Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám

1895-10-13 / 82. szám

XXII. évfolyam. P.-Csaba, 1895. Vasárnap, október hó 13-án. 82. szám. BÉKÉSMEGY mm KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 BZ. (7«ilin6zky-féle ház) hoya a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem ada

fnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 8 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szam ars 8 nr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi ős külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Appcnyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinezky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. r Államsegély az evangélikusoknak. Az ág. evaagelikus kis gyülekezetek, de némely nagyokat sem véve ki, gyöngén fizetik lelkészeiket. A minimális fizetés 800 forint s ez is a nyomott búzaárak folytán nagyon is eszményi. Baj, hogy még oly ósdi módra, a pap fizetését is terményekben adják ki s bár kissé tul erős az egyetemes gyűlésen tegnapelőtt elhangzott szó, de nagy igazságot tartalmaz, hogy ide-oda ott fogunk tartani, hogy több lesz a theologiai tanár, mint az ág. ev. theologus. A nyolczszáz forintos fizetés csalogató képe nem kecsegtet erre a pályára s évek óta jobban népteleuednek a theologiák. Ezen kétségtelenül segiteni kell s ma ennek az egyháznak alig vau kardinalisabb kérdése, mint ez. A most folyó egyetemes gyűlésen erről is folyt a szó. A tiszai egyházkerület ajánlotta, hogy az 1848-iki 20. t.-ezikkben biztosított államsegélyt az ág. ev. egyház is vegye igénybe. A miért az ág. ev. kérelme evidens lett, azt az egyházpolitikai reformokkal beállott változások okozzák, mikor a kisebb javadalmazásit lelkészekre a stólák különböző nemei elesvén, őket természeteseu rekompenzálni kell. A kérdés itt Békésben igen érdekes ; de országos szempontból is megérdemli a szóvátételt. S bár messze esünk az e kérdésben folyó viták sodrából, ránk azt a hatást teszi Zelenka Pál püspök aggódása és kritikája, hogy az jogosult. Az ág. gyülekezeteket erőssé a saját mindég s minden irányban megóvott autonomiájok tették s ezt még a kilátásba helyezett államsegély révén sem szabad koczkáztaüii. Az állam pedig, a mint a vitatkozásból látszik, nem tudja a határt megszabni, mely őt mint legfőbb felügyelőt megilleti, hogy az ő joga illetéktelen beavatkozásnak ne tartassék. Az államsegélyt feltételesen óhajtja adni, e feltételekkel — taláu akaratlanul — de azt a jogos feltevést tápláltatja, hogy az egyházak autonom jogait akarja csonkítani. Ha ez ellen a protestánsok protestálnak, érthető és jogos. Az 1848. 20. t. c. nem köti feltételekhez a segélyt, hanem a viszonossághoz és méltányossághoz. Az egyház nem kárpótlást akart — habár ez most a stóla elvesztéseért első sorban igazolt és szükséges hanem a dotációt a törvény szellemébeü reklamálja. S az államot, a törvény viszonosságát tisztelő rendelkezései felől nem nagyon dicséri ama tény, hogy egy püspök emeli fel szavát a tapasztalt méltánytalanság ellen s mint mondja, ha a szászok lelkenként 20 kros dotációt kapnak, akkor a magyarok sem hét krajczárral lelkenként segélyezzenek, mert aztán a püspök ezen szavaival mindenki egyetért : „Kérdem, mivel tesznek a szászok nagyobb szolgálatot a magyar államnak, mint mi, hogy velük szemben páriáknak kell lennünk ?" A vita menetére a mi két előkelő megyei emberünk is nagy hatással volt. Veres József azt emliti fel, hogy az államsegély dolgábau a mostani kultuszminiszter is tetc kötelező Ígéretet és pedig az ő felszólalása alapján. Ha tehát erre is hivatkoznak, a kérelemnek mindjárt nagyobb hatása lesz, mely kijelentést az egyetemes gyűlésen helyesléssel fogadták. Mig H a v i á r Dániel főleg a püspök beszédére reflektálva kérdi,nem volna-e hátrányos az egyház önkormányzatára, ha a 48-as törvényt ugy értelmeznék, hogy az állam fizesse a lelkészeket. O tehát súlyt helyez arra, hogy csak a törvény lényegére hivatkozzanak ; ő nem találja helytelennek, hogy az állam beköveli a számadásokat, mert hisz az államnak meg van a főfelügyeleti joga. A halogatást azonban nem tartja helyesuek. Indítványozza, hogy a gyűlés az összes e tárgyra vonatkozó iratokat adja ki a segélybizottságuak azzal, hogy sürgősen letárgyalja és az elnökség utián még ez évben terjeszsze azt fel a kormányhoz. Haviár felszólalása tapintatos és helyes. Mi is és mindenki, azt tartjuk, hogy a felügyeleti jog megilleti az államot, de éppen e kényes kérdésben ovakodnia kell a konfliktusoktól fi ha akármily csekély kérdésben az ellentétek felállítására tömöríti erőit, az — talán akaratlanul — annak a vélekedésnek szolgál erősítésére, hogy ismét az államsegély elodázására törekszik. A kérdés mindazonáltal nem lett elintézve. Az ág. egyháznak a lelkészek kártalanítása momentán szüksége s ha az állam a felekezetnek nyújtandó segélykérdését röviden nem tisztázhatja, azért nem szabad túltennie magát azon kérdésen, hogy a stóla-kártalanitások már a közel jövőben megtétessenek. Az ág. ev. hivek felirata az államsegély ügyében még ez évben föl fog terjesztetni. Most már a kormányon múlik úgy megoldani a kérdést, hogy a fölhangzó sérelmi panasz többé tárgytalan legyen. A beteg ember. Most, hogy kétszázados évfordulóját ünnepelte Békésváimegye a török uralom alól lörtént fe lf-ztbeduléfánsk, szenteljünk egy pillanatot a beteg ember — Törökország sorsának. Különös s a magyar nemzetet jellemző, hogy daczára azon három százados rabigának, melybe a török hatalmának teljében hajtotta a nemzetet, valami sajátságos ragaszkodás, mintegy testvéri érzület fejlődött ki az idők folyamán mi bennünk a török nemzet irányában, pedig nem a közös 9zenveaés s nem a közös törekvés tisztító tüzében érlelődött meg e vonzalom. Magyarázatát fajunk közös származása s az adja meg, hogy a török uralom alatt lett, légyen az bármily súlyos, a nemzet magyar volta megtámadva soha sem volt, sőt leszámítva azon érdeket, mely a hatalom kiterjesztésére nézve vezette a törököt, sokszor a nemzeti es2me diadalának biztosítására társul is szegődött. Fényes példáját szolgáltatta ragaszkodásunknak az orosz-török háború, mely lázban tartotta az egésa országot s a részvét Törökország irányában általános volt. A beteg ember teste ismét vonaglik ; belsejében hol itt, hol ott csap fel a láng, mely veszedelmét jelenti Európa békességének. Az országot lakó számos „Békés^ejlozlony^árcája. Zátony. — A .Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — A megvilágított ablakon át kicsendülnek az egyes akkordok, hol erősebben, hol gyengébben, néha elhalóan,majd me gint viharosan felzug a különféle han goknak szépen egymásba olvadó dal lama. Sir és kaczag is. Éppen ugy, mint Ványi Dezső, a ki ott áll a czigányok előtt, szemei kivörösödve, az álmatlanság, meg a földig érő füsttől, de nem részeg, nem is ittas, pedig tántorog. Csak mulat, csak mulat. Pedig olyan jó volna leitlasodni, lerészegedni . . . azután elaludni hosszasan, mélyen, nem is álmodni, ci-ak aludni és nem is ébredni . . . Olyan jó volna! Fejében ismeretlen gond, szivében bántó aggodalom. Ezektől szeretne sza badulci. De nem lehet, nem bír elkábulni, mintha az egész éjjelen c?ak vizet, limo nádét ivott volna. — Ejh konyakot idei Nem tölti pohárba, de két kézre fogja az üveget . . . A főpinczér, ki gyerek kora óta ismeri ós már sokszor, de nagyon sokszor látta mulatni, jóakarólag fogja meg a konyakos üveget; — Nagyságos úrfi, baj lesz belőle. Iványi tlkaczagta magát, hogy csak ugy rengett bele . . . A csinos barna kaszirnő megöleli és hozzá simul szépen, bizalmasan, szerelmesen. — Ejh, hagyj békét 1 Es durva erővel fejti le magaról az ölelő karokat. — Enye de kedves 1 Szólt a leány bántódva. Meg van őrülve V — Igen, megvagyok őrülve . . . ... A mulató czimborák nagyrészt elszökdöstek, egy kettő, a ki még ott maradt, a díványon nyúlik vagy a széken ülve arczát kót öklére nyugtatva, alusznak mólyen. Nem kell azoknak már mulatság, sirhat a nóta, folyhat a pezsgő. A Juliska kisasszony formás kacséi is hasztalan ébresztgetik őket. Iványi Dezső öklével nagyot üt a czimbalomra. A czimbalom eljajdul. — Nem, nem bántalak, ón édes jószágom és Iványi Dezső ráborul a megbántott czimbalomra. A siró hurok lassanként me gbékülve csendesedtek el. Pali primás felteszi a hangfogót... és az a bolond gyerek, a ki már embert lőtt agyon, embert vagdalt össze párviadalokban, a kiknek paripái, fogatai, ékszerei más embernek egy életre szóló vagyon, boldogság lett volna; á ki az életet mindig csak magának látta és nézte, a ki csak azt a pobarat vette ke zébe, a melyből feléje csak gyönyör és mámor mosolygott, a ki nem ismerte a nélkülözés szenvedését, gondját, a ki nem érezte a szegénység megalázó sulylyát szivére nehezedni, a ki nem tudta mi a napi kenyér megkeresése — keserűsége. . . . Iványi Dezső a czimbalomra hajolva s-irt mint gyerek. Utoljára mulatott, utolsó pénzét mu latta el! Holnap a szép birtok, a fogat, a heves paripák dobszóra kerülnek. Mas lesz ur az ősi kastélyban. Más fogatja be szép ós kedves lovait, más üli meg azokat. Ő semmi. 0 meghalt. Jó barátai, kik eddig keresve keresték társaságát, elke rülik és a kik eddig őtet süvegelték, köszöntését csak fél vállról fogadják majd És hol ebédel holnap ? Igen, hol fog ebédelni ? .... Kegyelem kenyérre szorul ő, a büszke gavallér, a ki csak ugy szórta a pénzt. A kit mindenki irigyeit, a kit a hölgyek annyira beczóztek és a ki mindig annyira gondatlanul boldog volt,— mi lesz vele ? Bs sirt, sírt. Iványi Dezsőnek két jegygyűrűje ia van ! Egyiket az ujján viseli három hónap óta, a másikat ped.ig a melyet tegnap a postán kapott vissza, a zsebében tartja .... Kiveszi, megnézi, megforgatja. Oh az a kis karika gyürü olyan nehéz, olyan súlyos tudott lenni. — Ránehezedett lelkére, szivére. Nagyon nyomhatta, mert nagyon fájt az égő szégyen ós a keserű csalódás — Letudott rólam mondani, nem kellek neki, mert szegénnyé lettem, mert koldus vagyok. Keserűségét a hegedű altatgatta, bánatát csitítgatta. Egyszer aztán a czigányok egyenként. szökdöstek ki, a prímásnak is el szakadt a húrja, hát megszakadt a nóta is. Tán egy isten áldjont se mondott... Mentó. Bevonultak a rekruták . . , — A kaszárnya-udvarról. — Az októberi nap enyhe verőfénye ráverődik a katona áristom sárgára festett falára s a fölkuszó folyondár hervadó leveleit sárgapirosas fénnyel önti el. Azután az őrség fegyvereire esik, megvillan a bajonettek fényes pengéjén s az őrtálló baka tiszta rézgombjain kezd pajkoskodni. Csupa fény, csupa csillogás ez a kicsi hely a tágas kaszárnya-udvaron, amelytől elütő tónusban barnáinak a magas, komor épületek az árnyas oldalon. És ezen a kicsike napsugaras helyen azért mégis olyan bágyadt melancholia borong. Egy kis sereg deli legény áll itten, nem valami vigan. A beszédük csendes, hangtalan, mintha valami hallgató fájdalom csendesítené el azt. Csak a királygyakorlaton megbarnult arczu 101 es káplár tud hangosan beszélni, amint bizonyos főlénynvel, harsány hangan kiáltja az emberek nevét: — Pétör, Bundás. — Jelön. — Bújjék kend be. És Pótör Bundás bebújik, valamint bebújik a Habig-kalapu ur is s ott a katonaélet legelső aktusánál feszesen megáll a kotona- orvos előtt, mintha bi zony ez a szigorú állás hozná meg neki az első posztócsillagot. Pedig hajh, micsoda távolságban fehérlik még az a kicsike dekoráczió, mely rangot ad az embernek és módot vasárnap délutáni sétákon a virzsinaszivarhoz. Es a katonaorvos megvizsgálja őket, keresi a szemekben a trachomaszemcsóket, amit Bundásék csak akkor becsülnek valamire, mikor már tönkretette az ember szemevilágát. Azután szépen összeállítják az embereket, urat, parasztot egy szakaszba és vezetik föl a századhoz, a tágas szobákba, melyeknek diszót a fegyverek s a sok öldöklő-szerszámok adják meg. A paraszt útközben megszólítja az urat s az ur, a ki eddig nem igen érintkezett a kérges parasztkézzel, most rezignálva bár, de nyájasan társalog. Mert hiszen olyan vigasztaló, olyan jó ilyenkor minden szó, ami egy nyilt, őszinte szívből jön. S a mint csendes bandukolással haladnak szép egyetértésben a kavicsos kaszárnyaudvaron keresztül, elnézik a