Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-03-23 / 36. szám

„Békésmegyei Közlöny" 1882. 36. szám. az üres frázisok kaiióczán való rágódással, hogy néma megadással türi sorsát, azt hiszi a boldogtalan hogy mint iparos kötelességének eleget tett, ha az ország valamelyik zugában tartott iparos gyűlésén megjelent s a magyar ipar felvirágzására a banketten jót ivott, ha pedig az ipargróffal kezet is szorított, no már aztán azt hiszi, hogy európai színvonalra emelkedett, iparos társával ekkor aztán csak lóhátról beszél, ebből kifolyólag elhanyagolja műhelyét, a politikai s olvasó klubok törzsvendégévé szegődik, hol honfi-bánatát az eltanult hangzatos szavak után csacsogásában önti ki. Valóban uraim, megdöbbentő jelenség az, hogy az ember a politikai gyűlésekben és körökben látja ténferengni iparosainkat, kiknek az illető időben műhelyükben volna legméltóbb helyűk. Szíveskedjenek megnézni a külföld iparosát ki a hét hat napját otthonában s műhelyében tölti, s csak vasárnap enged meg magának olyan szorakozást a minő a mi iparosainknál mindennapos, tanuljatok tőle s tanuljátok meg különösen azt, hogy bármely nemzetnek fejlett ipara csak tagjai hangyaszorgalmának lehet gyümölcse, s hogy e szorgalmat és ipart törvényhozásiig dekretálni nem lehet, a mely szorgalom és iparkodás van egyedül arra hivatva, hogy a külföld iparczikkeit hazánkból kiszorítsa. Ez ismét oly bizonyos mint hogy 2. szorozva 2-vel, 4. Mit használ hazánknak ma az, hogy igényeit kielégítő iparos-osztálya van, de a melynél hiányzik a törekvés ahoz, hogy az igények kielégítésének előnyeit magához ragadja ; ugyan mit használ Sárréti urnák az, iiogy ha egy pár topánt a szeghalmi suszternél megrendelve egy hónapig kénytelen várni, inig a mester kezéből a darabot kivárja, s utoljára is Thilorovics-hoz megy hogy ott egy Bécsben készült topánt megvegyen, ha nem akar mezítláb maradni. A munkás kéz hiányában rejlő igen megdöbbentő jelenséget a mezőgazdaság, terén is volt már alkalmunk ecsetelni; a boldogabb években 1867 és 86-ban az országban gazdag termés volt, a magyar napszámos oly modorban ragadta meg a kínálkozó alkalkalmat, mely a munkás kéz hiányában reá nézve adva volt, hogy makrapipáját hetykén szorítva foga közé, fél vállról beszélt azokkal, kik munkaerejét igénybe venni kenytelenek voltak ; felcsigázta a napi muukabért csaknem az országos képviselő napdijjáig s utoljára is a felvidékről leszállított tótokkal, de mégiukább katonasággal kellett learatni a bő termést. — Azt hiszem emlékezik rá Sárréti ur ! — Na már uram, ott a hol ily jelenségek lehetők, hol a tőke munkás kéz hiányában borzad az ipar vállatoktól s hol a tőkének, munkás hiányában nincs kedve bemenni a tőke és munka harczába, oly államban gmindig az ipar fejletlenségéért a kormányt tenni felelőssé, csakugyan gamat a koporsóra; akármi legyen benne, ki nem eresztem. Mig a fedelet lenyomtam, fájdalmas kiáltást hallottam. Tudtam már, hogy nem kísértettel van dolgom. A koporsóba zárt, teljes erővel igyekezett felemelni a fedelet; de nem volt elég ereje hozzá. Erősen ránehezedtem, s magam körül tekinték, hogy lezárhatnám a fedplet valamivel. Szerencsémre közel hevert egy kötél; ezt gyorsan átvetettem a koporson s erős csomóra kötöttem. Gyorsan a kalapácsot ós szeget kerestem elő, s a koporsó foglyom hangos kérelme daczára hatalmasan leszegeztem. Azután az apparátushoz szaladtam ; allármiroztam a legközelebbi állomást sürgősen kórve sególyvonatot. Mert bizonyos voltam benne, hogy az én kalandomnak még nincs vége. Eloltottam lámpámat s egy jó vastag vasruddal felfegyverkeztem. „A segély vonat elindult" 1 — hangzik apparátusomból. Kissé megnyugtatva vártam — a történendőket. Alig 10 perez múlva lépteket hallottam. Az ajtó előtt valaki megállott s csendesen kopogott. Csendesen maradtam. „Miska"! kiálta egy hang. De midőn semini választ sem kapott, erősebbeu kopogott. Én még mindig nyugodt maradtam. Erre hatalmas csapást mórt az ajtóra ugy, hogy annak egyik deszkája beszakadt. Egy kar nyúlt be, hogy a zárt eltolja. Elszáutan odaugrottam s a kart megragadtam. Iszonyú dulakodás következett. Az idegen igyekezett magát kiszabadítani; de én vaskarral fogtam. Körülbelül 10 perczig tartott e viaskodás, midőn ellenfelem, iszonyú káromlással azt kiáltá: „a vonat jön." Iszonyú erőlködéssel igyekezett megszabadulni; neki a annyi mint szemet hunyni nagy bölcsen a tények előtt; az ilyen ember aztán könynyen ugy jár mint Thales, ki midőn a csillagos eget vizsgálta, a lába előtt levő gödörbe bukott. Azonban, mintha hallanám, hogy Sárréti ur mindezekre mit mond. — Azt fogja mondani, elismerem hogy a dolog igy áll, de hát épen azért kell ami különben is néptelen országunk primitív iparát megvédeni s azért kell vagy megnehezítem védvámmal a külföldi iparczikkek behozatalát vagy a teljesen prohibitiv rendszerhez folyamodni, hogy legyen nálunk az iparos münka buzgalmának rugója ós tere. Én részemről magam is sokszor felvetem magamnak azon kérdést hol rejlik annak oka, hogy p. o. e vidék ipara is határozottan hanyatlóban van, hogy én is ismertem tőbb községét a megyének, melynek igen erős és vagyonos iparos osztálya volt, melyet ma már csak gyér töredékeiben látunk s a jelenség előttem annál feltűnőbb volt, mert hiszen a Bach korszak alatt is közös vámterületben éltünk Ausztriával és iparunk még is sokkal virágzóbb volt mint ma. Megvallom, hogy e tünemény okát másban feltalálni nem bírom, mint a mai közlekedési eszközök által adott olcsó szállítás lehetőségében. Mig e vidék a világforgalommal csak Szolnokig volt összekötve, míg aztán könnyen megtörténhetett az, hogy a tova szállítás a rosz utak miatt vagy egyáltalán lehetetlen volt, vagy oly összegbe került az illetőre nézve, hogy szállított czikkeivel a megyebeli hasounemű termékekkel versenyezni nem tudott: természetes hogy magában a szállítás nehézségében fejlett e vidékre nézve a védelem.— Ma a dolog egészen más alakot vett ina p. o. kétszer 24 óra alatt egy iparczikket Bécsből Brassóba lehet dobni csekély szállítási ár mellett s versenyezhet a brassói ipartermekkel. — Ennélfogva a védelem szempontjából két dolog lehető; első; a megvámolás a határon. Helyes! De mit fog tenni Sárréti ur akkor, hogy ha p. o. mi egy 5 frt érő pár topánra 50 krnyi határvámot vetünk s ez 50 krt a bécsi gyáros az ott meglevő erős munkaverseny folytán a munkán megnyeri vagy ha a mi nyers árunkra ugyanazon arányban vetnek majd védvámot s az áruezikkeket még is nyakunkra küldi? Emelni fogja talán a vámot újból? de akkor aztán azt kérdem, meddig mehet megtorlás nélkül az emelés? Én önnek e czélból egy másik módot ajánlok s ez a második lehetség — hívja fel ön Hojtsi Pál képviselő urat, ki önt itt képviseli: tegyen indítványt az országgyűlésen, hogy a kormány szedesse fel a síneket, rombolja le az alapitményeket, hogy az furfangos franczia, német vagy augol iparterméuyeiket olcsón ide ne szállíthassa. Ez a védelem másik lehetősége! Bele merne ön menni, pedig hát a ki félelem, de nekem a iemény adott uj erőt. Nem eresztettem el; a mozdony fütyölt, a vonat berobogott. Sietős lépteket hallék. „Itt van", hangzók több oldalról s éa éreztem, hogy foglyomat megragadták. „Nyisd fel az ajtót!" kiáltá kollegám a közeli állomásról. Elbocsátottam a kart s kinyitottam az ajtót. A rabló — mert ez volt — megkötözve hevert a földön. Megmentőim beléptek s igen örültek, hogy még jókor érkeztek. „Jó fogás", mondák, „tudod, hogy ez 500 dollárt ér?" „Oh, megálljatok," mondám, „még egy foglyom van. A koporsóra mutattam s elmondtam a történteket. Hozzáfogtunk annak kinyitásához. Nem könnyű dolog volt. „No", mondá egyik barátom, „ha mindenik koporsót igy szegeznék le, egy lélek se támadna fel itólet napján." Végre kinyitottuk. A bennlevőnek nem volt ideje felemelkedni vagy hatlövetű revolverét használni; megfogtuk, megkötöztük. Mihigán egyik legveszélyesebb rablója volt; fejére már régen 1000 dollárt tűztek ki. S igy ón ez éjjelen 1500 dollárhoz jutottam; azonkivül Eldridge ur is jelentékeny ajándékot adott midőn a 13 000 dollárt neki átszolgáltattam. Nevem hiressó lett, az igaz, szép összeg pénzt is kaptam, de szavamra mondom, nem szeretnék még egy ily éjszakát elérni. Mert nem mindig akadnak olyan sürgönyök, melyeknek nincsen küldőjük. W. L. akarja a czélt, anuak akarnia kell az eszközöket is. — Tehát csak előre! — Még egy lehetőség van: a teljes prolii biti v rendszer. — Zárkózzunk el tehát a mivelt világgal lehető minden érintkezéstől primitív iparunkkal, viseljünk szűrt és gubát, huzzűnk lábunkra — ha ugy tetszik — nagy habdát, a melyet a szeghalmi csizmadia készit, tegyünk fejünkre darócz-posztóból készült nagy karimájú kalapot s tegyen aztán a magyarországi ügyvéd vagy orvos bécsi kollegájánál ilyen kostüme-ben látogatást ha ügyei, viszonyai ilyen látogatásra kényszerítik s lassúk aztán, hogy nem bámulják-e az előszobában mint az exeluzió csodabogarát. 1*0 1 iti Kai hirek * Budapest, márcz. 20. A képviselőházban a véderő módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása éléuk érdeklődós mellett folyt tovább, A függetlenségi párt részéről Mocsáry Lajos tartott szokásos beszédet. Állította, hogy a közös hadsereg nagy i észben az oka, hogy Bécsből annyiszor megakadályozzák a nemzeti vágyak teljesülésót. Orbán Balázs élesen támadta a közös hadsereg szellemét. Szende Béla honvó delmi miniszter az ellenzék állításaira reflektálva, a kormány javaslatát ajánlta, és igaz érvekkel tudta támogatni. A kormánypárt részéről Baross és Csiky beszéltek, a mérsékelt ellenzékről Szily. * Budapest, márcz. 20. A főrendiház befejezte a költségvetés általános tárgyalását s azt elfogadta. A megkezdett részleteket szintén változatlanul elfogadta. * Pétervár, márcz. 20. A koronázás idejéül véglegesen augusztus havát tűzték ki. E natárídőt csak a czárnó állapota befolyásolhatja, kire május—junius havában tudvalevőleg örvendetes családi esemény vár. * Konstantinápoly, márcz. 20. A szultán az utóbbi időben több szolgálaton kívül álló államférfiuval értekezett, a miből azt következtetik, hogy ismét részleges miniszterváltozás van küszöbön * Páris, márcz. 20. A szenátus a jobboldal minden törekvése daczára 163 szóval 102 ellen elfogadta a közoktatási törvényjavaslat 14. §-át, mely arról szól, hogy gyermekeiket nem iskoláztató szülők megbüntetendők. * Róma, márcz. 20. A király ma délben fogadta bucsukíhallgatáson Noailles marquist és a Mauritius- és Lazarusrend nagykeresztjét adta neki. Rövid szemle a magyar hírlapirodalom felett. (Folytatás.) Elértünk második czélunkhoz, hogy jelenlegi hírlapirodalmunkat szakok szerint tekintsük át. De minthogy hátralevő czélunk eléréséhez, csak a nagyobb mennyiséget képviselő lapok száma szükséges : e helyen tehát csak ezt eszközöljük. E szerint a politikai napi és hetilapok száma 52, az egyházi ós iskolai lapoké 29, a szépirodalmi és vegyestartalmu lapoké 22, a szaklapoké 77, a vidéki lapoké 93, a folyóiratoké: 104. Ha meggondoljuk, hogy a politikai lapok közül 21 naponként jelenik meg, egyre-másra másfél óriási íven, s hogy a hetilapok is kétszer, háromszor jelennek meg hetenként, mig más lapok hetenként, sőt havonként jelennek meg egyszer, ós ha továbbá meggondoljuk, hogy egy-egy politikai lapnak legalább is háromszáz előfizetőjének kell lenni, hogy élhessen s hogy egy előfizető a legtöbb esetben kőrt képez, hol lehetnek 100-au is, talán felesleges is mondanunk, hogy legtevékenyebben működik a politikai sajtó, és hogy legnagyobb keresetforrása van. mert csak középszerű számítással millió forintokra tehető azon pénzösszeg, melyen a politikai hirlapirás egy évben jövedelmez, és hogy a legtöbb olvasója is van, akik pedig nagyobb részint egyszerű földmivesek, mert inkább vagyunk politikusok, mint jó gazdák, iparosok és szakemberek. Minthogy a nemzet nagy többségét a földmives osztály képviseli s minthogy óriási nagy azon pénzösszeg mely a hírlapokban fekszik; joggal kérdhetjük, hogy vájjon nem valóságos holt tőke-e az, van-e annak némi egészséges haszna nemzetünk szellemi és erkölcsi életére? Kimondjuk, hogy a földművesnél nincsen 1. A politika épen oly tudományos előkészültséget kivan, mint bármely más szaktudományos aki előre nem készült, nem is értheti meg, s nem is érti. Ennek a következménye aztán az a népünknél mind inkább terjedő tuddkossdg, melynek fanyar gyümölcseit idétlen termékeit naponként Ízlelhetjük és láthatjuk. Ennek a következménye, hogy ilyeneket is hallhatunk : a paraszt emberből lehet miniszter is! (A kinek nota benne a neve leirása is keserves fáradságba kerül.) Igaz,