Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-08-22 / 67. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, 1897. Vasárnap, augusztus hó 22-én. 67. szám. MN BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zzsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. szám ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Nemzeti ünnep, történelmi kegyelet. (r.) Minden nemzetnek vau nem­zeti ünnepe. Még a kis osztrák tar­tományok szeparisztíkus hajlamait az ö külön védszeutjük fényes üunepel tetéssel tanúsítják. Négy éve törvénybe iktatta a magyar országgyűlés is a nemzeti ünnepet: Istvánt. De ez a nemzeti ünnep még erőuélküli. A tu­. ráui népfajt, mely a régi Pannóniát modern alapon restituálta, ugy jellem­zik az idegenek, hogy kedélye hajlik az üunepeltetés iránt, vérének pedig minden atomja a nemzeti öntudattól van áthatva. Ha az idegenek e jellemzése meg­áll, akkor a Szent-István napját, ez egyetlen nemzeti ünnepet tegnapelőtt nagyobb ünnepség illette volna. Olyati sablonos volt az, mint akár melyik ünnepünk. A falukou az eresz alá ül­tek, egy kissé megháuyni-vetui a köz­ség és magánosok ügyeit; a nagyobb városokban sem jelentkezett a nem­zeti erö, lefolyt a nemzeti ünnep min­den vonatkozás nélkül ennek jellegére. Sokfelé halljuk, hogy Szt.-István ünnepe túlságosan kath. jellegű. Egy ezredéve ünnepe a róm. kath. hívők­nek. E felekezet a maga részére fog­lalta le a keresztény Magyarország e megteremtőjét s mikor ez ünnep nemzeti jellege felől, a vasárnapi mun­kaszünetről való törvéuytárgyalásakor parlameuti vita esett, már akkor a szűkkeblű felekezeti felfogás hangot adott, hogy ne augusztus 20 legyen a nemzeti ünuep, hanem márczius 15 ike. Szó sincs róla ! Márczius 15-e kor­szakos nap a magyarra és ünneppé avatta a társadalom történelmi öntu­data, törvény nélkül is; de nemzeti ünnepet kreálni és Szt.-Istvánt elfe­ledni, vagy erős hálátlanságból, vagy csak történelmi isin eret hiányából eredhetett. Mert sarktétel, a mely vitát sem tür, hogy a Káspi tenger partjairól Európában hazát kereső nép már ak­kor elveszett, ha csak egy századdal később István utáu veszi föl a ke­reszténységgel az európai polgárisult­ságot. István a modern Magyarország atyja, IV. Béla a megmentője. Semmi felekezeti komplikáczió nem gyöngítheti meg e kolosszális törté­nelmi alak érdemeit és ha Istvánt szentté avatták, még nem ok, hogy azok a vallásbeliek, kik szenteket nem ismernek, miut hazafiak ne fogadják el az ő napját nemzeti ünnepnek. A mint meg is vagyunk győződve, hogy a nemzet atyja lerázza a fele­kezeti elfogultság bilincseit — ha van ilyen — és szivekben igazán, fényben méltóau fogják ünnepelni a Kárpátok­tól Adriáig. A halvány nemzeti ünnep lefolyása közben föl kell vetnünk, milyen a nemzet, történelmi kegyelete? Elsőb­ben is bizonyos, hogy a mely népnek van nemzeti öntudata, az érzékeny a történelmi kegyelet iránt. Es érzékeuyek vagyunk-e mi ? Csak némely dolgokat mondunk el: Mindenki tudja, hogy kiváló törté­nelmi emlékeink iránt vau egy-két ra­jongó, aki érdeklődik. Más népeknél klenoilium, a mihez történelmi emlék I tapad, náluuk a tiz ujjunkon tudnók elszámlálni, melyik történelmi emlé­künket vette az álladalom gondozásba és hogy mit vett belőle a társadalom, erről hallgassunk. Sőt arról még iu­kább, hogyau vette ? De hogy látszólag csekélységeket említsünk, mert a csekélységek néha jellemzőbbek a felfogásra — kérdez­zük, váljon kinek történelmi emlékét sértette meg pl. az, hogy'a Sachsleh uer András budai keserüvízei Hunyadi Jánosról, Deák Ferenczről vaunak el­nevezve r Hogy még azok a céda er­kölcsű mulatóházak, a hova iukoguitó megy a mulatni vágyó magyar : tör­ténelmi nevekkel ékeskedik, törődik-e azzal valaki ? A fővárosi kávéházak Kossuth, Wekerle, Széchenyi névre hallgatnak, sajnos a vidéken éppen a legpiszkosabb gyiildék csalogatnak a varáísszerü nagy névvel. Kocsi­kenőcs gyárunk „Millennium" nevet visel, egy fővárosi uszodáu ezt olvas­tam a minap: „Nemzeti uszoda." Egy zsákkölcsönző vállalat „Széchenyi" névvel tündököl, a bakterház melletti ronda korcsma Baross-csapszék nevet visel; a szatócs Rákóczy Fereuczliez czimezi boltját ; a vasznak különféle­ségei egészen lefoglalják nemzeti nagy­ságainkat Árpádtól -Báuffy Dezsőig. A múltkor láttam kalucsuit, amely „Mátyás király-féle kalucsui" nevét viselte. Pedig kétségtelen, hogy a miut a törökverő Huuyadi János semmi neksust uem szerzett, hogy a budai keserii viz róla neveztessék el, az is bizonyos, hogy Hollós Mátyás sem viselt soha világéletében kalucsuit. Es miért bi­torolja a faluszéli korcsma Árpád ne­vét, a városi herberg Kossuth-szállót ? Bizopy történelmi kegyeletünknek nem válik dicséretére, hogy nálunk a legképtelenebb dolgokra históriai nevet vesznek kéretlenül. Epochalis alakjaink valóságos „vo­gel frei"-ok, mert svindli ponyvagyá­rak és szédelgő egyéb társulatok bün­tetlenül vehetik a történelmi firmát a kézzelfogható panamás üzelmekhez. Bizony mondjuk nektek, magyarok, ezt önérzetes, történelmi emlékei iránt kegyeletes nép uem tűrné ! A főispán körútja­— Saját tudósítónktól. — Vasárnap este Lukács György dr. főispán, Z ö 1 d y János dr. főorvos és Schmid t Iván alszámvevővel Oroshá­zára utazott, hogy ugy ott, mint e járás községeiben a községi ügykezelést meg . vizsgálja. Orosházán töltötte az első napot, hol a főszolgabiróság, községi ügykezelést vizsgálta meg, megtekintette a járvány ­kórházat, vágóhidat, megtekintette az állami kertet s este Földvárra utazott. E kis község minden ügyeiről pontos tudomást szerzett. Kedden érkezett Tótkomlósra, erről a következő tudósítás számol be: A főispánt nagy közönség zászlók kaLq zeneszóval várták kedden reggel a vonat­nál. Azonban a főispán előbb Sámsont látogatván meg, Tót-Komlósra délben fél 12 órakor érkezett Ambrus járási főszolgabíró, dr. Z ö 1 d y megyei főorvos és dr. S t e i n e r járási orvos kíséretében. A községházánál Németh főjegyző üdvözölte, a megye szélén fekvő, nyel­vében bár idegen, de értelmében hazafias község nevében. Majd Csermák Kálmán ág. ev. lelkész az egyház nevében fogadta. „BékésmegyeiKözlöny"tárcáia. A tornaegylet Szt-István-napja. A Hornyacsek-féle akác aló pénteken átalakult tündérkertté. Már a reggeli órák­ban bevonultak a kosztümös hölgyek (bokorugró virágos Louizin ruha, zöldes atlaszöv és patyolat ingváll, fejdísz elzászi csokor, mindegyik oldalán a zöldes atlasz­tarsoly. Délelőtt csak a csárdásmamák, pineérkisasszonyok vonultak ki ós az az igyekezet, melylyel délelőtt a gyér ven­dégseregből kiportyázták a maguk ven­dégét, — nekem eszembe juttatta a tavalyi ezredéves országos kiállítás első napjait. Akkor is több volt a vendégfogadó, mint a vendég. Még a népszerűtlenség férfiát is legalább nyo'cz elragadó elzászi szép leány csalta lépre ós sörre az ő mosolyá­val, kinálgatásaival, — a torna-egylet javára. Csak a történeti hűség kedveórt írom meg, hogy a hölgyek kedvenczét, Vidovszky Jánost az elzászi csárda­gárda őszszes tagjai fogadták délelőtt. S a i 1 e r Dezső sem kapott életében annyi mosolyt. Oda is szaladt Moczkovcsákhoz s meghatva fogott vele kezet : — Köszönöm ezt neked, Gyurka. A délelőtt aggodalom és öröm, mely Gambrinus neiüjének mérsékelt fogyasz­tasa között folyt le. Majd felemelkedett Moczkovcsák a főrendező ós csárda­intendáns, aztán a következő felhívást intézte : — Elragadó búbos pacsirtái torna­egyletünknek (az elzásziak fején levő kis moll-csokor közepén aranyszám volt, mely az asztal számát jelezte, hol el vannak foglalva,) méltóztassanak asztalhoz ülni. A pinczér urak fel fognak szolgálni nagy­sáméknak. Egv kedves sátormama sikóügott föl: — De akkor megtudják, minő' étvá­gyam van. S gyorsan asztalhoz ültek : A e h i m Gusztávné, F á y Samunó, Fejé r Béláné, Friedmann Mórnó, Haraszti Sándornó, K o r o s y Lászlónó, L ő r i n­c z y Lászlónó, Mockovcsák György­né, 0 r m a y Gézáné, Rosenthal Adolfnó, W i 1 i m Istvánné, Áchim Jánosné sátormamák, a kik közül négyen igen kedvesen beállottak bakfischnek s mondhatjuk : kedvesen állott nekik. Az tán helyet foglaltak a kedves pinczér hölgyek : F u c h s Mathild, F ü r i c h Margit, Gócs Jolán, K e 1 e t i Teréz, Komáromy Irén, Löwy Jinka, M'o czkovcsák Giza, Rasovszky Ilonka, Gócs Jolán, Tausz Malvin, a kik a csárda vendégeit szolgálták ki a legjobban és a legszebben. Képzelhetni, hogy a pinczér urak megvoltak zavarodva ennyi kedves szép hölgy felszolgálásában és ha az ételek javát el nem öntötték, — ez inkább az elzásziak elő vigyázatából került ki. Két órakor megérkeztek a ezukrázda kedves hölgyei és padig : G e a^é s i Jó­zsefné, Kovács Mihályné, Réthy Béláné, továbbá Petrovszky Ilonka, Sztaricskay Irma, R ó t h y Erzsike (Szarvas.) Még a bókra be nem rendez­kedett zordon vendég is elismerte, hogy már édesebb elzásziakat az édességekhez nem állíthattak. A trafikban Krecsmárik Etelka és Komáromy Margit k. a. árulták a füstölőt s nyújtottak alkalmat egv kis koczkavetósre. A bazárban. Láng Gusz­távné, W e i s z Miksáné, nemkülönben B ara Gizi, Faragó nővérek, Leit m a n n Ida és V a 1 k ó Mariska árulták a levelezőlapokat, a Darázst. Sok kíván­csiság tárgya volt a nagy sorsjáték szép nyereményeinek kiállítása. Sok napfény­től iukognitó maradni kivánó korona kíván­kozott elő, hogy kipróbáltassék a sze rencse s az ős-budavári confetti dobálás oly általános pártfogásra talált, hogy egy óra alatt a confetti ára felszökött, akár csak a búzáé egy hó, előtt. Délután ötóráig többé kevésbé tar­tott az aggodalom, lesz-e nagyobb közön­ség ? Csak mikor a pokoli hőség múló­ban volt, vonultak ki a vendégek nagyobb rajban s elöutötték az utakat, a c-iárda is megtelt vigadó közönséggel. A sárga tarsolyok is kezdtek duzzadni a pénztől. A kedv és kedély is emelkedőben volt folytonosan. Hit hiszen a három mázsás termés árnyékként borult ez ünnepély sí kerére, d-t erős kalmár-szellem kell, hogy tisztán az anyagi siker mérlegét fölállít­sam akkor, mikor egy kedves kép kínál­kozik a leíró toll számára. A rendezőség ós a velük egy szellem ben fáradó hölgyek mindent megteltek, hogy a közön-óí jól érezze magát. Igaz I Hogy el ne feledjem, a kora délután az elzászi társaságot lefényképezte Fejér Flóris. Elég lenne ezt a kepet elküldeni a párisi kiállításra, hogy a világ mag tudja, mily sok szép asszony, leány van Csaban. No, de nem tudjuk, hogy Flórián kamera obskurája hogy működött. Minél lejebb szaladt a pörkölő nap, annál zajosabb lett a liget; deákkor nőtt a kaczaj, jókedv tetőpontjára, midőn Os­Budavárának legszenvedélyesebb kon­f e 11 i z ő i megkezdték az ostromot. Va­lami husz kiló konfetti borította az uta­kat, a hölgyek haját, vállait, szeretettel jesen belekapaszkodott a szakállakba és olyik jó nevelésű ur ugy nézett ki, mint Mikulás bácsi, a kinek szakállára hó esett. A világpőstán is sz mos epedő express ment. Lissabontól két lépésnyire volt Dobozmegyer, Mucsa mellett Páris csil logott I sőt igazolva lett, hogy Makó na gyon közel volt Jeruzsálemhez. A szent város rovására aztán bohókás levelek mentek. Egy ur, a kinek ideálja Makón mérte a hideg sört ós osztogatta a for­raló mosolyokat, ilyenforma üzenetet ka­pott : „Eddig Jeruzsálembe mentek a zsolozsmás búcsúsok, megigazulni. En Makóra megyek "nagysád elé imádattal, igazabb szívvel, mint a trappista barát Jeruzsálembe. Hallgasson meg." Az ilyen introdukció azonban világfennállása óta arra köt, lezi az elmondóját, hogy „be­széljen a mamával " Hogy ez ízben be­szélt-e, majd kisül lapunk hymen-rova­tából. Folytonosan emelkedő jókedvvel bo­rult alkony a Széchenyi-ligetre. F i 1 i­p i n y i tűzmester felállította rakétáit s sürü egymásután sistergett föl a minden színű rakéta, ördögkerék, ragyogó csillag. A legszebb augusztusi éjszakában puk­kant szót a tüzkigyó ós azután az asz­talok mellett megkezdődött az első csa­bai osztálysorsjátók. Egyik-másik fóltu­czat ígérvényt szedett elő, leste a szá­mokat ós valóban az egész közönség egyakaraton volt, melyet e szóban össze­gezhetünk : Kaczaj, pohárcsengés között mult az idő. Semmi sem mutatja a hölgyek önfel­áldozását, mint az, hogy az óriási „stra­páczió" után senki sem mondotta magát fáradtnak, . . . mert oly sikerült rögtön­zött táncz vette kezdetét, hogy akármelyik elitebál, heteken keresztül nagyszerűnek jelezve, elpudeálta volna magát. Csak későre vált csöndessé a liget. Ennek a mulatságnak a morzsáját majd vasárnap látjuk. Egy államtitkár 25 év előtt. 1872-ben a szarvasi ág. ev. gymna­siumban két tanár ós felszentelt ev. lel­kész tanította a szabadkézi rajzot, mely az időben nem volt köteles tárgy, hanem külön kellett fizetni a rajztanitásórt, fól­óvenkint három forintokat. Az idősebb tanár nagytiszt, ós tudós Lányi Gusz­táv, különben a görög és latin nyelv pro­fesszora, a ki a rövid ideig fennállott theológián a héber nyelvet is tanította, ugy tudott festeni, hogy képei valóságos műremekek voltak. Ő oktatta az előre­haladottabbakkal az úgynevezett „nagy rajz"-ot s ugyancsak ő adott volt órákat a festésből a földesúr egyetlen unoka­leányának, a szép Bolza Anna grófnő­LajiLiik mai számához egy iv melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents