Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1898-06-26 / 51. szám

XXV. évfolyam. B.-Csaba, Í898. Vasárnap, junius hó 26-án. 51-ik szám. BEEESHEGfT EOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALM U LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közleményen küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer:" vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szam ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevfi fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891 /

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A szülők gondja. Csaba, jun. 25. Ezt anyáreleji, obligát tárgyat ejtjük szóvá, befejeztetvén az egész vonalon az iskolai vizsgálatok és egy csapata a gyermekseregnek azon a ponton áll, hogy számára pályát kell kijelölni, részben választani. Pályát ? Hiszen minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény !" Igaz Hanem ez a materialis világ a költői szentenciákat nem igen fogadja el és az előtérbe állított pekuniaris érdekek következtében mindenki a materialis boldogulás ösvényén szeretné elbocsájtani a maga csemetéjét. És ha még ezek a szempontok érvényesülnének ? Végre is az ember czélja ezen a földön a boldogulás és bizonnyal az Aesopbus békája lennénk, ha szembeállva az uralkodó világnézlettel, azon akarnánk változtatást tenni, hogy a boldogulásban ne keressék e kornak aranybornyuját, melyet rajongva bálváuy-imád a kornak regenerált embere, — a pénzt. De ez ellen szólni sem kell, mert meszsze távolban van attól, a mit mi szóvátenni akarunk. Elfogadva tehát e kornak önös, tiszta materialis céljait, hibáztatnunk kell a pályaválasztást annak egyoldalúsága és előítéletei miatt. Az ügyvédi, az orvosi pálya keresett s a felé törnek, azt nagyban elözönlve, pedig e pályáknak is megvannak immár a proletárjai. Azok a pályák, melyek örökös nyomorúságra predesztinálnak, szintén el vannak özöulve, de jobbára azoktól, a kik a tanulás során kitörtek, mint a versenyparipa, vagy letörtek s szülőik nem állottak mellettük, liogy a pótvizsgák, instruktorok és más tényezőkkel áteveztessék a Scyllák, meg Charibdíseken. Vagy, jutuak ezek a nyomorú pauperismusból, mely a drága középiskolai oktatást meg nem birta. Ezek mind végig eveznek valamely olyan tanulásszakot, melynek elvégzésével.a szellemi munka téreire nyernek képesitést. Kiből telik ki a kézmives, az ipari munkás ? Azokból, a kik a tanulásra semmi képesítéssel nem bírtak, a kik nem tanultak, hanem megbuktak; ezeket aztán szüleik büntetésből iparosokhoz adják inasnak. Milyen kedvvel megy ez a gyermek ipari pályákra, mikor teljes életébeu, midőn valami csíuyt tett, azt hallotta, „hát csak igy viseldd magad! Majd odaadlak suszterinasnak." Ebből az elemből, vegyük hozzá az átlagos mtihelybeli nyelvet, mely erkölcseiben való megdurvulásra készteti a gyermeket, — milyen iparososztályt nevelhetünk ? Szakiskoláink nincsenek, az elméleti képzés messze túlmarad a czéltól; iparososztályunk töke nélkül jut önállóságra, hogyan lehetne czélt érnie ? És éppen azért, meit az értelmi pályák vannak favorizálva, ezek is túltengők : belőle kitörnek az elhibázott, félbemaradt szerencsétlenek, a kik az irodákban másolással foglalkoznak. Uri hajlamokkal bírnak, részben a társadalom ezt a követelést állítja velük szemben és czifra nyomorúsággal végigküzdik az életet? Pályák-e ezek? Nem; százszor inkább kézművesnek adui; ebben a szellemben megnevelni, arra képesíteni és a boldogulásnak eszközeivel ellátni? De hiába prédikálja ezt a sajtó. Alikor az a tapasztalat, hogy a kissé értelmesebb, becsvágyóbb iparoslegény, a ki tehát iparában a legtöbbre vihetné, a korszellem szörnyű sántító előítéleteit elfogadja, megszégyenli, hogy ő csak iparos és addig-addig mesterkedik, mig a megyéhez, a városhoz be nem jut dijnoknak. Más országban az iparos a legtiszteltebb társadalmi elem. Nálunk ? Nálunk nagy részben a szellemi pályákról letörtek assyluma. Mig a kor szellem meg nem változik, addig hiába hányjuk mi a falra a borsót; azt a meggyőződést tápláljuk, hogy midőn a szüiők gondtelt napjai idején ezt a mi nyárspolgári felfogásunkat elmondjuk, sokakat ingatunk meg a meggyőződésben. Nem uj a mit mondtunk s fájdalom, nem is utoljára mondjuk. Oszladozik az az előítélet is, melynek következtében a katonai pálya ide-oda megnyílik a magyar ifjúság számára. Az osztrák-magyar ármádiában eleddig kevesen vannak a magyar ifjak ? Pedig harcra termett a magyar, vitéz, bátor és szinte predesztinálva lenne erre a pályára. Bizonnyal politikai okok tartották távol a magyar ifjúságot eddig; de most már uj korszellem kezdődik. Egész sora a magyar alapítványoknak a tiszti akadémián. Helyes is, hogy ifjúságunk tért foglal ott, a hol a haladás, a boldogulásnak oly elágazó mezején tehet az illető hazájának szolgálatot. A szülők gondja ma ezt a pályát is megválasztani gyermekeiknek. Az aratás. — Hogyan is állunk munkáskérdésünkkel. — Z endül, megszőkül az áldás a szép alföldi rónán. Beléptünk az aratás idejébe is. Ez is az idők jele: mindenki ama kérdés felé tekint: nem volt e befolyással munkásainkra az az izgatás, mellyel évek óta körülveszik a munkásizgatásból élősködő agent provokatőrők ? A mi értesüléseink szerint nincs komoly ok; munkásaink bármily nagy erővel igyekeztek egyes, a fővárosból kiutasított izgatók őket a munkavállalkozás alkalmától elütni, — nagy és teljes számban vállaltak munkát és alig lesz ebben az évben is bajosabb aralás, mint máskor. Békésmegye régen jellegzett fészke az agrárszocialismusnak és azért talál készpánzzül minden hirlelés, melyet egykét lelkismeretlen ember fölküld a lapopoknak. Orosházáról azt jelentették csütörtökön az Országos Hirlap és Egyetértésnek, hogy Csizmadia Sándor S z a 1 a y István társaságában végigutazták az egész Békésvármegyót és mindenütt elég sikerrel rábírták a munkásokat, hogy Péter-Pál előtt ne kössenek aratási munkaszerződést. Ez a hir semmi alappal sem bir. Csizmadia ugyan járkálhatott a megyében, végre is a hatóság vesztegzár alatt nem tarthatja (habár megérdemelné), de csizmadiát fogott, semmi nemű eredményt nem ért el. A munkaszerződések hónapokkal előbb megvannak kötve és sokkal okosabb a mi népünk, minthogy még ha a soczialis elveket valja, egy részleges aratási sztrájkba bevihető lenne. A jelzett lapok rendes levelezője kérdést intézett, ki küldötte föl ezt a kacsát Orosházáról s bizunk e lapok tisztességében, hogy jövőben nem ülnek föl a jeles levelező urnák, ki oly nagy felelősségű kérdésben, minden alapot nélkülözve, alaptalan hirlelésekkel költi föl egy két dőre, dologtalan, álmodozó lappangó aspiraciót. * Ezzel szemben a helyzet képét megbízható ada'ok nyomán a következőkben közöljük : Igaz ugyan, hogy birtokosaink egy része, nehogy a munkásoknak az aratás küszöbén teljes kizsákmányolásáKlárika nem kis leány. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Klárika az udvaron föl és alá sétálva, a földrajzot tanulta. Azaz tanulta volna, ha sokkal fontosabb dolog nem zavarta volna meg ártatlan kis fejecskéjét. — Csak már nagy leány volnék! — sóhajtott fel méla bánattal és andalogva ingatta bájos fejecskéjét. — Oiyan nagy tjjint Olga! Akkor én hozzám is jarna egy szőkebajuszos mérnök. Mert Olgához szőkebajuszos mérnök jár. Milyen szép ember az a Száray Lajos I Mindinkább belemelegedett a csöpp kis leány; elégülten mérte magát végig tekintetével s egyszerre csak egészen hangosan felkiáltott : — Hiszen szebb vagyok én mint Olga! Hirtelen befogta a száját. Pirulva, zavartan körültekintett. — Jó Isten, ha meghallotta volna valaki! Ezer szerencse, hogy egyedül vagyok itt! De magában újra erősítgette, hogy ő összehasonlíthatatlanul szebb nónjénól. Es ha jól vesszük ; elég idős már a férjhezmenéshez. Hiszen már ide-oda végez ezzel az undok polgári iskolával! Kicsinylőleg biggyesztette piros ajkát. — Oh, igen sok asszony van, a ki egy osztályt sem végzett M rt ne me hetnék én már férjhez? nem igaz-e? E pillanatban a kapu ajtaja erős robajjal csapódott. Klárikának megállott a lélekzete; majd a szive hangosan kezdett dobogni. Arcza kigyulladt, vére lá zasan lüktetett. Nem tudta mi baja volt, csak azt látta, hogy a mérnök feléje közeledett és csengő, lágy hangon kérdezte : — Itthon van az édes mama? Klárika nem tudott mindjárt felelni. Mintha valami láthatatlan kéz fojtogatná, fuldokolva, vontatottan válaszolta : — Mama nincs itthon . . . Olga igen. A mérnök mosolyogva köszönt s mielőtt otthagyta volna, megcsípte az arczát. Klárika duzzogott, bosszankodott. — Ez a mérnök olyan ostoba . . . azt hiszi, hogy kis leány vagyok ... de egyszer kinyitom már a szemét. . .Majd hozzátette : — Vajon mitc-inálhatnak „azok" odafent ? Meglesem Lassan, lábujhegven ment fel a folyósóra és óvatosan, figyelve jutott el a szilon ajtaáig. Bekukucskált, de sen mi „érdekest" nem látott. Már csalódottan visszaakart menni, midőn a mérnök szerelmesen fel sóhajtott: — Olga ! nem is hiszi mennyire sze retem ! Többet nem hallott, de elég volt ennyi is. Szája szélén kesernyés, kárör vendő mosoly vonult végig. — No megállj Oiga . . . majd kapsz te apától ! Es amint jött, visszasompoly gott az udvarra. Alig várta, hogy a mérnök elmenjen. IS mikor nénje kikisirte az ajtóig ravasz gondolat 'fogamzott meg fejecskéjéb n: — Bizony Isten csókolóznának, ha a közelükben nem tudnának. A mérnök ahogy behúzta maga után a kapuajtaját, Klárika felszaladt a nénjéhaz. Egy pár lépésnyire megállott előtte és kihívóan végig mérte. — Tudok mindent! szólott jelentő ségesen ^mosolyogva. — Mit tudsz ? kérdezte pirulva Olga ós kételkedően nézett húgára. Klárika szinészies páthosszal szavalta : — Olga ! nem is hiszi menynyire szeretem! Olgae szavak hallatára összerezzent. No ezt nem hitte volna : hát ez a kis semmiség leskelődött ? Nem tudott mást teani, minthogy beczóző hízelgéssel kérlelte : — Ugye aranyosom, nem fogod elárulni a.mamának . . . majd veszek soksok czukrot . . . szőkehaju babát . . . Klárika sértődött ? Nem tudott mást tenni, min hogy beczéző hízelgéssel kórlelte : — Ugye aranyosom, nem fogod elárulni a mamának . . . majd veszek soksok czukrot , . . szőkehaju babát . . . Klárika sértődött büszkeséggel közbevágott : — Ha azt gondolod, hogy nekem baba kell, tévedsz! Némi szüuet után merészen, fenyegetően csillogó szemekkel folytatta : — Tudd meg Olga, hogy mi vetélytársak vagyunk, a mérnököt ón is szeretem I Olga megrendülve hátratántorodott. Csodálkozva, ámulva tekintett húgára : — Te kis csacsi! Hogy mersz te igy beszólni 1 Megverlek ! Es a másik perczben a csöpség két kis pofont kapott piros arczára. — Ne henczegj! kiáltotta dühösen és keservesen sirva fakadt most azért is megmondom, tudod: Es szavának állt. A szülők mosolyogva néztek össze. Később Klárikát keményen megdorgálták. — Igy füllenteni! — szörnyűködött a mama. Klárikának az egész vacsora alatt a sarokba kelletett állania. Másnap, mikor a mérnök eljött, Klárika ismét az udvaron volt. Sirt ós boszszankodott, a tegnapi igazságtalanságra gondolt. — EÍ a mama nem tuja felfogni

) hogy ón már nagy leány vagyok 1 Csak akkor vette észre a mérnököt, mikor már előtte állott. — Tanul a baba ? — kérdezte tőle hizelkedően és megcsipte arczát. Klárika mérgesen felpattant. — Hailja ! ne izetlenkedjék ! — ugy látszik nem tudja, hogy én már régóta nem játszom babával . . . Száray tréfásan magilletődött. — Ah ! . . . bocsánat . . . A csöppség sokkal okosabb volt, semhogy észre ne vegye a színlelést. Daczosan elfordult. Azonban hamar megsajnálta a történteket. Mire visszafordult, hogy jóvá tegye a durvaságot, a mérnök már a szalon felé tartott. Bement Olgához. Szegény Klárika, egész éjjel álig hunyta be a szemét. Nyugtalanul hánykolódott, ágyában, ide-oda. Reggel, mikor felébredt, ki volt sírva a szeme. — Milyen is a szerelem! sóhajtotta fájdalmasan. * — Itthon vannsk ő nagyságáék ?• — kérdezte Száray Lajos a szobaleánytól. — Nincsenek. Csak Klárika kisaszszony van a szalonban. A mérnök, a kedélyes ember ; ki régóta tisztában volt Klárika igaz szerelmével • a kínálkozó alkalmat felhasználva kedves tréfát eszelt ki. — Ugyancsak elbolonditom ezt a kis babát — mosolygott magában, midőn udvariasan megkopogtatta a szalon ajtaját. — Szabad ! kiáltotta a csöppség az izgalomtól elfulladó hangon. Ü. mérnök benyitott. Illően meghajolva monda : — Kezeit csókolom nagysád! Klárikának örömében majd kiugrott a szive. Egy darabig fürkószően mórt& Lapunk mai számához ecv iv mellftki«t. van i»aatni»m