Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám

1895-09-19 / 75. szám

XXII. évfolyam. B.-Csaba, 1895. Csütörtök, szeptember hó 19-én. BEKESMEGY POLITIKAI es VEGYESTAHTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes ssai" sra 8 Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü. fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. 75. szám. Kiadóhivatal: Appcnyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy aur közlési dija 25 kr. A mártírok. — A Memorandum-pör elitőltjeinek szabadon boCBájtása. — Mindent meg tud bocsájtani a magyar! Ennek egyik gyönyörű és megható tanúsága szép csöndben történt meg hétfőn. A memorandum-pör három hőse, a kik a nemzetiségi izgatás terén vezérségre tettek szert s a kik sajtójukban, itt és a külföldön oly sokat hirdették a magyar barbárságot és zsarnokságot: ők tanulják meg a magyart nagylelkűnek látui és tisztelni. Es a többiek is mind. De váljon tisztelni fogják-e ? Váljon használ-e a nagylelkű tény? S a királyi kegyelem okosabbá, hívebbé teszi-e a nemzetiségi fantasztákat ? Váljon a brüszszeli kudarc kijózanitja-e Őket ? Váljon lehüti-e izgatott vérüket a romáuiai sajtó megváltozott hangja, mely egy idő óta szemmellátható módon a politikai loyalitás hangján szól H az izgatóknak malmára egy kevéssé sem hajtja a vizet. Váljon a királyi kegyelem részesei elviszik-e szivükben a magyar gyűlöletet s a martyr szerepében fognak-e tetszelegni ? A botor czélokat tovább is jobb ügyhöz méltó buzgalommal fogják-e szolgálni ? Megfelel a jövő. De bármint legyen is : a kegyelem ténye szép és politikai okosság volt. Politikai okosság volt, hogy ezeket a fékvesztett izgatókat hagyták kitombolni s nem in flagranti csípték el türelmetlenséggel már az első hűtlenségnél, melyet hazájok ellen elkövettek. Politikai okosság volt akkor éreztetni velők a magyar igazságszolgáltatás sújtó kezét, midőn a pohár betelt és a további elnézés a magyar állam tekintélyének ártott volna, melyet ezek a fékevesztett, botor emberek oly hallatlanul kompromittáltak. Politikai okosság volt, liogy nem olyan operette-karzert rendeztek a fanatikusoknak, hanem egy komor állami börtönben a szabadságvesztésnek le ujtó érzetére megtanították e lázas izgatókat, Es végre politikai okosság volt, hogy váratlanul, midőn a királyi kegyelemnek reménye nem derengett, koncessió, megalkuvás nélkül, tisztán ajándékként, e nemzeti hősöket kiadják a polgári szabadságnak és az élet prózájának, — martyromság nélkül. Ez a legfőbb ! Főleg azért örülünk a kegyelmezésnek, mert ez vall ránk magyarokra. Nem félünk ellenségeinktől, s tudunk megbocsájtaui nekik. Valóban ugy van! A magyar állam elég erős arra, hogy vásott gyermekeit egy kis figyelmeztetés után önkényt, csupán szive sugallátából kiküldje a levegőre. Menjetek szépen haza s viseljétek ezután magatokat jobban. Lukáciu pedig lopva enged lelkébe pillantani. Midőn a kegyelmi tényt felolvassák neki, lelkesülten kiált föl: — Éljen a király, éljen a kormány! Ez az ! Ez a fölkiáltás momentán kitörése jelzi a lelkében átviharzott érzést s a hogy később nyilatkozik, hogy szabadsága után csak oly törhetetlenül fogja politikai eszmeit követül, de a törvények tiszteletben tartásával, nz már liivei előtt való pör. Neki erre a hangra .szüksége van. A uírnbuü szertefoszlását nem lehet engedni. Ámde a nemzetiségi izgatás mis ösvényre téved. A ko nité pénztára vékonyan ereszt, Brote ur röpirataira elcsúszott a pénz, a hajlandóság sincs többé meg, hogy a pénztárt a (lőre aspirációk javára megtöltsék: Lukáciut váltó adóságuk keserítik. A vitorlákat IKvonják s ebhez csak a királyi kegyelem ténye kelletett, hogy a rnilleuiumi ünnepségek sík vizét velünk kötözködö belső izgatások ne zavarják. Ha a szabadság örömérzete után az állam volt foglyai megint izgatáshoz fognának, akkor már nem a haza hűtlen fiait kellene látnunk bennük, hanem őrülteket. A fogyasztási aiók biztosításához. A fogyasztási adóknak országszerte a legnagyobb feszültség közt lefolyó és megyénkben különös érdekkel biró biz tositása és a A azok körül mutatkozó je lenségek újólag is felszólalásra késztetnek, a mit azon reménybea teszünk, hogy községeink érdekének ezzel szolgálunk. A mint már előző czikkeinkben kimutattuk az állam kincstár Bókósmegyóben nagyobbára elég kielégítő, sőt a körülményekhez képest, egy-két község kivételével, várakozáson felüli jó eredményeket ért el a megejtett biztosítási tárgyalásoknál, amennyiben a községek nagy része a bár kissé túlságosan kipuhatolt Vii 1 iá-i összege ketmegajáulotta; enuek daczára a nagyméltóságú pénz ügylííná-ztejiuiu a tárgyalásoknál biztosi ott összegekkel nem elégedett meg és uj pubitolúsok it, valamint uj egyezkedni tárgyalisokat rendelt el. Hogy ez mi czélból történt, az nagyon könnyen felfogható. A kincstár államháztartásunk elég nehezen szerzett egyensúlyának további biztosítására való tekintetből a fogyasztási adó hozamok csokkinó-t nem tudja el viselni; de már nehezebben érthető meg a pénzügymi nisztuiium és még inkább a pénzügyigazgatóság azon tljárása, hogy ezen közvetett adónemek emelésére oly eszközökhoz folyamodik, melyek a kritikát nyíltan kihívjak és melyek jellemzésére mi iá megengedünk magunknak egy pár észrevételt. Tudvalevőleg az elmúlt három évben is csak az or-zag nagyobb részében alkal mazva volt kizárólagosságialapon történt biztosítás eredményezte a lefolyt adóhozam nagyságát; tórvényszerint azonban a kizárobigosági bérleti rendszer az 1895. év végével megszűnik, a mit a nagyméltóságú pénzügyminiszter ur a puhatolások tárgyában kiadott rendeletében különösen is hangsúlyozott. Számolnia kellett tehát a pénzügyi kormánynak előre is azon körülménnyel, hogy a kizárólagosság elejtésével egy bizonyos természetes csökkenésnek elő kell állani; ezen csökkenést a megyénkben — mert csak erről akarunk szólni — f. óv juliusban megejtett nyomozások annak idején tisztán feltüntették ; mit ha a magas kincstár, ha a kipuhatolt eredményeket keveselte, ujabb eljárást rendelt volna el, vagy fo„BékésmegyeiKözlönj"tárcája. Dal egy lányról. Ablakából kinézett az utczára Fényes urak, czifra urak bajára. Hogy majd rám is tekint egyet, de vártam: „Rám se nézett mikor én őt megláttam!" Azután már nem nézett az utczára, De drága lett nézésének az ára! Rám se nézett . . . hej pedig én ott álltam, .Hej pedig hogy rám tekintsen, de vártam !" Sokszor láttam aztáq még, de óh ! mi más, Eszét vette az uri fény, ragyogás, Fényes urak, czifra urak pompája ! „Megfogadtam, ón se nézek reája !" Szép homlokán ártatlanság rózsája Hej, de korán elhervadott a fája, Szive sincs, hogy bűnéből mit megbánna, .Mégis, mégis fáj a szivem utánna !" Kálmán Gyula. L^vél húgomhoz. — Régi emlékek, uj vallomások. — Irta: Iványi Ödön. Szép zöldfedeles lakodban pihensz messze tőlem, de soha nem feledve általam. Majd ha egyszer megjelenek nálad és beszólok hozzád : „bocsás be húgom 1" s te megosztod vélem azt a csöndes kis lakást, akkor elbeszéljük egymásnak, mit álmodtál le és mit éltem át én ? Régen volt az, amikor utoljára ölel tem kékre festett kis fejfadat, még régibb történet az, amikor egy tavaszi estén panaszkodtál nekem : miért harangoznak, mikor neked az ugy fáj I . . . Olyan gyönge, érzékeny voltál már akkor, hogy a távoli érczkongás is fájdalmasan remegtette meg a hosszú haldoklásban áttetszővé finomult, törékeny, fehér testedet. A harangozó csak kongatta tovább, te odafektetted sovány arczocskádat pufók, piros képemhez s én éreztem, hogy minden harangkongás után összerezzensz, mintha vesszőütés ért volna. Beh ke gyetlen volt tehozzád az az estiimára intő harangszó I . . . Mikor minden lecsendesült, pihegve, fáradtan estél vissza párnáidra, mint a megkergetett madárka puha f szkébe. üs többé nem emelkedtél föl, csak a pilláidat mozgattad, mikor megcsókol tunk abban a hiszemben, hogy e c*o kokkal lepecsételjük ajkadat s visszazár juk a testbe akirebbeni készülő picziny, könnyű lelket . . . Még akkor is csókoltuk, mikor már messze valahol az űrben csattogtatta fehér szárnyaid szűz lelked s holdfény ben repült az ég felé. Te voltál az ón első halottam. Az első érzés, a mi mozdulatlan, hideg megfeszült alakod előtt elfogott, a harag voit. Haragudtam, hogy midőn annyian sírnak körülötted, neveden szólítgatva, képedet csókolva, szőke hajad gyöngéden simogatva: te még csak szempilláidat sem mozdítod meg, fagyosan közönyös vagy, nem törődöl egyikünkkel sem ós makacsul nem engeded fölkelteni magadat. Csak akkor szűnt meg haragom, midőn annak a szép, virágos nyoszolyának fedelét, melyet szinte irigyeltem tőled, rád tették és a falu asztalosa, egy rezes orrú, rut ember eljött szegekkel, kalapác-csal s kezdett téged beszegezni ágyadba Azt gondoltam: e borzasztó zajra föl fogsz ébredni a kiaitani. hosry ne engedjünk lezárni Szivem elszorult, vad dühhel néztem a rezes orrú kalapálót, körültekintettem, láttam, hogy mindenki sir inkább, mint valaha, de senki sem siet a koporsó mellől elűzni azt a szívtelen asztalost. Hát majd megteszem ón. Torkom szakadtából bőgve, eltelve dühvel ós kétségbeeséssel, rohantam a szegező emberre, beleragadtam lábszárába (fölebb nem értem) s amint zokogásom engedte, fölkiabáltam az öles férfira: ne bántsa . . . hallja ... ne bántsa . . . Ha le nem tépnek a nagy emberről, dühömben talán megharapom. Ettől kezdve haragom anyámn ós a környezetre fordult. Megfoghatatlannak tetszett előttem, hogv hunomat igy sorsára hagyják. Aztán mit keres itt a pap azzal a fekete palásttal, mély félelmet keltő hangjavai, melynek minden szavara a csöndes sírás fuldokló y.okogasba megy at. Hát meg az a féltuczet vásott kö>yök, kik az aszkóros kántor vezetése mellett sival kodó hangon fújták el a siralmas gyász éneket! miért jön ez mind ide az én alvó hugoc^kám mellé, éktelen lármával verni föl aranyos kis udvarunk csöndjót 1 Mi heteken keresztül lábujjhegyen jár tunk ágya mellett, csenddel, nyugalommal, kímélettel vettük őt körül s ime most egy rakás idegen ront be hozzánk s versenyeznek egymással, hogy ki tud nagyobb zajt ütni az alvó leáuyka mel lett. Aztán a harangzugás 1 Valamennyi harangot meghúzták, azokat a gyilkos harangokat, melyeknek kongása fájt az ón beteg hugocskámnak, s melyek agyonzugták az ő kicsiny, ellobbanó életét. Akkor meg éppen megkövültem a fájdalom, meglepetés ós méltatlankodás miatt, mikor Helent lebocsátották egy keskeny hosszúkás gödörbe s ő reá, kinek súlyos volt a könnyű kék selyem paplanocska is, a göröngyök egész tömegét ráhúzták, meiyek menydörögve huiloítak a koporsóra . . . E-s oh, borzalom, a helyett, hogy az Hzdny.ito«sáir'>í i megakadályoztuk vo'n-i, iiuváin, testvon m s a többiek magok dobtak reá földet... Oh mint fájhatott, o h-dVuutt rögodilmn annak a mindenki ől elhagy.itott, szegény kicsinek ! . . . Azt mar nem tudom, hogyan ju ottani haza; Cjak az hizonvos, hogy sokáig el voltam telve titkom hu-aggal mi íclazok iránt, kiket Helén föld alá juttatásában bűnrészeseknek hittem. De hát ott hagyjam én drága testvérkémet, abban akáczfás bus kertben, hol eső piskoija, szól fújja sírját. Ő, aki oly félénk volt s nem mert kinézni éjjel az ablakon, ha a vén jegenye zúgott házunk előtt: most teljesen elhagyatva egyedül fekszik künn a falu végén N-ha az éj beszédes c-endjében minthi hívó h ingját hallottam volna, min ha fehér ió -as in szalagos ituec-kejcben künn ács >rgott volna kapunk előtt a szakadó esőben, beboc-atá-ert rimánkodva, áifazott, res/.kető .-iró hányon ... és én ott a meleg puha ágyban 1 . . . Ez nem maradhat igy. Egy délután megszöktem hazulról — a tűzhely görbe vasát magammal vive. Rátaláltam a sírra, legfrissebb hantja volt a temetőnek, kék fejfája elborítva koszorúkkal. Nevén szólongattam, odanyomtam fülemet a domb oldalahoz, hallok e valamit. Gyermeki képzelődésembon csakugyan ugy tetszett, mintha a mólysógbő] végtelenül bus hang emlitenó nevemet. Ásni kezdtem a görbe vassal s ástam addig, mig a sirásó haza nem vitt. Aztán igyekeztek megértetni vélem, hogy Helón nincs odalenn, hanem fenn a jól Istennél, hol nagyon jó a dolga, angyalok muzsikáját hallhatja s arra kéri az Istent, hogy ne legyen nekünk semmi bajunk idelenn. Szépnek találtam a mesét, de nem hittem el. Beszélhetnek nekem, mikor láttam, hogy letették a föld alá. A jó isten jóságára nem sokat építettem ; ha jó lenne, nem eng dto volna, hogy Helónt cliszk-i között ei.i.ss.ik. Aztán e»z üii'>e ju ott, hogy ón már tízszer eb ''deliem es húgomnak még csak egy zsemlyét sem vitt ki azóta senki. Aznap iMiiét megszöktem, ezúttal erősen felpakolva : zsebeim tömve nszalt szilvával s d ilről maradt süternónynyel; magammal vittem euy fedeles kosárban „J jczif, egy iromba macskát, Helón ked