Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-10-24 / 85. szám

XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901. Csütörtök, október hó 24 én 85. szám. BEKESME6YE ni KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Dl J: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Harc a szabadságért Az orvos krónikusnak nevezi^ azt a betegséget, a mely hosszú i'dőre megfészkeli magát az emberi testben és a melynek szenvedéseit a beteg lassankint megszokja és önmegadóan türi. Két esztendeje elmúlt már annak, hogy a Délafrikai Köztársaság ultimátumot küldött Angolországnak. Az angolok nem teljesítvén a burok követelését, az ellenségeskedés nyom ban megkezdődött ós folyik a háború azóta szakadatlanul, változó szerencsével. Tekintettel a kockán forgó érdekekre, bizonyára sem Tokingofe, melyért a franciák, sem a Fülöp-szigeteket, ezekért viszont az amerikaiák harcoltak, nem hasonlíthatjuk Dél-Afrikához, Angolország semmi szín alatt nem akar kudarccal kikerülni a délaírikai háborúból, mert nem akarja veszélyeztetni az egész világra kiterjedő nagyhatalmi állását. Azonfelül fontos gazdasági és afrikai érdekeket kell oltalmaznia. Annál bámulatosabb az angol nemzet nyugalma, a melylyel a délafrikai viszontagságokat és óriási áldozatokat elviseli. Ez a nyugalom és kitartás méltó társa annak a halálmegvető vitézségnek, a melylyel a burok szülőföldjük függetlenségét védelmezik. Szinte kisértésbe jövünk, hogy ebben az esetben ártalmasnak mondjuk az angol nemzet hidegvérét, mert a közvélemény nyomatékosabb megnyilatkozása talán hathatósabb és eredményesebb tevékenységre ösztökölné a kormányt. Az angol nemzet nyugalma abból a szilárd meggyőződésből ered, hogy előbb vagy utóbb de mindenesetre az övé lesz Tranzvál és Oranje és ezzel a délaírikai hegemónia. Hanem Angolország barátai és igen sokan Angolországban is, azt a nézetet vallják, hogy nem mindegy, meddig tart ez a krónikus háború. Mert a délafrikai küzdelem megbénítja Angolország akcióképességét, leköti erőit, pedig máról-hónapra támadhatnak olyan bonyodalmak, amelyekben Angolország

1 teljes erőkifejtésére volna szükség, nemcsak angol, hanem sok más érdekek szempontjából is Mikép kellene siettetni a befejezést, arról megoszlik az angol politikusok véleménye. Egy részük engedékenységgel óhajt célt érni, más részük tűzzel-vassal akarja kiirtani az ellenállás utolsó gyökerét. A koncessiók terén az angol kormány azt hiszi, hogy alighanem elment az utolsó határig, a mikor tökéletes önkormányzatot igért a búr országoknak. Az erőszak hathatós alkalmazását pedig rendkívülien megnehezíti az angol hadsereg hiányos szervezete, a melyet előbb-utóbb gyökeresen reformálni kell, hacsak Nagybritania lemondani nem akar világhatalmi pozíciójáról. Mi itten a teendő ? azt mi persze éppen olyan kevéssé tudjuk megmondani, mint az angol katonák és politikusok. Hanem annyira látunk, hogy valaminek történnie kellene a harc befejezésére, mert a helyzet semmiképpen sem mondható vigasztalónak. A búr sereg, ugy látszik, véglegesen föloszlott apró, 100—300 főnyi lovas csapatokra, a melyek bámulatos mozgékonysággal bekalandozzák Tranzvál, Oranje, Natal, Fokföld, Bazutoföld ós Zuluföl 1 egész végtelen területét. Hol itt, hol ott csapnak le az angolokra és elszedik szállítmányaikat, szétrom bolják közlekedési vonalaikat, felrob bántják vasúti vonataikat; majd hirtelen egyesül több kommandó és meglep valamely nagyobb angol csapatot, a csata után pedig megint szétrebbennek az ég mind a négy tája felé A közlekedési ós hadmüködési vonalaknak, a fontosabb kttonai pozícióknak védelme, valamint az örökös nyugtalanitás, a délről éjszakra, éjszakról délre, keletről nyugatra vonulás szükségessége elcsigázni, demoralizálná, harcképtelenné tenné a világ legkitűnőbb hadseregét. Az angol hadsereg sem bírhatja a végtelenségig ezt az emberfölötti munkát. A londoni kormány tehát hovatova ksnytelen lesz valami döntő lépésre határoznia magát, ha csak nem akarja megvárni, a mig összetörik a legnagyobb hadsereg, a melyet Angolország valaha lábra állított és egészen el nem pusztulnak az országok, a melyekhez az angol gazdasági tényezők oly nagy reménységeket fűztek. Kitchner lord főhadvezér kegyetlen eljárására a burok hasonló fegyvert alkalmaznak: minden kivégeztetett búrért egy elfogott angol tisztet lőnek agyon. Ez, meg a fokföldi hollandusok nagyarányú fellázadása arra indította az angol királyt, ha a hírnek hitelt lehet adni, mert a világ egy háborújában sem lett annyi hazudva mint ennél, hogy kormánya a háborút mielőbb fejeztesse be. A kérdés csak az, még nagyobb öldöklés folyjon Transzválban, vagy a burok szabadsága lesz-e megadva? A közös vámterűlet. — A Békésvárm:gyei Gazdasági Egyieí igazgatóválasztmányi ülése. — A Bókósmegyei Ga.zdasági Egyesület igazgató-választmánya vasárnap délelőtt tartott ülésén különösen a vámterület kórdósében való állásfoglalás adott hoszszabb vitára alkalmat. Elhatározták,hogy Mezőberónyben nov. 10-ón a kisgazdák számára szarvasmarkadijjázást rendez az egylet. Azután a borfogyasztási adó leszállítása és a szeszadó felemelése, a börzei határidő ós a börze megadóztatása érdekében feliratot intéznek a kormányhoz^ A vámterület kérdésénél a közös vámterület mellett nyilatkozott a többség s csupán azon esetben kivánják az önálló vámterületet, ha bizonyos pontoknak — melyeket alább emiitünk meg — nem lehetne érvényt szerezni a vámszerződósben. * Az ülés lefolyásáról tudósításunk a következő: Állatdljjazás. Legelőször a Mezőberónyben tartandó szarvasmarha-dijjazás tárgyában határoztak. A szarvasmarha-dijjazásra a földmivelésügyi miniszter 800 koronát adományozott, ez összeggel fogják Mezőberónyben november hó 10-ikón a kisgazdák által bemutatott szép állatokat dij]ázni. E pontnál Pfeiffer István, az egyesület titkara igen életrevaló ós céltudatos indítványt tett. Azt ajánlotta, hogy a nyertes állatok tulajdonosait ne pénzzel jutalmazzák, hanem nemesfaju szarvasmarhákkal. Pénzjutalom helyett adjanak pl. üszőket. Az igazgató-választmány nagy helyesléssel fogadta az indítványt — elvben. A felvetett jutalmazási módot igen célszerűnek találja, de kivitelét — érlelődjék meg jobban az eszme, — jövőre hagyja. A kiállítás rendezésére bizottságot alakítottak, melynek tagjai Wagner István, Moroai Mihály, Debreczeni Endre, Vécsey József, Mirgay Sándor, Horváth János és Pfeiffer István. A vámterület. Ezután került sorra a vámterülat kérdése. Az egyesület elnöksége által a felterjesztendő memorandum szerkesztésével megbízott egyleti titkár Pfeiffer István felolvasta a feliratot, melyben nyomós okokat hoz fel annak bebizonyítására, hogy a közös vámterület a magyar gazdának inBékésmegyei Közlöny tárcája. Hamis fény. Irta: Szathmáry Zoltán. I. Az égboltozaton haragos felhők kergették egymást, az utcák kihaltak voltak. Amolyan őszi hajnalodás bántóan szürke derengése ömlött el mindeneken. Az éjszakai mulatóhelyiség tükörablakaira lehuzgálta egymásután a rollókat az álmos hetes. Egyszerű, munkás ember támaszkodott oda a kávéházi épület hátulsó kapujához s vár t-várt csendesen, n. fejét a mellére hajtotta s ha tüskés szempillái alól nem villogtak volna elő nagy fényes szemei, azt gondolta volna az ember, hogy valami önmagával tehetetlen, szundikáló részeg ember, aki itt akarja megvárni józanodását. Pedig ez az ember élesen figyelt minden kis neszre. A rendőri őrjárat elhaladt a mulatóhely épülete előtt, anélkül, hogy észrevette volna a kopottas ruháju embert. Közvetlen az utcára nyiló ajtó előtt azonban megállottak egy percre. Dacára a lezárt rollóknak, elfojtott muzsikaszó halatszott ki a mulatóhely valamelyik eldugott terméből. Az egyik rendőr megcsóválta a fejét s mormogott is valamit a másikhoz, aki a kirakattáblákon jártatta kutató tekintetét s alig észrevehetőleg vonta vállát. A szegény munkás ember ott az utca túlsó oldalán szintén hallotta az elnyomott zeneszót, kétségbeesett mosolygás torzította el arcát s ökölbe szorított kezével, tehetetlen dühében odavágott a kapuaj tóhoz. Az ütés moraja tompán zúgott végig a kapufolyóson, a két rendőr pedig kimért léptekkel ment tovább. Közben megindult az eső apró csöppekben, nyugat felöl elhaladó mennydörgés hallatszott. A szürke, egyszerű ember pedig csak várt. Az óra rég elütötte a három órát is. Kelet felől foszladozni kezdtek a felhők, az utca népesebb lett s a bérkocsik vézna lovai álmosan tartottak ki a vasúti állomás felé. Egyszer aztán könnyű léptek zaja hallatszott a mulatóhely kapuja mellet s mikor az ott ácsorgó férfi meghallotta, hogy valaki rekedt, borizű kacagással közeledik az ajtó felé s már a másik pillanatban meg is fordította a kapukulcsot a zárban, — nyilsebessóggel futott át az utca másik oldalára, — egy gyümölcsös kofa sátra mellett húzta meg magát. A kétes hirü éjjeli kávéház kapuja kinyílt s két nő lépett ki rajta előkelően öltözött urak kíséretében. Egy túlságosan szállás, vézna férfi tátongó léptekkel egy festett arcú leányt vezetett a karján. Ezek jöttek utolsónak. A szőke szépség kissé elhízott, asszonyos termetű volt, nagy búzavirág szemekkel, a melyek nagyon édesen mosolyogtak valamikor, de most álmosan meredtek bele a szürke világba. A társaság megindult a közeli bérkocsi állomás felé, a férfiak orfeumi kupiókat fütyörésztek nagy igyekezettel, de szörnyen hamisan. Az egyik kurjantva hivta a közeli bérkocsist. Csak a vézna férfi maradt hátra a szőke leánynyal. A túlsó oldalon, a gyümölcssátor mellé rejtőző ember le nem vette villogó szemeit a hátramaradt párról s mint a zsákmányra éhes macska, ugy követte őket nesztelen léptekkel. A bérkocsik előállottak s a társaságok kettesével, hármasával elhelyezkedtek a kocsiban. Utolsónak maradt a szőke leány, a kit kísérője éppen fel akart segíteni a kocsihágcsóra, mikor a munkásember odaszökött mellé s vaskarjaival átkulcsolta a férfi karját. — Ereszsze el ezt a leányt, —^rikoltott s másik karját fenyegetőleg emelte fel. A szikár fórfialak egész nagyságban kiegj'enesedett a támadásra s védő leg hajlott a leányra, a bérkocsis az ostorhoz kapott. A leány halotthalvány arca még fe hórebb lett, mintha eltűnt volna belőle a j legkisebbke vér is, mikor észrevette, hogy védelmezője hirtelen rá akar ronanni támadójára. • - Ne, ne — sikoltott, eltakarva szemeit karjával. Az előkelő férfi eleresztette a leány habfehér kezét és csodálkozva nézett hol a férfire, hol a nőre. rJig hallatszott, mikor a leány zokogva mondotta: — Apám ! A kocsis kérdőleg tekintett vendégére, aki felugrott a kocsi hágcsójára. A leány térdre rogyott apja előtt, mig kisórője bosszankodva vont vállat s becsapta maga után a kocsiajtót. A kocsi elrobogott. Kelet felől egész világos lett. Az ut; cán kapás emberek mentek, a pálinkás asz' szony is elhelyezkedett sátorában s töltöt! te a hosszunyaku üvekeket . . . II. Vörös Ilkát hazavitte az apja. Ekkor bársony mantille volt rajta, suhogó selyemből a ruhája, csupa virág a pillangós kalapja. Kellemes párfümillat áradt szót a ieányról. Csak az arca volt olyan fehórsárgás, mint a hervadásnak indult rózsa . Haza került Vörös Ilka a pinceszobába. Oda, ahonnan kirepült a világba három évvel ezelőtt. Az apja egész uton nem szólt hozzá, egyetlen hang szemrehányást sem tett, csak vonszolta magával, erősen szorítva munkától kérges, dologtól erős kezével, a gyönge karokat. Ilka meg ugy érezte, mintha valami nagy teher nehezedett volna agyára. Voltaképen nem is gondolkodott már, csak mint álomjáró követte apját. Hazakerült a leány a pincelakásba, a hol először látta meg a napvilágot, a mely alig tudja magát keresztülverni a házmesteri szoba fakószinü ablakfüggönyein. Oda került a rozoga bútorok közé. A leány mámoros fővel lépett be a szobába, — egyetlen érzéke sem működött tisztán. A karja tele volt kék foltokkal, daros természetű apja szorításai nyomán, de fél se sziszszent e durvaságra. Még akkor sem mutatta ellentállását, mikor a szegényes üveges ajtó nyikorogva csapódott be háta megett. Nem ellenkezett akkor sem, mikor kijelentették előtte, hogy ezután újra itt fog élni. A szinósznői pályának vége, úgyis eddig is csak ragyogó cégér volt az, semmi egyéb. Az állitólagos sikerének vége. Ugy is tudja az egész utca, hogy a legutolsó volt azon a pályán, a hol mindenki elsőnek gondolja magát. Csak dudvája volt a í szép virágos kertnek. A hangja olyan, mint