Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám
1895-09-08 / 72. szám
72. szám. XXII. évfolyam. B.-Csaba, 1S95. Vasárnap, szeptember hó 8-án. POLITIKAI és VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes siam ara 8 M, Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Appmyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Békésvármegye jövője. — Levél a szerkesztőhöz. — Szerett-m a nyilt föllépést és a bátor hangot, még- ott iá, a hol az ügyre nézve valami közvetlen n3gy hasznát is látom. így örömmel olvastam a „Békésmegyei Közlöny 1 4 czikkét, azt a kemény diótörését, amelyet a suba alatt mi bátortalan megyebizottsági tagok ropogtatunk ngyau, de megtömi nem tudunk. Es miért? Talán azért, mert olyan nagy horribilis kérdés az, hogy hol leg) eu a megye székhelye ? Jászberény és Szolnok, Szatmár és NagyKároly, Szegvár és Szentes, csak nem régen foglalkoztak vele, ott is a lokális nekibuzdulás izgatta magát, de miután a többségnek amúgy jobban tetszett hát meg lett. Nagy-Károly még megye székhelye, de vele együtt több város el fogja azt vesziteui, mert a megyék kikerekitésénél Abatij-Torna, Esztergom, Komárom és apró erdélyi megyék el fognak esni, vagy egybe foguak olvadni. Időszerűtlennek ez eszmefölvetését nem találtam, de mégis szántam önt szerkesztő ur, mert mi, a kik független véleménynyilvánításra hivatottak volnánk, hogy elleplezzük azt, miként nincs kedvünk e független véleménynyilvánításra: büubakkot keresünk. S igy a lap rovására írják sokan, hogy mit izgat miuket ? A miniszter még nem nyilatkozott a megye rendezésének kérdésével. Patópáloskodjunk tovább: „Ehj ! ráérünk arra még." Aztán: a hány itt a közpálya embere, annyi a vélemény. A mi X-nek tetszik, annak már csak azért opponál Y. Főleg egy szerkesztő tehet erre tapasztalatot, s hiszem, éppen e kérdésben t. szerkesztő ur is tett. Nálunk nincs független polgári felfogás, hanem közügyeink embereit vagy elért, vagy elérendő czélok tapiutatra, autischambrirozáara intenek. Erősen ki van fejlesztve az alkalmazkodás, a megalkuvás és kényelemszeietet. Miután ellenkezőleg éles fölfogást látok sok köztéren cselekvő megyebizottsági tagjainknál, a legkevésbbé sem akarom föltenni, hogy ne lássák be, miként Gyula nem alkalmas megyei székhely. De ezt belátva is sokan, merészen és főleg közakarattal mm mernek föllépni. Rémeket látnak és veszélyekkel félemlítik magokat. A kibúvásnak igen sok alkalmatos „hátsó ajtója" van. A felekezeti mumus. Hogy most az egyházpolitikai törvények életbeléptetése idején, midőn vallási villongás is rettegtethet, szabad-e „belháborut" és „testvér-harcot" támas tani ? Másik kibúvó : hogy nem időszerű. A közigazgatás reíonnját csak várjuk, de mikor hozzák szőnyegre, nem tudjuk, az önkormányzatnak minő részt biztosítanak benne, biztosan be nem látható. Még a közigazgatási organizmus is változást szenvedhet: minek éppen most megmozgatni a kérdést. Sokat ártanak az úgynevezett akarnokok, a kiknek biztos talaja mindig egy már ismert közé eti berendezkedés, főleg ha már e közéleti berendezkedés az tí stréberkedésüket honorálta. Sokat árt a szeméi) es antipathia is. Az érdekeknek olyan tömege áll barrikád-kéut e kérdés előtt, hogy a közéletnek mai szereplőinél nincs meg a szilárd akaratnak az az akcióképessége, hogy ezt lerombolja. Egy kissé hiruezetleuül kimondva, sz igazság ez : incs nálunk egy kérdésben sem kijegecedett közvélemény és ötletszerűkig intézzük közügyeinket. Kiváló szerencse, hogy Békésmegyének oly derék tisztikara van, mert az ellenőrzés mai lanyhasága és közéleti mozgalmaink lethargiájamelletthaegy hivatása magaslatán nem álló vármegyei tisztikar nem lenne, micsoda destrukciót látnánk. Hogyan lehetne itt valamely kérdésben — főleg, a hol az, érdekek a szarvasi főgymnasium volt igazgatójának, T a t a y n a k kedvenc kifejezése szerint: oly kosfejiittetve találkoznak : egységes akciót várni ? Tegye ezen tul magát t. szerkesztő ur, ha csalódni nem akar, viszont Gyulának is kár lenne magát izgatni : nem kell itt félni semmitől. Kényelemszeretet, opportunizmus, akarnokoskodás nem kezdenek merész, koczkázattal járó közéleti vállalkozásba soha. Fogunk maradni isten kegyelméből és fogjuk a megyei székhely kérdést tárgyalni szép sutytyomban odahaza és a vasúti kocsiban, mikor nolens-volens kiszólít bennünket a kötelességérzet a gyűlésre és rozzant csontjainknak kellemetlen a hoszszú utazás. De nyiltan és férfiasan akciót most nem várok és a köznyugalom érdekében kívánom magam is: ne feszegessük a kérdést. Mint minden alföldi magyar, én is fatalista vagyok. A Justh Zsigmond gányójával tartok : „Valahogy csak lesz !" Egy megyeb'zottsági tag. Fokozzuk a közjövedelmeket. — Hozzászólás. — A „Békésmegyei Közlöny" mult vasárnapi számának egyik czikkéhez kérek szót. Mindjárt megismerik első mondásomból, hogy magyar ember vagyok. Ugyanis a leghatározottabban tiltakozom minden adóemelési terv ellen. Direkt, vagy indirekt, az nekem mindegy. Csak az én zsebemből veszik azt ki. Annak a oikknek irója, még a szódavizet is megadóztatná. Ugyan mit érnd vele ? Minden ilyen uj adózásnál azt kell venni, hogy a reménylett haszon arámban áll-e az ethikai kérdéssel, vagy más szóval az az öt hatszáz forint városi jövedelem (ha ugyan van annyi) arányban áll e azzal, hogy sok szódavíz-fogyasztót az egy kr. illeték hatóságilag kényszeritsen hazudni, ha minden palack után az illetéket nem volna kedve fizetniAz állat-igazolványok, vagy népnyelven : passzusok megadóztatása igen rossz adó. A leg»zegényebb nép szedeget, adogat jószágot, kupeckedik, pénzét megforgatja, gazdaságához a forgó tőkét igy szerzi. Minek ennek alkalmát megdrágítani? Ellenszenves lenne az adó a köznépre, mely a direkt és indirekt adó felül nemjsokat tud, valamint a közköltő apaíztását nem filléreinek ily módon való elvételétől várja. Amerikában a bélyeg adó nagy forradalomra vezetett. No, eddig nálunk nem menne, de hogy a köznépnél a passzus kiadásának ár-emel„BékésiiiegyeiKöElöiiftarcája. A napszám. — Irta : Békefi Antal. — Meghalt az asszony, az ember *irt. Sirt igazán, ritt a szivéből. Csupa köny folt volt a szemealja. — A gyerekeket rendbeszedte, berakta a kuczkóba és esi titotta őket. A nagyobbnak, aki már tudta, hogy mi a baj és sirt, egy darab héjas kenyérrel betömte a száját. Migeztmaj szólta, addig nem lármázott. A mécses ellobbant. A zsírja kiszáradt és a vat tája égott és füstölt. A mirha volt ez uz isterlátta szegény hajlek halottja mellett Jöttek az alsó- és felső-házból, jó lelkek, a kik keresztet vetettek és mondták: — Szegényke, neki jó. — Jó ám, oszt' egy szemet se ment ki a formájábul. — Szép halott. Nézze kend már. — Oh. Szép A jó embert nem tor zitja el az isten a halotti ágyon — mondja egy valaki. Aztán : — A doktorhoz is szalajtasí-on kend — tanácsolta az öreg esztergályos vén legény a munkás czimborának — mert annak is tudni köll, hogy a Julis már igy van. írást kell rulla vönni . . . A jó lelkek közül valaki majd csak beszól a keiületi doktorhoz. Az majd jön és pápaszemmel megnézi a halált. Oh, bizony, nagy szomorúság ez. A szegény napszámos szomorkodva nézte a szegény asszonyt, aki ott feküdt kisron gyos kaczabájban, a mit uloljára ráhúzott, mikor mondta: — Fázok, hé Andris. Fázott és ráhúzta a kis rongyos kaczatájt és éjfélre — oh, uram, irgalom anyja — egészen kihűli. Olyan volt a keze, mint a vas. Hideg éx kemény. Pedig milyen fürge, dolgos, soványka kéz Lapuk n.ai uairahoz egy iv meilékSet van csatolva. volt ez: igen, mindig tisztán tartotta a szegény, édas, kis ördögöket, a kik minden évben szaporodtak s ott ülnek mos tan öten egy szomorú csomóban meg bújva a kuczkóban, a subán, mint a ve rébfiókok. A napszámos elkesergett, az ágyfát fogdosta és nézte a halottat és hosszúkat húzott a fülledt levegőből. — Rossz szag van itten, nyissa kend ki az ablakot, — mondta valaki. Egy templomos vén asszony, aki ott kuporgott az ágy előtt, keresztett vetett magára és félbeszakította a megható sí ratót: — Jaj, szentjeim, mög ne próbáljátok. Jó körösztény nem nyitja ki a halottas ház ablakát. — Miért ? No. — Itthon van még a szögényke lelke. Fölnézett jámbor pillantással a szent képre. Aztán a halottra vetette tekintetét, — mintha tőle várna ezért a kegyeletért áldást. Oh, hát igen: itihon van még a tzegény napszámos-asszony lelke ... A férfiember mereven körülhozdozta tekintetét. Mintha keresné : hol van ? A kis pohár fényeden csillant meg az almárium tetején. Tán abban van ... A fehér bogyós koszoiu ott van nyolez esztendeje az üveg alatt, a falon . . . Tán bizony odaszállt a száraz levelek közé ? A gyerekek közt lárma támadt a kunyhóban. A kisebbik belekapaszkodott a nagyobbik kezébe, a melyikben a ke nyeret tartotta és kiabált, mint egy kis tigris ... A nagyobbik gyerek megértette a szótalan beszédet és tört egy darabot a kenyérből a kisebbnek . . . Már bizonyos, hogy az asszony lelke ott van köztük. Az egy esztendős Palkó beszédét bizonyosan ő magyarázta meg Jankónak . . . A napszámos aztán föltette kalapját és elment, kapott hamarosan fekete, gyalulatlan koporsót, két liliomszál volt ráfestve, olyan fehér festékkel, mint a hó és mind járt melléje mázolta a nagy Írástudó ur, a ki árulja, hogy : Itt nyugszik Patyolat Andrásné, Benei Julii. Élt 30 esztendőt. Szép, finom és olyan fehér betűk voltak, mint a szemfedő. Azon pedig nagylevelű virágok is voltak. Minden kitellett szépen a két párna toll árából. De jó, jó, puha pehely volt mind. Lágy, mint a felhő. Julis asszony maga fosztotta. S Patyolat Andrást isten igazában dicsérték a jó emberek. Patyolat András szerette az asszonyt. — A halálban is tisztöletben tartja, — mondták. Ugy nyúlta hideg asszonyhoz, mintha élne . . . Mikor a doktor megvizsgálta a halált, a napszámos asszonyt az ura felölelte ós belefektette a tiszta koporsóba. Szépen fel volt ágyazva benne a forgács. Arra az örökös ágyra fektette. Utoljára volt az asszony a karjában. — Mikor halt meg? — kérdezte az orvos a munkást. — Kakaskukorikoláskor. — Hány óra volt ? — Három felé. A doktor megírta az írásait. Aztán mondta az embernek, aki ott állt a mellére hajtott fejjel: — Holnap délután temethetik. A napszámos ember megfogta az ágy szélét és megütődve szólt vissza : — Holnap? — Igen, csak holnap. — Előbb szeretnénk, nagyságos ur. Előbb. — Nem lehet. Ha éjfél előtt halt volna meg, eltakaríthatták volna ma, de mivel ma halt meg, huszonnégy óra előtt semmi esetre se lehet . . . A napszámos elkeseredett. Rászólt a gyerekekre, hogy ne rijjanak. Nem érti az ember a szavát. Aztán az orvosnak mondta keserű, szomorú szóval: — Nagyságos ur, mán csak akkor kérem, ugy tessék irni a czédulát, hogy éjfél előtt halt meg ... El szeretnénk takarítani még ma. El muszáj . . . — Hát én hazudjak maga miatt? A halott ura, a szegény napszáamos keserűséggel kiáltotta : — Én pediglen, uram, még egy napszámot veszejtsek el 1 . . . A pezsgős pohár. (Családi jelenet.) — Henry Lavedau után. — F érj. Feleség. A m é 1 i e, a szobaleány. Egyszerűen, de csinosan berendezett szoba. — Férj és feleség ebéd után vaD. Előző e»te vendégeik voltak. Férj: Jó volt tegnap mindeü, eetélyünk pompásan sikerült. Chatealin ugy evett, mint a farkas. Feleség: A pulykapecsenye remek volt. Férj : Harmadszor ettem a rétesből. Feleség: Miért nem vigyázol, még megárthatott volna . . . Remélem, hogy logalább nem lörtek össze semmit. Férj: De bizony, Amélie eltört egy pezsgős poharat. Láttam. Feleség: Biztos vagy benne ? Férj : Mondom, hogy láttam. Kettérepedt a szélétől a talpáig. Feleség: Ez már a nyolezadik. Két tuczatból. Férj : Csitt 1 (Amélie belép az ebédlőbe.) Feleség : (Améliehez): Remélem, nem tört el tegnap semmit ? 1 Amélie: Nem, asszonyom. Feleség : Valamennyi pohár épségben maradt ? Amélie: Igen, asszonyom. Feleség : Ah ! (Urára néz, aki meg sem mukkan.)
