Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám
1898-09-25 / 77. szám
XXV. évfolyam. B-.Csaba, 1898. Vasárnap, szeptember hó 25-én. 77 szám. BEKESME6Y EOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi: Apponyi-utcza 891/„ sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közleményed küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 foript. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám á-a 3 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő »Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Költségvetéseink. — A községek figyelmébe. — Pénztári és számellenöri tisztségeink már egybeállították a jövő évi költségelőirányzatot. Szemben azzal a helyzettel, bogy a haladó idő mind több és több igényeit tárja föl a szükségleteknek és szemben azzal a tapasztalattal, hogy a magyar gazdát az utóbbi években depressiv árak, gazdasági csapások, balsikeres* esztendők érték, — ugy vesszük észre, aköltségelőirányzat készítő faktorok féltékeny ovaíosság gal fáradtak minden vonalon azon, hogy mig egyrészről a mult évi költségvetés kereteit tul ne lépjék, egy gyüszünyit mégis adjanak azon intézményekből is, melyek a városiasodás pretenziói és melyek a haladás számlájára írandók. Ez a legnagyobb ellentét, azért nehéz azt összeegyeztetni. Az élet tombolva folytat ostromot a régi patriarclialis szokások eilen, növekednek az igények, a háztartástól kezdve az állami berendezkedés minden vonaláig, aféle olajcseppek, amelyekkel a költségvetés készítők megkenték aí egyes kiadási czimleteket, sem az igényeket kielégíteni nem képesek, sem a városiasodást nem szolgálják. Legfölebb — étvágyat keltenek. A dolog ugy áll, hogy ha komoly igyekezet vagyon a haladás iránt, akkor ne olajcseppekkel, de forinalPer az áldozatkészséggel locsolgassuk előhaladásunk gépezetét. A dolog azonban ugy is áll, hogy könnyű az ilyen uagyképü szenteucziákat kimondani, — sóhajt föl költségvetésünk egybeállitója — hanem aztán ki bírja meg a köztehert ? Hiszen mi sem lenne könynyebb, mint nagy summákat beállítani a költségvetésbe, csak a polgárok zsebéből telnék és aztán uem Aeolus vihartrejtő tömlője lenne az ilyen nagy summa a képviseleti közgyűléseken? Szent igaz. Dicsérjük az óvatosságot De nehogy csak egy perezre is olyan látszata legyen a dolognak, mintha mi tékozlásra akarnók suggerálni képviselőtestületünkben a költségvetés beterjesztőit, tartozó köte lusségünk önmagunkkal szemben a multakból a dolgokat némileg rekapituláliii. Ez a rekapituláció pedig igy mutat : oly sokszor és annyit czikkezett e szerény vidéki újság abban a kérdésben, hogy a városháza urainak, meg képviselőtestületünknek törekednie kell arra, hogy ne minden közkiadás a községi közköltő terhére essék. Más szavakkal: fokozni kell a községek közjöoedelmeit s ez által képessé tenni városunkat, hogy a polgárok túlou túl való megterheltetése uélkiil szolgálhassa az előhaladás ügyét. Tettünk is ezen általunk dédelgetett eszme érdekében indítványokat, nógattuk, ösztökéltük az illetékeseket, hogy beszéljenek róla, vitassák meg és a mi helyes, azokat léptessék életbe. Ha egy kissé tréfásabb kedvben lennénk, azt moudauók, hogy meg is hallgatták ezeket, részben va'ósitották is Budapesten, Temesvárt, Aradon, Nagyváradon. Az emiitett helyeken, de még több érdekeit helyesen felismerő városban, a városiasodás fokozottabb terheit nem a közadók Archimedesi csavarával oldják meg; de indirekt módou. Több helyen a város haszonhajtó intézmények létesítője: Kisújszállás, Nagybánya, Kis-Körös községi .takarékpénztárt létesít és kihaszuálja, miként Lajthán tul azt a közgazdasági erőt, melyet a takarékpénztári üzletág természete szerint magával hoz. Makó gőztéglagyárat létesít, mert az ott jövedelmező, Tótkomlós oly szerencsésen szerzett ingatlanokat, hogy nem fizet községi pótadót, gőzmalmok, vendéglők, regalekezelés, mind a közköltőt apasztják, de e mellett, mint a föutemlitett városok legközelebbi elhatározásaiból kitűnik, lehet a közköltőt apasztani indirekt községi adók és illetékek rendszeresítésével. Hogy az élvezeti cikkeket megadóztatják, az igen is helyes. A szódának üvegenként egy krajcárral való megadóztatása senkit koldusá nem teszen, nagy bevételeket lehet biztosítani a telekkönyvi átírásoknál a városi mondjuk 1%-os illeték megszabásával, miut az Aradon és^a fővárosban alkalmazásban vau. Indirekt módon az uj erőforrásokhoz juttatni községeinket helyes dolog, különösen oly helyeken, hol a város pretigse érdekében kell nagyobb intézményeket létesíteni. A mi pl. Szentesen van, a hol 110° 0 a Községi adó, az absurdum és a lakosok elszegényesedéséhez fog vezetni, ha a közterhek kiróvását s viselését az indirekt adónemekből nem helyezik más kivetési kulcs alá. Gyulán is oly magas a községi pótadó, hogy gondolnia kell közjövedelmei növeléséről. Es mikor Csabát látjuk, számos napirenden levő intézményeit óhajtva, őt is arra kell biztatnunk, hogy közjövedelmeit esetleg indirekt utou is fokozza ; kisebb-nagyobb mértékben ellehet ezt minden községünkről mondani. A költségvetések tárgyalásainál tehát ezek a szempontok domináljanak és — győzzenek. Csaba város közgyűlése. A szeptemberi rendes havi ülésen jó ideig hangtalanok voltak a tisztelt városatyák. Az alumneum nyitotta meg a szónoklás zsilipjeit, de azért gyorsan pörgő ülés volt; a biró „Jó étvágyat" kívánása mellett jóval ebéd előtt szétoszlottak a tagok. A közgyűlésről tudósitásitásunk a következő : M a c z á k György biró megnyitván a közgyűlést, főjegyző előterjeszti a pótlólag beéikezett iratokat, nevezetesen az izr. hitközség átiratát, hogy a mai napon gyászistentiszteletre hiv, erre a képviselet Tadanay Jáno*, Gally Gyula, Fay Soma és Kristcffy Károly tagokat küldi ki képviseletében. — Bemutatja a leányiskolának államkezelésbe való bocsájtása érdekében beterjesztett iskolaszéki kérelmét. — Ezután a rendszeres havi jelentések tétettek meg és tudomásul szolgáltak. A közgyűlés egyszerűen tudomásul vette, hogy a belügyminiszter a földmives iskolánál tett alapítványnak alapító levelét jóváhagyta és a városnak aföldmivelésügy érdekében hozott áldozatáért köszönetet ^mond. Ugyancsak tudomásul vétetik a magyar királyi közigazgatási bíróság döntvénye, mely szerint az egyházi segély a gör. kel. egyházban is a telekszám arányában vetendő ki. A csaba spáczai vasút engedélyezése tekinteteben a kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki. E szerint a vasútvonalat ugy a mint az tervezve volt, a csabai bekapcsolással, — fogják fölépíttetni. A társulat okiratban jelenti ki, hogy a töltésvonalon vezetett vasút felépítményét hajlandó árvíz esetén saját költségén lebontani ós ismét visszaallitani Omaszta Elemér volt közgyám fegyelmi ügyében kelt másodfokú fegyelmi ítélet mdomacul vétetik „BékésmegyöiKöziöüy"Larcaja. Lillácska. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája? — Irta: Prigl Olga. A haja olyan volt, a hogy a két vastag fonaton a nap megcsillant, mintha eiüstös fehérszőkére aranyport hintetlek volna. Kis Gretchen arcza üde, piros, mint a havasi rózsa, s a szeme nagy barna, csodálkozó szem, a minő az őzikékoek van, a m.ik a hazuk körűi szaiadgaltak. Mert egy nagy erdő közepén lakott Lillácska, akar a mesebeli kiraiykisösszon) ok. Körül, körül a zengő fák, — a beszedes nyár, a suttogó ja vorfa, mintha c-akugyan Mesaországbó* kerültek voloa oda, és Lillácska elábrándozott rajtuk, mialatt nürun olvasta Mariittot, az ő mindannyiszor c-unyti leáuyaiva: és titokzatos szerelmes hőseivel Egy.»zer aztán, a hogy felpillantott, s ez is ugy beleillett volna valami sz'^p mesébe, — maga előtt látta a kiről anynyit álmodott ébren, a kire annyiszor gondolt csöndes holdvilágos éjszakán, a kit várt, maga se tudta honnan. Sz^p szál fiu \olt, egyszerű vadaszruhában, s a fegyverére támaszkodott, a mig jobb kezevei megemelte kis tollas, zöld kalapját. Lillácíka felemelkedett ülő helyéből, a köti) v a fö dre eseU, ő maga a boté nye rózsaszín fodrát babráíu. A féifi egy lepes-el közelebb ment hozza, s a Kezet ujujtott* neki. A leány alig érintette, az arcza olyan piros lett, mint a lang. — Hazamegyek, — mondta gépiesen. A féi fi lehajolt, és fölvette a könyvét; — Te^ek. . . S az ujjaik megini összeértek A piros gal igonyaboüyó mosolygott rajta, a szaraz tű belekapaszkodott a leány batisztruhája fodrába, a beszédes nyár. a suttogó jávorfa, valamennyi azt kerdezte tőle 1'uttaban : — De hát mi bajod lett egyszerre édes kis Liba? A kúszó szeder átölelte a lóbait, de ő haragosan szétszakította a leveles indát, s egv apró Katiczabogarat, mely fölsétált a vá Iára, kíméletlenül lesodort a tenye révei: — Hazamegyek . . . Tul a kerek tisztáson állott házuk, a taposott gyalogösvény ep odavezetett. Léczkeritós fogta körül, szép piros, sárga, neg rózsaszín mályvt,rózsák kandikáltak ki rajta a magas hosszú száraikon. A verfícze nyitva volt, s az egyik virágágy mellett két apró fiu játszott a homokba. A nagyobbik a szájára tette a mu tató ujját, a mint halkan mondta: — Pszt, Liilácska, a'mama beteg 1A kisebbik is felnézett erre, olyan őzike szeme volt, mint Lillának, — s aztán csöndesen paskolták megint a nedves homokot, az apró, barna kezeikkel. — A sz*gény mama, sóhajtott Lilla, a hogy a zihilt, rekedt köhögés kihallatszott a szobából, —- megint rohamai lehettek . . . Benyitott hozzá lábujjhegyen. Kis Diolltüggönyökkel vol beaggatva az ablak, szélről, a hol nem ^rta b) egÉszen, éles sárga csíkot; vetett aa a nap. — Vec.d le L llacska a függönyt, ugy szeretem a meUiget, — rnond:a az isszony. E- sütkérezett oenne. Csak a divánra dűlt le ruhástól. Liila odabujt mellé, közel egészen. Két karával átölelte az anyja nyakát, arczát odaszorította annak a forró fejéhez, s el kezdett sírni csöndesen : — Nagyon szerellek mama, nagyon, A könye hullott, csupa nedves lett tőle a ruhájuk. Simogatta az asszony végig, végig a leauv feb^r homlokát a forró kezével : — S egfiny Lillac-ka, — és aztan hoz a t© hirtelen : — No, s mit tennél ha megtalálnék halni? ; Görcsösen felzokogott erre Lillácska, a kis keble csakúgy pihegett belé. Alig tudta megvigasztalni az anyja, még a hogy lefeküdtek este, álmában is egyre piszegeit. Pedig csak megtörtén*, meg. Szép őszi napon, mikor piros volt a fa lombja s a levél zörögve hullott a száraz fűre A dalos madár elhallgatott valamennyi, csak a két gerlicze búgott a nagy tor nvos kalitkában, AZ orgonabokor meg hajtogatta az ágait, mintha csak mondta voloa: — Ugy, ugy, — siratgassátok ti is . . Zörgös gally kopogott olykor az ablakon, a mely sűrűn be volt aggatva, ^v két kis fiu a Lillácska fekete ruhájába kapaszkodott — féltek. — Halálmadár kopog az ablakon, — mondta a nagyobbik, ós megborzadt — Majd lelövi a papa, — vigasztalta a kicsi, és puskák felé mutogatott, melyek a falon voltak sorjába De ő is közelebb húzódott a nénjéhez. Csöndesen f.-küdt a hideg asszony a koporsóban. Az a kis szenvedő voná* s elsimult az arczán, a mi annyi szemrehányást tett az urának reggel, mikor odahajolt feléje a. marc ona ember s beszélgetett vele, a hideg asszonynyal: — Durva voltam, hozzád sokszor, bántottalak . . . Felelt az a kis szenvedő vonás : — A tűrés, a hallgatás, az a leány, az asszony sorsa . . . — Nem szerettelek eléggé . . . A hideg asszony mintha összébb szorította volna a szájszóleit: — Tudtam . . . Ráborult a marezona ember és ugy zokogta: — Oh bocsás meg nekem . . . Es kisimult a szenvedő arcz : — Megbocsátok, mindig is megbocsátottam . . . Szelíden mosolygott aztán mindig. Alszik, — mondta Lillácska a két kis fiúnak, mikor fölemelte őket hogy megcsóko'ják. Odakint hullott, egyre hullott a sárga levél . . . * Uj levél nőt a régi helyébe, ós a Lillácska szivében is oszlani kezdett a szomorúság. Fokozatosan,— első mosolygása csak olyan volt, mint az ibolya nyílása tavasszal, bátortalan halovány, hovatovább színesedett, ugy hogy vadrózsa nyíláskor már ő maga is olyan volt, mint egy üde, piros virágszirom. Ezt a hasonlatot különben a vadásza mondt neki, a kivel csak összetalálkoztak azután is, a jó Isten tudja hányféle véletlenségből. S már nem is félt ugy tőle. A kezét is megfogta ós elnézte sokszor, hogy milyen finom, fehér, mint a nagy uraké. — Kitudja, nem-e vagyok ón valami elátkozott király, Lillácska, — nevetett a vadasz — Király igen, — mondta ábrándosan a leány ós elpirult. Aztán a hosszú vastag hajával átkötötte a férfi csuklóit : — Fogolykirály — ós nevetett hozzá édesen, ártatlanul. — Maga pedig Lillácska a legeslegezebb baba a világon. A papája ugy lopta el Töndórország valami játékos kiraka tából . . .