugy szerette a fényt, a hajnalhasadást. S ugy várta. Miért?! Hiába kérdezték, nem mondta . . . Azután elfe­lejtik a szegény asszonyt, ki sem gondol rá... Egy névvel kevesebb, egy púppal több a föld hátán, ki venné azt számba . . . Vége! Irta : Bisson Pál. Abban a pillanatban fölébredt, amint az inasa gyöngéden megérintette a karját Öt perc múlva hat óra Lassan, álom itta­sultan öltözik föl s mindinkább tompa, zsib­basztó érzés vesz rajta eröt, mig végre fölébred a lelke is s a tegnap törtónt dolgok rohamosan tolakodnak előtérbe agyában, más emlékeit teljesen elnyomva. Mint a villámütés járja át egész valóját: párbaj! A tapasztalt inas szótlanul hagyja az asztalon a reszkető kézzel irt négy levelet s azt sem kérdezi, hogy elvigye-e a pos­tára. Tudja ő már az ilyesmit, mert ő elő­kelő urasági szolga. Majd ráér akkor föl­adni a leveleket, ha az ura elment hazulról. A gazdája pedig, szokása szerint, most is elmélázva, unottan öltözik. Finom ba­jusza kifogástalanul kunkorodik ég felé, fényezett körmei csak ugy ragyognak. Majd kitekint az ablakon. Az utcán homá­lyosan pislognak a gázlámpák, finom köd terjeng a nedves gyalogjárókon. Vigasz­talan, sötét ködpára . . . Már oda van készítve az asztalra a teája is, melynek forró, illatos gőzében megjelenik fiatal feleségének halvány, édes arca, akit ő szeretett s aki őt — talán szerette. Majd amaz asszony férjének hi­deg, udvarias mosolygó tekintete jelenik meg előtte, aki tegnapelőtt éjjel hódoló tisztelettel azt a már nem szokatlan kér­dést intézte hozzá: hová küldje kót barát­ját, hogy ezt a csekély ügyet elintézzék?... Mily gyönyörű este is volt az, ott: ő nála! Mikor a rózsás kis lábát kihámozta a fekete selyem harisnyából és megcsókol­ta — és a szép kis szőke asszony, hogy elpirul, milyen bájosan mosolygott ! A férje természetesen nem volt otthon : uton volt valahol. Az éjjeli lámpa zöld fénye ott reszketett a gyönyörű, meztelen válla­kon s a szerelmes szép nő ugy búgott, mint a párját hívó galamb. Szinte erő­szakkal kelle a férfinak azokat a formás, gömbölyű karokat lefejtenie a nyakról, mert különben tán még most is őt ölel­nék. A lépcsőn pedig azalatt türelmesen várt rá a férj, aki olyan figyelmes ós ud­varias volt iránta, hogy még csak meg sem zavarta a mulatságát. Olyan szépen, nyugodtan rendbehoztak ott mindjárt min­dent ! Még a cigaretta sem esett jól neki. A szoba is olyan idegen az ő rendetlensé gében, tarka rongyaival, mint valami ven­dégfogadói szoba — sürgős elutazás előtt. MZ óra ketyeg s az inga minden lengése lassan, halkan viszhangzik. Különös, hogy e percben éppen szil­ván járt az esze. Gyerekkorára emlékezik, mikor még szilvát csent az ólóskamarában. Az apja mind hangosabban hivja . . . ő egy spanyolfal mögött ül s hallja, mint közelednek felé a léptek . . . Kis szive a nagy félelemtől szinte reszket. Szegény fiúcska! . . . . . . Csak egy kocsi volt, amely tom­pa dübörgéssel robogott künn az utczán s a házuk előtt állt meg, Most is egészen tisztán hallja a kocsirobogást ... A lép­tek zaja már a lépcsőkön hallik s ő megint kisfiúvá lett s ott ül a spanyolfal mögött. Érte jöttek, A kót legjobb barátja. Mind a kettő előkelően van öltözve, mind a ketten jól beszélnek angolul, mind a kettőnek monokli van ajobbszemón s szé­les varrás a kesztyűjükön. Az egyiknek azonban szőke a bajusza, mig a másiké fe­kete. Köszönés : jó reggelt ! Az elegáns inas szótlanul segíti föl­adni gazdájának a télikabátját, kezébe adja kalapját ós botját. Félig ásítva kiejtett néhány szót: — Hűvös idő jár . . . — Jó messze lakol . . . A jóbarátok aztán megbeszélik egy­más közt, hogy hol ebédelnek. Ő már alig számit valamit. Kopogott a patkó, A házak gyorsan vonulnak el a párával befutott kocsiablak előtt. Nagy a sár. A külvárosba értek. Gépiesen számlálja a kocsi oldalán levő ' rézgombokat. Gyönyörű bérkocsi, Ugy ül benne az ember, mint valami spanyolfal mögött. A kocsi megáll, tx talaj nedves ós süppedős és az óg olyan szürke! A karcsú nyírfák levelei remegnek. Itt az erdő ! A pocsolyákban eldobott papirosszeletek. Egy fa tövében utálatos, idomtalan valami he­ver — talán döglött macska vagy kis kutya. Megjöttek, A szép kis menyecske férje csinos férfi s kifogástalanul elegánsan van öltözve — arca ki van pirulva. Lábával egy szinehagyott kék selyemszalagot tapos bele a sárba. A segédek megtöltik a fény­telen csövű pisztolyokat. Nagyon vigyáz­nak magukra, mert a lakkcipők könnyen besározódnak.

Next

/
Thumbnails
Contents