Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-06-27 / 51. szám

B.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 65. szám. Vasárnap, augusztushó 15-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. \leg jelen hetenként kétszer : vasárnap ós osíltörtö.kön. jr ( • - ->, .» Előfizetési d.ij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve Egész évre . 6 írt Fél évre 8 , Évnegyedre . 1 „ 60 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : HAASENSTEIN és V0GLER czég, Bées, Prága, Budapest, Németország és bvájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi utcza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt ozimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-uteza, 98S. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes száin árXIO kr. \ Kapható a nyo í dában és Lepage 'Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben akiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyomdájában Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 5 kros postau talványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért jaró ősszeg helyben fizetendő. Előfizetési felhivás a 1 ti v politikai, társadalmi, közgazdasági és vegyes tartalmú lap 1886. évi Xlll-ik évfolyamának második felére. Előfizetési d.ij : Félévre ... 3 frt. Évnegyedre . . 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatal, Povázsay testvérek könyvnyomdájába küldendők, vidékről legczélszerübben po&tau alvány utján. B.-Csabán, 1886. inárcziushóban. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. Egy megyei szabályrendelet és a kisdddóvoda intézete, Békésmegye bizottságának f. óv inájus 17-én és folytatva következett napon B.-Gyulán tartott rendes közgyűlése egy a közigazgatási bizottság által kidolgozott s bemutatott szabályreudeleti tervezetet fogadott el s azt határozat erejére emelte, mi által az igen tisztelt megyei bizottság egy rógeu érzett hiáuyoa segíteni akart, megmutatva azt, hogy szivén hordja a legzseugébb jövő nemzedéknek nemcsak oktatását, de nevelését s ugy szólván szülői gondozását is. Maga a tervezet, illetve most már szabályrendelet elvonatkoztatva mindentől, valóban komolyan gondolkodó főre s nemesen érző szívre valló mesteri alkotás, mely előtt ihinden ügy-barát csak kalapot emelhet. Az olyan gondolkodás s gondoskodás nem szorul dicséretre. Jelen soroknak sem az a czélja, hogy az igen tisztelt bizottság müvére rátegyék az elismerés koszorúját, már csak azért sem, mert egy magán embernek tetszése vagy nem tetszése egy oly hatalmas testülettel szemben, minő egy megyei bizottság, az ügy ilyen vagy olyan fejlődésének sem irányt nem adhat, sem pedig jelentőséget, súlyt nem kölcsönözhet neki. Hanem alólirott tanulmányozva a szolgabírói hivatalok utján tudomásra hozott „a békósmegy.ei községi kisdedóvó intézetek szabályzata" czimű rendelet (mert erről van szó) s 1869-ik óv óta részben külföldön, részben pedig itthon, ott a hol eddig működött, figyelemmel kísérve az óvóintózeti ügyet: nem zárkózhatott el azon nyomasztó gondolat elől, hátha ennek a fényes tervnek, mely keresztülvitelében nem egy községnek vállára meglehetősen nagy terheket fog rakni, nem lesz meg a kivánt sikere? — Ez aggodalomnak kívánnak e sorok kifejezést adni. A hivatolt szabályrendeletnek első pontja meghagyja hogy „Bókósvárinegye minden községe, valamint B.-Gy u l a v á r o s" kisdedóvó intézet felállítására köteleztetik, kivéve azon községeket, „melyek kellően okadatolt kérvényükkel beigazolják azt, hogy kisdedóvó felállítására képtelenek." Sőt nagyobb községekben ós Bókós-Gyulán minden 10,000 lélek után egyegy óvőintózet állítandó-" fiz eddig elméletnek igen szép s gyakorlatnak, ha kivihető, üdvös dolog. Csakhogy éppen ez a nagy kérdés, hogy kivihető-e éppen most ezekben a nehéz idők ben, midőn nemzetgazdaságunk siralmas állapota, uyers terményeink, gabnánk árainak úgyszólván a minimumra redukálása, s ennek folytán iparunk pangása ugy egyesek, mint egész testületek, községek anyagi helyzetét évről-évre súlyosabbá teszi, annyival inkább, mert az országos és tudja a jó Isten mi minden néven nevezendő adó, szemben az egyre apadó jövedelmeinkkel, mint a hegyről lefelé rohanó hógörgeteg, aggasztó mérvben gyarapodik. — Ilyenkor midőn ugyanis a községek jövedelme is az általános szegényedes következtében, mit tagadni nem lehet, érezhetően megcsappan, a községek re ujabb terheket róni, vagy az amúgy is már elég pótadóval terheit egyeseket a pótadó ezen uj nemével még jobban sújtani, nekem legalább is nem időszerű gondolatnak tetszik. Én azt hiszem, hogy e különben nemes intentióból származott intézkedés Kivitele roppant nehézségekbe fog ütközni ós pedig egyszerűen azon oknál fogva, mert a nevezett szabályrendelet, nem véve figyelembe az egyes' községek helyi viszonyait s szükségleteit, egyszerűen a zöld asztalon pompásan kiSüíBeZuv miútát állit fel s azt mondja ugy ós nem máskép ... sic volo, sic jubeo ! A szigort, mely e szabályrendeletben foglaltatik, még élesebbé teszi az, hogy a „magán vagy társulati óvóiutézeteklótesitósesem mentifela községeket kö z s é gi ó v ói n tó z e t felállításának kötelessége alól ós hogy a„márfe»nálló községi óvintózetek is" ezen újonnan felállított mintához mödositandók. — Ez annyit jelent, hogy ha valamely község a szükséghez ós tehetségéhez képest létesített is ilyen óvintózetet s azt talán félannyi kiadással, mint a mennyit a szabályrendelet előirányoz, fenntartja, az mit sem er, drágábban kell magának e dicsőséget megszereznie, azaz: a kinek eddig talán untig elég volt egy szoba, az ezután háromban kénytelen lakni, vagy a ki eddig beérte otthon sült, de tápláló kenyérrel, az ezután akarva nem akarva kénytelen kalácsot venni magának. De a szabályzati rendelet eme pontja még mást is juttat eszembe, azt ugyanis : mi lesz a már meglevő magán vagy társulati intézetekkel, a melyek talán már évek hosszú sora óta léteznek s áldásosán működnek, ós pedig léteznek s működnek a megye tudtával s beleegyezésével, mert máskülönben, mint zugintézetek becsukattak volna ? Mi lesz ezekkel ? Vagy azt fogja talán mondani a megye: mi gondom arra vagy pedig talán befogja egyszerűen csukatni valamennyit, — vagy pedig belógja olvasztani a maga községi óviutézeteibe? Ez utóbbi expediens talán a legjobb volna, de itt ismét nagy kérdés, fog-e az sikerülni i En azt hiszem, ez nem lesz olyan könnyű feladat, mint a hogy azt a zöld asztalnál el lehet szépen képzelni. Az, hogy ue törődjék azon óvintózetek további sorsával, a melyek miután a megye jóváhagyó Leleegyezósóvel, tehát mintegy az ő tutelaja alatt léteztek, nem egészen méltányos eljárás. Nem marad tehát egyéb hátra, mint az, hogy sic volo sic jubeo elv szerint becsukassanau, pedig minden áron ártalmatlanokká kell tenni azokat, mert különben olyan verseny állíttatik fel, melynél megeshetik az, hogy a községi óvóintózet mint ujabb, bárha a szabályrendelet értelmében minden szükséges kellékekkel fel is lesz szerelve, húzza a rövidebbet s nem fog birni majd azzal a mi egy óvóintózetnel a legszükségesebb, t. i. gyermekkel. Hanem lesz egy diplomás óvósa 400 forintnyi vagy még több fizetéssel, eunes meg lesz kényelmes 200 forintos lakása s hozzá lesz nekie egy vagy két 120 forintos dajkája, a ki mulattatni fogja őt nehogy különben az unalom, megölje a jámbort. Igaz ugyan, hogy nem utolsó előnye lesz a községi óvóintézeteknek azon körülmény, hogy oda díjtalanul vétetnek fel a gyermekek, holott a magán vagy társulati intézetbe bizonyos havi dijak fizetendők. Mindennek daczára feltehető azon lehetőség, hogy a szülők mégis szivesebbea adják gyermekeiket ahhoz, kinek modorát, a gyermekeikel való jó bánásmódját ismerik, mintsem hogy adnák a községi óvóintózetbe, a melynek óvása talán egészen ismeretlen, — vagy ha ismerős is, de ügyesség tekintetében amannak talán nyomába sem léphet. Mert abból hogy valakinek van diplomája s 400 vagy több forintnyi fizetése, még nem következik az, hogy az a valaki jó óvós legyen. Ehhez több kell, mint, a mennyit egy diploma, legyen az bár akkora, mint egy jókora takaró, adhat, hogy valaki jó óvós legyen, ahhoz néminemű elemi ismeretek mellett szükséges mély psychologiai emberismeret, romlatlan sziv s felebaráti szeretettől áthatott lélek. Szerintem tehát azon díjtalanság sem szünteti meg a verseny lehetőségét, a mely verseny éppen a községi óvóintézit szégyenbe maradásával végződhetik. Vagy pedig talán joga lesz a megyének, a mint ráparancsolta a községekre az ovóintózetek felállítását, éppen ugy ráparancsolni a szülőkre is, hogy tartoznak gyermekeiket az óvóintózetbe, még pedig a községibe beadni. Ez volna ugyanis a consequentia, mert e kettő föltételezi egymást s ha áll az egyik, állnia kell a másiknak is, ha pedig nem áll a másik, nem állhat meg az első sem. Már pedig, hogy a megyének joga volua az óvóintézetbe beparancsolni a kisdedeket, addig, mig erre nézve országos törvény nem intézkedik, ón azt laicus ószszel föl nein érhetem. Még Spártában is, a hol „a gyermek mindjárt születése után az állam hatalmába jutott, mivel a gyermekek inkább az állam, mint az apa sajátjai voltak", még ott is mondom, a gyermek apja házánál maradt hót éves koráig. Én tehát az eszme keresztül-vitelének nehézségét, azok mellett, a miket eddig megjegyeztem éppen magának a szabályrendeletnek azon intézkedésében látom, hogy nem véve figyelembe az egyes községek helyi viszonyait s képességét, a helyett, hogy meghagyta volua miszerint ezekhez mérten tartoznak óvóiutézeteket felállítani : oly mértéket szabott, melyet sok község a legnagyobb megerőltetéssel sem lesz képes elérni. Mert a hol egy óvointézetnek felállítása s évi fentartása legkisebb számítás szerint 800—1000 frtig terjedő kiadást igényel, az legalább 16,000 írtnyi tőkének felel meg, s hány község van a megyében, a mely egyéb adminisztraczionális kiadásai mellett ilyen tőkét külön csak e czólra képes lesz fenntartani. — Már pedig a szabályrendelet egy ily óvóintózet első évi költségvetését 1048 frt vagy kerekszámba 1000 frtban, a további években 790 frtban állapítja meg. Félek tőle, hogy nagyon sok község fogja felhasználni azon egérutat, melyet a szabályrendelet első pontja fennhagyott: azaz sok község nagyon is megokolt kérvónynyel be fogja igazolni, hogy óvóintózet felállítására képtelen. Nem vonom továbbá kétségbe a nemes intencziót, mely a szabályrendeletben kikötötte, hogy csak diplomás óvó vagy óvónő választható 8 nem irigylem az óvóst ha fizetésének minimuma a lakáson kivül 400 frt, de ha összehasonlítom a néptanítók fizetését s feladatát az óvósok fizetésével s feladatával, ón nem találom az inditó okot arra nézve, hogy ez utóbbiak fizetésének minimuma amazokéhoz képest magasan, azaz 400 frtban állapitta tik meg. A tanítók fizetésének minimuma az országos törvény értelmében 300 frt, holott a tanítónak sokkal többet kell fáradnia, mig diplomát szerez magának. Azután ón szívesen elismerem az óvós feladatának fűn-