Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-06-13 / 47. szám

B.-Cfeabán

? 1886. XIII. évfolyam, 47. szám. Vasárnap juniushó 13-án. w w ©« Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelen hetenként kétszer : vasárnap ós osiltörtökön, Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve Egész évre . . 6 írt Fél évre . . . 3 „ Évnegyedre . . 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : HAASENSTE1N és VOGLER ezég, Bées, Prága, Budapest, Németország és Svájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyiutcza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-utcza, 98S. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage 'Lajos ur könyvkereskedésébenHirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyomLgyanitt hirdetések is el,ogadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 5 kros postau talványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért jaró összeg helyben fizetendő. Előfizetési felhívás KÖZLÖNY" politikai, társadalmi, közgazdasági ós vegyes tartalmú lap 1886. évi XlII-ik évfolyamának második felére. Előfizetési dij : Félévre ... 3 frt. Évnegyedre . . 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatal, Povázsay testvérek könyvnyomdájába küldendők, vidékről legczólszerübben postau talvány utján. B.-Csabán, 1886. márcziushóban. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. A iiecz után. (***) És vájjon mi lett volna, ha abból a Hentziféle dologból csakugyan a Tisza visszalépése következik? A szélsőbal fáklyászenét adott volna Ugronnak, hogy hősi fellépésével megmentette a hazát, a mérsékelt ellenzék vezérei ujjongtak volna, és ?... Mit nyert volna a haza 1 Egy más kormányt, de milyent ? Bizonynyal a legreakczionáriusabbat, a milyet össze lehetett volna szedni az országban, mert oly természetű lemondás után, amilyen ez lett volna, kormányra nem léphetett volna jó érzésű magyar ember, de hogy azért miniszter még is akadt volna, a felett, azt hiszem, nem kételkedik senki. És mi lett volna egy ily minisztériummal 1 Hecz. És mi lett volna a heczből? A parlament feloszlatása, a kedélyek elkeseredése, mindeneknek megakadása, ujabb bizalmatlanság nemzet és uralkodóház közt, avagy talán ujabb meghasonlás, ami lehet, ismét eltartott volna egy évtizedig, vagy talán tovább, avagy egy ujabb százados viszálynak lett volna csirájává. Mindezekről elmondható ugyan: hogy hát ugy kellett volna. Mutassa meg a nemzet, hogy nem lehet vele elbánni és a többi. Amit egy nemzetnek meg is kell mutatni mindig, az magának a nemzeti önérzetnek feltétele, csakhogy ennek a „megmutatás"-nak igen sok ága-boga és igen sok módja van. Mert meg lehet mutatni méltósággal, meggondolva, férfiasan és a nélkül, hogy azokat, kik a sértést nem érdemlik, megsértenék; mig ismét meg lehet mutatni meggondolatlanul, derüre-borura és minden méltóság, minden férfiasság nélkül, még pedig a legnagyobb veszedelmet provokálva. Higgadt és méltóságos volt az a .megmutatás", amit Tisza a parlamentben orő/ság-világ előtf megmutatott, megfontolatlan ós meggondolatlan volt, ami a sajtóban ós az utczákon ezután következett. Ilyenkor csak egy meggondolatlan kormányelnökre lenne szükség, s készen lenne az, a mitől a világ egy államának viszonyához sem hasonlítható viszonyaink közt mindig rettegnünk kell. Nincs pedig nevetségesebb feltevés, miat az, hogy Becsnek vagy Tiszának a magatartására ezek az utczai demonstrácziók befolyással vannak. Izgatottságot idéznek elő igenis, rosz vért szülnek igenis, de hogy befolyással nincsenek, azt igazolta a tény, mikor azért demonstráltak, hogy menjünk az orosz ellen, és nem mentünk, hogy ne okkupáljuk Boszniát ós okkupáltuk. Mert ha egyáltalában utczai demonstráczióknak befolyást lehetne engedni, akkor vége lenne a higgadt ész akaratának, s amint egyszer a demonstrácziók az ő befolyásaik által tekintélyre emelkednének, nem lehetne többé kormányozni. Szerencse, hogy Tisza Kálmán, a nemzet önérzetét hatalmasan tolmácsoló nyilatkozatát a demonstrácziók előtt tette, mert azok után, nehogy a presszió befolyásának adjon látszatot, bizonnyal nem tehette volna ós elmúlt volna az egész eklatánsabb elégtétel nélkül. Holott amit Tisza tett, az nagyobb elégtétel ezer demonstrácziónál és hogy nem a tüntetések voltak rá hatással, tanúság, hogy a tüntetések előtt tette s azok az ügyre semmi jó benyomással nem voltak. Az efféle tüntetések a kormány helyzetét j a legtöbb esetben nehezítik, az ügynek pedig a legtöbb esetben nem használnak. Komoly tanácskozások, komoly tiltakozások avagy feliratok, melyekben a nemzet .érzelme és gondolkozása nyilvánul, midőn nem ignorálható tényezők emelnek szót, az igenis lehet, sőt van befolyással, de azt az elemet, mely az utczai tüntetők által van képviselve, ott, ahol nem szenvedély és meggondolatlanság kormányoznak, respektálni nem lehet. És épen azért, mert ennek a tüntetésnek semmi jó hatása nincs, sőt ellenkezően, kihágásokkal, ablakbetöréssel, sebesüléssel, sőt életveszélylyel jár — erős törvényekkel és rendszabályokkal kell korlátozni. Mi magát a kabinet lemondásának hírét illeti, a mint a körülményekből kombinálható is volt, nem bizonyult valónak, nem az utczai demonstráczióknak miatta, hanem a koronás király és miniszterelnök egymáshoz méltó higgadtságnak miatta; mert A „1MESMEGYEI KÖZLÖD TARCZAJA. Ifjúkori emlékek. — Epizódok a szabadságharczból. — Irta: Zlinszky István. II. Menekülésem. Természetesen nemcsak fegyvereinket, de lovainkat is átvette az orosz, s igy akarva nem akarva, mégis csak bakává lettem, s gyalog hajtottak többi bajtársaimmal Arad felé. Képzelhetik önök, hogy egy igen kopott talpú csizmában azokon a köves országutakou gyalogolni, nem volt valami élvezetes dolog, s hogy örömmel néztünk elébe a pihenésnek. Hát ,ez alkalommai győződtem meg arról, hogy a nyers uborka egy kis sóval s a csak kissé megfüstiüt gyenge kukoricza valami finom, iny csiklandó csemegék, mert most az aszpikkos kecsege sem esnék oly jól, mint akkor az emiitett delicziák! Hanem annyira még sem birta az éhség a mi jobbhoz szokott gyomrunkat qualifikálni, hogy miként ozondrás muszka kísérőink a nyers fiatal tököt faljuk, mint uram bocsá! . . . nálunk az éhes sertések. Ezen vad emberek útközben a nyers kukoriczát, tököt ugy ették, mint nálunk az almát szokták. Augusztus vége felé az éjjelek már többnyire hüvöBek, s én mint több társam is, még B.-Jenőn eladtuk köpenyeinket a jó muszkáknak, kik nem bántak velünk ugy, mint ellenfelekkel, hanem mint velük hasonlóval, s nem vették le rólunk a jó gúnyát, miként az osztrák urak tették, hanem szabad alku utján kinek 1, kinek 2 ezüst rubelt adtak egy jó köpönyeg, vagy más ruha darabért; hogy mire szedték ezt, máig sem tudom, mert hiszen ők az egész nyarat földig érő szürposztó meleg kabátjukban harczolták végig; oly meleg ruhában, hogy nálunk, télen is sok lenne az ide való embernek ozipelni. Éjjelenként tehát fáztam, s nem egyszer mondtam egyik vagy másik pajtásomnak: „ komám ha fázol feküdj rám." Végre is trombitásunk mentett meg, ha nem is a megfagyás, de a nagyobb meghűléstől, ö t. i. adósom volt néhány írttal, s miután ő nem adá el köpenyét, ugy egyeztem hát vele, hogy törlesszük akként, hogy bő köpenyével ketten takarózunk, s igy bár a puszta földön feküdtem, de felettem egyéb is volt, mint a kék osillagos ég! Koszt dolgában mondhatom vékonyan voltunk, legfőbb élelmi czikk volt a szilva és gyenge kukoricza, de valahogy azt ne gondolják ám önök, hogy ezen csemegék ugy pecsenye után lettek felszolgálva szíves gazdáink: a muszkák által; de még azt se gondolják, hogy ezekben bővelkedtünk. Elgondolhatják önök, hogy ha egy-egy kertet, vagy tábla kukoriczát 8—10 sezer éhes ember megrohan, az abban található enni való ugy tűnik el pár perez alatt, mint egy ügyes büvóss tünteti el a kezébe vett krajezárt! Egyszer azonban nagy trakta mutatkozott: hust kaptunk, minden ember lj

i fontnyi darabot; nosza neki szakácsok, főzzétek! . . . Csakhamar jött hozzá a czvibak is — de a tokai asszu, az elmaradt! . . . Persze önök azt gondolják, hogy én itt most az önök mulattatasára humorizálok; előbb még szilva, kukorioza, most meg már ezvibakk, még pedig talán pozsonyi. . . Nem, t. olvasóim, hogy ez nem tréfa, azonnal bebizonyítom. Jöttek egymás után a felpakolt szekerek, felhalmozva zsákokkal, melyekből minden csapatnál, a hogy elvoltunk egymástól különözve, megállt egy-egy szekér, s kezdték lehányni a zsákokat, s oda a szép zöld gyepre öntögették tartalmát. Mi körül állva bámultuk, hát csakhamar előttünk állt egy garmada kétszersült, melyből edény hiányában egy muszka csákóval adták ki minden embernek a részét. Rég nem éve, de még nem is látva sütemény félét, mohón estünk neki, ámde tisztelt olvasóim, bár az ón ifjú fogaimat még nem ette meg a rozsda, s meglehetősen ki is voltak pihenve: még sem voltam képes egy darabkát megrágni, mert annál csak a tölgyfadeszka lehetett volna rághatatlanabb valami. A jó muszkák, — s ezt nem gunykóp mondom, mert valóban emberileg bántak valünk — megmagyarázni igyekeztek, hogy ez igy nem jó, hanem asszubor hiányában — meleg vizbe kell mártogatni, s ha elázott, akkor nagyszerű eledel. Hát a megrághatatlan valami volt a czvibak! Nem régen atyám házánál láttam ilyenforma osemegót, os-ik hogy ott az agarak kapták rántott levesben s bár a muszkáénál bizonnyal jobb anyagból volt

( még is orfiutorgatva nyúlt hozzá az agár; hát bizony mi L*apuak mai számához íóiiv meile^let van csatolva,