Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám
1886-01-31 / 9. szám
B.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 9. szám. Vasárnap, januárlió 31-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelen hetenként kétszer: yasárnapés osiitörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: helyben házhoz hordva vagy póitin bérnaatve kiülve '. Egész évre . . . C frt. Fél évre . . . . 3 „ Évnegyed: e . . . 1 „ 50 kr. Lapunk -uVutrt hir Ift.éíe 1: felvételére fel vau jogosítva : H \ASENSTEIN és VOOLER ezég, Béos. Prá^a, Budaoesteu; Németország és Svájca minden főv irodaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerke sztőség : APPONYI-utoza, 891. számú ház,hová alap szellemi részét illatö minden közleményt ozimezui kérünk. íiiadó ti i vat a l: Üishi 1-itcza, 988. az. há^, Povássay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatuak vissza. Egyei szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkeressedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „N y i 111 á r"-ban egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom dájában és Biener B. ur nagytőzsdéjében. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a póstahivalokn&l 5 kros poitautslványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért járó összeg helyben fizetendő. Tíz év előtt és most. Az elmúlt hét történeti eseménye Deák Ferencz halálának tizedik évfordulója. 1876. évi január 28-án hunyta be szemeit örök álomra a magyar közélet e legnagyobb alakja. Az egész ország gyászba borult akkor. A fővárosban és vidéken mindenütt fekete lobogók hirdették a nemzet mély gyászát, mélyet Deák halála okozott. Az ifjú nemzedék, mely a nagy férfiú politikai küzdelmeit nem ismerte és melyet csak az ő antik korszakra emlékeztető elvei, erényei tudtak lelkesíteni, gyászünnepélyeket rendezett, hogy megemlékezzék a haza bölcséről, ki kész volta hazáért mindent koczkáztatni, csak a hazát nem. A gyász e megindító napjaiban szüneteltek a politikai harezok. Az elhunyt nagy férfiú legnagyobb politikai ellenfele, a baracconei remete cyprusloinbot küldött a ravatalhoz, melynél Magyarország felséges királynéja is könnyezett. E szomorú, de ünnepélyes napok óta tiz év aiult el. . . Nagy idő ez napjainkban, a lázas alkotások korában. A politikai életben ennyi idő alatt egészen uj alakulatok jönnek létre ;és a nemzet nagy férfiait feledni is tudja. Yajjon 1886. évi január 28-án hány embernek jutott az országban eszébe, hogy tiz év előtt az egész ország Deák Ferencz halálát siratta ? A sajtó kötelessége tehát felkeresni a kerepesi-uti mausoleumot, melyet a nemzet kegyelete nagy fiának emelt és feleleveníteni annak emlékét, a ki magának egész életén át vallott elvei és politikai alkotásai által ércznél maradandóbb emléket emelt. Deák Ferencz több mint negyven éven át volt a magyar politikai közélet jó szelleme. Politikai pályája kezdetén a 30-as években ö volt a szabadelvű eszmék leghivatottabb harezosa ós teljes erőből hüzdött a fendalistikus intézmények : a nemesi előjogok ellen. A küzdelem, melyben neki oly nagy része volt, nem volt sikertelen : megalkottattak a 48-as törvények, melyek kimondták a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést. A röghöz kötött jobbágy szabaddá lett: érvényesíthette erőit és képességét. De jöttek ama mozgalmas napok. A szabaddá vált nemzetnek fegyvert kellett ragadnia törvényes jogainak védelmére. A fegyveres küzdelem a nemzet gyászos leveretésóvel végződött. Az absolutismus nehéz, nyomasztó karja uehezedett a nemzetre ós e szomorú napokban ismét Deák lett a nemzet vezére ; kijelölte a politikai i-ányt , melyet a nemzetnek követnie kell: a passzív ellenállást. Erős meggyőződéssel hirdette, — ós a nem* zet hitt szavaiban — hogy a jognak diadalmaskodnia kell az erőszakon. Az absolutismus napjai megvoltak számlálva ós azon államférfiak is, kik az októberi diploma alapján a magyarokat be akarták vinni a '•sichsrathba, lomtárba kerültek. A nemzet követte Deák politikáját, a multakra fátyolt vetett ós kibékült a dynastiával, de a pragmatika sanctiora támaszkodva biztositotta a nemzet jogait, függetlenségét. A megalkotott duilismussal nem adta fel a nemzet önállóságát, mint ezt politikai ellenfelei mondani szokták, ujabb törvényeinkben is ki van fejezve Magyarország önállósága. Hungáriáé regnum iudepeudeus nullo alio regno obnoxium. A dualismus maradandó alkotása Diáknak. Ez biztositotta a monarchia tekintélyét, nagyhatalmi állását. És, a mellett a belügyek terén óriási haladásokat tettünk, Kiépült nagyszerű vasúthálózatunk; a kedvezőtlen mezőgazdasági viszonyok daczára is emelkedett iparunk, ke reskedelmünk. Szóval megvan adva a lehetősóg | hogy a nemzet erőit és képességeit érvényesíthesse. A szellemi téren elért eredmények ismeretesek. A nép műveltségi színvonala emelkedik, a magyar irodalom fejlődik ós különösen a mi külső elterjedését illeti, az valóban meglepné azon irókat, kik egy pár évtized előtt a siker oly kevés reményével irták müveiket. Deák Ferencz jól tudta, hogy a nemzetnek módot kell adui arra, hogy belsőleg megerősödjék. Ezért óvta meg a bizouytalan kalandoktól, mtlyektől némelyek nem rettegtek vissza. Sajnálatos, hogy azon eszmék, melyeket a haza bölcse társadalmi téren hirdetett ós melyeket magán életében követett, még nem mentek át a nemzet vérébe. Minden izében demokrata volt ő a szó legnemesebb értelmében, de a magyar társadalom még nem az. A vallási türelmesség mintaképéül tisztelte egész Európa ós az állam ós egyház közti viszonyokat egészen szabadelvű szellemben óhajtotta volna rendezni. Utolsó beszédét is ez ügyben tartotta. Azóta több mint tizenkét óv mult el ós a gyakorlati politika még ma sem tartja <imaz elveket keresztülvihetőknek. De végre is a Deák eszméi utat fognak törni maguknak minden téren. A nagy emberek gondolkozásukkal megelőzik korukat, melyben élnek, de az eszmék, melyeket hirdetnek idővel megvalósulnak, habár csak akkor, midőn az ajk, mely azokat hirdette, elnémult, a sziv, mely azokért lelkesedett, kihűlt. A mikor Deák Ferencz örök álomra zárta be szemeit, Magyarország kormányát a gyakori kormányválságok után, melyek a nemzet életképességébe vetett hitet a külföld előtt már-már discreditálták, egy erős kéz vette át. A „BMfiSMEGYfil KÖZLÖNY" TÁRMÁJA, Hóthalmynó. — Rajz — Komor téli nap van. Gendes kis szobája ablakánál (11 busán Hóthalmyué, s nézi a hulló pelyheket, mintha várna valakit, lelke pedig messze kalandozik, hol ? — tán ő maga 'sem tudja. Talán íel-felvillannak előtte a boldog múltnak rózsás perczei, mint egy szép, hamar eltűnt álomnak egy-egy boldogabb, édesebb szaka. Talán lelke most is érzi azt a természetes boldogságot, mit ártatlansága, szelid gyermekkori pajBánsága nyújtott neki, azt az édes gyönyört, azt a vágygyal, reménnyel, boldogsággal telt érzést, mit szerelemnek és pedig első szerelemnek neveznek. Vagy talán elgondolja a lideg magánosság, szomorú egyedüllét s örömtelen életének folytatását, a végnélkiili szenvedést, a kint a gyötrelmet, melyek nem szűnnek m^g soha. Vagy talán gyermekére gondol, kit nagyon szeret nem imád s rajong érte, de azért soha nem láthatja, soha nem szoríthatja szivére, nem zárhatja karjai közé s nem súghatja fülébe: kedves gyermekem, lásd mint szeretlek matadj velem neked fogok élni, tied lesz szivem minden dobbanása, csak maradj velem, csak szeress engem is egy kissé! De hiába! Gyermeke messze a világban, azt sem tudja hol, azt sem tudja, él-e, vagy elköltözött abba a másik nagy világba, hol nincs ge fájdalom se bánat. Künn padtg esik a hó, fu a zord szél, s megrezegteti a kis szoba ablakait. A rozzant ablakok mellett besurran egyegy szélroham, végig fut a ^szobában s neki csap a kályha nyilásán a benn izzó zsarátnoknak, lángra lobbantja azt s majd kisurran az ajtó hasadékán, a szoba eayhe levegőjét jól leüütve. A szegény nő fölkél az ablak mellől, — hosszúkás halvány erozán a régi szépségnek nyomai még nem enyésztek el, a sötét szemöldök alatt nyöayörü kék szemében még föl föl villan egy-tgy sugár, de ez már nem az örömé, nem az életé, hanem a szelid bánaté, a lassú haldoklásé. Ép olyan mint a csillag fénye, mely egyszer még fölvillan homályban, aztán eltűnik, elalszik örökre. Gépiesen oda megy a kályhához, leül a kis zsámolyra egy pár szikánc80t vet a lángokra, s bele bámul a tűzbe. Hagyjuk őt csendesen. Kitudja miről álmodozik ? * * * Olyan egyszerű, mindennapi története van. P. város virágos kertjében ő volt a legszebb virág. jKorán leszakították, korán elhervasztották. Férje megcsalta. Megszegte esküjét azért, kit a porból magokhoz emeltek s leányoknak togadtak. Válniok kellett. AhI Mikor kimondták ott a törvényszék termében azt, hogy „mindörökre", ugy érezte, hogy meghalad a lelke. Megfosztották akkor szerelmétől, boldogságától, meg gyermekétől. Oda dobták a megsemmisülésnek ép u^y, mint az elhervasztott virágot od\ dobja a meghidegült szerelmet a szélnek, s ne:n törődik vele többet sem ö sem más. Mi>rs is? Ki szereti a hervadt virágot? i£i szereti azt a rózsát, mely szirmait hullatja s melyneK illatát rég elrabolta az esti fuvalom s mézét a rabló pille ? Nem hullat könnyet senki sem, legfellebb a rózsabokor szánja s kesereg érte. Az esti fuvalom más tájakon leng s a pille más virágra száll' Ki ejt könnyet a lehullt csillagért? Sanki, legfelebb egy titkon epedő szerelmes, ki hasztalan keresi csillagját az égen. De aztán az is feled, keres s válassza magának más, szebb ós fénylőbb csillagot, hiszen az ég csillaggal telve van. Künn pedig már (^beesteledett. A szél meg meg rázza a kis viskót, tördeli a rozzaut zsindelyeket s az ablakok rezegnek. Gliz még mindig oda bámul a tüz hamvadó parazsaira^ rádob néhány galyat s a tüz sustorog, s majd lassú recsegésbe mégy át, mig végre hangosan vihog. Eliz pedig nézi, nézi. Tatán az ő élete is olyan mint a tüz. Gyorsan repült el ifjüsága ép mint a tüz emészti a száraz galyat, pár aperczig tartott a boldogság, mint a tüz hangos lobogása, sokáig tart s szenvedés, bánat, de mindinkább fogy, mindinkább körül fogja a tompa érzéktelenség, az élet unalom, mint parassat a hamu. Talán jobb is volna egyszerre véget vetni a szenvedésnek, s itt hagyni e siralom völgyet, a hol mindenkinek|van valakije, csak neki nincs. Az árvának randel az Isten pártfogót, a szegényt is megsegíti valahogy, csak őt nem 1 Talán nem is gondol reá ? Talán elfelejtette végkép ? Miért is éljen tovább ? De itt önmaga is megborzadt, félt, rettegett saját gondolatától. Aztán felugrott a tüz elől, leült az ócssa [pamlagra s ugy szerette volna, ha lenne valaki közelében, ki elfeledtetné vele azt a rémítő gondolatot.