Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-11-03 / 88. szám

Azoknak tehát, akik a helyzet és a viszonyok alapos ismerete alapján azt kívánják, nogy már most vitessék dűlőre ez a kérdés, azt mondhatjuk: Ámi késik az nem múlik. A radikálisok és konzervativek különválása be fog következni. Veritas. Sorok egy képviselőről. — Békési levél. — Békés, nov. 1. Nem régen zajlott le városunkban a képviselőválasztás, határtalan „dicsőségére" a lakosságnak. Ugy a választást megelőzőleg, mint a választáson nagy volt az izgatottság és a keserűség, mikor láttuk azt, hogy megdől az örök igazság: győzzön a jobb, — s biztos volt a rossznak győzelme. De már most hiába minden kesergés. Amit akkor elmulasztottunk, most már jóvá nem tehetjük. El kell viselnünk a megtörtónt választás miatt az egész megye gúnymosolyát ós kacagását, és igy ez a mi szerencsétlen városunk a köznevetsóg tárgya is lett. S mind ez csak azért, mert egy zavaros gondolkozást! pap, Kecskeméti Ferenc lett Békés város országgyűlési képviselője. Békés értelmisége régóta félelemmel nézi Recskem -ti Ferenc- működését, jobban mondva: üzelmeit, melyek a választás alkalmával nem érték el tetőpontjukat. Óriási fanatizmust, s olyan őrült eszméket oltott hiveibe, rnelynen hallatára a józan ember esze megáll. A vármegye közönsége nem ismeri annyira, mint mi. Hiszen azok a beszédek, melyeket a vármegye házában mondott, tulajdonképpen számba se vehetők. ÍÍ.Z mind egyszerű „hazabeszólés

u volt, a saját elvakitott párthiveinek. Hogy megválasszák, az általa tett Ígéreteket nem képes a toll leirni. De miután megválasztották képviselőnek, már belenyugodtunk a megmásíthatatlan végzetbe. Az isten csapását megadással kell tűrni: igy gondolkoztunk. De most ám Kecskemétinek teljesíteni kellene a tett Ígéreteket. S mit tesz Kecskeméti? Mindennapos a munkásegyletben, hol azt hirdeti: kinek panasza oan, csak neki mondja el, ő szerez minden bajra flastromot, mert nagy hatalom oan most a kezében, ott ül „a miniszter háta mögött Házában napirenden vannak az éjjeli gyülekezések. S a nagyközönséghez fordulok, mit gondoljon igaz ember az olyan gyűlések felől, melyre a jelenlevők a sötétségben — a napfényt kerülve — gyülekeznek. Miért kell e gyűléseket a sötétben bujkálva, éjjel tartani ? Micsoda eszmék, micsoda tárgyak lehetnek azok, melyeknek nem szabad napfényre kerülni ? Félig-meddig már kitudódott e gyűlések tárgya és célja. A pártban ki van adva a jelszó, hogy minden embert, kinek közszereplése nem tetszik Kecskemétinek ós elvakított híveinek : el kell söpörni, meg kell semmisíteni, bármilyen eszközökkel is. Kezdődne ez a községi képviselőtestülettel. Már most folyik az akció, hogy a képviselőtestületbe csak Kecskeméti-^kcúnak szabad bejutnia. Ez után következne a községi elöljáróság, a jegyzői kar. Mindenkinek ki kell bukni, ki nem rokonszenvezik Kecskeméti téveszméivel. A kibuktatási programban a jegyzői kar után soros lenne a főszolgabírói hivatal, különösen Popooics Szilveszter főszolgabíró. De még evvel sem végződik a rögeszmék képviselőjének programja, ^zt mondják, az őrültségben is van rendszer. Sorra kerülne még a vármegye alispánja, dr. Fábry Sándor. Kecskeméti ellene is agitál, ellene is fanatizál. S hogy a nagyközönség ne gondolja azt, hogy e mesébe illő dolog — mese, leirom azoknak az embereknek is a nevét, kik már szerte járnak a Kecskeméti-íé\e igékkel agitálni. Ezek: Szoetics Bernát kómónyseprős, Edelényi Vilmos kocsmáros és K. Varga András volt béres, a Kecskeméti „korszak"-ban most kurátor. Ilyen a dolgok sorja Békésen. Szegény Békés ! Küzd a hátramaradottsággal, birkózik a pénzügyi bajokkal s most mind ennek tetejébe egy rögeszmékkel telt fejű agitátor is sodorja lefelé . . . Szinte magunk sem hisszük az elmondottakat. De fájdalom, annak alapján, hogy ki tudta vinni Kecskeméti megválasztatását, fanatizált híveivel mindenre képes. Petőfi elkeseredett szavai csak ilyen papra vonatkozhatnak, mint Kecskeméti, midőn az az „Apostol"-ban mondja : „Hiába . . . A hol pap emel szót: Ott az igazság megfeszíttetik !» Békési. A békéscsabai nőegylet működése. Az egylet évi jelentése. Könnyű a napok krónikásának, az újságírónak hivatása akkor, mikor nem sötét tragédiákat kell megirnia, hanem a jóság, a könyörületesség, a szeretet krónikásává szegődik. Előttem fekszik egy vékony kis füzet. Beszámol a jó szivek nagy munkájáról, melylyel keserves könnyeket letöröltek, fájó sebeket enyhítettek. A női sziv nemes és könyörületes természettől fogva. A. nőt jobban meghatja a fájdalom, nyomor sötét képe, mint a férfit s hamarabb siet résztvevő szívvel a keservek enyhítésére. A békéscsabai nőegylet betölti hivatását. jn.zt a sok nemes, könyörületes női szivet egytől-egyig a szeretet eszméje vezeti, a szeretet eszméje kapcsolja össze. S a szeretet nyomán ne fakadna áldás ? Huszonhárom óv nagy idő egy intézmény életében. S a csabai nőegylet megfutotta ezt a pályát. Kót óv múlva 25 éves jubileumát ünnepli meg s a huszonöt év munkájának legszebb eredménye, örök emléke lesz: az „Erzsébet szeretetház." Mert hogy akkor állni fog: bizonyos. A békéscsabai nőegylet október 19-én tartotta rendes évi közgyűlését, melyen az elnöki jelentós három negyedév munkásságáról számolt be. Szomorú hangulat vezette be az elnöki jelentést: elhalálozás folytán három tagot vesztett az egyesület. Albrechtovics Póternó ós K á 11 a y Odönnó három óv óta voltak az egyesület tagjai, Wallerstein Sománé pedig régi, buzgó hive az egyesületnek, ki mindig tevékeny részt vett annak működésében. Nevét a megboldogultnak alapitványnyal örökítette megférje, az egylet Wallerstei n Sománé ravatalára koszorút helyezett. Elköltözés és kilépés által elvesztett az egylet 12 tagot, köztük S o h á r Kálmánnét, ki azonban befizetett alapitványai folytán tag maradt. Sajnálattal nélkülözik tevékenységét. A befizetett alapitványok és tíz rendes tag belépése folytán volt az egyletnek az elmúlt évben 59 alapító, 197 rendes, 3 pártoló, összesen 259 tagja. Ez évben is, sajnos, több tag kilépése van bejelentve ós kéri is az elnökség a nőegylet tagjait a taggyüjtésre. _ A pénztár forgalmi kimutatása szerint, melyet az egylet pénztárosa Such Albertnó adott be, a bevétel 1901. január—szeptember havában 293B kor. 44 fillér volt, kiadás pedig 2382 kor. 47 fillér. Rendes havi segélyben részesültek 2—6 korona adománnyal 19-en, összes segély 9 hónapon át 518 kor. Rendkívüli segélyben részesült 41 egyén, összesen 281 kor. 23 fillér adománynyal. Azonkívül részesültek még többen kenyéradományban, valamint a raktárból többeknek ruhákat ajándékoztak. A szegények konyhájára maradt szeptember 30-án 105 liter bab. Megemlíti még a jelentós, hogy kót siketnéma gyermeket sikerült elhelyezni, egyiket Zsilinszky Mihálynónak, az egylet áldásosán működő tagjának közbenjárása folytán. Az egylet tagjait pedig arra kéri az elnökség, miután az állami jótékony sorsjátékból remélt részesedésre, alighanem még nagyon sokáig kell várakozni, kegyeskedjenek az Erzsébet Szeretetház létrejöttének érdekében gyűjtések, előadások, sorsolások által közreműködni, hogy az egyesület két év múlva bekövetkezendő 25 éves fennállásának emlékére bármily csekély arányban — a budapesti protestáns árvaház is 10 tanítvánnyal, 584 frt 75 kr. alaptőkével ós 1131 frtnyi évi jövedelemmel kezdette meg annak idején működését — habár a legszerényebben is, de megkezdhesse a Szeretetház működését: akkor talán a lakosságnak azon jómódú része, a mely most távol tartja magát az egyesülettől, kézzel fogható eredményt látva, talán felmelegszik a Szeretetház iránt és támogatni fogja fennállásában. A jelentós befejező részében az egylet hálás köszönetét nyilvánítja mindazoknak, akik pártfogásukkal, gyűjtések, adakozások ós közreműködésük által az egylet emberbaráti céljait elő mozdítani kegyesek voltak és kéri a jövőben is a nőegylet tagjainak és minden jólelkű emberbarátnak szives támogatását, hogy a jelen nyomc.'út enyhíthessék, a 25 éves működés befe""-zéseül pedig az elzüllő gyermekek megmentésére tervbe vett Erzsóbet-Szeretetházat kót év múlva megnyithassák. A vidék fejlesztése. Magyarország előre menetele a legszorosabb összefüggésben áll a vidék fejlesztésének kórdósévei. Mert hiszen a vidék tulajdonképen a nemzet; a központ, a kormány annak csak képviselője, és ha nem ugy képviseli érdekeit, nem ugy szolgálja, hogy az fejlődjék és erősbödjék, akkor vétkes mulasztást követ el. A nemzet államfejlesztő ereje a vidékben gyökeredzik. Es a hol ez igy van, a nemzet legyőzhetetlenül erős; de a mely nemzet minden erejét a központba kényszeríti, az lemondott a jövő fejlődésének feltóteleiről. A mi nemzetünknek fontosabb szolgálatot egy kormány, egy intézmény sem tehet, mint az, a mely a vidéket fejleszti ós erősbiti; fejleszti ós folyton minden erejével. Ilyen módon a vidék minden képessége önkénytelenül is munkára fejlődik. Vétek, halálos vétek, hogy az a nagy munkás töke, a mely a vidéken értéktelenül hever, nem hozhatja meg kamatjait. Mert a vidék: a nemzet tőkéje. Es ugyan melyik nemzet rendelkezik különb tőkével, mint a magyar? Van-e értékesebb munkás anyaga bármely nemzetnek, mint a magyarnak ? A magyar nép anyagában minden irányú fejlődési feltételek megvannak. Minden irányú fejlődésre képes a magyar nép, csak épen az iparira ne lenne az? Elfogultság nélkül lehet állítani, hogy a föld kerekén jobb muukás anyag alig van. Képes az minden irányú fejlődésre. A magyar faj anyagának előnyős öszszetótelében nemcsak a fejlődóskópessóg minden föltóteleit birja, de birja, — és ez az, ami értékre nézve felibe helyezi a legtöbb más fajnak — az ős anyag erejét, a mely a fejlődés hosszú sorozatát rejti magában. A külföld már rég felismerte a magyar munkás intelligens és SZÍVÓS erejét. És a magyar munkás kénytelen szóles e világba oszlani, hogy képességének ós erejének foglalkozást keressen. Pedig halálos vétek, hogy mind az a kiváló erő, a mely szóles e világon nagy vagyont szerez munkaadójának, — nem itthon érvényesiti képességét s nem itthon gyarapítja a nemzet vagyonát. AH ugyan az iparra nézve is, a mi a művészetre, hogy hazája szóles e világ ós a 19-ik század diadalmasan testvóritette össze a művészetet az iparral. Csak az a kár, hogy a magyar ipari tehetség nem hazulról viszi a világba fejlettségét, hanem tél intő szóval, rég, nagyon rég, mikor még kacagva hitetlenkedtünk ilyen fordulatban. Szürke hamu válik mindezekből, amit szerte visz a szellő, miért nem engedhetem azt is a szellő szárnyára, ami szivemben maradt vissza ? — Tompa ütések viszhangját hallom, mintha szegeket vernének egy koporsóba, zaja átjárja szivemet ós a fájdalom nyomán vércseppek szivárognak — Isten veled ón kedves halottam ! . . . Isten veled! gondolj arra a két év előtti pillanatra, mikor utoljára szoritot tunk kezet, lásd én akkor valami misztikus sugallat folytán tudtam, hogy soha többé nem találkozunk, — ós ne tagadd, te is jól tudtad ! Csodálatos, de mégis vártalak téged, lankadó reménynyel bár, de vártalak ! És aztán az uton, a melyen a te szép barna fejedet hittem előtűnni — egy szőkehaj u, lángoló szivü, kedves fiu közeledett felém, a kinek felragyogott bánatos szememikor kezemet örökre beletettem az övébe... állta. Csóti Mihály gazdasága nem sokáig Gyász. Irta: Révész Ernő. Szegény Csóti Mihálynó elég sokáig húzta. Erőt vett raita a száraz betegség, alig hogy a kis leánya megszületett. ' Az ura doktoroltatbo- egy darabig ; de bizony jóformán olyan az orvosok tudományé, hogy ott tud csak segíteni, a hol a nélkül is meggyógyulna a beteg. A patikárius főszte pedig drága koszt. Legkivált a pénzeden embernek, a ki nem olyan elesett szegény, hogy a falu jóvoltából kapná a mediczinát Az asszony maga erősködött, hogy hagyják ,abba. — Édes uram, ne verd magad költségbe ; vagy megsegít az Isten, vagy pedig inkább . . . A bölcsőre pillantott és kót kövér csepp csurrant végig lázban égő orcáin. Hiszen az az ! Mert annak tán nem is nehéz meghalni, a ki elrendezte idelent a dolgát. Vénségére utóbb "is csak lába alatt van a többieknek. Lám az öreg Dömöknó, az is a gyujtóról szedte pohárba a mérget. De nem csoda. A menye a tulajdon füle hallatára panaszolta föl, hogy minek már az olyan jóra tehetetlen vénasszony a világon. És az ura meg sem utálta érte : nem is szólt semmit. Talán ez fájt a leggyil kosabban az édes anyának . . . De az már tul van a bajokon és az után nem maradt apró gyerek senki, a ki sirjon. Hanem ez a szegény, ártatlan kis lélek ! Csató Mihályné lehajtotta a fejét ós fonynyadt karjára támaszkodva nézdegélte, hogy móri az ura a szoba föld jót. Mihály nagy, száraz kortyokat nj^elt. A kis leány sorát forgatta meg elméjében nyilván, ő is minden fordulónál szomorú pillantást vetett a bölcsőre Majd csak megsegít az Isten ! Ej, szegény Csóti Mihály, te is ugyan jó helyre tetted a gondját! Ő szent föl sóge minket, embereket sem őriz jobban, mint akár a dongólegyeket. Hacsak tán a gazdagokkal nem törődik, azok oltárteritők, mi egyebek révén el tudjuk találni a kedvét. Kibékült utóbb az élete sorjával. Az ember a bajt szintazon mód megszokja, ahogy a jó módot. Kót három esztendő unos-untig elég, hogy megkórgesitse a szivünket. Mert az asszony sokáig viaskodott a nyavalyával. Hol ágynak esett, hol föntjárt : a telek rosszabbak voltak, a nyár ahogy -- ugy, a böjti szelek viselték meg a legjobban. Egy hajnalon Mihály arra serkent föl, hogy nagy a csönd. Csak a kislány pihegett ; más lólekzetvótelt nem hallott. Meghalt az asszony. Reggelre ott volt a rokonság: a testvérnónje, az ángya és a hátulsó szomszédasszony. Eljött későbben az öreg Boltó^ Marczi is, mértéket venni a koporsóhoz. Faluhelyen nincs az készen. Hogy az asztalos elment, a siránkozó asszonynép szép tisztára mosta a halott arcát, befonta a haját s egyik is, másik is szelid szóval cirógatta a kis leányt, aki oot bent a szobában ácsorgott és tágra nyilt szemekkel bámulta a ravatalt. Mit tud az a bajáról! Csóti Mihály odakint a ház elején ül dögólt és nézett a levegőbe. Mindenütt békesség, csönd. Épen csak az első szomszédban, a Klinóczki Pannáéknál nyikorog a kutgórn, valaki türelmetlenül lóbázza az ostorfáját. Fölemelkedik az ember és odaballag a sövényhez. Klinóczky Panna a kutkávárahajol ós vizsgálódva néz a vizbe. Csóti Mihály rászól. — Mi a hiba, Panna ? Visszafelel amaz. — Beleesett a vödör. Itt vergődik már vagy egy félórája ; semmire se megyek vele. ügy csillengel a hangja, mint az ezüst csengetyüé! — No majd megpróbálom ón is. Átmegy. De bizony csak nem lehet egykönnyen boldogulni Az asszony a káva túlsó oldala fölé borulva nézi a miveletet. Megakad a Csóti Mihály tekintete a nyakacsigolyája körül incselkedő finom, kurta, hajszálakon. És milyen fehér a nyaka ! Mint valami uri kisasszonyé. Csöndesen, vontatottan tudakolja tőle: — Te, Panni, — mikor is halt meg az urad ? — Most pünkösdre lesz egy esztendeje. Mórt kérdi ? Fölnézett rá az asszony ós ezer apró ördög incselkedett a kót szemében. Csóti Mihály visszafordult a kut fölibe. — Nincs itt kéznél egy vadmacska ? — De bizony csak lesz valahol a félszerben. Elindult érte. Milyen takarosan lépked ós milyen ringó a csípeje! . . . Csóti Mihály odamenet is, visszajövet is rajta feledkezett a szemével. Azonközben, hogy a kihalászott vödröt a helyere iszkábálja, fólhalkan, fojtottan mond csak ennyit: — A temetés után átjövök. Megbeszéljük a dolgot. A menyecske ráhagyja. Elpirul; nem felel semmit. Odaát pedig éppen most lettek készen a halott öltöztetésével. A ravatalra fektetik s a fejétől kót oldalt: jobbról is, balról is meggyújtanak egy-egy szál gyertyát.