Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám

1895-09-08 / 72. szám

kedóse nem szülne jó vért, ez előttem bizonyos. Még az ingatlanok után szedendő külön városi illeték kérdése lenne hátra. ü,z ügyes gondolat. Nem a szegényembert embert sújtja, mert az a városi illeték oly csekély lenne, hogy az a házbéremelkedését nem involválná. Azt lehetne valahogy nyélbe ütni, sőt ugy tudom, valamelyes formában van is. Hódmezővásár hely kérelme most igényel miniszteri jóváhagyást. Az ő dolguk azonban, szállón mennek, mert Vásárhelynek önálló törvényhatósága van, lóvén ő szabad |kir. város, mig mi falu vagyunk. De hát e megye szándékunkat talán segiteni fogja. Ebben a helyzetben mit tegyünk ? A jövedelmeket nem az indirekt adók emelésével lehet és kell elérni, hanem azzal, hogy meglévő jövedelmi forrásainkat jól kihasználjuk. E mellett a redukció kékirónját kell használnunk. Laikus ember vagyok, de nekem olybá tetszik, hogy óriási apperatus van már a városházán, a melyek mindegyikének munkát adni, szerintem, alig lehet. Én ugy látom, hogy több a hivatalnok mint a dolog, Több hivatalnokot lehetne nélkülözni az erők jó beosztásával. Igy kellene segiteni. Most mór a tapasztalat approbálta, hogy melyik hivatali állás mennyi dologgal jár s melyik hivatalnoknak, segéd és kezelő személyzet tagjának van kisebbnagyobb dolga. Itt kellene tehát alapos megtakarításokat ejteni. Ott állunk, hogy az impozáns városházánk kicsiny lesz nemsokára a sok hivatalnok befogadásóra. Pedig nagy község lennénk, a kik Dobozzal egyrangu közigazgatási szerve zettel birunk. Erre az évre elkéstünk, hogy a költségvetéssel egyidejűleg uj városi szabályrendeletet alkossunk. De tegyük meg jövőre. És tegyék meg a megyei többi községek ; ebben a bajban ők is leled zenek mig egyik hivatalnok ügyköre túlterhelt, a másik vigan dudál, mint a portugál. Csabai. A megyei székhely kérdéséről. A megyei székhely kérdésében még a következő véleményeket sdjuk. Újra hangsúlyozzuk, hogy mi, mint a nyilvá nosság egyik organuma, kötelességünket teljesítettük, midőn a több oldaról jött felszólhatnak engedve, megbolygattunk egy mindenfelé tárgyalt kérdést. Jóllehet Csabán megjelenő lap vagyunk, mint olyan, mely a megyei érdekek szolgála tát irta zászlajára, teljes elfogulatlanságunk tanúsítására kiadjuk a kérdésben befolyt véleményeket, melyek nem változtatják ebbeli meggyőződésünket, hogy nagy czélokat igénylő áldozatkészséggel ós a gyulaiak részéről megkívánt lemondással meglehetne valósítani az eszmét. Csabának nagy áldozatot kellene hozni a székhelyért, Gyulát pedig állami és szö vetkezeti nagy iparvállalatokkal kellene kárpótolni. A még nem reprodukált vélemények a következők: T. Szerkesztő ur 1 Ámbár én magamat megyénk irány adó férfia'i közzé, több okoknál nem szá mithatom : mindazáltal a fölvetett kérdésekre egész őszinteséggel válaszolni szükségesnek, s mint megyei lakos kötelességszerűnek tartom. És pedig első véleményem az, hogy a mennyiben a mai közlekedési viszonyok között telefonok és telegráfok segítsége mellett a közigazgatás gépezetének gyors ós sikeres működése eléggé biztosítva van, a székhely kérdésének bolygatását egyáltalában szükségtelennek tartom. De időszerűtlennek is, a mennyiben lévén nekünk különben is sokféle, t. i. egyházpolitikai, bitfelekezeti s nemzetiségi háborúnk, egy pusztán provinciális érdekháborut fölidézni káros törekvésnek nyilvánítom. A székhely változtatásának sem megyei, sem országos szempontból semmi előnyét nem látom, legfölebb annyit, hogy egy pár kilométerrel megrövidülne utunk, ha megyegyülósre mennénk, a mi pedig elenyésző s figyelemre sem méltó csekélység azon roppant teherrel szemben, mely az uj építkezés folytán a megyei lakosság vállaira nehezednek (?), a mely ellen minden megyebizottsági tagnak küzdeni elenged hetetlen kötelessége, kivált ma, midőn anynyiféleszivattyúk állnak készen életvérünk kiszívására. Lehet, hogy az én látköröm szűk és korlátolt; legalább én ugv fogom föl a kérdést, a mint nézeteimet kifejezém. Egyébiránt ha az önzés sofismái kizáró, alapos és dönthetlen érvekkel meggyőz engem valaki a székhelyváltoztatásának előnyeiről, szembetűnő és kiváló előnyei ről : én megadom magamat, ha és ameny nyiben szerénytelenség nélkül elmondhatom : „Sapientis est consilium mutare in melius." Tatár János. * Tek. Szerkesztő ur ! Hogy Csaba a vármegye központja, fekvése és hozzáférhetőségénél fogva: vita tárgya nem lehet. Es vitán kívül helyezi azt is, hogy a megyei közigazgatás és igazságszolgáltatás központja legyen, azaz székhelye a megyének ós törvényszéknek. Egyik a másik nélkül rosszabb helyzetet teremtene a mainál: de csak ezidőszerint. Tény, hogy az áthelyezésnek a magyarosítás szempontjából magát Csabát illetőleg missiója van, de figyelni kell arra is, hogy Gyula ópen a kettős szék helyben birt magas intelligentiájában védbástyát a Gyulát övező és ott is lévő nemzetiségekkel szemben. Részemről a közigazgatás reformá lása előtt a közigazgatás szekhelyét nem feszegetném. Várjuk be: mi lesz a megyével, mi befolyása lesz a közigazgatásra a közönségnek ? Ha — a mi való szinü — semmi, maradjon a közigazgatás székhelye Gyula, de a törvénykezésé feltétlenül Csaba. Ez feltétlen érdeke a közönségnek, különös figyelemmel az életben lévő szóbeliségre. Dr. Lengyel Sándor. T. Szerkesztő ur! A hozzám intézett kérdésben válaszom ez: Egyáltalában semminemű szükség nincs arra, hogy a megyei székhely kérdése bolygattassók. Nemcsak nem időszerű, sőt nem is észszerű s nem czólszerü, különösen jelenben, midőn az erők tömöritésének, az egyetértés, béke ápolásának szüksége forog fenn; ilyenkor viszálykodás érzék nek, egyenetlenség magvának hintése vészthozó a vármegyére, s közvetve az országra ! Á megye székhelyének Gyuláról elvitelesemjog, sem méltányossággal nem volna összeegyeztethető s a Csabával felcseréltetés csak az önzés szemüvegén tekintve viselhetné magán a helyesség látszatát. Ilynemű kísérletnek ellene szól a pénzügyi oldal ugy, miként ,a méltányosság és jogérzet. Egyelőre ennyi a feleletem. Dombi Lajos. KÖZSÉGI ÜGYEK. Csaba város közgyűlése. Múltkori tudósításunk kiegészítéséül a következő tudósítást adjuk a hétfőn tartott közgyűlésről, különösen az egyházaknak nyújtott segély és a történelmi kép megfestéséről. Egyházak segélyezése. Az egyházak segélyezésének kérdését tárgyalta ezután a költségvetéssel kapcsolatban a közgyűlés. Haan Béla ügyész terjesztett be véleményt, — Az ügyész alaposabb fejtegetés közben arra a konklusióra jut, hogy az egyházaknak adandó segélyek bcszüntethetők, annál inkább, mert a kulturális célokra a város mind nagyobb összegeket költ. Szeberényi Zs. Lajos nem fogadja el az ügyészi véleményt. Csodálkozik az ügyészen, a ki rajongással s^a vazta meg a kegyúri jogokkal járó költségeket, csodálkozik a tanácson, mely az előbb mulatóhelyre olyan sziveseu terjesztett 7000 frtos költségelőirányzatot ; — akkor más községek nagyobb összeggel segélyezik az egyházakat. Beliczey Rezsőt csak az igaz ság vezeti. Az ellen nincs kifogása, hogy az egyházak segélyeztessenek, csak azt kívánja, hogy az egyes felekezetek igazságos kulcs szerint segélyeztessenek. S ím k ú István nem fogadja el az ügyészi véleményt. Zsilinszky Endre dr. a kérdés ben nemcsak jogi szempontoknak kell vezetni. Az egyházak kulturális célokra kapják a segélyt. Nem akarja a patronatust és a most fölvetett kérdést kapcsolatba hozni, de szerencsétlennek találja az időpontot most, mert mig a róm. kath. kegyuraság terheit a város olyan könynyedén szavazta meg, addig más felekezeteknek a segélyt rövid néhány hónap múlva megvonná. Ismételten kijelenti, hogy a két eljárást nem hozza párhuzamba, de sokan félreérhetik. Nem fogadja el az ügyészi véleményt és a költségvetésbe beállított felekezeti segélyeket jövőben is kiosztaná. Haan Béla reflektál e kijelentésekre. Az időpontot nem ő választja, azt a törvény rendeli, hogy mikor kell a költségvetést tárgyalni. Csodálkozik a felszólalókon, akik mig előbb a patronatusi kérdésnél középkori intézményekre hivatkoztak és inkább készpénzzel kívántak kiegyezkedni, de a tehert el nem ismerték, — ime most mily görcsösen ragaszkodnak a segélyezéshez, amely épen olyan természetű, ha nem is az; különösen azonban csodálkozni kell Szeberényi Zs. Lajoson, aki protestáns lelkész lettére idegen helyekről jobbnak látja az egyházi fentartás költségeinek behajtását, ahelyett, hogy a protestáns szellemhez képest maga autonomikus jogainál fogva az egyház maga vetné ki híveire a közköltőt. Ő tervszerüleg járt el már akkor, midőn a patronatusi jogviszonyt rendezni kívánta és ötletszerű leg fölvetett vitatkozással el nem hagyja magát téríteni. Ám határozzon a község képviselete, a hogy akar, ő teljesítette tisztéből folyó kötelességót. A mi az érdemi megjegyzést illeti, csak azt —• miután a kérdést még dr. Zsilinszky Endre sem értette meg, akit pedig jó felfogású férfiúnak ismer, — hogy van egy vallás ós közoktatási miniszteri rendelet, melyszerint az aközség, mely pat ronus, egyházi célokra meg nem adóztatható. Igy igen könynyen tu.lehetünk a kérdésen. Fél egyre billent az idő és erősen nyughatatlankodtak a város atyái. Az egyik részök szavazni akart, de a bírója ki szereti a pontosságot és déli harai;gozáskor ajkaihoz emelni a leveses ka nalat, — egyszerűen bezárta az ülést. A ki e perczben bejött volna a közgyűlés termébe, azt bitté volna, hogy a horvát — tartomány-gyűlésen van. A pzavazást erősen követelték, tiltakoztak, de Korosy főjegyző ragaszkodott az ülés bezárásához. Végre is, miután odaha7e a tagok jól megedódeltek és lázongó kedélyeiket ki békítették, a délutáni szavazásnál elvetették az ügyészi véleményt és a segé lyeket ki fogják adni. Beliczey Rezső az igazság és méltányosság szempontjából arányos kulcs szerint óhajtotta a segélyt kiadni, de a kulcs csak a régi maradt. Beliczey István a milleniumi ünnep alkalmából Csaba város egy fon tos momentumára tereli a figyelmet. 1846 ban jobbágyrendszer volt, Csaba néhány várossal együtt van, mely megváltotta magát és jobbágysága felszabadult. Ez a szabadeszmékre való törekvés emelFérj : No ez már sok . . . Hiszen láttam 1 Feleség: Könnyű meggyőződni. (Fölkel s a pohárszékbe nézeget a poharak közt.) Itt van la 1 Megtaláltam. (Fogja a szóban forgó poharat és az asztalra tesiíi.) Ah, jól megrepedt. Férj : Csak nincs hályog a szememen 1 Feleség : Kétségbeejtő I (Amélie viszszatér.) Maga eltört egy poharat, nem je lentette be ? Amélie : De asszonyom . . . Feleség : Valahányszor eltör valamit, akarom, hogy bejelentse ; nem fogom megszidni. Ez csak nem nehéz. Valahányszor eltitkol valamit . . . Amélie : Nem titkolok én el semmit 1 Feleség: De ha nem mondja meg, a mikor eltör valamit . . . Amélie : Akárkivel megeshetik, hogy nehéz a keze . . . Feleség: Jó, jó, de be kell jelentenie . . . Amélie: Nem tudtam, asszonyom. Feleség : De tudta ; megmondtam az nap, amikor szolgálatba lépett. Amélie (kissé unottan): Igaz 1 Igaz I Feleség: Azt is megmor.dtam, hogy nem szeretem a feleselést, nem szeretem, ha . . . Amélie : Ezentúl ehhez tartom maga mat . . . Feleség : Egyáltalán ne feleljen visz sza, egyáltalán ne I Amélie : Ugy lesz, asszonyom, nem fogok felelni. Feleség: De ki se nyissa a száját, nem érti ? ! Amélie : De értem Feleség: Már ez a szó is sok. Amél'e (sóhajt.) Feleség : Ne sóhajtson 1 Amélie: (behunyja a szemét.) Feleség: Es ne hunyja be a szemét ily arczátlanul. Amélie: Elgondolkoztam. Feleség: Ez nem alkalmas pillanat ilyesmire. Ki látott ilyet ? I Maholnap a legcsekélyebb figyelmeztetéstől is tartózkodnunk kell a cselédséggel szemben. Joguk van arra, hogy összetörjenek minden tálat, elrongálják a bútort és még meg i-í kellene köszönni. Amélie: Ah, ha a nagysága így kiáltoz I Feleség: Hát ez mi ? (Férjéhez.) Ki áltoz 1 Hallod ? I Férj (atyai hangon) : Amélie, válogassa meg jobban a szavait. Most mehet a konyhába. Feleség : Nem, maradjon I Akarom, hogy maradjon és hallgasson végig. Amélie: Amint asszonyom parancsolja. Feleság: Mindennap eliör valamit; egyszer a ezukortartót, egyszer a poharat ebből a gyönyörű készletből, aztán valami egyebet, sohasem vallja be és még felesel, ha erre figyelmeztetik. Hallja e leányzó... Amélie : Igazán tűrhetetlen. Inkább megfizetem, amit eltörök, de hagyjanak békét nekem. Feleség : Valóban I És ha szaván fognám ? Megérdemelné ! Ha megfizettetném arégikhinaiporczellán-c.ukortartót, amely ötven frankba került. Mit szólna hozzá? Amélie : Azt mondanám, hogy annyit nem fizetek. Feleség: Ugyan miért nem? Amélie : Mert az egy nagyon közönséges ezukortartó volt és sohasem ért annyit, amennyit itt regélni tetszik. Feleség : Maga egy szerencsétlen, tu datlan teremtés. Semmihez sem ért. Amélie : Nem tudom, értek e porcellánhoz, de más dologhoz értek, oly dologhoz, amelyek, ha beszólni akarnék... Feleség: Micsoda ? Mi ? Czélzások ?.... Férj (hosszadalmasnak kezdi találni a dolgot) : No jól van, elég lesz. Feleség: Akarom, hogy azonnal ma gyarázza meg, mire czólzott. Férj: Mire az, no; majd jövőre, ha eltör valamit, nem felejti el megmondani Igaz e, Amélifi. Amélie: Igen, uram. Férj (a nejéhoz) : Na lásd, megígéri. Fel< s'g: Ákarom, hogy magyarázza meg azt, a miro az előbb czélozni látszott . . . Férj : Ez a nyakasság már kezd fur csa lenni. Amélie : Nem én súgtam ezt a nagy ságos urnák. Feleség: Még sérteget! (Férjhez.) Ezt neked köszönhetem. Még sérteget is. Amélie : Épen nem, asszonyom. Férj : No nem, nem édesem. Feleség (Ameliehez) : Mit akart ma^a az imént mondani? Azonnal szóljon I Ur: Ugyan hagyd el, nem hallgathatom tovább. Amélie : Azonnal ? Feleség: Igen, innen nem megy addig. Amélie : Jól van, hát elmondom a históriát. Feleség : Micsoda históriát ? Amélie: Hát amit 1udok. Feleség: Csak mondjál Amélie; De hiszen asszonyom til totta volt meg\. . . Feleség: Én tiltottam meg valamit? magának ? Amélie: Ugy bizony, asszonyom. Feleség: Maga hazudik I Borzalma san hazudik. Menjen vissza a konyhába, menjen . . . Férj: (újra beav átkozik) Ne, ne, még ne! Feleség: Most már elég lesz, ne faggassuk. Férj : Sokkal tovább ment semhogy be ne kellene fejeznie . . . Feleség : De minek . . . Már meg állapodtunk abban, hogy ha valamit eltör, hát megmondja neked, vagyn^kem, jó lesz, Amélie ? Amélie : Igen asszonyom. Feleség: (férjéhez) :'Na, látod .. . Megígéri. Férj : Igen furcsán nézett rád . . . (Nagyon szigorúan): Amélie, parancsolom szóljon I Amélie; És ha nem akarok ? Férj : Elbocsátom. Amélie : Elbocsátanak akkor is, ha szólok. Hát legjobb lesz mindjárt indulni. Különben, uram, . . . Feleség (a férjhez): Ne hallgas rá, nem igaz I Amélie : Sajnálom, asszonyom, már késő. (A férjhez.) Nos, ha én az urnák lennék, nem hivnám meg többé ebédre Chateaulin urat és nem hivám egyáltalán a házamhoz. Feleség: Ez hitványóág I Amélie : Mert megkövetem, ő meg a nagysága rosszabb dolgokat követnek el, mintha eltörnék a ezukortartót. . . Most már csak mehetek ? I Nem tartóztat ugy-e, uiam I Férj : Nem, leányom. (A feleség néma dühvel leül. Amélie távozik.) Feleség édeskés arezot vág és erőltetett mosolylyal szól) : Nos mit szólsz ehhez a nepséghez ? Férj (fagyosan) : Jobb lett volna nem firtatni annyira azt a poharat . . . Jöjj a szobámba ! Feleség Minek ? Férj : Komoly beszédem van veled.