Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-04-21 / 32. szám

XXVIII évfolyam. B.-Csaba 1901. Vasárnap, április hó 21-én 32. szárú. BEEESM EOZLONT POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. szátnu ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Iskolák államosítása. B.-Csaba, ápril 20. Megyénk tanügyének-fejlődését, bár az utóbbi időben ugy látszott, élénk lendületnek indul, mód felett hátráltatja az a szűkkeblűség, melylyel községeink egy része ujabban körülbástyázza magát. Mintha teljesen kiveszni készülne a megye lakosságából az a kötelességérzet, hogy jövendőbeli kultúrájának biztosítására meghozza a maga áldozatát; mintha a jelen gondjaiból és terheiből eredő csüggedettség félelme, melynek nagyító üvegjén keresztül a haladás akadályai óriásoknak tűnnek föl, teljesen megbénította volna a tetterőt, eltompította volna az érzéket az alkotásra. Mit gondoljunk Gyuláról és Szarvasról, melyek polgári leányiskolákfölálitásának,illetőleg államosításának eszközeit megadni makacsul vonakodnak; mit Békésről, mely a szerencsés körülményeket, hogy gimnáziumát teljessé tehesse, népiskola-ügyét a kor követelményeihez képest kifejleszthesse, két kézzel ragadhatná meg s a helyett mondvacsinált aggodalmakbx ugy botlik bele, hog^ képtelenné válik az elhatározó lépések megtételére; mit Orosházáról, mely népiskoláit nem akarja átadni az államnak, mert azt képzeli, hogy azok mindig csak annyiba fognak kerülni, mint most, mint az a hozzá járulás a fönntartási költségekhez, melyet most a kormány kiván s a melyet sokall. Megfoghatatlannak, megbocsáthatatlannak tartjuk ezt a hazódozást oly terheknek elvállalásától, melyek utóvégre is nem elviselhetetlenek, még a mai viszonyok közt sem, a melyeknél súlyosabbakat kevésbé életbevágó, kiható erejű ügyekben akárhányszor vállukra vettek. Ez a magatartás megyei szempontbál is kihívja a kritikát; a hol négy ilyen előljáró község, város igy tölti be hangadó, őt méltán megillető szerepét, ott komoly bajnak kell lennie, melyet senkisem nézhet közömbösen, a ki Békésmegye tanügyét szivén viseli. A megye nemcsak az övék, az mindnyájunké; annak az érdekei vannak érintve azon nembánomság által, melynél fogva elmulasztják, hogy a helyzet magaslatára emelkedjenek. Ne vegyék azért rossz néven, ha eljárásukat komolyan helytelenítjük. Az utóbbi népszámlálás is bizonyítja, hogy megyénk s különösen nagyobb községei benne vannak a nagyobbodás, fejlődés sodrában; ez már maga is azt követeli, hogy iskoláink tekintetében nem szabad a mai állapotokat zsinórmértékül venni, hanem a milyenekké azok egy-két decennium után át fognak alakulni, azt kell belevenni a kalkulusba. A teherviselő képesség is lassan ugyan, de állandóan növekszik s igy éppen nem indokolható a könnyelműség vádja azokkal szemben, akik az iskolák érdekében a csak látszólag tulnagy terhek készséges elvállalását sürgetik. Hiszen ki biztosithat bennünket, hogy a közoktatásügyi kormány mindig azt fogja programmjának tekinteni, hogy különösen az alföld tanügyi érdekeit mozdítsa elő, el nem hanyagolva ugyan a nemzetiségi vidékeket, de mégis gondot fordítva arra, hogy a hol a magyarság kulturális emelése a múltban kisebb erővel történt, ott a mulasztások most helyre üttessenek. Azt a kedvező alkalmat, azt a sokáig sürgetett irányzatot föl nem használni igazán vétek s igazolhatatlan bizalmatlanság a kormány iránt, mely nyiltan hirdeti, hogy a tanügyet nem tekinti pártkérdésnek s nem tartja megengedhetőnek sem, hogy az nálunk még sok-sok ideig annak nyilváníttas.sék, mint olyan zsákmányoltassék ki. Vagy arra a disszolucióra vágyódunk-e. melynek szomorú színhelye a birodalom másik fele? Vigyázzunk az istenért! Azok a jelek, melyek ott mutatkoznak, ránk sem lehetnek közönyösek. A magyar nemzeti érdek, kulturánk egysége, szabad fejlődésünk biztosítása mit a kormány államosítási törekvéseivel munkába vett; súlyos erkölcsi felelősséget vállalnak magukra azok, a kik akadályokat gördítenek útjába s a közönség nekik fogja fölróni azon óriási hibákat, melyeket most tizedrendü szempontokra való tekintettel elkövetnek. Nem tartom, a szóban forgó ügy nagy jelentőségére gondolva, helyen kívülinek hazafiúi lelkiismeretükre apellálai s arra kérni őket, hogy ennek a fórumnak ítélete alá bocsássák újra ezeket az iskola ügyeket! Mindenesetre azon szent ügyhöz, melynek körébe oktatási intézeteink tartoznak, sokkal méltóbb dolgot fognak végezni, ha igy járnak el, mintha megtelnek panasszal, hogy ez \agy az a testvérközség ime mindent megkap Legyenek arról meggyőződve, hogy azoknak sem esik ölébe csak ugy magától az érett gyümölcs, azoknak is sok áldozatukba kerül, ha terveik sikerülnek, nem kisebbekbe, mint a melyeket tőlük követelnek, és sok fáradságukba, utánjárásukba kerül még hozzá, ha igy is célhoz bírnak jutni. És ha netán ugy volna, hogy azok a tényezők, melyekre az ilyen kulturális föladatok megoldásánál támaszkodni kell, nem állanak rendelkezésükre, — merítsenek tanúságot abból a szomorú tünetből, a melyről beszélünk, arra, hogy nem szabad soha szem elől téveszteni a mindennapi közönséges érdekek harcában sem azon nagy célokat, melyek a maguk idejében végzetszerüleg jelentkeznek s a melyekre készen kell lenni, mert különben visszahozhatatlanul elmulasztjuk a kedvező pillanatot, a melyet később tízszeres fáradsággal sem idézhetünk elő többé. dl. A vámterület kérdése. Budapest, ápr. 17. a. gazdaságpolitikai életnek egyik legaktuálisabb és ezúttal legnehezebb feladata, állást foglalni az Ausztriával való vámközösség mellett vagy ellen. És tekintve azt, hogy Ausztiiában a belviszályok csillapultával mind nagyobb és nagyobb gondot fordíthatnak a gazdasági kérdések megoldására, a magyar társadalomnak ós az illetékes gazdasági faktoroknak nem lehet eléggé leikökre kötni, hogy a vámterület kérdésének tisztázását teljes erejükkel előmozdítsák. Az osztrák csatorna-javasíatok meggyőzhettek bennünket afelől, hogy ha Békésmegyei Közlöny tárcája. Emmuskának. Mindenik csillagnak van az égen párja, Egymásért ragyognak, egymásért reszketnek A nagy éjszakába! Minden élő lénynek van a mire várjon, Valami vágyódás, valami epedés, Mit szivébe zárjon ! Bennünket az Isten — látod - nagyon szeret, Örök szeretettel a te kis szivedhez Fűzte a szivemet! A lelkünk mélyébe tiszta vágyat oltott, Szerencsében, bajban őrködött felettünk, Ő viselt ránk gondot! Óh ! Szeresd az Istent ! Soha el ne feledd Csendes alkonyatkor háladó imára Összetenni kezed ! Hiszen olyan fényes a jelen, a való ! . . . — Legyen a Te neved, mindörökre áldott Édes Mindenható ! Ifj. Nuszbek Sándor. A kis madár és még valami. Irta : Mányiné Prigl Olga. Szép nyári reggel volt, felhőtlen, tiszta kék égü. Virág nyílott a kertben, az udvaron, még a kerítések tövében is. Fejünk fölött a kinyúló galyak sürü, árnyékos lomberdejéből jókedvű madársereg rebbent fel olykor hangos csipogással. Az „apróság" körülfogott, olyik kényelembe helyezkedve, vógigheverószett a puha, bársonyos gyöpön. — Nini! — kiáltott föl egyszerre Jóska gyerek ós mint a villám, ugy ugrott, talpra. A lélekzete is elállt s a szemeiben lobogott valami, a mi nagyon hasonlatossá tette arcát egy miniatűr kis vademberhez. — Ni! mutatott a kis lesült barna ujjával, nyakát előreszegezve. Odanéztünk, mi lehet, hát a pintérek Danija fut befelé a kapun, háta mögött egy spárgára kötött nagy kócos verebet repítve. — Fogtuk, magyarázza pihegve, a fószkibe fogtuk még, létrán másztunk fel hozzá . . . Addigra valamennyien talpon voltunk. A fiuk egy kicsit irigy, ám azért ragyogó arcokkal, a kis leányok kíváncsian, de résztvevő tekintettel. — Nem jól tettétek — moudom komolyan Daninak. — Kitudja, nincsenek-e fiókái, ki visel most azokra gondot? Lám, ha a ti édes, jó anyátok meghalna, ugyan ki főzne jó leveskét délr ki adna uzsonnát, vacsorát? Közvetlen a hátam mögött megszólal, szinte mintha magába beszélne, egy kis vastagnyaku gyerek, Jenőke, a ki manzsettát és kemény gallért visel már, de a térdein rendesen lyukas a harisnya. Mondom, csak ugy a foga közül ereszti ki nagy selypen : — Ugy se anya tőzs . . . Mintha nem hallottam volna, tovább beszéltem: — Ki varrja Ineg a ruhácskátokat, ha elszakad, hogy szógyenli magát az olyan gyerek, ki rongyos ruhában jár . . . Megint közbe szól a kis rebellis: — Úgyis megvajja a vajjónó . . . — De édes anyának csókolsz érte kezet, Jenőke ! — mondom egyszer, hirtelen felé fordulva. Megszógyelte magát, nem szólt, hiába unszoltam. A madarat eleresztettük, haza is engedtem őket és csak este, a mikor már lepihentünk, jutott eszembe a Jenőke „hangos gondolkozása " Milyen cinikus a kis gazember, milyen önálló nézetei vannak. Egyszerre ellent mondott nekem az anyai szeretet definálásnál s ha érvelt, helyesen érvelt, mert csak az igazsággal élt. Most bizonyára azt hiszi, hogy én mondtam neki meséket. Hosszul ismertettem az anyai szeretet fogalmát. Magam vagyok s hibás, én provokáltam azokat a kijelentéseket. Sokszor igen kicsinyes dolgok bántani szoktak; eltűnődöm rajta egész éjszaka. Olykor meg szeretnék valami nagyot, nemeset cselekedni, szeretném egybeforrasztani a világot, hogy egy szívvel dobogjon, egy közös érzelem uralja mindeniket. Megannyi láthatatlan mágneskapcsok révén, legyünk oly igazán testvérek, mint mikor mindennapi imádságunkban elmondjuk : Mi atyánk ! Hasztalan ! — lelkem csak vergődik, gyönge szavam elvész a pusztában. Még inkább elnyeli az élet nyüzsgő, mozgó lármája, a kifejlődött egoizmus, a mindent lábbal taposó szent szabadság, a melynek kezétől koronás fők hullanak el, mint a mely kéz visszaüti az apját, az édes anyját. Édes anya ! — micsoda bűbájos szó ! Zene, a melynek angyalok írták a kottáját. Imádság, mely mint utolsó sóhajtás hagyja el a hős katona megsápadt ajakát, ott a távol véres csatamezőkön. Szó, mely csupa sugárból van fonva, szó, a melybe az Istenség egy darab menyországot rejtett, kincs, a melyet talizmánul adott a mindenek alkotója, az örök Eszme. Beszámolnak vele egykor kölcsönösen az örök biró előtt : a szülő, a gyermek. Tudjuk mindnyájan, milyen alacsony fokon állott a régieknél a nő tisztelete. Kivételt egyedül a görög ós római nők képeztek, ugy is mint anyák, ugy is mint harci amazonok. Ott van a rómaiaknál az ősz Veturia, ott a G-rachusok anyja, ott vannak a görög mitológia Veszta szüzei, a kik szimbolikusan ugyancsak a családi tűzhely melegének, a soha ki nem alvó szeretet, a mindeneket betöltő otthon kedves fogalmának példaképéül voltak állítva. Elsöpörte őket a pogányság, a. Veszta tűzhelyeken egy Neró ülte vad orgiáit, a családi élet szent érzelmei vak szenvedélylyé fajultak. A még megmaradt igazak a hajdankori Szodoma végveszélyét várták, sújtó meny köveket, tűzesőt, mely felperzseljen mindent. De nem ugy törtónt. Isten nem bontotta ki suhogó ostorát. Egy szelíd, csöndes ember jelent meg egyszerre közöttünk. Nem épített ő amfiteátrumokat a nép mulattatására, nem igórt kincseket a földön, a hol azokat a rozsda és a moly megemésztik. De egy szavára ezrével borultak lábaihoz bűnös Magdolnaként és a világot a nők mentették meg újra. Egy női hajszál erősebb sok férfi karnál — mondja a példabeszéd. Félistenek születtek ezután .Martirok, kik a „megtestesült ige" zá^zlójár- alatt önkényt keresték a halált. Az isteni Megváltó példájára megannyi megváltó lett valamennyi Micsoda kor, micsoda lekesedós ! Szent volt a föld az ártatlanok vérétől s e porból uj élet jjakadt. A nő mindenütt. Végig, a kereszténység békés évszázadaiban legendás alakokra találunk. J± középkor lovagjai szinte babonás tiszteletben részesítették őket. A nőt, a ki ugyan nem járt már csatákon, mint a hős amazonok, nem kellett, hogy vórtanu-halált haljon a hitért. A csöndes várakban imádságos lélekkel szőttek-fontak immár s egybegyűlt körülöttük a ház •iu József keserűvíz világszerte ismert jó hírnevét kitűnő minőségének köszönheti, minek következtében a földgömb minden részén, még a kisebb helyeken is, most már található és árusítva lesz. A Ferencz József keserüvizböl mint rendszeres adag egy boros pohárral reggel óhgyomorravéve elegendő.