Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám
1901-11-03 / 88. szám
XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901. Vasárnap, november hó 3-án 88. szám. mm BEKESME6YEI KÖZLÖNY Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Lib«pái izmus és liberális párt. Budapest, nov. 1. Átesvén az alakulási processzus formaságait! a képviselőház hamar hozz fog majd a rendszeres munkához. Foglalatosságban aligha lesz hiány, csak kedve legyen a komoly mun kássághoz, mert a miniszterek mind egyike szinte türelmetlenül és a javaslatok hosszú sorozatával várja a parlamenti munkásság újból való fölvételét. Valószínű, hogy a képvise lökben is meglesz a kellő munkakedv egyrészt azért, mert sok uj talentum akarja majd bizonyságát adni képességeinek és munkaszeretetének, misrészt pedig Széli Kálmán mint miniszterelnök és Apponyi Albert mint a Ház elnöke, kétségtelenül mindent el fog követni, hogy tapintattal és előzékenységgel az ellenzéket a gravaminális politika lejtőjéről rátereljék a reális alkotások útjára. A Ház munkaképessége ekként eleve biztosítottnak látszik, S árnbitor most is sok szó esik majd a választási atrocitásokról, mégis hamarosan rendes mederbe kerül a tárgyalások menete. Biztosítva lévén a Ház munkaképessége s a mi ezzel egyenértékű: a munkakedve, az a kérdés tolul már most előtérbe, milyen irányban s milyen szellemben fog megnyilatkozni az uj Ház működése. Könnyebb fölvetni ezt a kérdést, mint arra megfelelni. Annyi azonban apodiktikus biztossággal előre is megállapítható, hogy a Ház munkássága oly irányú ós olyan szellemű lesz, amilyen a szabadelvű pártnak a zömét dominálja. Áin, milyen szellemnek az uralma alatt áll az uj szabadelvű párt ? A pesszimisták véleménye szerint s egyelőre ezek vannak többségben, a régi liberalizmus romjain nemsokára a klerikális, agrárius reakció fog felépülni. Ezzel az átalakulással azonban megszűnnék a szabadelvű párt is, legalább mint a ngi szabadelvű pártnak folytatója lenni Ennyire sötétnek mi nem látjuk a helyzetet, már csak azon okból sem. mivel szinte elképzelhetetlen, hogy akár az átvedlett szabadelvű pírt, akár más párt a politikai ós gazdasági reakció eszközeivel akarná az ország ügyeit irányítani De amily lehetetlenség a reakció teljes felülkerekedése, ép oly valószínű, hogy előbb-utóbb csakhamar bekövetkezik a konzervatív elemeknek különválás i, Vagyis nem tartozik a lehetetlenségek közé, hogy végre valahára megszületik a magyar parlamentben egy konzervatív párt. Ennek a pártnak létrejötte pedig mint logikus következményt maga után vonná a radikális párt kialakulását. Mivel pedig mind a kót kiválás a mostani szabadelvüpárt rovására menne végbe, nagyon természetes, hogy a szabadelvű párt mint ilyen, egy csapásra elvesztené vezérlő pozícióját, jobban mondvaegy csapásra megszűnnék létezni. A szabadelvű pártban lappangó ellentéteket eddig is csak Széli Kálmán mesteri diplomáciája tudta féken tartani s ha mindkét irányzat továbbra is megbízik az ő okos ós hazafias vezetésében, a szabadelvű párt tovább is fennmaradhat mai konzisz tenciájában, ám az ő letűntével kétségtelenül kitör a szabadelvű párti testvérháború s megbukik a párt. Széli Kálmán helyzete épenséggel nem irigylésre méltó Előtte a véderő törvény, az Ausztriaval való kiegyezés, az autonom vámtarifa, a külkereskedelmi szerződések s egyéb a hazát s az egész monarkiát közelebb ről érintő nagyfontosságú kérdések, amelyeknek helyes megoldásához okvetlenül szüksége van egy ép oly erős, mint egységes kormánypártra. Ámde, ha a szabadelvű párt radikális ós konzervatív elemei között összeütközésre kerül a dolog, nem kallódik e széjjel a párt erőssége és annak egységes volta ? Ha tiszt'n arról lenne szó. hogy konzervativek avagy radikálisok irá nyitsák-e az ország ügyeit, nagyon könnyű volna az állásfoglalás. Ha már bele kellene nyugodni a szabadelvű párt felbomlásába, valószínű, hogy a régi szabadelvűek túlnyomó része is inkább a radikálisokkal, mintsem a konzervativekkel tartana. S azért azoknak, akik a liberális párt helyzetét, vagy legalább a liberális elemek helyzetét tisztán a hatalmi pozició szem pontjából itólik meg, teljesen igazuk van, ha Széli Kálmánt abban az irányban iparkodnak befolyásolni, hogy amiként Szapáry Gyula bukása után <Tz egyházpolitikai törvényekkel sikerült uj életre keltenie a szabedelvü pártot, aként most is a radikálizmus zászlóbontásával kísérlet tétessék a kormánypárt galvanizálására. Ha a közeli jövőben tisztán vagy túlnyomóan belügyi kérdések várnának megoldásra, követelni kellene, hogy a radikális ós konzervatív elemek csoportosulása ós győzelme alapján állapíttassák meg az uj politika iránya. Ámde egyelőre nem a közigazgatás rendezéséről s nem kulturális kérdésekről van szó, sőt a nemzetiségi probléma sem dominálja még a parlament tárgyalásait, hanem első sorban oly kérdések várnak megöl dásra, melyek Ausztriához ós a külföldhöz való gazdasági relációinkat érintik. Tekintettel az osztrák részről fenyegető veszedelemre, az oszág érdeke megkívánja, hogy az egyes pártok diszpozíció olyanok legyenek, hogy megértse Ausztria ós Németország azokból, hogy a külfölddel szemben a miniszterelnök nemcsak a saját pártjának, hanem az összes pártoknak, sőt az egész országnak a támogatására számithat. De különös súlyt kell helyezni arra, hogy Ausztriával szemben a kormány mint az egységes és közös cél felé tartó szabadelvű párt mandatáriusa léphessen fel. Komoly okunk van hinni, hogy az osztrák kormány erősen spekulál a kormánypárton belül létező érdekellentétekre, azonban reméldi lehet, hogy legalább addig, amig a külföldhöz való gazdasági relációnk kérdése dűlőre nem jut, merkantilisták és agráriusok, radikálisok ós konzervativek alárendelik majdan egyéni és kasztórdekeiket az országos érdekeknek. Majd csak azután, ha megoldást nyertek ezek a nagyfontosságú kérdések, léphetnek csatasorba a radikálizmus ós konzervativizmus lovagjai, hogy becsületes mérkőzésben eldöntsék azt, hogy kire szálljon a - liberalizmus halálával felszabaduló politikai örökség Mert amily bizonyos, hogy a régi liberális pártnak s az ezt fentartó liberálizmusnak a napjai meg vannak számlálva, ép oly kétségtelen, hogy két három év múlva radikális avagy konzervatív szellemű lesz Magyarország egész politikája. Békésmegyei Közlöny tárcája. Az utolsó levél irta: Zalay Masa. Uj szerelem költözött szivembe és a te szép barna Apollófejedet már csak akkor látom álmaimban, ha vádoló lelkiismeretem ringat el, — miközben egy-egy búcsúsóhaj száll feléd, melyet a mult szép emlékei ébresztenek lelkemben. Nem hittem soha, hogy legyen férfi, a kiért feledni tudnálak, a kiért csak gondolatban is megcsalnálak, — ós ime egyszerre elém téved egy szőkehaju, bánatos szemű fiatal gyerek, szerelmesen térdre borul és a keze remegve simogatja az enyémet, csókra szomjas ajakkal, epedő tekintettel imádkozik hozzám, minden szava ' gyújtó szikra ós én lángba borul'tan, én, — aki botorul azt hittem, hogy ilyesmitől megvéd a te képed ! Bocsáss meg, de nem tehetek róla! az esküvések, a miket felkiálltottam az égre, a fogadalmak, melyekkel Isten előtt néked ajándékoztam szivemet, —nem lettek meghallgatva odafönn. Pedig akkor még hittem önmagamban, akkor még ugy éreztem, hogy csakis mi ketten vagyunk olyan kiválasztott boldogok, hogy egymásra találtunk, — ós mikor kezemet belefűztem a tiedbe, — biztosnak tudtam magamat minden kísértés ellen. Aztán elváltunk ! — miért ? miért nem láncoltál magadhoz, oh ! miért ? A szerelem törvénye nem ismer okul: kötelességet, közbejött akadályokat, előítéleteket, vagyont, rangot, — a szerelem törvényének csak egy válási oka van: ha megszűntek az érzelmek ! Mi tehát elválunk ! Csodálatos, most, mikor ezt megírom neked, mintha valami régi német dal ismerős melódiáját hallucinálnám és ibolyaillat árad felém, noha egész környezetem rózsaliget. A merre lépek fehér szobáimban, mindenütt rózsák hevernek, valamennyi az én áldozatom, hisz miattam lett gyilkosuk az a bánatos szemű gyerek, a kiről irni szeretnék néked, hoszszan, áradozón, rajongva — de ne n merek... Pedig talán nem haragudnál meg azért reám, lehet, hogy meg is mosolyognád minden gondolatomat és hálás lennél ehhez a másodikhoz, aki átörökölte a szerelmemet. Mindig azt hittem, hogy igen könnyen vennél tőlem örökbúcsút, ós talan ez a kópzelődósem volt a főoka hűtlenségemnek. Hogy m i keltette bennem ezt a reádnézve lealázó gyanút ? — nem tudom ! Lehet, hogy sajátságos magatartásod, dacod, szigorod, parancsoló tekinteted, melylyel szinte hipnotizáltál, hogy akaratodat teljesítsem, noha az rendesen nem volt egyéb, minthogy valamely általam titokban teleirt naplólapot átadjak neked, habár elleneztem, avagy énekeljem kedvenc dalaidat, holott olyankor az érzelmeim annyira fölszinre törtek, hogy a hangom csak zokogás volt, fájó szerelem panasza sirt fel benne. Néha, mikor azt hittem, hogy figyelmed elkerül, — reádtapadt a tekintetem és néztelek azzal a beteges vágygyal, hogy minden vonásodat belelopjam a lelkembe Ilyenkor fáradt lettem, és olyan kimerült, a milyen csak egy haldokló lehet végórá jában. ü.ztán te is visszanéztél reám, akkor ijedten lezártam szemeimet — és mégis láttalak ! elmosódva, mint egy álo.nkópet, — de láttalak ! És megpróbáltam ezután is sokszor az öncsalásnak ezt a bűvös mesterfogását, mikor távol voltál ós mindannyiszor sikerült. Csak beletemettem kezeimbe arcomat ós a könnyeimen át is felismertem képedet, de hidd el, hogy többet szenvedtem ezalatt, mint a mennyi gyönyört nyújtottak az ilyen kísérletek. Aztán egyszer hasztalan volt minden vágyam, — a képzeletem megtagadott téged. Pedig, akkor akartalak csak igazán látni! Azt hittem, megvesztegethetem önmagamat, előszedtem azokat az apró semmiségeket a miket emlékeknek nevezünk. Másnak értéktelen, nékünk féltett kincs, a mitől — ugy hisszük, mig a szép álom tart, — hogy meg nem válnánk koporsónkig. Emlékezel arra az ibolyacsokorra, a mit egyszer hoztál ? közöttük van az is, már olyan hervadt, hogy megérinteni is alig merem, de az illatát mintha éreztem volna. Es egyenkint eszembe jutott minden halvány árnyalata annak a pillanatnak, mikor adtad őket, mindevre emlékezem, csak az arcodra nem többé, mert egy másik arc árnyékot vetett reá. Azóta ugy, ébren, sohasem láttalak, csak álmaimban, olyankor is messze, messze, ködbeveszve, melyen át csupán szemed világit felém. Beteg lettem! az elhaló ós ébredő szerelem harcra kelt ós megtépte szivemet, dehát szerelem volt-e valóban, amit valaha irántad éreztem ? hiszen annyira különbözik mostani lelkiállapotom a régitől ? Ha a te barna fejedet láttam kezemre hajolni, megnevezhetlen szorongás fogott el és nem talált a szó utat ajkamig, felüdítő, mély lélekzetet próbáltam venni, de csak fuldokoltam, most, e kedves fő megpillantásánál felujjongok, mint egy gondtalan gyermek ós lágyan simogatom kezemmel a szőke fürtöket a nélkül, hogy megremegnének ujjaim, hisz oly természetesnek találom e becézgotóst. Mondd, miért nem tette na ezt még sohasem veled ? mondd, miért nem vágytam ezt tenni akkor ? Minél tovább gondolkodom e fölött, annál inkább megerősödik hitem, hogy veled szemben a félelem ölte meg bennem a gyöngédséget. Igen, én féltem tőled, milyen különös ugyebár ? ha a homlokod borult volt egy percig, — már elsápadtam, ós elsápadtam akkor is, mikor szerelmesen karodba fontad az enyémet. Ah ! mennyit szenvedtem abban az időben! mennyire megkínoztál öntudatosan egy-egy szavaddal, mosolyoddal. Nem szemrehányáskóp mondom, hiszen v á 1 u nk, ós nekem van legkevesebb okom téged vádolni ! Lovag maradtál az utolsó pillanatig, a hölgynek engedted át azt a nehéz szerepet, hogy a hűséget felmondja. Tudtad, hogy el kell következnie az időnek, mikor az az örökmócsnek csúfolt lángocska is kialszik, — ha nincs egy örökéletű ember, aki táplálja. Te elhitetted velem, hogy szeretsz, — de aztán óvatosan kerülted a találkozást ós semmi életjelt nem adtál magadról ... a lángocska pedig lobogott még sokáig, éjszakánkint ijesztő árnyképeket vetett a falra, — aztán hosszan küzködve — elhalt! Miért sirok ? ós mit siratok ? hiszen szeretve vagyok ós boldog, a milyen még sohasem voltam, hatalommal birok, olyan hatalommal, hogy az édes, bánatos szemekről letörölhetem a könnyeket ós mosolyt varázsolhatok reájuk, - van-e ennél szebb hivatás ? De szemeim még mindig nedvesek — talán apró emlékeidtől nehéz válnom ? igen, ugy érzem, nehezebb, mint tőled magadtól. Tűzhaíált hal a hervadt ibolyacsokor, a gondosan préselt szegfüszál, egy üres névjegyed, a levólboritók, melyre valamikor a szerelemisten nevét rajzoltad ékes betűkkel, — ós a mohó lángok martaléka lesz egy kicsiny papírdarab is, melyen titkos írással a válás fájdalmairól emlékez-