Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-08-29 / 69. szám

B.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 67. szám. Vasárnap, augusztushó 22-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelea hetenként kétszer : vasárnap és osiitörtökön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bórmentve küldve . Egész évre . 6 frt Fél évre 3 „ Évnegyedre . . 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : HAASENSTE1N és VOGLER czég, Bécs, Prága, Budapest, Németország és bvájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi-utcza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt ozimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-utcza, 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyomdájában. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért jaró összeg helybea fizetendő. Elmélkedés az ifjúságról. A nyári mulatságok még mindig javában folynak s a kirándulások, műkedvelői előadások, zene-óaek ós szavallati estélyek s init tudom ón még mi mindenféle városi-, vidéki- ós fürdői időtöltések szakadatlan sorban következnek, végetlen lánczolattal, — melyekben örömmel vesz részt alsóbb ós felsőbb tanintézeteink szellemi munkában kifáradt s üdülő nemes ifjúsága is. — Sőt a dolog ttrinészete szerint a legtöbb esetben éppen a tanuló ifjúságnak jut ki az oroszlánrósz, mert ők magok szoktak — ós kótségkivül rendeztek aa idén is mulatságokat saját tÁmdiliüi iá nn-dttsi^ó'í köróban szer iszáma nélkül. És ez jól van igy, mert hát „munka után édes a nyugalom" s mert illő, hogy a kik egész éven át ernyedetlen szorgalommal végezték uiunkájokat, békében élvezzék ós vigan töltsék a pihenésre szánt időt is s nemes időtöltésekben való rósztvevós által tovább műveljék leiköket. Aztán jön a munka. Legyen szabad pár igénytelen szót intéznem iskoláink mólyen tisztelt igazgatóságaihoz, nálamnál sokkal érdemesebb tanártársaimhoz ós kiváltképpen a magyar tanuló ifjúsághoz! Van az erdélyrészi magyarságnak egy közös ós még bölcsőben ringó drága gyermeke, ki nem sokára megéri keresztségének s az egyesületek sorába való ünnepélyes ós lelkes fölavatásáuak első évfordulóját. Nevének hallatára lelkesül a kebel ós földobog minden igaz magyar szive! És ő mégis egyre eseng a mi édes, odaadó szeretetünkért, mert még most éppen olyan nagy szüksége van a gondos ápolásra ós gyámolitásra, mint a minő szép ós fényes reményt füzünk jövőjéhez, ha majd megizmosodig. Mondjam-e a gyermek nevét?... Nevén szólitsam-e meg azt, a mire gondolok: az „erdélyrészi magyar közművelődési egyesület"-eU Eunek az egyesületnek érdekében emeljük föl hát igénytelen szavunkat; hátha tudnánk mi is legalább egy homokszemet vinni a nagy alkotáshoz 1 Tudjuk mi azt, hogy nagy eszmét, magasztos czólt nem üres szó vagy elszigetelt s szétforgácsolt erőmegosztás által, hanem csak közös akarattal lehet elérni, megvalósítani. — Erre tanít ugy a történelem, mint a mindennapi élet ós a tapasztalat is. Ilyen nagy eszmének, magasztos czólnak, magyar nemzeti létünknek ós érdekeinknek akar fentartója, védője ós felvirágoztatója lenni az „erdélyrészi magyar közművelődési egyesület" is. — És éppen ezért, itt kicsinyek ós nagyok, ifjak ós öregek, férfiak ós nők, szegények ós gazdagok, tanítók ós tanítványok kik magyarok vagyunk mindnyájan érdektársak lettünk, közös küzdtérre jutottunk. Itt senkinek se szabad többé saját erejét kicsinyelni, mert mindenki tud valami jót tenni.... ha akar. Eddig csak egy hang zavarta meg az e r d. k ö z m. egyes, rövid életének harmóniáját s fájdalom éppen azon oldalról, a honnan legkevésbé vártuk; — csak egy egyesület utasította vissza az egyesülésre kinyújtott testvéri jobbot és — fáj kimondanunk —, hogy éppen a „székely közmivelődési ós közgazdasági egyesület" volt. — Valóban mi még most se merjük elhinni azt, hogy a Budapesten s z ókelő(J) és a mi székely érdekeinket ós bajainkat a centrumból perspectiván néző ós intéző egyesület választmánya elég szűkkeblű ós merész lett volna megtagadni a consolidatiot ós pedig a maga szakállára, a közgyűlés meghallgatása nélkül. — De ne szóljon most erről többet ajakunk 1 Bízzunk önmagunkban ós a jövőben, mely minden becsületes ós nemes törekvésnek — elébb vagy később — meghozza jutalmát I — És ha igaz az, hogy „hol az ifjúság szive, ott a jövő reménye" ám akkor az ifjúság vezetőinek, az összes m agyar érzelmű fiu- ós leányiskolák — közép- és felsőbb tanintézetek igazgatóságainak és tanárainak legyen legszentebb ós elutasithatatlan kötelességük tanítványaiknak, a vezetésök alatt álló magyar tanuló ifjúságnak figyelmét az „erdélyrészi m. közművelődési egyesület"-re irányozni; — arra az egyesületre, a mely elé tűzött magasztos czél megvalósítása érdekében a most férfikorát élő nemzedék talán csak a magvető — vagy legfölebb a gondosan ápoló kertész szerepére van utalva, — de gyümölcseit csak azo kiélvez he tik, a kik utáuunk következnek: gyermekeink, tanítványaink. Éppen ezért kell hát, gondolatunk szerint — az „erd. m. k. e." iránt való buzgóságot ós odaadó szeretetet lángra gerjeszteni az ifjúság lelkében kiolthatatlanul, ezért kell, hogy az „e. m. k. e." szíréhez íorrjon a nemesen gondolkodó ós szépért lelkesedui tudó magyar tanuló ifjúságnak. És e tekintetben igen sok függ az iskolákban uralkodó általános hangulattól, a közszellemtől. Koránt se akarjuk mi az iskolákat politikai demonstracziók vagy nemzetiségi aspir a c z i ó k színterévé tenni. — De hogy a vallásos ós magyar hazafias érzést — a családon kivül — az iskolának kell az uj nemzedék lelkébe oltani, ott ápolni ós tovább fejleszteni — ez ugy hiszszük — már csak A „BÉyisMGYEi mmr nmAJA. ü . . . F . . . Ilonka emlékkönyvébe. Midőn harmat gyöngyben fürdik a napsugár S ahüs szellő szárnyán lebben az illatár; Midőn dal zengi be az erd völgy s berket S a csacsogó gyermek já'szi lepét kerget ; Midőn derülni kezd ott fenn a kéklő ég S itt lent varázsfényban bibort öltött vidék Viránya tündököl; a legszebb kikelet, Milyent csak ifja sziv ábráad világa sejt: Óh akkor álmodd meg, miről aregg-korány Bűbájos percziben dalol a csalogány, • S miről a pillangó suttog a virágnak, A játszi szellőcske minden kis füszálaak, S miről ifjú leáöy, vágygyai telt kebellel, Sejtő érzelmi közt, mi gyakran mereng el . . . . . . Es ha ébredésre aztán üt az óra, Ébredj fel — leányka — a boldog valóra. — Galli Béla. Uti levelek. Páris, 1886. augusztushó végén. Kedves szerkesztő barátom! Szivesen engedek kedves unszolásodnak, hogy utazásom főbb mozzatairól tudósítsalak; szivesen nem csak azért, mert megtisztelve érzem magam csekély személyem iránti érdeklődésed által, hanem azért is, mert közlékeny ember el nem birja, hogy több héten át csodásnál oso -ásabb dolgokat lássou anélkül, hogy egy árva léleknek is szólhasson felőlük. Miért legyek én különb Petraroanal, ki ha nem volt más, — macskája előtt szavalta dicső sonnetjeit. Hát hallgasd most kérlek, az én közleményemet, mely legalább abban múlja felül Petracáét, hogy díszesebb publikuma vau, mint a talián £ótásnak. íme Páris 1 Ha a franczia keleti vaspálya csarnokán ór az ember ide, akkor mindjárt in medias *res találja magát, öt perez alatt érte el a nagy boulevardokat, ezt a gyönyörű kettőd ház- és hatos fasort, méltán lehet elnevezni a modern kulturélet jüterónek, ott központosulván azon fény, azon nagy szellemi és anyagi luxus, az élénkség, vidámság bizarr és bolondság, melyek mind együttvéve Párist a világ fővárosává avatják. Ezen városon nyáron persze meglátszik, hogy nyár van, mert a ki szerét ejtheti, az elegáns „tont le monde" ós „demi-monde" hogy számíttatni kivan, annak nem szabad ott maradni, az felkeresi a nagy számú tengeri fürdők valamelyikét, vagy pedig meghúzódik egy viskóban, mely dombon épült és molyet két három fa „pvedz" ós azt mondja, hogy „nyári palotájában" töltötte a melegebb időszakot. Tudja miuden ismerőse, hogy milyen ez a nyári palota, de egyikének sem jutna eszébe öt nagy szájúuak vagy henczegőuek tartani. Távolról sem— mert a francziák enphemistikus szótárában,nyári palota" nem is jelez egyebet, mint egy olyan lakot, melyet minálunk tágasabb csöszkuuyhónak használnának. A & igaz ebbeu az optimismusban és az enphemistikus beszédben itten uiucs hiány. És ép azért, mari opüuiuúkusok, beszélnek folyton revancheról és elén ekük a marseilaiset, a helyett, hogy: „Jaj a hátam 1" E mellett a frauezia katonák ugy néznek ki, mint egyenruhába öltöztetett utczaseprök és csak nagy ritkán lehet látni tiszti egyenruhát, szolgálaton kivül nagyobbára mind polgári ruhában járnak. A franczia tisztek az uniformissal .ugy vaunak, mint a pinczérek a frakkal. Ha nem muszáj, nem viselik, holott mások az öltözet mind a két alakját legfőbb dísznek tekintik. Parisról magáról mit mondjak? lehet-e még aujat mondani erről a világvárosról, másrészt épedig nem birnak-e itten a legrégibb emlékek is örökké ifjú, soha el nem muló vonzó erővel ? Van-e ember, ki le birná irni, azt a minden phantaziát túlszárnyaló szép képet, mely szemeink elé tárul, ha például valamelyik tízajna-hidon állva jobbra-balra bámuljuk a két part gyönyörű architjktura díszeit, — avagy ki tudja egyhamar találó szóval kifejezni azon benyomást, melyet a roppant Vendöme-oszlop tlátása benne keit. Feléled bennünk még azon históriai visszaemlékezés is, hogy ezen oszlopot, mely mellett az ember véghetetlen törpének érzi magát, 187 l-ben a kommunisták ledöntötték ós hogy osak a rendösszeállitása után lett ismét alapzatára felállítva. Óriási munka lehetett, pusztán a rombolásnak szeutelve! A kommunista garázdálkodást azonban nemcsak a Vendöme-szobor látása, hanem még egyéb pontok is felelevenítik emlékezetünkben. Kilépünk pózául a üue üoyale-ból a Plaoe de la Concorde-ra, melynek baloldali részét a tuileriák kertje foglalja el. Hát a tuileriák maguk 'i A császári lak hová lett ? Aa is áldozatul e*ett azon vad, embertelen hordának, moly a szabadság ós testi*