Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-01-13 / 4. szám

XXVIII. évfolyam. B.-Csaba, 1901. Vasárnap, január hó 13-án 4. szám BEKESME6YEI KÖZLÖNY Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. — Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden beiül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Belső sorompök. Az országos iparegyesület által megindított iparpártolási mozgalom annyiban különbözik az eddigi hasonló — több izben szalmalángként fellobbant — laikus kísérletezésektől, hogy praktikus szakértelemmel, SZÍVÓS kitartással és mind tágabb körök belevonásával fogta meg a rmgyar ipar fejlesztésének fogas kérdését Máris észrevehető, miként halad a köztudatban a hódító eszme és mint megy át lassan-lassan a theoriából a kivitelbe, bár sokan vannak,kik utalva az utolsó gyászos gazdasági évek tanulságaira, fásult közönnyel tekintenek minden ipari tevékenységre. Ezekkel szemben merjük állítani, hogy ha nem gyors sikert várva, hanem áthatva a tudattól, hogy csak tántoríthatlan kitartás hozhat diadalt, fogunk csüggedés nélkül haladni, elérhetjük még. a külön vámterület előbb utóbb okvetlenül elérkező arany korszakáig azt, hogy iparunk jelentékenyen fejlődni és izmosodni fog. E magában igen kívánatos eredménynek azonfelül még két irányban lesz üdvös hatása; először, hogy iskolázott és képzettebb iparosztálylyal fogunk az önálló vámterület küzdelmeibe és izgalmaiba belépni, másodszor pedig, hogy mezőgazdáink látva azokat az előnyöket, melyeket térthódító iparunk nekik terményeink ér tékesitésgnél biztosit, remélhetőleg nem fogúak azontúl annyira idegenkedni á'"magyar vámsorompó eszméjétől. Hazánk közgazdasági viszonyainak tüzetes vizsgálatánál azonban lehetetlen, hogy meg ne akadjon szemünk egy feltűnő kóros jelenségen, hogy tudniiilik életerős, közhasznú iparágakat egyes osztályok fosztogatni ós fojtogatni készülődnek. Nem elegendő uj gyárakat épiteni és iparcsaládunk csecsemőit dédelgetni, hanem első sorban a már létező életképes iparágákat oltalmazni, fejleszteni ós ugy törvényhozási, mint társadalmi uton minden irányban teljes erőnkből támogatni kell! Mert nemcsak törvényhozásunkat, hanem társadalmunkat is sok mulasztás terheli ez irányban; mert miként volna különben lehetséges, hogy számtalan mindennapi fogyasztási cikk, melyben Magyarország termelése ugy minőségben, mint árban teljese,i versenyképes, még tömegesen jön be a külföldről! Csak a cukor, sör, ásványvíz, gyufa, gyertya, szappan, papír- és írószerek behozatali statisztikáját kell megtekintenünk, hogy erről meggyőződjünk. És ha kutatjuk ezen szinte érthetetlen jelenség okát, többnyire a fogyasztó előité• letét vagy közönyét és csak elvétve a közvetítő kereskedelem ellentállását fogjuk találni. Annál súlyosabb e bai, mivel e cikkek fogyasztóira nehezebb befolyást gyakorolni, mint a nagy iparosokra és nagykereskedőkre, először mert igen nagy számban vannak, másodszor, mert nem lehet az előbbiektől csupán hazafiságból azt kívánni hogy ugyanazon pénzért silányabb árut fogadjanak el, avagy ugyanazon minő ségü áruért nagyobb árt fizessenek. A kis fogyasztók pedig a régi szokás hatalma alatt állván, tényleg részben ama meggyőződésben élnek, hogy a külföldi áru jobb, részben pedig azt hiszik, hogy azok az árengedmények, melyeket a külföldi verseny, a hazai ipar nyomása alatt, természetesen csupán a szállított áru minőségének rovasára engedélyez — ajándék! E téves felfogás eloszlatására első sorban a hazafias közvetítő kereskedelem van hivatva, de kizárólag e feladatot már csak azért sem teljesítheti. mert számos esetb«n az ügynek mitsem használ, ellenben magának sokat árt. Ha a kis fogyasztók millióit megakarjuk teljesen a- magyar ipar számára nyerni, azt csak ugy érhetjük el, ha az összes mérvadó tényezők belevonásával társadalmi mozgalmat szervezünk, melynek feladata lenne, széles alapon induló és népességünk minden rétegére kiterjedő buzdító felvilágosításokkal odahatni, hogy a külföldi cikkek ne részesittessenek indokolatlan előnyben fogyasztóink részéről. E mozgalomnak, ha helyesen lesz szervezve, okvetlen sikerre kell vezetnie, hiszen senkitől sem kívánunk mást, minthogy egyenlő ár és minőség mellett magyar árunak adjon előnyt Es hogy mily kiváló fontossággal birna közvéleményünket érthetetlen közönyéből felrázni, legjobban ugy ítélhetjük meg, ha figyelemmel kísérjük a külföld eljárását az iparpártolás kérdésében. Ha a hatalmas Anglia szükséges látta ipara védelmére a „Made ín England ' mozgalmat megindítani; ha a nagy ipari fejlettségen álló Csehország kiadta a jelszót: „Cse hek, csak cseh gyártmányt vásároljanak!" akkor csak nem lehet kétséges, hogy nekünk magyaroknak minden erőnkből oda keTl törekednünk, hogy amig csak országunk határán fel nem állithatjuk a sorompókat, minden magyar háza küszöbén fel legyen állítva a „belső sorompó"', mely be nem ereszt oly külföldi cikket, melyből megfelelő magyar gyártmány is létezik! A belső sorompók létesítésének eszméje nálunk Magyarországon sem uj dolog, hiszen az országos iparegyesület iparfejlesztési akciója is e pontra központosította legfőbb erejét, azonban mégis azt hisszük, hogj e sorompóknak a kis fogyasztókra való kiterjesztése, esetleg ez irányban további fokozatos kiépítése, igen nagy mértékben hozzájárulna iparunk fejlesztéséhez és emeléséhez. A copf alkonya. Gyula, jan. 10. Oly sok jót ós szépet kívántak az elmúlt héten az emberek egymásnak s a hazának, hogy a sok jókívánság közt szinte észrevétlenül suhant el egy hir, amely pedig — ha velejét nézzük — nagyot jelent: boldog uj esztendejét a magyar közigazgatásnak ! Még pedig boldog uj esztendejét nem egy jó kívánság, hanem ami ennél sokkal többet ér, konkrét cselekedet f ormáj ában. A magyar közigazgatás ! Milyen régen várja már azt a boldog uj esztendőt, a mely megváltsa mai bajaitól, öreg szervezete nehézségeitől, anyagi gondjaitól ós minden küzdéseitől. Jövője képe már jó ideje ott tündököl előtte a nagy reform körvonalaiban, de a reform mindeddig csak délibábnak látszott, csalóka kép, amely után hiába epekedtek. Mindeddig — de ezentúl már nem az, mert véglegesen föl van véve a közigazgatási reform fokozatos megalkotása a jövő országgyűlés pngrammjába ós a Széli Kálmán ígéreteiről ós kijelentéseiről megszokta az ország, hogy azok teljesülésében komolyan bizhatik. De nem erről, nem az általános reformról, hanem egy elülj áró cselekedetről szól a hir, a melyben mi a magyar közigazgatásnak, már most is, boldogabb ujBékésmegyei Közlöny tárcája. Oeskay brigadéros első felvonásából. Irta : Herozeg Ferenc. (Ocskay brigádja éjfél felé megrohanta Pyber vikárius szkacsányi kastélyát, melynek ebédlőjében császári tisztek mulatnak. Tisza Ilona, Ocskay hajdani szerelme, kinek fivérét a brigadéros még káplár korában agyonlőtte a temesvári táborban, Jutka húgával együtt a kastélyban időzik. A nők a házat vivó kurucok furiája elől a pincébe menekülnek. A kurucok elfoglalják a kastélyt. A vasasokat részben levágják, részben elfogják és Ocskay leül tisztjeivel a teritett asztalhoz, ahol az imént még labanc urak idogáltak. A házigazda éppen olyan hazafias örömmel üdvözli Ocskayékat, aminő hazafias örömmel köszöntötte a császáriakat. Ocskay egyébként krudélis kedvében van : hirül hozták neki, hogy Heiszter császári generális felköttette egyik tisztjét és levágatta fülét-orrát néhány gyújtogató huszárnak. A társaságban van még Ottlyk György, Rákóczy udvarmestere és Dili, egy eszelős kis cigányleány, aki a brigád nyomában szokott kóborolni.) Porkoláb : Vitéz brigadéros uram, mi legyen a tiszti rabokkal ? Hopmester uram Ottlyk követeli őket rajtam. Ocskay: Válogassa ki kend a rabok közül a labanckodó magyarokat . . . Az udvaron van egy nagy körtefa: azon elférnek. Ottlyk: Brigadérus uram — hát Rákóczy katonája kegyelmed ? Ocskay: A fejedelem nagyúr ós selyemágyban hál. Én a nemzet katonája vagyok. Tudja kegyelmed, hogy milyen az ón nemzetem? (A kályha mellett kuporgó Dili-re mutat.) Nézze azt a leányt ! Mocsokban, vérben születt, ágról szakadt árva — a honfitársa röhögi, az idegen korbácsot emel rá . . . Csak egy ösztön él a homályos lelkében : a bosszú ! Dili: Öld meg mind ! Ocskay : A körtefára velük. (Iszik.) Ottlyk: Teremtőm — ilyen dühvel irtja a magyart a magyar Heiszter nevetni fog és retorzióképpen megint magyarokat akasztat. Porkoláb : S mi legyen a többi rabbal? Ottlyk: Ocskay uram, van a rabok közt több külhoni úrfi, akik katonaságot jöttek ide tanulni. Azokat nincs oka gyűlölni. Ocskay : Cseh, dánus, talián úrfiak... Nem a gyűlölet, csupán a vadászat szenvedélye szólította őket fegyverbe . . . Fodros hajat viselnek, csipkés inget és affróziavizzel szagosítják magukat . . . Némelyikük tábori naplót is vezet — volt már a kezemben olyan. „Ma, kisasszony napján, levágtunk negyven kurucot . . ." „Ma, Szent István napján, fölperzseltünk két falut — a sok asszony rikoltozott a tűzben . . Otthon, a cseh vagy dánus kastélyban, borzongva szól az úrfi édesanyja: Jaj, milyen kegyetlen harcos lett az én szőke fiamból! (A porkolábhoz) Válogassa ki kend a rabok közül a külhoni volontórokat és vágassa le valamennyinek fülétorrát. Ottlyk (rémülten); Ocskay ! Ocskay: Aztán botozzátok ki őket mezítelen az ország útjára. Hadd bandukoljanak koldusláncba fogódzva a hazájukba — a nemzetes édesanyjuk kastélyáig... Adjatok innom! Ottlyk : Nemes ember kegyelmed ? Ocskay: Tán olybá vesz a császár ? Farkas vagyok, kit hét ország ebfalkája hajszol. Magukra vessenek az ebek! (Ü. porkolábhoz.) Hajnalra meglegyen ! Porkoláb : Meglesz. (El.) Ottlyk (Ocskayhoz) : Aki igy száll szembe ura parancsával, az lehet vitéz ember, de nem katona. Isten óvja ilyenektől Rákóczy hadát! (El.) Ocskay (utána szól): Tartson meg jó barátságban, hopmester uram ! —- Hanem adnék érte egy szíves csákányütóst, ha egyszer künn a réten labanegunyában látnám ezt a pletyka-hordót ... Málcsik vice-strázsamester (besiet) : Brigadérus uram — a legények találtak valamit a vikárius, uram pincéjében. Pyber (megbotránkozottan): Az ón pincémbem ? Málcsik : Hát csak körülnéztek ott egy kicsit . . . Szörényi hadnagy : Aranyát, ezüstjét megvédjük, nagyságos uram, de a borát magamtól is féltem. Ilona és Jutka (nagy felindulásban belépnek jobbról.) Ocskay : Lám, lám, szent atyám, hát ezt rejtegette. (Megismeri Ilonát, megdöbbenve) : Tisza Ilona — ! (Szünet. Fenyegetően körbenéz.) Bántott valaki ? Ha akadt vakmerő — szavamra mondom ! -— ha legjobb huszárom volna is: a vérével fizet. Ilona (fáradtan): Vér — vér — mindig vér! Nem bántott senki. Ha katona kegyelmed, magyar katona, adjon egy biztos zugot, ahol lepihenhet ez a gyermek, kit beteggé tett a szörnyülködés. Ocskay (vasvillaszemmel néz körül) : Bántott valaki? Pyber (bókitőleg): Senki ! — Odaát a kerti házban nyugton alhatik a kis leány. Ocskay (magához inti Szörényi hadnagyot ; foj tott hangon beszél hozzá, miközben folyton Ilonát nézi): Őröket a kertbe ! Altiszteket az ajtók elé ! Suttogva beszéljen mindenki — nesz nélkül osonjanak a strázsák és a sebesültek ne nyöszörögjenek ! Sóhajtást, sarkantyupengést, szalmazizegósb se akarok hallani ! Szörényi (halkan)! Ha ellenség üt rajtunk : puszta marókkal fojtjuk meg, de zajt nem csapunk, hadd aludjék a kis leány (Jobbra el.) Sándor hadnagy (Ilonára néz): Ha valaki : ő mentheti meg a nyomorultak életét ! (Fölveszi az asztalon álló karosgyertyatartót, kinyitja a baloldali ajtót.) Ilona ós Jutka (összeölelkezve szaladnak át a kurucok sorfalán, kik néma tisztelettel nyitnak neki utat.) Sándor (az asszonyoknak világítva balra el). „ , , ... vdajnalodik.) Ocskay (intésére a huszárok ós hajdúk óvatos léptekkel, minden neszt kerülve, jobbra elvonulnak). Ocskay, Pyber, Tarics töhadnagy. (Az egész jelenést suttogó hangon játszák.) Ocskay (Pyberhez): Meghálhatok itt ? Pyber : Majd vettetek ágyat . . . Ocskay : Agyat ? Tán aludni se tudnók benne. Hat hónapja már, hogy csak golyófogónak használom a pelyhes vánkost. (Egy karosszékhez lép.) Ez jó lesz. (A nagy fehér köpenyegébe burkolódzik.) Igaz — a kerti házból, hol az asszonyok alusznak, nem látni le a körtefára ? Tarics : Nem látni . . . (Pyberhez): Vikárius uram, a halni készülő rabok között vannak pápispták, azok nem szeretnek papi segítség nélkül függni 0 . . Pyber (kérdőleg néz Ocskayra). Ocskay (a szóken elhelyezkndve, álmos hangon): Nekem elég a labanc bőre, ha van neki lelke, azzal csinálhat nagyságod, amit akar. (Lehunyja a szemét). Pyber : Fontold meg fiam : van köztük nem egy ájtatos keresztyén. Ocskay (álomittasan): Az neki