Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-04-07 / 28. szám

Készen van egy javaslata, amelyet húsvét után a képviselőház o/é fog terjeszteni alkotmányos tárgyalás végett. Ezen javaslatban először is a közigazgatási ügyekben való jogorvoslatokat rendezik. Megszüntetik azt a rendszertelenséget, hogy kihágási ügyekben annyi sokféle biróság Ítélkezzék. Megszüntetik a fölebbfizési fokozatok különfelesógót. Egységes határidőket állapítanak meg a feljelentésekre ós a fölebbezésekre. Behozzák a^ kihágások terén a büntető parancs intézményét Midőn idézés nélkül róják ki a büntetéspénzt. Szabadságában áll terheltnek tárgyalást kérni. Rendezik a büntetéspénzek kezelésének, nyilvántartásának s elszámolásának módjait és pedig minden gyakorlati esetre egységes alapon. Minden bírságpénzt két részre osztanak. Az egyik felét kapja az illető község, a másik felét pedig beteszik a.7, állampénztárba, ahonnét a törvényben meghatározott célra kiutalványozzák akkor, ha az illető miniszter kéri. Javitani fogják a községek és megyéknek általános ügyvitelét, különösen a gyámügyi ügyvitelt szabályozzák. A kézbesítésre behozzák a postaintézményt ós a közigazgatásban a telefont minél sűrűbben alkalmazzák, amint Békósmegyében már évek óta alkalmazva van. Elsőrendű íeladat az is, hogy a sok felesleges kezelési munkától megszabadítsák a közigazgatást. Igen helyes azon intézkedés — melyet szintén békésvármegyei minta után tesznek most országossá — hivatalos lapja lesz, a melyben a rendele tek és hatósági parancsok közzétótetnek. Ezeket nem kell közölni többé egyenként a községekkel és járásokkal. Mindenki fogja tudni, hogy a szükséges rendeleteket hol keresse. Nem szükséges többé, hol levéltárakban ós irattárakban kutassanak egyes agendák után. Mert azokat évek múlva is megtalálhatjuk a hivatalos lapban, mely közkézen forog. Hasoulóképen helyeselni tudjuk, hogy a vármegyék és városok többé pénztárakat nem kezeknek és számvevőségekkel nem birnak. Az összes megyei ós városi pénzek ; ugyanis az adóhivatalokban lesznek elhe- j lyezve ós az alispán ós a polgármester I utalványára és állami számvevőségek ellen- j őrzése mellett fogják kivenni a pénzeket ; Nagyobb garanciát alig képzelhetünk az árvapénzek megőrzésére nézve mint a köz- I pénzek állami kezelését. Egyszerre meg fog szűnni az árvapénzek elsikkasztásának móg a lehetősége. Az adóhivatalban lehetetlen a pénzek hűt! len vagy szabálytalan kezelése, mert erre' azonnal rájönnek. Az állami pénzkezelés ós az állami számvevőség mondhatni katonailag van fegyelmezve. íme a vármegyékben egyszerre álla-, mositva lesz a pénzkezelés és számvevő-; ség, valamint a posta utján való kózbesitöi szolgálat. A megyei es városi tisztviselőknek ismét egy nagy csoportja megy át állami szolgálatba, ^.z államosítást ime lassanként majdnem észrevétlenül meghozza a csendes idő. És az államosítást, melyet a municipisták oly hevesen ellenezni szoktak, most részletekben kénytelenek elfogadni, mert el kell ismerniök annak célszerűségét. Képviselő-jelöltek. — Választási mozgalmak a megyében. — Mindenfelé megindultak az előkészületek a választásokra. Már nemcsak mozgolódások, szervezkedések észlelhetők, de a jelölések is folynak. Nálunk óp ugy, mint másutt. A választások — most már nyilvánvaló — csak az ősszel lesznek, szeptemberben vagy októberben, egész nyáron lesz hát alkalmuk a kerületeknek megválogatni a maguk embereit. A képviselőknek ugyan nincs ínyére ez a dolog, mert hát ilyenformán egész nyáron át szem előtt kell tartamok a kerületet s az esetleges ellen-jelölt, vagy jelöltek agitációját hónapokon át ellensúlyozni nem könnyű feladat. Békésvármegye hat kerülete közül háromnak : a csabainak, a szarvasinak s az orosházinak szabadelvüpárti, háromnak : a gyulainak, a békésinek és gyomainak függetlenségi képviselője van. Hogy ez az arány megmarad-e az uj választások után is, azt ma móg aligha lehet megmondani. Mert mind a két párt igyekszik mégtartani kerületeit, azonkívül a szabadelvüpárt Gyulán, a függetlenségi pedig Szarvason és Orosházán fog harcba menni, hogy visszahódítsa a kerületet. Valószínűleg lesz két egyhangú vá lasztás. Csabán nem lesz ellenjelöltje Zsilinszky Mihály államtitkárnak, a ki igazán képviselője a városnak, minden törekvését figyelemmel kiséri, minden ügyét szivén viseli. Gyomán sincsen semmi jele, hogy ellenjelöltje akadna a függetlenségi Barabás Bélának, a ki nagyon tud a nép nyelvén beszólni s legutóbb is túlnyomó többséggel győzött. "Békésen a függetlenségi Meskó László ellen két helyi jelöltet emlegetnek. Az egyik, dr. Igaz Pál ügyvéd, Ugronista elveket vall, a legutóbbi választáson is jelöltként szerepelt, de kisebbségben maradt Meskóval szemben. A másik — ha ugyan ezt a dolgot komolyan lehet venni — Kecskeméti Ferenc ref. lelkész volna, a a kiről azonban senki sem tudja milyen párti, talán legkevósbbi ő maga. Sokkal komolyabb dolog az, hogy a szabadelvüpárt hivei is fel akarják venni a küzdelmet ós pedig nem kisebb embert, mint "Darányi másik nevezetes akadálya, hogy a kicsi dolgok, apró ügyek jelentőségót nem fogjuk föl. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a műveltség alacsony nívójának vagy fölületessógónek jele, hogy a haladás, az emelkedés ösztönének dermedtségét árulja el. Nagyvárosok lakossága minden iránt érdeklődik, mindenre kiváncsi, mert nagyobb a látóköre, szellemi mozgékonysága, megkülönböztető, összevető ereje; de mi megelégszünk avval, hogy „azok a jó (de közönyös, korlátolt) falusiak" maradjunk. S megy-e az a gazda valamire, a ki nem a vetést, a csírázást tanulmányozza legalaposabban, aki a jelentéktelen, tizedrendü dolgokra nem ugyanazt a gondot fordítja, amit a legfontosabbakra? Eredmónyes-e annak a tudósnak igyekezete, aki nem éppen a részletek, az igénytelennek látszó, semmit sem mondó adatok gondos, éles megfigyelésére helyez súlyt? S tudja-e a népet kormányozni az, aki elmulasztja megismerni annak mindennapi életét, bármilyen kisszerűnek lássók is? Egyesületeink gyűléseire csak akkor járnak el a tagok nagyobb számmal, ha választás vagy valami más elsőrendű ügy elintézése kerül sorra. Rendes, természetes dolognak tartják, hogy egynehány ember vállára nehezedjók az egyesület által képviselt közérdek egész súlya. A mindennapi, közönséges tárgyakról nem tartják érdemesnek tudomást szerezni ; azok nélkülük is el fognak intéztetni — sablonszerüleg. Pedig ezek képviselik összességükben a közügyet, adják meg és élesítik az érzéket iránta, mely a közügyre nézve éltető napsugár. Ez hát nem jól van igy ! az ellen az indolencia ellen fölszólalni mindig időszerű, sőt kötelesóg rámutatni erre a szégyen letes korlátoltságra, elmaradottságra. Az összes vidéki városok ebben a hibában leledzenek, kisebb-nagyobb mértékben. Ne legyen teher a gyűlésekre való járás, hanem óletszükség, nem a sok szóbeszéd, hanem a közügyekkel való foglalkozás érdekéből, azért, hogy kontaktusban maradjon mentől több ember avval, a mi a közügyek minden fázisában — legyen az látszólag kevésbé fontos is — történik, mert csak igy jöhet létre közszellem és igen sokszor ennek az ébren, tartása fontosabb, mint az a speciális érdek, amelyet egy-egy egyesület szolgálni akar, fontosabb annál fogva, hogy tulajdonképpen nem egyéb, mint szabadságra Lázas álom. Irta: Lovassy Andor. Két hétig jártam más csillagokon, más világokon. Meggyulladt vérem, láztól lobogó képzeletem vitte, röpítette lelkemet a mérhetetlen űrben, az édes emésztő lázak óceánján, hömpölygő habokon, hullámról hullámra; ismeretlen csodás vidékeken keresztül. Oh te fényes Láz-ország, ibeh más nép i lakik a te határaid között; mesebeli szörny állataid, égő, nagy rirágu növényeid, izzó szikláid, vérpiros felhőid, hogy elgyötörték a szivemet! Az örök szomjúság kiperzselte csontjaimból a velőt és kiszáradt ajkaimmal napokon keresztül ittam tüz-tengerednek szomját nem oltó, sorvasztó vizét. A semmiségből szikrázó szemek bámultak reám, taralyos sárkányok rohantak felém, melyek körmeikkel tépték, szaggatták tüdőmet, májamat és veséimet, de megbirkóztam velük, birkóztam bizony, hosszú végtelen éjszakákon keresztül; most ők gyűrtek le engem, majd én kerültem felül, fojtogattuk egymást örök küzdelemmel és mikor vége volt a viadalnak: a rettenetes vitézi tornának, olyan gyenge, olyan erőtlen lettem, mint a megtaposott féreg. Az orvos a fejét rázta s hallottam midőn felsóhajtott, hogy gyenge a pulsus, fogy az életerő ! Egyszer valaki a szivembe lőtt, de nem jó talált, a golyó csak a tüdőmet érte, de ez a lövés oda szegezett párnáimhoz, mint egy gombostűvel átszúrt bogarat. Majd ismét útra keltem. Megindult velem a lokomotív, elébb lassú, majd sebesebb tempóban, A lélegzetvétel gyors, való nevelés, a „nihil de nobis sine nobis" valósága. S akkor majd megszűnik az egyletek iránti ellenszenv is. D. L A közigazgatás javítása. Gyula, ápr. 6. A bürokratizmus Bábeltornya kezd ingadozni, düledezni. A minden rendszertelenség nélkül bocsátott miniszteri rendeletekben, utásitásokban, községi ós törvényhatósági szabályrendeletekben szétszórt mindenféle bürokratikus intézkedések annyira fölhalmozódtak, hogy azoknak puszta áttekintése is majdnem lehetetlen. S mint valami összekuszált őserdőben a vándor, ugy tóvedez a közigazgatási tisztviselő a paragrafusok ezen beláthatatlan rengetegében. Egy pár példával megvilágíthatjuk a helyzetet. Igy, ha csak a közigazgatási hatóságok elé utalt kihágási eseteket veszszük, azt tapasztaljuk, hogy a kihágási büntető-törvény könyvön kivül a miniszteri rendeletekben, mint kihágási j ogforrásokban, több mint ezer saját fajú (sui generis) kihágási eset van megállapítva. Ugy, hogy legújabban már szótárszerüleg kellett összeállítani a kihágások gyűjteményét és mint valami szótárt kell kezelni ezen gyűjteményt, mert lehetetlen, hogy egy tisztviselő csupán ezeket a kihágásokat mind a fejében tartsa. Ezen kihágások fölött aztán tizenhárom különböző hármas-négyes fórum itél, valamint a pénzbírságok is több, mint nyolcvan különböző pénztárba helyeztetnek el, ugyanannyi célra fordíttatnak, ugyanannyi könyvben nyilvántartatnak. A kihágások pedig körülbelől egy ötödrészét képezik a közigazgatási hatóságok teendőinek. Hol van még a többi ezer ós ezerféle közigazgatási ügy, a melyekről tüzetes nyilvántartásokat kell vezetni, időszaki jelentéseket tenni, az ügyeket érdemben elintézni stb. Évtizedek óta ezek a teendők folyton szaporodnak, ezzel kapcsolatban a tisztviselői létszámot szakadatlanul szaporítják. De mindennek dacára már a dijnokok egész raja, az Írógépek behozatala sem képes megkönnyíteni a munkahalmazatot, mely a közigazgatási tisztviselői kar vállára nehezedik ós majdnem elviselhetetlenné lett. A közigazgatási tisztviselő ezen mindenféle kezelési munkák következtében nagyon természetesen minél kevesebb gondot tud fordítani az ügyek érdemben való elintézésére. Pedig a cél csak az lenne, hogy minél alaposabban intézzék el a közigazgatási jogvitás ügyeket. Már most, ha valaki komolyan hozzáfog a mai közigazgatási rendszer megjavításához, annak mindenekelőtt számot kell vetni azzal, hogy legelőször is ezen elviselhetetlen terheken könnyítsen. És Széli Kálmán a közigazgatás rendezését azzal kezdte, hogy a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséhez fogott. Ez erős gyakorlati érzékre vall, mely a miniszterelnöknek kitűnő sajátsága. mindig gyorsabb lett: ki birta volna ki ez őrült rohanást ? Forgott a kerék, a szívbillentyűi neki iramodtak, fogyott a gőz, a fékező elromlott: Hahó ! Hahó! Lasabban! Álljunk meg ! Csak egy percre, egy pillanatra, egy lélekzetvételre. Nem lehetett. Csábító démonok röpkedtek a légben; ha csüggedtem lehajoltak hozzám, perzselő, édes csókokat leheltek ajkaimra, melyeknek fullánkja égetett, azután átöleltek, vittek, ragadtak fel a magasba, csillagos mezőkre ós midőn szétnéztem a tündér-világban, akkor nem öleltek tovább, karjaik leomlottak a vállaimról ós zuhantam le a fekete Nirvánába. Szótlocscsant fejjel is álmodtam tovább . . . * Szárnyak nőttek a vállamon ; testemen nem volt egy húscafat; csupa csont minden izem; minden porcikám. Koponyám üregében undok varangy ütött tanyát. Hess te förtelmes lakó, hess te ! . . . És meglebbentek szárnyaim, röpültem ki a városból a temetőbe, bejártam a sirok szük utcáit: Régi jóbarátok! Rokonok! Keljetek fel; itt egy uj vendég ! Kellek-e ? Siketek voltak azok, nem hallgattak reám; némák voltak azok, nem feleltek. Egy ember jött felém, vállán ásó ós kapa ; szürke szemeivel bambán, mereven nézett reám; a temetőcsősz, a sirásó volt. Megszólítottam: édt s öregem, adjon egy kis pihenőhelyet nekem is. A kegyetlen ember felém sújtott az ásóval, nem engedett megpihenni ós nekem röpülnöm kellett tovább, tovább. Pedig ugy rám fért volna egy kis nyugalom, hisz nagyon elfáradtam; Ikarosz viasza olvadozni kezdett; alattam háborgó tenger, oh Istenem, ne hagyjatok el ! És szállottam lejebb, lejebb, mint a fáradt madár, nem messze a part; zöld pázsit puha bársonya ; reám omlott ós újra éledtem. . . . Harangszó csendült a távolból és fejem felett buzgó imádság hangzott. Permeteg hullott az égből, ártatlan gyemekek könnye, szerető szivek harmata. A lázas álomból íelébredék; a nagy útról visszatértem . . . Asszony a testamentumban, Irta : Verner Jenő. Az este az a hiób-hir terjedt el a városban, hogy Füleki Tar Domokos huszárezredes, a társaság nobilis tagja, meghalt. A hirt megható részvéttel beszélték az emberek, mert a huszár-ezredest mindenütt jó szivéről, humanusságáról, beavatottak arról is ismerték, hogy a nők barátja . . . Azért, ahol a csipetnyi szenzációból hasábokra terjedő szenzációt szoktak csinálni, a kávéházban még azt is találgatták, hogy a halál oka megint egy asszony. Leányt fel se mertek tételezni, nem az ezredes kissé magas korára való tekintettel, de mert manapság nem divatos a lányokért meghalni. A proletár világ többet ad a kacér asszonyokra, a mi megint nem csekély udvariatlanság. Magam az információkat nem az asztfalton lótó-futó fiataloktól szoktam szerezni. Nem is kávéházban. A szerelmos históriákért történő halálhíreket senki sem tudja biztosabban, mint. egy nem szerelmes rendőrfogalmazó, ki a holttesteknél az öngyilkosságokról szokta felvenni a jegyzökönyvet. Igaz, hogy sablonos, hivatalos stílussal mondják meg a valót, de azért nem szükséges hozzá a Jókai esze, hogy egy ilyen jegyzőkönyvből egy egész regényt olvashassunk. A huszárezredes haláláról pedig a következőket tudtam meg Solt Palitól, a garnizon fess főhadnagyától: — Pali! Igaz-e, hogy a vas ember meghalt ? — Dehogy is igaz! Készül, de nem tudom mire megy vele. Előbb megakar gyógyulni, aztán azt kívánja, hogy én vágjam agyon. Már a lovassági laktanyánál intézkedett. Bandázs nélkül, a végkimerülésig fog menni a párbaj. — De a lapok már hozzák az elhalálozási hirt. Az egyiknél már ki is van szedve az elparentálás. — Még hasznát veheti, mert meg lehet, hogy Domokos ezredes csakugyan meghal. — A párbajban? — Lehet, hogy abban. — Hát amúgy is meghalhat ? — Sőt az a valószínűbb. — Nem értem. Furcsa, nagyon. — Az. — Bővebb magyarázatot nem kaphatok ? — Ilyen szárazon az nem megy. Gyere be egy teára, vagy kettőre, bakatorra, meg egy kót-kilenc üveg pezsgőre, vagy mi a szösz,. . . És ón be megyek a snájdig katonával a mulatóba, mert jól tudom, hogy a magyar ember bor mellett tudja magát a legjobban kibeszélni. Leültünk. A főhadnagy rendelt. Meglepett az a szörnyű rendelmóny, noha ón már jól ismerem a bélelt tárcáját. Mindig kivakkan onnan egy pár százas, de ma meg túlságosan kiduzzasztotta a sok kékhasú bankó. Utóbb annyi italt rendelt, hogy a megyei vicinális lokomotív ja szuszogott volna alatta. * — Tehát az ezredes ól ? — Tehát ól. — Ne kívánd drága vitézem, hogy harapófogóval húzzam belőled a szót, igyál és beszólj. Érdekel a dolog.