Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-06-24 / 50. szám

XXlV. évfolyam. B.-Csaba, i897. Csütörtök, junius hó 24-én. 5ü. szám. BEKESHECrT KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zzsilinszky-féle ház) ova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám ara 8 Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi ós külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Még egyszer a patronatusról. Nem hagyhatjuk szó nélkiil B e1 i c z e y Rezső urnák a lapunk mult számában közlött nyilatkozatának némely passusát, mert különben könnyen vehetné valaki múltkori — ugyan egészen mellékes — megjegyzésünket indokolatlannak. A mi megjegyzésünk, hogy a patronatus ügyében legújabban a nagy váradi biboros püspökkel megkötendő egyezség tárgyalásánál csodálatos magatartásával „pápább volt a pápánál", ounau eredt, mert az ő álláspontja — köztudomás szerint — eddig az volt, hogy nem adni oda a patronatust a püspöknek, legyen a patrónus a nagy többségben ev. vallású város; tehát jogosan feltételezte róla mindenki, hogy ő azon nem felekezeti, hanem valóban liberális állásponton van, hogy a közös teherviseléshez képest a jogok is közösek legyenek a katholikusok és evangélikusok közt. S a meny nyibeu ez nem volt kivihető, mindenki azt várta töle, hogy liberális álláspontjához képest azt fogja indítványozni, hogy miután a katliolikusok teljesen megkapják az egyháziakban a szabad rendelkezés jogát s az evangélikusok semmi befolyást nem fognak gyakorolni a kath. pap választásra, — a város, mint város ne fizessen semmit De nem igy történt, hanem kevesli, a mit a kath. püspök a kath. egyháznak kialkudott és nyilatkozatában kijelenti, bogy elfogadja magi.ra nézve, hogy pénzügyi szempontból „pápább a pápánál." Nohát ezt kár volt kijelentenie, mert az ugy is kitűnt a képviseletben tett nyilatkozatából s mi most csak annyit jegyzünk meg, hogy Schlauch biboros bizonynyal jobban distiugvált volna, ha a csabai képviseletben mint képviselő szólal fel, egy a várost mint várost érdeklő pénzbeli dologban s nem felejtette volna el, mint B. R. ur, hogy a városi képviseletben ueai mint az anyaszentegyház tagja, hanem mint képviselő ül s hogy tehát ott nem a kath. anyaszentegyház, hanem Coaba város anyagi érdekét t rtozik védeni, mert erre esküt tett. A mit B. R. nyilatkozatában csudálatos nézetének további indokolására még felhoz, az mind csak természetszerű folyománya annak a sajátságos felfogásnak, hogy ő hitbuzgóságában véletlenül nem városi képviselőnek, hanem a kath. egyház védőjének képzelte magat a róm. kath. püspökkel szemben. Mert ha ezt nem képzelte volna, akkor nem esett volna abba a tévedésbe, mintha a csabai képviselőtestületben a patronatus anyagi megváltása felett a katholikusok egyezkednének a protestánsokkal és zsidókkal, hanem vil'tgosan látta volna, hogy itt a városnak, mely se nem katholikus, se nem evangelikus, egy közös terhéről van szó, melyet ugy kath., mint a prot. vallásit képviselő nek lehetőleg alacsonyra kötelessége leszorítani. Hogy ő ezt nem tette, az az ő dolga. De arról mégis kötelessége őt és a hozzá hasonló gondolkozásuakat felvilágosítani a saj tónak, hogy az egy kicsit vastag tévedés, (mert nem hisszük, hogy megtévesztés akarna lenne) mintha a váltság összeget ilyen, vagy olyan arányban a katholikus hívek viselnék. Viseli azt a város, mint volt patrónus, felekezeti külömbség nélkül. És a katholikus vallású polgároknak bizonyára kevesebb sérelmük van abban, ha mint városi polgárok megszűnvén a patronatusi terheket viselni, e létező (s hangsúlyozzuk a katholikusokat is sújtó) teher egyszersmindeukorra való megváltásához aránylag hozzájárulnak, de ezzel szemben más oldalról 19.500 frtot kap egy összegben (tulnyomólag a lutheránusoktól), mint a milyen sérelmök volt eddig a város nem katholikus vallású polgárainak, akik immár 50 év óta minden igazság és vallási egyenjogúság ellenére viselték egy középkori egyoldalú intézmény miatt a gazdag kath. egyház patronatusi terheit. Vagy talán B. R. igazságosabbnak tartotta volna, ha Schlauch nézetével szemben nem a város fizetné a 19.500 frt váltságot, hanem a lutheránusok ? — A csabai állomás kibővítése. Az országgyülós közlekedési bizottságában most tárgyalják az államvasutak beruházására fölveendő kölcsön törvényjavaslat szakaszait. A tavaszon igen jó forrásból azt a hirt vettük, hogy a csabai állomás kibővítése feltétlenül bekövetkezik, annál nagyobb meglepetést keltett, hogy a tervezetben erről mit sem olvasunk. A bizottsági tárgyalás során teljes tisztelettel itt a nyilvánosság terén hívjuk fel figyelmét a város országgyűlési képviselőjének, ejtse módját, hogy a négy évtizede érzett forgalmi mizériákat szüntessék meg és az államvasuti épületet bővítsék meg, rendes peronnal lássák el, magát az építést pe dig az indóházak kibővítése fejezeténél vegyt k költségvetésbe. A törvényhozási tárgyalásnál eme kívánság előterjesztése már nehezebb lóvén, számítunk arra. hogy a meglepett csabaiaknak itt kifejezett kérése teljesítésre talál képviselőnknél, kihez e sorokat egyenesen adreszszáljuk. A esabai szövőiskola sorsa — Levél a szerkesztőhöz. — Szomorú elégtétele van a lapoknak, melyekben Horváth János, L u f f t Károly és mások annak idején komoly érvektől támogatott czikkekben mutattak rá a feltótlenül bekövetkezendő jövendőre hogy a szövőiskolával tett kísérlet meddő ós időt veszítő kalézolás, hogy azokkal a kísérletekkel bizony nem fogunk célt érni. Mathematikai pontossággal következett be, a miket akkor megjósoltunk. Tudvalevőleg a balfogások elseje ez iskolával azzal kezdődött, hogy a város az iskolát a szegedi kender ós lenfonó rész vónytársaságnak adta albérletbe. Ez va lami nons sens 1 Háziipart a gyáriparnak védszárnyai alá helyezni 1 E lapokon annak idején kimutatta Horváth János, hogy mi fog bekövetkezni. Bekövetkezett ugyanis: 1) hogy a szegedi gyár magánál tartotta az iskolát addig, mig az állami busás subvenciót élvezte, az első évben 7 ezer frtot. 2) Magánál tartotta addig, mig a kincstár ez iskola révén tetemes megrendeléseket tett (az agrar soczialismus leküzdése végett 1 Legalább ez volt akkor a vessző paripa,) melyből ugyan az iskola nem igen látott munkát, hanem ezt pompásan készítette maga a szegedi gyár, valamit és pedig — hogy népiesen szóljunk — a ruskóját hullajtották csak a csabai szövő iskolának, ha a kézimunka sine qua non volt és elég szaporán, ke,,BékésmegyeiKözlőny''tárcája. Jégvirág. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Irta: Bartóky Mariska. I. A kisvárosi lakás szobáját a félig lebocsátott zöld redőnyök közt besurranó napsugár verőfényessé tette, a mint a fényes t-ugárban millió apró szivárványszínű porszem járt szemkápráztató tánc^ot. A negyvirágu, szóles, ósdi divánon karjait feje alá szorítva feküdt a garnison legfrissebben érkezett hadnagya, sajókazai Kaza Gáspár, ugy hogy a redők nyílása közt meglálhatta azt a néhány alakot, a ki képes és hajlandó volt a rekkenő délután az utczára kimenni. Nem messze tőle egy nagy karosszékben lomhán czigareitázott Groth fő hadnagy ; ő csak félig láthatott ki az utczára, ha fáradságot vett magának egyegy elsuhanó alak után odasanditani. Fájdalomtelt szívvel már ő nem mond batta magát a legfrissebbnek. Egy féléve jött ide a garnison s ő azóta itt penészedik ; unalmaban apró megfigyeléseket tett s már annyira vitte, hogy némelyeknek a lépéséről, másiknak a kalapja széléről megtudta mondani, ki megy el az ablak elótt; ismert a kis város-ban már mindenkit, a pékinastól kezdve, mely csak egy vo.t, a jegyző kisasszonyokig, kik — fajdalom — hatan voltak. Kaza még minden iránt érdeklődött; minden iránt, mert mióta a tiszii menage-ból haza jöttek siesztázni, folyton gyötri a kameradját: — Te főhadnagy ur, van e kártyakompánia ? — Van. — Kik? — Ozivilek I — Nem is akarok ón uniformisból élni. Aztán czigány van-e ? — Van I — Hát bor? — Az is. — Hát szép asszony ? — Majd meglátod őket; hiába beszólnék, ugy se egyforma az Ízlésünk— Az igaz. Egy darabig hallgattak ; Groth már majdnem szunyókált, mikor Kata villámgyorsan ugrott az ablakhoz, de a nagy sietségben mindenről megfeledkezett s bele vágta homlokát a zöldredős ablak középfajába. Meglepve s dühösen saját ügyetlensége miatt, húzódott vissza; az ablak redői egy kicsit összebillentek az ütődésre, mintha mosolyra húzódott volna valamennyi lapocska. Egy nagy, világos, csipkés ernyő alatt, ruganyos sugár alak lebbent el az ablak előtt. Csak az ernyőt lehetett látni, amint a szóles csip kék lomhán leereszkedve takarták el tulajdonosukat, de ez elég volt, hogy Kaza be verje a fejét, hogy a folytatását is lássa s hogy Groth szunnyadó szemmel sandítva oda, tudja ki volt az Kaza dühösen dobta le magát az öreg divánra, most azért is ellenkező oldalra, hogy nem/láthatott ki az utczára. — Te, főhadnagy ur, ki volt az, láttad ? — Nem láttam; de jégvirág . . . izé . . - az Ethey ügyész lánya volt. Ethey Olga. — Ismered ? — Igen. — Nem montad ! — Kérdezted? hisz' lányokról nem kérdezősködtél. — Mit I asszony, lány egyre megy, ha nem ostoba. Groih főhadnagy az ajkába harapott, még sápadtabb lett, kicsit kíméletlenül szorította meg az öreg karszók vásott könyöklőjót, de nem szólt semmit és ez jó volt igy. Kaza látva, hogy a Kamerad informátiója igen gyenge, abba hagyta a vallatást, egy rekkenő nyári délután álmosító hatása alatt eleinte mereven bámulta a szürkére má zolt gerendákat s pár perez múlva lecsu-l szamló kezéből egy félig elszitt czigaretta j elhamvadva hullott ki. Aludt, a szó legtökéletesebb értelmében. Mély, öntudatlan, becsületes alvás volt, álmok, küzködések nélkül, a hogy csak nyári melegben egy hűvös falusi szoba kényelmes divánján lehet aludni. De Gróth fel volt izgatva, összeszorította a pilláit, hogy aludjon, meg hogy tán ne lássa a Kaza márványszerü szép fejét, a mint ott feküdt előtte, lecsukott pillákkal, üde, barna arcza, a mély álomtól kipirult duzzadt piros ajkára lágyan borult sötét bajusza s sima, domború homlokáról merészen hullott vissza hullámos fekete haja. Bajtársak voltak, szerették egymást és Groth az önzetlen barát tekintetével nézte a szép fiút, aztán hirtelen átvillant valami a lelkén, veszedelmesen szépnek találta igy, hátha még feltekint villogó sötét szemeivel, a miben hév, szerelem, gyűlölet, barátság, meg ellenségeskedés van összekeveive. Felállt, le s feljárt, megállt az alvó fiu előtt; szüntelen egy édes szép lányalakra gondolt s nézte merően ezt a szép, tiszta arezot; megrázta fejét s szinte félhangon mormolta : — Ez sem. — Az a leány nem tud, szeretni senkit. Nem tud szeretni. Próbálta magát megnyugtatni;hátha ugy van, hogy senkit I Oh, Isten, ne add, hogy valakit. A redők zörrenése után a fehér lány alak nyugodtan lépkedett tovább a nagy ernj ő alatt; sugár, sötét hBju, sötétszemü lány volt, rendkívül finom vonásokkal, miknek tökéletessége szinte meghidegitette az embert. Finom metszésű ajka blasirt gúnyos mosolyra rándult egy pillanatra azzal az öntudatos főlónynyel, mint a ki tudja, mi minden történik érte. Ez a gondolat kiült szép arczára s egy csöndes figyelő ebből az arezjáték ból megjósolhatta volna a Groth főhad nagy sorsát. Mert tudta, hogy abban a házban Groth főhadnagy lakik ; az ügyetlenség okozta zaj csakis tőle származhatott. A melegségtől pihegve ment végig a hüs folyosón, hol már az anyja szerető, gyöngéd szemrehányással ment eléje : — Lgyan Olga, miért teszel ilyet; még beteggé leszel a nagy hőség miatt. Az „egyetlenkók" hanyag nembánomságával rántotta fel vállait, sarkon fordult s benyitott az apja szobájába, AZ ügyész ur is meglepetten ütötte fel a fejét az újságból, mikor a lányát igy kipirulva látta: — Hol jártál Olga ? — Voltam selyemszálat venni, — egy nagyot, hangosat kaczagott, a milyen kaczajt nem a jó kedv, de a kielégített önbizalom hoz az ajakra, — képzeld papa, Groih beverte a fejét miattam, igaz hogy csak az ablakfába, de szeretném azért látni megdagadt homlokkal. Hanyagul dőlt végig a divánon, az apja oda ment, csendes elégedett mosolylyal simogatta a lány üde bársonyos arczát: — Nono, nem kell szívtelennek lenni; Groth jó fiu s a kis jégvirágot nagyon szereti. A lány ismét rántott egyet a vállán; látszott, hogy gyakran szokta ezt a mozdulatot felelet gyanánt használni; merően belebámult a levegőbe, mig végre megszólalt.