Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-11-03 / 88. szám

XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901. Vasárnap, november hó 3-án 88. szám. mm BEKESME6YEI KÖZLÖNY Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Lib«pái izmus és liberális párt. Budapest, nov. 1. Átesvén az alakulási processzus formaságait! a képviselőház hamar hozz fog majd a rendszeres munká­hoz. Foglalatosságban aligha lesz hiány, csak kedve legyen a komoly mun kássághoz, mert a miniszterek mind egyike szinte türelmetlenül és a ja­vaslatok hosszú sorozatával várja a parlamenti munkásság újból való föl­vételét. Valószínű, hogy a képvise lökben is meglesz a kellő munkakedv egyrészt azért, mert sok uj talentum akarja majd bizonyságát adni képes­ségeinek és munkaszeretetének, mis­részt pedig Széli Kálmán mint mi­niszterelnök és Apponyi Albert mint a Ház elnöke, kétségtelenül mindent el fog követni, hogy tapintattal és előzékenységgel az ellenzéket a grava­minális politika lejtőjéről rátereljék a reális alkotások útjára. A Ház munkaképessége ekként eleve biztosítottnak látszik, S árnbi­tor most is sok szó esik majd a vá­lasztási atrocitásokról, mégis hama­rosan rendes mederbe kerül a tár­gyalások menete. Biztosítva lévén a Ház munkaké­pessége s a mi ezzel egyenértékű: a munkakedve, az a kérdés tolul már most előtérbe, milyen irányban s mi­lyen szellemben fog megnyilatkozni az uj Ház működése. Könnyebb fölvetni ezt a kérdést, mint arra megfelelni. Annyi azonban apodiktikus biztossággal előre is meg­állapítható, hogy a Ház munkássága oly irányú ós olyan szellemű lesz, amilyen a szabadelvű pártnak a zö­mét dominálja. Áin, milyen szellemnek az uralma alatt áll az uj szabadelvű párt ? A pesszimisták véleménye szerint s egyelőre ezek vannak többségben, a régi liberalizmus romjain nemso­kára a klerikális, agrárius reakció fog felépülni. Ezzel az átalakulással azonban megszűnnék a szabadelvű párt is, legalább mint a ngi szabad­elvű pártnak folytatója lenni Ennyire sötétnek mi nem látjuk a helyzetet, már csak azon okból sem. mivel szinte elképzelhetetlen, hogy akár az átvedlett szabadelvű pírt, akár más párt a politikai ós gazdasági reakció eszközeivel akarná az ország ügyeit irányítani De amily lehetetlenség a reakció teljes felülkerekedése, ép oly való­színű, hogy előbb-utóbb csakhamar bekövetkezik a konzervatív elemeknek különválás i, Vagyis nem tartozik a lehetetlen­ségek közé, hogy végre valahára meg­születik a magyar parlamentben egy konzervatív párt. Ennek a pártnak létrejötte pedig mint logikus követ­kezményt maga után vonná a radi­kális párt kialakulását. Mivel pedig mind a kót kiválás a mostani sza­badelvüpárt rovására menne végbe, nagyon természetes, hogy a szabad­elvű párt mint ilyen, egy csapásra elvesztené vezérlő pozícióját, job­ban mondvaegy csapásra megszűnnék létezni. A szabadelvű pártban lappangó ellentéteket eddig is csak Széli Kál­mán mesteri diplomáciája tudta féken tartani s ha mindkét irányzat to­vábbra is megbízik az ő okos ós ha­zafias vezetésében, a szabadelvű párt tovább is fennmaradhat mai konzisz tenciájában, ám az ő letűntével két­ségtelenül kitör a szabadelvű párti testvérháború s megbukik a párt. Széli Kálmán helyzete épenséggel nem irigylésre méltó Előtte a véderő törvény, az Ausztriaval való kiegye­zés, az autonom vámtarifa, a külke­reskedelmi szerződések s egyéb a hazát s az egész monarkiát közelebb ről érintő nagyfontosságú kérdések, amelyeknek helyes megoldásához ok­vetlenül szüksége van egy ép oly erős, mint egységes kormánypártra. Ámde, ha a szabadelvű párt ra­dikális ós konzervatív elemei között összeütközésre kerül a dolog, nem kallódik e széjjel a párt erőssége és annak egységes volta ? Ha tiszt'n arról lenne szó. hogy konzervativek avagy radikálisok irá nyitsák-e az ország ügyeit, nagyon könnyű volna az állásfoglalás. Ha már bele kellene nyugodni a szabadelvű párt felbomlásába, valószínű, hogy a régi szabadelvűek túlnyomó része is inkább a radikálisokkal, mintsem a konzervativekkel tartana. S azért azok­nak, akik a liberális párt helyzetét, vagy legalább a liberális elemek hely­zetét tisztán a hatalmi pozició szem pontjából itólik meg, teljesen igazuk van, ha Széli Kálmánt abban az irány­ban iparkodnak befolyásolni, hogy amiként Szapáry Gyula bukása után <Tz egyházpolitikai törvényekkel sike­rült uj életre keltenie a szabedelvü pártot, aként most is a radikálizmus zászlóbontásával kísérlet tétessék a kormánypárt galvanizálására. Ha a közeli jövőben tisztán vagy túlnyomóan belügyi kérdések várná­nak megoldásra, követelni kellene, hogy a radikális ós konzervatív ele­mek csoportosulása ós győzelme alap­ján állapíttassák meg az uj politika iránya. Ámde egyelőre nem a köz­igazgatás rendezéséről s nem kultu­rális kérdésekről van szó, sőt a nem­zetiségi probléma sem dominálja még a parlament tárgyalásait, hanem első sorban oly kérdések várnak megöl dásra, melyek Ausztriához ós a külföld­höz való gazdasági relációinkat érintik. Tekintettel az osztrák részről fe­nyegető veszedelemre, az oszág érdeke megkívánja, hogy az egyes pártok diszpozíció olyanok legyenek, hogy megértse Ausztria ós Németország azokból, hogy a külfölddel szemben a miniszterelnök nemcsak a saját pártjának, hanem az összes pártok­nak, sőt az egész országnak a támo­gatására számithat. De különös súlyt kell helyezni arra, hogy Ausztriával szemben a kormány mint az egységes és közös cél felé tartó szabadelvű párt mandatáriusa léphessen fel. Ko­moly okunk van hinni, hogy az osztrák kormány erősen spekulál a kormány­párton belül létező érdekellentétekre, azonban reméldi lehet, hogy legalább addig, amig a külföldhöz való gazda­sági relációnk kérdése dűlőre nem jut, merkantilisták és agráriusok, radiká­lisok ós konzervativek alárendelik majdan egyéni és kasztórdekeiket az országos érdekeknek. Majd csak azután, ha megoldást nyertek ezek a nagyfontosságú kér­dések, léphetnek csatasorba a radi­kálizmus ós konzervativizmus lovagjai, hogy becsületes mérkőzésben eldönt­sék azt, hogy kire szálljon a - libera­lizmus halálával felszabaduló politikai örökség Mert amily bizonyos, hogy a régi liberális pártnak s az ezt fen­tartó liberálizmusnak a napjai meg vannak számlálva, ép oly kétségtelen, hogy két három év múlva radikális avagy konzervatív szellemű lesz Ma­gyarország egész politikája. Békésmegyei Közlöny tárcája. Az utolsó levél irta: Zalay Masa. Uj szerelem költözött szivembe és a te szép barna Apollófejedet már csak akkor látom álmaimban, ha vádoló lelkiismeretem ringat el, — miközben egy-egy búcsú­sóhaj száll feléd, melyet a mult szép em­lékei ébresztenek lelkemben. Nem hittem soha, hogy legyen férfi, a kiért feledni tudnálak, a kiért csak gon­dolatban is megcsalnálak, — ós ime egy­szerre elém téved egy szőkehaju, bánatos szemű fiatal gyerek, szerelmesen térdre borul és a keze remegve simogatja az enyémet, csókra szomjas ajakkal, epedő tekintettel imádkozik hozzám, minden szava ' gyújtó szikra ós én lángba borul'tan, én, — aki botorul azt hittem, hogy ilyesmitől megvéd a te képed ! Bocsáss meg, de nem tehetek róla! az esküvések, a miket felkiálltottam az égre, a fogadalmak, melyekkel Isten előtt néked ajándékoztam szivemet, —nem lettek meg­hallgatva odafönn. Pedig akkor még hittem önmagamban, akkor még ugy érez­tem, hogy csakis mi ketten vagyunk olyan kiválasztott boldogok, hogy egymásra ta­láltunk, — ós mikor kezemet belefűztem a tiedbe, — biztosnak tudtam magamat minden kísértés ellen. Aztán elváltunk ! — miért ? miért nem láncoltál magadhoz, oh ! miért ? A szerelem törvénye nem ismer okul: kötelességet, közbejött akadályokat, előítéleteket, va­gyont, rangot, — a szerelem törvényének csak egy válási oka van: ha megszűntek az érzelmek ! Mi tehát elválunk ! Csodálatos, most, mikor ezt megírom neked, mintha valami régi német dal ismerős melódiáját hallu­cinálnám és ibolyaillat árad felém, noha egész környezetem rózsaliget. A merre lépek fehér szobáimban, mindenütt rózsák he­vernek, valamennyi az én áldozatom, hisz miattam lett gyilkosuk az a bánatos szemű gyerek, a kiről irni szeretnék néked, hosz­szan, áradozón, rajongva — de ne n merek... Pedig talán nem haragudnál meg azért reám, lehet, hogy meg is mosolyognád minden gondolatomat és hálás lennél ehhez a másodikhoz, aki átörökölte a sze­relmemet. Mindig azt hittem, hogy igen könnyen vennél tőlem örökbúcsút, ós talan ez a kópzelődósem volt a főoka hűtlen­ségemnek. Hogy m i keltette bennem ezt a reádnézve lealázó gyanút ? — nem tudom ! Lehet, hogy sajátságos magatartásod, dacod, szigorod, parancsoló tekinteted, melylyel szinte hipnotizáltál, hogy akaratodat telje­sítsem, noha az rendesen nem volt egyéb, minthogy valamely általam titokban teleirt naplólapot átadjak neked, habár elleneztem, avagy énekeljem kedvenc dalaidat, holott olyankor az érzelmeim annyira fölszinre törtek, hogy a hangom csak zokogás volt, fájó szerelem panasza sirt fel benne. Néha, mikor azt hittem, hogy figyel­med elkerül, — reádtapadt a tekintetem és néztelek azzal a beteges vágygyal, hogy minden vonásodat belelopjam a lelkembe Ilyenkor fáradt lettem, és olyan kimerült, a milyen csak egy haldokló lehet végórá jában. ü.ztán te is visszanéztél reám, akkor ijedten lezártam szemeimet — és mégis láttalak ! elmosódva, mint egy álo.nkópet, — de láttalak ! És megpróbáltam ezután is sokszor az öncsalásnak ezt a bűvös mesterfogását, mikor távol voltál ós mindannyiszor sike­rült. Csak beletemettem kezeimbe arcomat ós a könnyeimen át is felismertem képedet, de hidd el, hogy többet szenvedtem ezalatt, mint a mennyi gyönyört nyújtottak az ilyen kísérletek. Aztán egyszer hasztalan volt minden vágyam, — a képzeletem megtagadott té­ged. Pedig, akkor akartalak csak igazán látni! Azt hittem, megvesztegethetem ön­magamat, előszedtem azokat az apró sem­miségeket a miket emlékeknek neve­zünk. Másnak értéktelen, nékünk féltett kincs, a mitől — ugy hisszük, mig a szép álom tart, — hogy meg nem válnánk ko­porsónkig. Emlékezel arra az ibolyacso­korra, a mit egyszer hoztál ? közöttük van az is, már olyan hervadt, hogy megérinteni is alig merem, de az illatát mintha éreztem volna. Es egyenkint eszembe jutott minden halvány árnyalata annak a pillanatnak, mikor adtad őket, mindevre emlékezem, csak az arcodra nem többé, mert egy másik arc árnyékot vetett reá. Azóta ugy, ébren, sohasem láttalak, csak álmaim­ban, olyankor is messze, messze, ködbe­veszve, melyen át csupán szemed világit felém. Beteg lettem! az elhaló ós ébredő szerelem harcra kelt ós megtépte szivemet, dehát szerelem volt-e valóban, amit valaha irántad éreztem ? hiszen annyira különbözik mostani lelkiállapotom a régi­től ? Ha a te barna fejedet láttam kezemre hajolni, megnevezhetlen szorongás fogott el és nem talált a szó utat ajkamig, fel­üdítő, mély lélekzetet próbáltam venni, de csak fuldokoltam, most, e kedves fő meg­pillantásánál felujjongok, mint egy gond­talan gyermek ós lágyan simogatom ke­zemmel a szőke fürtöket a nélkül, hogy megremegnének ujjaim, hisz oly természe­tesnek találom e becézgotóst. Mondd, miért nem tette na ezt még sohasem veled ? mondd, miért nem vágytam ezt tenni akkor ? Minél tovább gondolkodom e fölött, annál inkább megerősödik hitem, hogy veled szemben a félelem ölte meg bennem a gyöngédséget. Igen, én féltem tőled, milyen különös ugyebár ? ha a hom­lokod borult volt egy percig, — már elsá­padtam, ós elsápadtam akkor is, mikor szerelmesen karodba fontad az enyémet. Ah ! mennyit szenvedtem abban az időben! mennyire megkínoztál öntudato­san egy-egy szavaddal, mosolyoddal. Nem szemrehányáskóp mondom, hiszen v á 1 u nk, ós nekem van legkevesebb okom téged vá­dolni ! Lovag maradtál az utolsó pillana­tig, a hölgynek engedted át azt a nehéz szerepet, hogy a hűséget felmondja. Tud­tad, hogy el kell következnie az időnek, mikor az az örökmócsnek csúfolt lángocska is kialszik, — ha nincs egy örökéletű ember, aki táplálja. Te el­hitetted velem, hogy szeretsz, — de aztán óvatosan kerülted a találkozást ós semmi életjelt nem adtál magadról ... a lán­gocska pedig lobogott még sokáig, éjsza­kánkint ijesztő árnyképeket vetett a falra, — aztán hosszan küzködve — elhalt! Miért sirok ? ós mit siratok ? hiszen szeretve vagyok ós boldog, a milyen még sohasem voltam, hatalommal birok, olyan hatalommal, hogy az édes, bánatos sze­mekről letörölhetem a könnyeket ós mo­solyt varázsolhatok reájuk, - van-e ennél szebb hivatás ? De szemeim még mindig nedvesek — talán apró emlékeidtől nehéz válnom ? igen, ugy érzem, nehezebb, mint tőled magad­tól. Tűzhaíált hal a hervadt ibolyacsokor, a gondosan préselt szegfüszál, egy üres névjegyed, a levólboritók, melyre valami­kor a szerelemisten nevét rajzoltad ékes betűkkel, — ós a mohó lángok martaléka lesz egy kicsiny papírdarab is, melyen tit­kos írással a válás fájdalmairól emlékez-

Next

/
Thumbnails
Contents