Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-05-23 / 41. szám

XXIV. évfolyam. P.-Csaba, i897. Vasárnap, május hótS-an. 41. szám. mm BEKESME6YEI EOZLONT POIJTIKAJ es VEü YESTAHTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. tgyes szám ara 8 K-. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi ős külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Leik ész-választások. Abból az alkalomból, hogy legközelebb két megyebeli községünkben uj lelkészt választottak s ezenkívül két lelkészi állás betöltése evidens a megyében : néhány szót ruuk írni erről a fontos kérdésről. Az időszaki és napisajtó amúgy is kevésszer jut ahhoz az alkalomhoz, hogy e kérdésbeu a közvélemény felfogását kifejezze. Nem a nagy általánosságok keretében akarunk szólani, hogy a papi állás az emberi hivatások eleje, mert hiszen az évek óta tudott dolog. Hogy a kiknek az emberi gyöngeség nélkül kellene lenni, azok körében mert emberek - nagy gyöngeségek pusztítanak, nem gondolkozásunk mostani köre. Hogy az uj politikai áram lat, mely a polgárok lelkiismereti felszabadításával az egyházak existeuciájára nehezül, e kérdést is inkább csak érintjük. Igaza van Veres Józsefnek, ki a tót-komlósi esperességi gyűlésen, az egyházpolitikai aera küszöbén kijelentette, hogy a lelkészi hivatás kétszeresen rásulyosodott az ellátójára. A lelkiismereti szabadsággal beáll az egyházak nemes versenye a hitélet fejlesztésével és a lelkésznek társadalmi munkája egyháza javáért. Minden egyháznak megtartani mai kereteit, minden egyháznak a kosmopolita és felekezetlen iránynyal szemben hiveit a felekezet hü tagjaiul megőrizni, nagy feladat és tisztán a lelkész önfeláldozó, fáradhatatlan és tapiutatos munkássága alapjáu remélhető. Ebben a helyzetben rendkívül örülünk, midőn a felekezetek ama jogait, hogy lelkészeiket maguk választhatják meg, okosan gyakorolják. Szarvason már a jelölésben kifejezést nyert az okosság: papi munkásságukban kipróbált két kiváló szülötte a városnak volt lelkészül jelölve. Mindkettőt jelentékeny sikerek, képesség jelölt. A választás nehéz volt s hogy nem Bakay választatott meg, anuak az az egyház örül, a hol ha zafias missiót teljesít. Köröstarc s á n is a liivek okos felfogása győzött, a midőn kitüntették a hivatalában feledhetlen és tőlük távozó esperes fiát, ifj. Szabó Jánost. A megválasztottak pálya szeretetükkel együtt nagy helyszíni tájékozottságot visznek magukkal, ugy hogy e községekben az egyházi vezetés nélkülözni fogja a személyi változásokkal megszokott rázkódtatásokat. A k-ládányi lelkészi állás betöltése is a napokban történik meg. A hírek, melyeket onnét veszünk, nem kecsegtetők, mert a nép-demagógia akar győzni, egy szerencsétlen múltú fiatalembert tüntetvén ki, a ki ottani káplánkodása alatt felekezeti villongásokat támasztott s hogy az egyházak békéjét föl nem dúlta, az nem akaratán mult. Hiszen lehet, hogy a tévedés fiatalsága, temperamentumának meggondolatlansága, de mindenesetre a legkomolyabb ok arra, hogy a felsőbbség figyelmét kiterjessze e lelkész oktalan korteskedéseire, melyek szinte a papi állás tisztességét érintik. Felhívjuk azokra az érdekeltek figyelmét. Egy régebbi lelkiéleti provizoriumot szüntet meg az a megkisérlett egyezkedés, mely Csaba községe és a püspök között végbement, üszinte elismerésünkkel találkozik az a jóakarat, mely a kérdés végleges részletezését mindkét részről lehetővé teszi. Szükséges a hívek, de a város minden lakossága érdekében, hogy e felekezeti kérdés bolygatása a képviviselőtestiilet zöld asztalától végre kivonuljon. S az előjelek u án, habár föltehető, hogy Csaba községe elesik az eddig őt megillető jogáról, hogy a róm kath. lelkészt maga válassza, de nein hiszszük, hogy a méltányosság alapjáu a nagyváradi püspök akár a községnek, akár a hiveknek a papi állás betöltésében minden ingerencziát megtagadjon. Ezek szerint még a kérdés ily fordulatában is módját ejthetik a hivek, hogy a csabai viszonyokkal ismerős, hivatása magaslatán álló, a felekezeti béke e legfontosabb ebben a túlnyomó protestáns városban szolgálatában álló lelkész legyen Csabán a kath. hivek papja. Már a minap kiszivárgott püspöki jelölésből bizonyosságot nyertünk abban, hogy a püspök az érdekeltek, ilynemű igényeit kielégíteni kész s olyan lelkészt is jelölt, kinek bölcsője Csabán ringott, kinek közszeretetben álló személyes működése széles körben ismeretes. De miután elkerüln^kiváujuk a személyes kultusztjg inkább a kérdés elvi része érdekel : felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogyha nem is jogilag, dc a méltányosság jogán hangsúlyozni ne feledjék, hogy a .csabai róm. kath. hivek, ugy a polgárok olyan lelkészt akarnak, kik az itteni viszonyokat már ismerik és igy senki, a ki Csabának idegen, szívesen nem látnának a plébáuosi széken. Ha ezt így formulászák, nem hisszük, hogy szavunk a pusztában kiáltó szó legyen. — A vármegyei és községi pótadó kivetése tárgyában a belügyminiszter, miután a helytelen eljárásból származó panaszok és visszásságok mindegyre sürüen fordulnak elő, körrendeletet intézett valamennyi vármegyei törvényhatósághoz. A körrendeletben a miniszter felemlíti, hogy több előfordult esetben tapasztalta, hogy a községi pótadók kivetése és beszedése körül egyes községekben azon eljárás követtetik, hogy a községi pótadók, az 1886: XXII. törvénycikk 130. §-ának világos rendelkezése ellenére, nem a folyó évi, hanem az előző évi állami adók után vettetnek ki. A vármegyei pótadókról ugyan a törvény nem tartalmaz oly rendelkezést, hogy azok a folyó évi állami adók után vetendők ki, — azonban az 1886: XXII. törvénycikk 180. §-ában a községi pótadókra vonatkozólag foglalt rendelkezés hason természeténél fogva csakis azon eljárás látszik törvényszerüleg indokolhatónak — és az eddigi tapasztalatok szerint célszerűnek, valamint a sürün ismétlődő panaszok és visszásságok megelőzésére alkalmasnak, hogy a vármegyei pótadók épen ugy, a mint a törvény rendeleténél fogva a községi pótadók is, — mindenkor a folyó évre kivetett állami adók után rovassanak ki. Nopesa-láz és egyebek. — A „Békésm. Közlöny" fővárosi tudósítójától. — A budapesti, szenzáczióra éhes közönség valósággal tobzódik az operaház kinos botrányaiban. Klubbokban, utczán és kávéházban erről a thémáról folyik a szó. Mindenki tud egy-egy rejtettebb „BékésmegjeiKözlöny"tárcája. Sirató-zug.*) Irta: Prigl Olga. — A „Békesmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Két oldalt a Körös fogja be. Az alacsony partszélhez odaverődik a hab, a nagy sárga-barna békák ott laknak az iszapban. Túlnan buján nő rajta a fü, a vetemény s piros nagyszemü búzát per get a kalász. Mért, hogy annak a darab földnek mégis Sirató-zug a neve ? Ugymondják, míg a szabályozás nem jött divatba, s míg nem voltak ármentesitett földek, — Sirató zugot minden esztendőben elvitte a viz, a tavaszi áradás, vagy a későbbi zöld árja. A frissen használt illatos selyemszéna boglyát csak fölkapta hátára, mint a pelyhet, máskor a korán érő piros-szemü buzakereszteket is elvitte magával. No és a gazda köny nyes szemmel nézett utána, — megsiratta. Hallottam aztán az elnevezésnek még egy másik eredetét. A „kutyafejű tatároknál" kezdődik, visszaálmodva egynéhány századot. Siraló-zugon akkor még nem termett meg az aranyszínű kalász. Aféle Körös-delta, ingovány, melyben sürün nő a vizi sás, a páfrány, hajló nádszál tövén a tavi rózsa s a sárga liliom halálszin virága. Zöld békanyál libeg a mocsáron, estenden azon járta menyaszszonytánczát a százlábú vízipók, futkosó lidércz-tüz világánál. Beljebb magosodott a nád s a törpe fűzfa galyai borzosan nyúltak ki egy-egy reves tönkből. Vagy két ölnyi darabon bársonyos gyöp ter mett ott, a legszebb s máragdszin pázsit, amelyen — ugy beszélik — reggeltői késő estig ott ragyogott a harmat. A Csodaharmat, melyben ha megmosdottál, világszép lett az arezod, — megdörzsölted vele a két szemed, menyországnak *) A Sirató-zug Gyoma mellett van. P. Olga láttad a világot, — hullattál belőle egy cseppet a kedvesed szive tájékára, örök hűségre nyerted meg vele. Két szép bánatos szem hulló könnye volt mindenik. Boldogtalan asszony sirta rájuk, a ki siratta a szépségét, siratta a boldogságát, siratta az ura szerelmét . . . Szép ember lakott a szépséges feleségével valahol a bihari hegyek között, Breznócz várában, azon a tájon, hol a Kőrösök fakadnak. Hej Kőrös vize I ha ugy fut rajtad a hab, fürdik benned a hajlós fűz ága, a parti piros virág, tudsz-e mesélni a szerelmükről ? Hajlós fűz ága az aszszony ölelő karja, ajaka a szerelemszinü piros virág. Játszi hab : bűvös mosolygás a két szemében. Breznóczi Gergely, nagyon szeretett téged a jó Isten, mikor azt az asszonyt neked adta I Hire is volt a breznóczi várnak hetedhét országon. De nem tehette be oda a lábát egyetlen deli levente sem. Breznóczi Gergely a hogy szerette a feleségét, olyan féltékeny volt reá, a szépségére. Ezer ördög bujt volna belé, hacsak egyetlen férfiszem végigméri az asszonya karcsú, irabolygós alakját. Ugy, deláttatlan is bomlott utána a sok szerelmes szivü lovag. Abrándoslelkü, halványarczu dalnokok ott énekeltek naphosszat a csukott magas várablakok alatt, szélben, esőben, viharzó fergetegben. És valamennyi a Breznóczi Gergelyné szépségéről énekelt. Egyszer aztán csak ott kellett hagyniok a varablakot. Nem fergeteg kergette őket, nem is a Breznóczi Gergely haragja. Szép Magyarországra szállott egy nagy fekete felleg. Rémes, höm pölygő áradat, tengernyi ember. Jött a tatársereg. Hiszen tudják a krónikások, tudja még azt az apró gyerek is, meséli a fűszál, mely a pusztán nő, a piros virág, mely a véráztatott földnek hajtása. Fegyverre ment ellenök, a ki csak nem volt halálos beteg. A véne se restelte kiköszörülni a csatabárdját, s a ^pelyhes állu ifjú próbálgatta, vájjon nehéz-e kézben a kard ? Breznóczi Gergely is odahagyta a feleségét. Kesergett az asszony, keser gett egyre. Minden Istenadta nap kiáltott a várerkélyre, nézni a porfelhőt, melyet a forgószél kavar, hátha megismerné benne az ő édes ura délezeg alakját. Har matos estén lovasember bomlott ki a porforgatagból, s az apró mokány paripa sebesen vitte gazdáját a breznózi vár irányába. Az asszony előre hajolt, szive gyorsabban vert, fehér kendőjét messze lobogtatta. Lefutott elébe a széles, vájt bazalt-lépcsőkön s aztán csak visszatán torodott fehéren mint a fal. A lovas csúfondárosan kaczagott fel rá, a tatár Kannyika volt az, Batu egyik hatalmas vezére. A legszebb magyar ró zsáért, a breznóczi vár asszonyáért jött, hogy kebelére tűzze. Kell, hogy a virága légy valakinek. — mondta. A férjednek ugy sincs rád szüksége többé, elég terem neki a mohi sikon, nem is követelődzik. A szép Breznóczinén végigfutott a hideg láz, de esak visszafojtotta a hangja reszketését — Holnap ilyenkor gyere el értem jó uram, — mondta. Hadd jöjjön meg hervadt özvegyi arezom szine, pakolom be menyasszonyi kelengyémet. A tatár vigyorogva integetett: — Add a kezedet rá ! Az asszony megtette A tatár erre visszafordult az útra, a melyen jött. Breznóczinéba megvalami erős, kétségbeesetten erős lélek költözött a pá-i perez alatt. Bátran nézett szembe a biztos halállal, nem oly nehéz dolog levetni magát onnan a közeli sziklacsucsról . . . Hanem előbb megakarta tréfálni az uj vőlegényt, hadd ismerje meg az a hires Breznóczinét, a ki csak az uráért tudott szép lenni. . . . Csillagtalan volt az éjszaka, setét mint a bánat, hogy megindult a lejtős uton a csalitos felé, a fakadó Kőrösök irányában. Sok forrás buzzog ott fel egymás mellett, ki melegen gőzölve, ki meg fagyosan, mint a jég. Breznócziné biztosan lépkedett közöttük. Kiválasztotta a szélsőbbek közül a harmadikat, fojtó nehéz szag áramlott fel belőle. Az asszony lehajolt s az apró fehér kezét belemártotta a bugyborékoló sötét párázatba, aztán végighúzta a liliom arczán, habfehér nyakán. Mintha száz, meg száz kigyó csipte volna meg egyszerre. Az asszony behunyta a szemét s összeszorította a fogait. Majd meg lebontotta a sarkig érő aranyszín haját s fölé tartotta a csapódó gőznek. Hófehér lett az egy szempillantás alatt. Még nevetett is magán, hogy hajnalra kelve beletekintett az ezüst tükrébe. Nevetett s míg a két szemébe feljött a köny, beszólni kezdett a falnak, a csipkés nyoszolyájának, aranyos, gyémántos ékszereinek. — Megjött a hervadt övegyi arezom szine, hadd rendezzem a menyasszonyi kelengyémet . . . Cselédeit, a csatlósokat szerte küldte bőséges ajándékkal, a paripáit leöldöstette sorra, pusztított mindent. Aztán felvette az ünneplő piros bársony ruháját s mig az égő szurkos fáklyát négy helyett dobta le a várablakon, felült egy kiálló sziklakőre, onnan várta az érkező szerelmetes vőlegényt, Alatta látongott a mélység, körülötte kavargott a füst, pörköltszárnyu galambok kóvályogtak a levegőben s messzire vetett vörös fényt a nappali világosságban az égő Breznócz. Vörös volt a por is, mely a szokott helyen támadt, jövő lovas nyomán. Az apró mokány paripa vágtatva közeledett, fehér hab verte ki a nyakát, testét. Breznócziné szédülve imbolygott a sziklacsúcson, meg se látta a tatár után nyilsebesen rohanó másik lovast. Hirtelen támadt szélroham szemébe csapta a port, füstöt . . . Két ölelő kar erős szorítását érezte Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva.