Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1901-04-07 / 28. szám
XXVII I évfolyam. # J B.-Csaba 1901. Vasárnap, április hó ?-én 28 szám. BEKESM KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú Váz, hova a lap szellemi részét illető kö lerr.cnyek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Dl J: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Húsvét. Megkopogtatja, a tavasz az ablakokat és ha kinyitjuk, beözönlik rajta a langyos szellő, az aranyos napsugár, az üde virágillat és az emberi sziveket újra föléleszti az uj életre A szegény nagyvárosi ember sötét utcák magas házai közt vagy a hideg templomban szorongó tömeg közt ünnepli a föltámadás ünnepét, mig odakünn a ragyogó nap végzi az istentiszteletet és buzdító szavárazajtalanul ismétló'dik a föltámadás csodája, Minden erdő' székesegyházzá válik, a rét puha pázsitja puhább és tarkább, mint az oltár szőnyegje, a tavaszi szél szózata hatalmasabb minden orgonahangnál, az ibolya friss illata pedig magasabban száll a tömjénfüstnél. Szép téli ünnepünk, a karácsony, szük helyen a csillogó fenyőfa köré gyűjti szorosan a családot, a rokonokat, a húsvéti ünnep azonbin kicsal bennünket a szabadba, az újjászülető természet tágas ölébe A karácsonyest olyan a tél közepén, mint egy barátságos kis világosság, mely a hó és köd között vigasztalólag int a vándornak; a húsvét ellenben az év virágos diadálkapuja, melyen a tavasz győzedelmesen bevonul és megvalósul az igazság és szeretet diadala. Ilyenkor érezzük leginkább, hogy mi is föl fogunk támadni a földi élet szürke, homályos, fájdalmas ködéből és más, jobb, fényesebb világba jutunk, ahol csak a szeretet és az igazság uralkodik. Bennünk is éppen ugy küzd valami titkos erő a világosság felé, mint a föld jeges kérge alatt, mely fölfakadva jezer virágot ós pillangót bocsát ki magából. Előttünk megy ilyenkor végbe a csodás átalakul ís nem csupán a gyer tyafényben uszó oltáron, harangzugások közt, üe künn az ünnepi mezbe öltözött réten és erdőn sok ezer madárhang emelkedik ujjongva az égbe és szivünkből is kitör a szeretet szava. Gyermekeink ártitlan tekintetéből is felénk int a föltámadás érzete. Mi is vala ni kor éppen olyan elfogódással és szomorúsággal néztük a sok gyertyafény és virágdísz dacára oly rejtelmes és homályos szentsirt. Ők is örülnek a Rómába utazó harangok meséjének és lesik a legelső harangszót. Milyen szivdobogással nézik a föltámadási körmenetet és milyen buzgósággal gyűjtik és várják a pi rostojás-szüretet! Gyermekeinkben föltámad saját lelkünk éppen olyan hófehéren, szűziesen. amint valamikor bennünk élt, ugy támadnak az üde tavaszi virágok a fekete földből, melyneksara nem szeny nyezi be fényes tarka köntösüket. Bennünk még él a meglett ember minden fájdalma ós vágyódása s már mellettünk áll második énünk és szemében ott ragyok elmúlt tavaszunk elmúlt meséje. Akármerre tekint szemünk, mindet nütt előttünk ismétlődik a természe örökös változása, de az életerő mindig ugyanaz marad. Az idegen vallásokban is mindenütt előfordul a föltámadás hite, de minálunk a föltámadást a szeretet áldozata előzte meg, mert a természet először eliervaszt és lehullaszt mindent, hogy csak a porból ós hamuból támadhat föl újra az élet ós a virágzás. Ugy, mint a nyár kincsei lehullvi erőt adnak télen az uj természetnek, ugy kellett a véres keresztrefeszités nek megtörténie, hogy az emberiség gyász í.ból ós bánatából föltámadjon az istenség örökös ideálja. Mi is átengengedjük a tavaszunkat az utódainknak, de azzal vigaszta lódunk, hogy a vetés csak addig marad a föld alatt, amig kicsírázik és kikel s mi sem viseljük el az élet nehéz terhét, hogy végleg elcsigázva az örökös i egsemmisülós jusson osztályrészünkül, hanem boldogan, megtisztulva föltámadunk, hiszen a hus véti szózat harangzügással, madárdallal, szélbugással azt hirdeti: feltámadunk ! A közszellem. — És az egyesületi élet. — B.-Csaba, ápr. 6. Azt mondják, hogy nagyon is sok az egyesület, hogy kelleténél jobban megadóztatják a közönséget, hogy fölmutatott eredményük nem kielógitők, hogy csak a szerepelni vágyókért vannak stb. Kifogásokat bőven hallhatunk lépten, nyomon. Mi igaz ezekből a kritikákból? Utaljunk először forrásaikra; azok legjobban fognak bennünket tájékoztatni. Megvan a hajlam arra, hogy az egyesületi működést a divat szempontja alá helyezzék, a mulatság egy nemének tekintsék. Részt vesznek benne, mig az újság ingerével hat, még jól nem laktak vele. Innen a lelkesültség rövid tartama, a szalmaláng. A munka és az idő kellemes eltöltése olyan két. fogalom a mi közéletünkben, a mely jóformán kizárja egymást. Egy külföldi tudós, pedig olyan, aki nagyon rokonszenvesen ir rólunk s alaposan tanulmányozta a magyar nép jellemvonásait, azt mondja, hogy a magyar tud dolgozni, ügyesen és kitartóan is — ha muszáj. Az lehet a bajunk, hogy a munka még nagyban és általánosságban nem élvezet nekünk s az ólvezstben nem vagyunk képesek magasabb célokat szem előtt tartani. Felfogásunk könnyüvérüsógóről, hogy ne mondjuk, könnyelműségéről kellene tehát lemondanunk, hogy az egyesületi élet egészségét helyreállíthassuk s ne nyujtsuk, mint egyesületi tagok beteg emberek kinos látványát, a kiket minden bánt, mindenütt szőrit a ruha, akiknek semmivel sem lehet kedvére tenni. Nincs bosszantóbb balvélemóny, mint az az oktalan hiedelem, hogy ha valamely tevékenység közhasznú is, vagy azzá lehet, már ennélfogva nem alkalmas arra, hogy üdülésünkre szolgáljon. Nem a foglalkozás, vagy komoly jellegének hiánya, hanem változatossága frissitföl s adja vissza a léleknek rugókonyságát. Ebből az alaptévedésből kell kigyógyulnunk s akkor bizonyosan megszűnünk kigyót-bókát kiáltani egyleteinkre is, mi több, azoknak megkönnyitjük a küzdelmes létet és hatóerejüket fokozzuk. Nemcsak az elnököknek s a tisztviselőknek kell nobile offic i u m n a k, érdemes munkának tekinteni az egyleti tevékenységet, hanem minden egyes tagnak. Az egyleti élet föllendülésének egy Békésmegyei Közlöny tárcája. Föltámadás. Irta : Kálmán Gyula. I. Pető László, fiatal pap gyönyörű beszédet mondott a húsvéti isteni tiszteleten. A föltámadásról beszélt Es a nagy eszmét oly meggyőzőleg, annyi ékesenszólással tárta föl az ájtatos hivők gyülekezete előtt, hogy mindenek érezzék szivökben a húsvéti öröm lélekemelő magasztosságát. Es a midőn annál a részletnél tartott, hogy az egymást szerető szivek, a kik itt a földön nem lehetnek egymáséi, majd találkozni lógnak a föltámadás nagy napján ama szebb, ama boldogabb hazában: akkor az érces hangja megrezgett, suttogóvá vált, szinte látszók, hogy benső indulatokkal küzdve, csak alig tudja a szemeibe szökkenő könnyeket visszafojtani. Mintha egy pár csöpp végig is perdült volna férfiasan szép ábrázatán . . . A templom egyik oldalán, épen a szószékkel szemben fiatal leány ült, a ki álmatag szemeit eddig is csak néha emelte föl az ifjú lelkipásztorra, most azonban még a fejét is mólyen lehajtotta ós miközben a növendók-ujján lévő karika-gyürüt forgatá, csak kebelének gyors hullámzásából lehetett észrevenni azt, hogy reá a szentbeszéd talán a legnagyobb hatással volt. De midőn Pető a lemondás, az istenben való bizalom ós megnyugvás igéit han goztatta, akkor a lány hirtelen lehúzta ujjáról a karika-gyürüt, fölveté a fejét és a szemeiben csillámló könnyeken keresztül látni lehetett azokban nem a lemondást és a megnj'ugvást, hanem az istenben vetett erős bizalmat, a mely önbizalmat és nagy elhatározásokat szül. Nem is vette le többé szemeit az ifjú papról és igy történt, hogy a tekintetük egyszer csak összetalálkozott. A lány szemeinek szokatlan fénye és kifejezése a lelkipásztort mintegy bűvöletbe ej tó . . . Becsukódtak az igehirdető ajkai, mintha a szemekre bizták volna a beszédet . . . Néhány pillanatig néma csönd honolt az istenházában ; azután az ifjú pap hirtelen bevégzó beszédét: — Halandók! bizzatok, reméljetek: föltámadunk ! Majd felhangzók a gyülekezet éneke: Él a Jézus, a mi fejünk, Keresztyének! énekeljünk Ülvén Húsvét ünnepeket Uj győzedelmi éneket ! És a gyülekezet énekéből egy csengő női hang, meg egy erőteljes férfi bariton váltak ki : a leány és a lelkipásztor hangjai. Oh, azok bizonyára összefonódtak a magasban ós ugy járultak az Urnák zsámolyához . . . II. A templomból kijövet a jó nénikék alig tudtak betelni a suttogásokkal: — Láttátok, hogy ránézett a tiszteletes ur az Ilonka kisasszonyra ? — Hej, csak nagyon is szereti azt a ; leányt! — Milyen szép pár lenne belőlük ! N — Igen ám, ha az öreg Rajcsányi el nem jegyezte volna a leányt azzal a vároái úrral, a ki ugyan gazdag, de bizony csak még egy napon sem lehet említeni a mi papunkkal. — Eleget is sirt már miatta a szegény Ilonka kiasszony. — Sirt az, lelkem ! Most a templomban is. Hanem én azt is láttam, hogy a jegygyűrűjét is lehúzta az ujjáról. No én csak azt mondom, beleül még Ilonka kisasszony a papné székébe. — Bárcsak segitenó oda a jó Isten ! — volt az egyhangú vélemény. Hl. . . . Már a délutáni isteni tisztelet után mindenki tudta, hogy Zajzon doktor, a Rajcsányi Ilonka vőlegénye, a ki az ünnepeket bájos jegyese körében óhajtotta tölteni, a déli vonattal hirtelen visszautazott a városba. A jobban értesültek még azt is állították, hogy a mit Ilonka délelőtt lehúzott az ujjáról, a jegygyűrűt is magával vitte a doktor. Mindezeket a híreket pedig az öreg Sára néni, a tiszteletes ur hűséges gazdasszonya koronázta be azzal a kijelentéssel, hogy a tiszteletes ur levelet kapott Ilonka kisasszonytól. Lett nagy öröm erre az asszonynónó£ közt, de talán még örömkönnyeket is sirnak vala, ha látták volna Pető Lászlót, a ki csöndes szobájaban egy levélkét szorongatott a szivéhez és olvasá — századikszor ialán — a drága szavakat: ,,László ! En ma a templomban föltámadtam — önért." Csak a jó Isten látta azt ós csak a jó Isten hallotta, hogy az ő földi szolgája leborul az ö színe előtt és ugy kiáltja nagy fenszóval : — Hatalmas Isten! Uram, Jézus Krisztus, ki föltámadtál a mai napon, dicsőség a te szent nevednek ! Megnyugvás. Egy ev. ref. lelkipásztorhoz. — Ki tűzoszlopként előttünk járva Világitasz a pusztaságba — S szomjunk oltod, mint hűs forrás vize; Midőn megnyílik kedvesink sírja S fájdalmát a szív már alig bírja : Vérző sebünkre balzsam az Ige, Apostol, ha szólsz : bízva bízzál, Lelkünk örök, nincs vég a sírnál ! . . . És Te, ki árváknak s özvegyeknek Vigasztalást megannyiszor adál, Csak nem találsz gyógyirt mély sebednek, Mit vágott kétszer a sötét halál ! Imát rebegve ihletett ajkad, A Hit malasztja nem segít Rajtad? Oh nézdd, a természet midőn látja. Mint hervad el keblén szép virága, Nagy fájdalmában úgy sír, úgy zokog ! Haj ! hol találna megnyugvást másban: Halál után mert föltámadás van „Sáron rózsája" újra nyílni fog! Dr. Kinoaec Imre. A FerenczJózsef keserűvíz világszerte ismert jó hirnevét kitűnő minőségének köszönheti, minek következtében a földgömb minden részén, ínég a kisebb helyeken is, most már található és árusítva lesz. A Ferencz József keserüvizböl mint rendszeres adag egy boros pohárral reggel éhgyomorravíWa a I í > rY A rí ri íH
